96.rész

Sziasztok!:) Próbáltam időben hozni, így is csak egy kicsit késtem.:) Köszönöm a közel 90.000 oldalmegjelenítést, a 84 rendszeres olvasót, és a 60(!) kommentet.:D 20 komi és jövőhét szombaton itt leszek.:) Pusszantás♥

                         ~ Soha ne mondd, hogy soha! ~

Olyan gyorsan sétáltam, amennyire csak tudtam. Ideges voltam, és egyben büszke is. Soha életemben nem esett még ilyen jól megtépni valakit. Hál’ Istennek senkivel sem futottam össze, hamar házon belül voltam. A cipőmet lerúgtam: hangosan koppant a falon. Felsiettem a szobámba, miközben 2-szer majdnem elvágódtam. A vizes ruhát leráncigáltam szintén vizes testemről, és valami kényelmesebbet kaptam fel, jelen esetben egy szaggatott nadrágot, és egy zöld trikót. 

Már negyed 10 volt, de nem terveztem a mai napra alvást. Ahhoz túlságosan pörögtem, és tombolt bennem az adrenalin. Az ihlet olyan gyorsan jött, hogy azon kaptam magam, amint egy szám már meg is születik. Harry-hez szólt, méghozzá Cammy-ről írtam, persze nem névvel, hiszen a rajongóimnak a szám hátterét nem kell tudni. Nagyon belemerülhettem, mivel a pittyegő telefonom rettenetesen megijesztett. Miután újra kaptam levegőt, megnéztem az IPhone-om.  „ Jól vagy?” Mutatta a kis kütyü Zayn üzenetét. „Ennél jobban még soha!” - válaszoltam. Kicsit ironikus volt a hangneme, pedig igazat mondtam. „5 perc múlva ott vagyunk!” Nem értettem a többes számot, viszont rákérdezni se akartam, hiszen mindjárt megtudom. Az ajtó kinyitása után 2 srác nézett vissza rám. Az egyik elfojtott mosollyal, míg a másik szikrázó pillantással.

- Ezt most miért kellett? – rontott be mellettem Harry. Mondtam, hogy bejöhet?!

- Nem akartam, hogy egyedül jöjjön, mert őt is megtéped. – nyomott egy puszit Zayn a homlokomra, aztán becsukta az ajtót, és a karomnál fogva Harold után húzott, aki a nappaliban járkált össze-vissza.

- Hallgatlak. – állt meg göndör velem szemben, összefont karokkal.

- Nem tartozom senkinek, főleg nem neked magyarázattal. Kérdezd meg a drága barátnődet. – fintorogtam.

- Csak féltékeny vagy rá! – vágta a fejemhez idegesen, mire Zayn egy lépéssel közelebb lépett hozzánk.

- Hah.. – horkantam fel. – Féltékeny?! Pont rá?! Nyisd ki a szemed, ember! Az egész csaj mű.

- Zavar, hogy nem veled vagyok! – lépett egyet felém.

- Nem emlékszel a bulira? Tudtommal én állítottalak le. Te vagy az, akit zavar, hogy nem kaphatsz meg bárkit, akit csak akarsz! – túl őszinte voltam, és ez megrémisztett.

- Az egész „van pasim” hazugságot csak azért találtad ki, hogy ne kerülhessek hozzád közel. Még mindig belém vagy zúgva, csak nem mered magadnak sem bevallani! – ordított ő is vissza. Amint felfogtam, amit mondott, hatalmas pánik uralkodott el rajtam. Rájött. Tudja. De hogyan?! A belső félelem nálam egyet jelentett a még idegesebb külsővel.

- Hé, nem lehetne kicsit csendesebben? – súgta Zayn.

- NEM! – kiáltottunk rá, teljesen egyszerre.

- Bocsi! – nevetett zavartan, és leült mellénk a kanapéra.

- Nem hazudtam! – sziszegtem Harry-nek.

- Tényleg? – nevetett fel gúnyosan. – Akkor hogy hívják? – gondolkozni kezdtem, és magabiztosan vágtam rá egy nevet, amit azonnal meg is bántam, ahogy kimondtam.

                                            ~ Harry ~
 - Benito! – mondta Lisa, sajnos túl gyorsan ahhoz, hogy ez hazugság lehessen. Megijedtem, és most jöttem rá, hogy mi van, ha tényleg van pasija.

- Egy nevet bárki ki tud találni. – nevettem fel, már korántsem olyan magabiztosan, mint pár perccel ezelőtt.

