95.rész

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a 80 rendszeres olvasót, a 34 kommentet, és a 84.000 oldalmegjelenítést.:D Nem is beszélnék sokat, csak annyit, hogy LÁTTÁTOK A MAGYAR X-FAKTOR ELEJÉT? A fiúk voltak benne.:DD Kis híján leestem a székről.:DD
20 komment, és jöv'hét szombaton jelentkezem.:D Pusszantás.♥

                                                ~ Fuss! ~

                                               ~ Harry ~

Egy rohadt nagy balfasz vagyok. Amint beültem az autómba, rájöttem, hogy miket mondtam Lisának. Gyűlöltem magam, és hogy ezt nyomatékosítsam, erősen belefejeltem a kormányba. A fejem lüktetni kezdett, de pont nem tudtam ezzel foglalkozni. Ezek után várhatom, hogy újra belém szeressen, vagy egyáltalán hozzám szóljon. A betegsége miatt ment el, én pedig a fejéhez vágtam. Szívem szerint most azonnal vissza mentem volna, és addig kérek bocsánatot, amíg Lisa meg nem szán, de mint minden helyzetben, most is az eszemre hallgattam, ezért beindítottam a kocsit, és a One Direction házig meg sem álltam. Szükségem volt valakire, aki megvigasztal, de a többieket ismerve csak jól le fognak szidni, amit nagyon megérdemlek. A házba belépve Eleanorba ütköztem.

- Bocs. – kerültem volna ki, de visszanyomott maga elé.

- Mi a baj? – nem hiába a legjobb barátom barátnője.

- Semmi. – vágtam rá zsigerből, de a két hitetlenkedő szempárnak nem akartam, és nem is tudtam volna hazudni. – Lisa. – nyögtem ki.

- Mit csináltál? – hunyorgott.

- Megbántottam, de nem akartam! – estem pánikba. El szétnézett, és mivel senki nem volt a közelünkben megragadta a karom, és behúzott a legközelebbi szobába, ami történetesen Perrie és Zayn közös hálója volt. – Ha ez az ágy mesélni tudna.. – fintorogtam, mire a barna hajú lány felnevetett, de aztán újra komoly lett.

- Mit mondtál Lisának? – nem akartam többet kertelni, így az egészet elmeséltem. – Harry.. – húzta el a nevem hitetlenkedve. – Te nem vagy normális. – szidott le.

- Tudom, de egyszerűen csak kicsúszott a számon. Zavar, hogy utál.

- Már miért utálna?

- Csak rá kell nézni. Szinte megöl a szemeivel. Én szeretem, a francba is! – kaptam a fejemhez kétségbeesetten.

- De akkor Cammy? Nem értelek Harry.

- Ő csak egy alkalomra kellett Eleanor. Egy cicababa.

- Azt hittem, már nem játszol a lányokkal. – fonta össze kezeit a mellei előtt.

- Nem is. Ő se azért volt velem, mert szeret. Csak a pénzem kell neki, meg a hírnév.

- Akkor most már végképp összezavartál. – nevetett fel kínosan.

- Csak vigasztalódni akartam, mikor Lisa közölte velem a bulin, hogy van pasija. És mint ismersz, az ágyban szoktam vigasztalódni, amire korántsem vagyok büszke, de ez van.

- Állj! – emelte fel a kezét. – Lisának van pasija?

- Azt mondta. – grimaszoltam fájdalmasan. Nem számítottam arra, hogy az előttem álló lány jóízűen nevetni kezd. – Ezen mi ilyen vicces?!

- Arra nem is gondoltál, hogy Lisa csak hazudott? – húzta fel egyik szemöldökét pimaszul. Mint a mesehősöknek, képzeletben nekem is fellobbant fejem fölött a lámpa.

- Basszus, tényleg. – csaptam a homlokomra. – Akkor csak el kell érnem, hogy elszólja magát. Féltékennyé fogom tenni. Igen, pont ezt fogom csinálni!

- De..

- Imádlak! – nyomtam egy cuppanós puszit El homlokára, aztán vidáman kiugrottam a szobából, így beleütközve az éppen akciózó Perrie-be és Zayn-be. – Bocsi. – nevettem. – Hé, Zayn! – léptem vissza az 5 centiméteresre nőtt szemű fiúhoz. Egyáltalán nem zavart, hogy a szőkeség Zayn csípőjén ül, és zavarában tiszta vörös. – Lisa itt lesz este?