- Emlékszel a Chicagói Benito-ra? Akivel egy főiskolába jártam, és mondtam, hogy mi előtte is együtt voltunk már? Újra megkeresett, és képzeld, megint együtt vagyunk. - nem tudtam rá mit mondani, csak álltam, és lesújtottan bámultam a dühösen csillogó szemekbe. – Na mi van, erre már nem akarsz semmit sem mondani? Esetleg egy újabb kérdés a magánéletemről, amihez aztán rohadtul nincs közöd! Ki vagy te nekem, hogy számon kérj? Senki, Harry.. SENKI! Olyan nehéz ezt felfogni? – ütni tudtam volna magam, amiért ekkora balfasz vagyok. Komolyan azt hittem, hogy ilyen téren hazudna nekem? Most csak még jobban elástam magam a szemében, és ahogy elnézem, ezen már soha az életben nem tudok majd változtatni. A mi mesénk 3 éve véget ért, és ahelyett, hogy erőlködöm, bele kellett volna törődnöm.

                                             ~ Zayn ~

Ennyi információt az ember nem sűrűn kap. Csak ide-oda jártattam a tekintetem az előttem álló két ember között, és a vége felé már totálisan elszédültem. Szóval Lisának van pasija, Harry meg.. Harry meg.. hát.. fogalmam sincs. Az előbb dühös, aztán számon kérő, most meg.. elesett? Nem értem én ezt a pszichológiai testbeszédet. Beállt a csend, csak egymás szemébe bámultak, én pedig kezdtem magam egyre kellemetlenebbül, és feleslegesnek érezni. A nagy csendet a hasam hangos korgása törte meg. Lisa halványan elmosolyodott, viszont Harry csak lesütött szemekkel fordult felém. Sírni akart?! Az lehetetlen.

- Kérsz valamit enni? – motyogott Lisa. Hangja erőtlen volt, és ő is a sírás határán állt. Jézusom, hova kerültem. Nem akartam, hogy ők veszekedni kezdjenek, de jelen pillanatban csak azt csinálják, és ez nagyon nem tetszik.

- Öhm, nem köszi. Majd hazafele beugrunk a Nando’s-ba, úgyis megígértem Niall-nek, hogy viszek haza kaját. – találtam ki valami hazugságot. – Mehetünk, Harry? – kérdeztem meg óvatosan. A göndör srác csak bólintott, aztán megindult kifelé. Ahogy Lisa utána nézett.. volt a szemében valami.. talán a bánat? Basszus.. esküszöm, veszek egy testbeszéddel foglalkozó könyvet. Megpusziltam Lisa homlokát, biztatóan rámosolyogtam, aztán ott hagytam, és Harry után futottam (szó szerint), hiszen már az utca végén járt. Mi lesz a kocsival? Mivel a jogosítványom már meg van, gyorsan beültem, és az utcát szántó barátom után gurultam. – Nem szállsz be? – lassítottam le mellette. Szó nélkül beült, becsatolta magát, és arcát tenyerébe temetve szuszogott.

- Ugye nem is ígérted meg Niall-nek? – suttogott.

- Nem, de örülni fog neki. – léptem rá a gázra, hiszen a Nando’s 10 percre van innen. Beállt közénk a csend, amit én a rádióval törtem meg. Nem akartam faggatózni, hiszen úgy sem mondana semmit. Majd ha lecsillapodott, megnyugodott, akkor beszélek vele. Meg Lisával is. Olyan furcsák mindketten. Vagyis nem. Hülyék. Tudom, látom.. és nem csak én, hanem a többiek is, hogy emögött a „gyűlöljük egymás társaságát” kamu mögött még mindig ott van a szerelem. Vonzódnak egymáshoz, és ha akarnák, sem tudnák letagadni. Főleg nem előttünk.

Harry a kocsiban maradt, amit megértettem, ugyanis nem lenne előnyös most összefutnia pár sikítozó rajongóval. Én is próbáltam feltűnésmentesen viselkedni, de néhányan így is kiszúrtak, szóval a szokásos autogramosztás sem maradt el. Niall-nek csirke szárnyakat, Harry-nek és magamnak pedig Burgert vettem. Fizetés után behuppantam a kocsiba, és Harry ölébe nyomtam a kaját. Tudtam, hogy éhes, pedig mikor megkérdeztem, azt mondta nem kell neki semmi. Ilyenkor olyan Liam-esnek érzem magam. Gondoskodok az én öcsikémről, hogy le ne fogyjon a szerelmi bánatában. Tiszta atya, fiú, szentlélek.

- Köszi. – motyogta, aztán jóízűen beleharapott. Csak mosolyogtam, és én is enni kezdtem. Végre.

Amint befejeztük, hazáig meg sem álltam. Harry berontott az ajtón, és egyből az emeleti szobájába futott, nem is törődbe a kíváncsi pillantásokkal, amik végül rám szegeződtek. Pontosabban Niall kivételével, aki a kezemben lévő zacskót fixírozta.

- Azt.. meg fogod.. enni? – mutogatott nagy boci szemekkel, csorgó nyállal.

- Neked hoztam. – nyújtottam felé. A kanapén szinte átrepült, kikapta a kezemből a zacskót, belenézett, aztán rám ugrott, és szorosan ölelni kezdett. – Imádlak, imádlak, imádlak! – sikongatta, majd leesett rólam, és már tömte is a fejét. Haspók.

- Na, hogy ment? – zökkentett ki Niall csodálásából Eleanor.

- Hát.. – vakartam meg a tarkómat. – Ha azt mondanám jól, hazudnék. – vettem le a bőrdzsekimet, és a fogasra akasztottam.

- Mert? – kíváncsiskodott gyönyörű barátnőm. Odaléptem hozzá, egy gyors csókot nyomtam puha ajkaira, majd felegyenesedtem.

- Elég szépen összekiabáltak. Valami Benito Lisának a pasija. Akivel a fősuliban is együtt volt.

- Ne már. – nyávogott Louis. Kérdőn néztem rá, ezért folytatta. – Lisa miért van mással? Harry neki az igazi, miért nem veszi észre?

- Igen. Ők ketten tökéletesek. – csatlakozott Liam helyeslően.

- Várj.. – emelte fel jobb kezét El. – Harry ugye nem számon kérte Lisát a barátjáról?

- De. – mondtam vontatottan. Nem értettem az előttem ülő lány szemében a megbánást. – Azt állította, hogy Lisa csak azért találta ki ezt a pasi ügyet, hogy távol tartsa magát tőle. – folytattam.

- Basszus. – pattant fel Eleanor, majd Harry szobája felé kezdett rohanni.

- Mi a baj El? – kiáltott utána Ariana.

- Minden az én hibám! – kiáltott vissza, aztán már csak a dörömbölést hallottuk, ahogy Harry ajtóját püföli. Na.. itt zavarodtam össze teljesen.

                                           ~ Harry ~

Csak feküdtem az ágyon, a kezeimet összekulcsoltam a hasamon, és bámultam a plafont. Kívülről csendes volt minden, viszont belülről olyan káosz uralkodott, hogy még a fejem is belefájdult. Zúgás, saját magammal való vitatkozás. Miért vagyok én ilyen szerencsétlen? Nem is.. Lisa miért ilyen ellenálló? Miért nehezíti meg a dolgomat? Nem azt mondom, hogy egyből boruljon a karjaimba, de ha legalább nem utálna. De ezek után már nem hiszem, hogy akár barátok is lehetünk, és ebbe a tudatba beleőrülök. Legszívesebben teljes erőmből megfejelném a szekrényt, vagy csak leugranék az erkélyről. Elegem van az élet eme részéből. Az életkedvem elpárolgott másodpercek alatt. Lehunytam a szemem, és úgy próbáltam magam lenyugtatni, - kisebb sikerrel – mikor az ajtómat szinte rám akarták törni. Mi tagadás, elég szépen megijedtem.

- Harry, engedj be! Harry! – dörömbölt Eleanor. – Hallod? Harry, ha nem engedsz be, betöröm az ajtódat! – akaratom ellenére is elmosolyodtam azon képen, ahogy Eleanor, a maga 50 ennyi mennyi kilójával beszakít egy kemény ajtót. Bár.. ha ideges, nagyon is erős tud lenni. Mint minden lány. Mivel az ajtó nélkül nem igen szerettem volna leélni az életemet, odavánszorogtam az ajtóhoz, szó szerint húztam magam után a lábam, és elfordítottam a kulcsot. El beugrott, és azzal a mozdulattal már be is csukta és zárta újra. Megfordultam, és eldőltem az ágyon. A nyakam kicsit meggyökkent, de egy szisszenésen kívül másra nem futotta tőlem.

- Harry, én nagyon sajnálom. Az egész az én hibám. – süppedt be mellettem az ágy. Magyarán leült.

- Nem a te hibád. – suttogtam az ágyba.

- Öhm, tessék? – nevetett fel zavartan.

- Nem a te hibád. – tagoltam a szavakat kicsit hangosabban.

- Harry. Lehet, hogy most kiakadsz, de esküszöm most se értem, amit mondtál. – felkaptam a fejem, és a szégyenlősen mosolygó lányra néztem. Rá nem tudnék haragudni.

- Nem a te hibád. – ismételtem meg harmadjára, miközben hajamat hátratúrtam.

- Dehogynem. Ha nem mondom, hogy lehet Lisa csak hazudik, akkor nem ugrassz így neki.

- Nem te mondtad, hogy próbáljam meg féltékennyé tenni, hanem én találtam ki, igaz?

- Hát.. igen. – hajtotta le a fejét. – De akkor is sajnálom.

- Nem kell. Én basztam el, ehhez neked, és a többieknek sincs semmi köze. – fordultam hasra.

- És most? – ránéztem. – Hogyan tovább?

- Megy tovább az élet El. Nem zárkózhatok be ide örökre, hogy összegörnyedjek a sarokban, és sírva hajtogassam, hogy elcsesztem életem legnagyobb lehetőségét. Nem mondom, hogy tovább léptem, mert az lehetetlen. Még mindig szeretem, és ezen nem tudok változtatni. – halkultam el a végére. Csend telepedett ránk, amit végül én törtem meg. – Csak tudod mit sajnálok? – nagy szemeivel rám nézett, ezért folytattam. – Azt a 3 évet. Feleslegesen vártam rá. De én vagyok a hülye, mert bíztam abban, hogy ennyi idő alatt sem tud engem elfelejteni, és ugyanúgy érez, ahogy én.

- Jaj, te. – borzolta össze a hajamat együtt érzően. – Nem tudom, most mit kéne mondanom. Esetleg annyit, hogy soha ne mondd, hogy soha. Még bármi megtörténhet. – tényleg jól esett, hogy ennyire próbál felkaparni a földről.

- Köszönöm. – mosolyogtam őszintén, majd óvatosan megöleltem.

- Most hagylak, pihenj egyet. – állt fel, aztán eltűnt. Annyi erőm még volt, hogy bezárjam az ajtómat, utána egy vérszegény fintorral hasra feküdtem, és lehunytam a szemeimet.

                                                   ~ Lisa ~

Feszülten markolásztam a kormányt, míg a lámpa pirosról zöldre váltott. Amint ez megtörtént, rátapostam a gázra, így a gumik csikorgásával lőttem ki, akár egy puskagolyó. A stúdióba igyekeztem, mivel Matt felhívott, hogy szerzett nekem egy igen híres rappert, akivel fél óra múlva megbeszélésünk lesz a közös számmal kapcsolatban. Általánosságba örültem volna neki, viszont most csak egy „de jó..”-ra futotta tőlem. Amilyen gyorsan csak tudtam letusoltam, megfésültem a hajamat, felvettem egy fehér, csipkés, combközépig érő, derekán fekete masnival díszített ruhát, felvittem egy alap sminket, hogy mégse legyek annyira retardált, majd bezártam a házat, és most itt vagyok. 

Száguldozok, mint egy hülyegyerek. A rendőrök sem érdekelnek, bár eddig még egyel sem futottam össze. Amióta Londonban vagyok, az életem újra kisiklott a helyes vágányból, és össze - vissza bolyong. Elegem van. Még Chicagóban voltam, minden olyan békés volt. A szüleimmel éltem mindennapjaimat, volt egy szuper munkahelyem, és nekem ennyi pont elég volt. Lehet ott csesztem el, mikor Matt ajánlatát elfogadtam.

Nem volt túl sok időm gondolkozni, mivel megérkeztem. Lezártam az autómat, a fejemre toltam a napszemüveget, és besétáltam az épületbe. A paparazzik kiszúrtak, biztosan tudják a rendszámomat, és követtek. Áttörtem magam a tömegen, fellélegeztem, mikor már a liftben álltam. Átnéztem a ruhám minden egyes területét, majd egy műmosollyal benyitottam az irodába. Az asztal túloldalán ott ült Matt, és Brooks, közvetlen előttem pedig egy barna bőrű, fekete, millis hajú, magas, napszemüveges ember. Mellette egy jóval kisebb, szintén barna bőrű, napszemüveges férfi. Matt egy maffiataggal akar közös dalt?

- Lisa. – pattant fel menedzserem, és mikor odaért hozzám a karomnál fogva közelebb húzott, az immáron két lábon álló taghoz. – Had mutassam be neked Ludacris-t. – nagy szemekkel néztem az immáron szemüvegét fejére toló férfira. Nagyon is jól tudtam, hogy ki ő, hiszen mint rapper-t, nagyon is szeretem. Komolyan vele fogok duettezni?!

- Örülök, hogy megismerhetlek, Lisa. – nyújtottam felém jobbját, amit készségesen elfogadtam.

- Szintén. – mosolyogtam. A bemutatkozás után szintén helyet foglaltak, immáron velem kibővülve, és kezdetét vette a sok habratyolás, aminek a felét nem értettem. Valami enciklopédia 230-as pontjáról dumáltak, aztán a közös szám erkölcsi jelentőségéről (?). Csak felvont szemöldökkel hallgattam. Mit kell ezen ennyit rágódni? Itt van 2 sztár, berakják őket egy stúdióba, ők énekelnek, azt kiírják lemezre, és voala, már kész is van! Neeeem.. nekik itt mindent bonyolítani kell. Mellettem Ludacris egy hatalmasat fújtatott, amit csak én vettem észre, mivel a két „fontos” ember belemerült a tárgyalásba.

- Te is unod? – suttogtam oda neki.

- Rettentően. – mosolygott rám. – Mi amúgy a szám címe?

- Még nem mondták el? – lepődtem meg.

- Nem lehet, amíg el nem fogadom, vagy utasítom az ajánlatot. – forgatta meg a szemét.

- Egy 5 perc múlva gyere utánam. – mosolyogtam, majd felálltam, és arra hivatkozva, hogy hív a természet, kimentem az irodából. Ludacris 5 perc múlva tényleg megjelent, így ketten átmentünk a szomszédos stúdióba. Leültünk egymással szemben, leírtam neki a rap részt, majd elkezdtem énekelni. Annyira jól esett kiadni magamból azt, amit tényleg gondoltam. Ludacris hamar ráérzett a dal lényegére, zeneiségére, és ritmusára, ezért az ő része is tökéletes volt már. Mikor már 3-szor énekeltük el végig, valaki megköszörülte a torkát mögöttünk. Matt és a kis kopasz koma állt mögöttünk, mosolyogva.

- Csinálhatjuk élesben? – kérdezte menedzserem.

- Elfogadtuk az ajánlatot, kezdődhetnek a próbák. – ült le mellénk a kopasz. Ma először mosolyogtam őszintén.

                                           ~ Ariana ~

10 perce csak csendben ülünk a konyhában, senki nem csinál semmit, csak bambulunk magunk elé, és gondolkozunk. Gondolkozunk azon, hogy Lisa miért pasizott be, Harry miért nem jön ki a szobájából, ők ketten miért nem találják meg a közös hangot, és hogy Niall miért eszik még mindig. Nem így képzeltem el Lisa visszatérését. Azt hittem minden visszaáll a régi kerékvágásba, minden happy lesz, mint 3 évvel ezelőtt, de sajnos nem így történt, és ez nagyon zavar. Nem értem a viselkedését. Olyan taszító Harryvel, és mindennel, ami a göndör sráccal kapcsolatos.

Miután a fejem már zúgott a sok agyalástól, felpattantam, így megijesztve a többieket, akik kis híján kiestek a székből.

- Nekem ebből elegem van. – jelentettem ki.

- Nekem is, nagyon. – csatlakozott Danielle.

- Gyűlölöm, ha veszekszenek. – morgott Niall, teljesen jogosan. Én se törődtem ebbe az egészbe bele, ha egyedül nem is megy nekik, akkor majd segítséggel fognak összejönni, méghozzá általam. Elővettem a telefonomat, majd tárcsáztam Lisát.

- Te mit csinálsz? – kíváncsikodott Zayn, de csak intettem egyet, hogy úgyse fogom most elmondani. 2 csörgés után barátnőm beleszólt.

- Szia.

- Szia. Otthon vagy? – kérdeztem.

- Öhm, nem. – hallottam, hogy becsuk egy ajtót maga után.

- Akkor hol vagy?

- A stúdióban.

- Új számot vesztek fel?

- Igen, egy duettet.

- Kivel duettezel? – vontam fel egyik szemöldököm, mire a körülöttem lévők felém kapták a fejüket. Szerintem kitalálták, hogy kivel beszélek.

- Nem tudom, hogy elmondhatom-e.

- Te nem bízol bennem? – lett kicsit idegesebb a hangom. Tényleg szarul esett.

- Dehogy, bolond. Csak valami szerződés szerint nem árulhatom el még a családtagjaimnak sem. Tiszta hülyeség.

- Akkor elmondod?

- Ludacris.

- Neked Ludacris-szal lesz egy közös számod? – lett magasabb a hangom. A körülöttem lévők is lesokkolódtak picit.

- Csitt már, Ariana. – morgott, mire egy bocsi-t motyogtam.

- És mikor érsz haza?

- Hát.. kb egy óra. De miért? – éreztem a hangján egy kis félelmet.

- Beszédem van veled!

Ludacris