- Aha. – nyögte ki még mindig lefagyva. Közben Eleanor is kijött a szobából, és észrevétlenül elsurrant.

- Aztán védekezzetek! – kacsintottam, majd otthagytam őket.

- Kössz a tippet, Styles. – morgott Zayn, de jelen pillanatban nem érdekelt. Elővettem a telefonomat, és a fülemhez emeltem. 4 csörgés után beleszólt az ismerősen idegesítő hang.

- Szia Harry.

- Van valami programod ma estére, Cammy?

                                              ~ Lisa ~

Miután kellőképpen felhúztam magam, felbaktattam a szobámba, becsaptam az ajtót, és pár percig csak egy helyben álltam, a hajamat markolva, és próbáltam nem nekiesni semminek. Olyan ideg tombolt a szervezetemben, hogy a többieknek szerencséjük volt, amiért nincsenek a közelemben. Kicsit ironikus ez az egész.. most így írjak szerelmes számot? Hakuna Matata..szép az élet nemde bár? Hát nem. Mivel valamit kezdeni akartam magammal, ezért magamhoz vettem a papírt, és a tollat, majd kisebb gondolkodás után írni kezdtem. Ez nem szerelmes dal lett, sőt.. az ellentéte. A címe a „So Silly” lett, és miután a szöveg meg volt, beültem a zongorához, és meg is zenésítettem. Viszont az elejét annyira üresnek találtam, ezért a hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam Matt-et.

- Szia nagylány. – köszönt.

- Szia. Figyelj, egy kis segítségre lenne szükségem. – ezt úgy mondtam, mintha eltévedtem volna London egyik sikátorában.

- Hallgatlak. – hallottam, hogy leül.

- Készen van az egyik szám, de az eleje üres. Tudnál szervezni valami rappert, vagy énekest, aki az elején elrappelne egy kisebb versszakot? – pár másodperc csend követezett, amiből azt a következtetést vontam le, hogy gondolkozik. Milyen okos vagyok.

- Meglátom mit tehetek, de szerintem sima ügy. Ha van valami, majd hívlak. Amúgy minden rendben? Zaklatottnak tűnsz.

- Most ugrottunk egymásnak Harryvel, de nem érdekel. – fogalmam sincs miért mondtam el, de abban a pillanatban ezt láttam helyesnek.

- Ti verekedtetek? – sipákolt. Hülye.

- Hát persze. Ő ásóval, én pedig láncfűrésszel estem neki. Szerinted? – nevettem fel, de korántsem jóízűen.

- Ne ijesztgess. Beszéljétek meg, jó? Egyikőtöknek sem tenne jót ez a kis mosolyszünet! – kis mosolyszünet, ami azóta tart, mióta betettem a lábam a házukba.

- Oké, persze. – csak le akartam már tenni a telefont. Eszem ágában sincs Harry-vel jó pofizni. – Most leteszem, szia.

- Szia.

Az idő 6 óra körül mozgott, mire elszántam magam arra, hogy készülődni kezdjek. Megígértem Louis-nak, hogy jelenlétemmel boldogítani fogom őket, és nem akartam csalódást okozni a répafiúnak. Letusoltam, megfésülködtem, fogat mostam, majd magamra vettem egy rövid, pánt nélküli „kezes lábast”, ami a deréknál egy vékony barna övvel volt díszítve. A sminkemet a legegyszerűbbre vettem, csak szempillaspirált használtam, szemceruzát, és egy kis halvány bézs színt a szemhéjamra. A barna magassarkú felvétele után megigazítottam a ruhámat, és pár „minden oké” mosoly próbálgatása után leoltottam a lámpákat. 

Alig, hogy ráléptem az első lépcsőfokra, megszólalt a csengő. Az ajtó kinyitásakor Ariana vigyorgó fejével találtam szembe magam.

- Hát te? – mosolyogtam, miközben viszonoztam az általa kezdeményezett ölelést.

- Nem akartam, hogy meggondolt magad, ezért érted jöttem. – nem válaszoltam semmit, inkább csak végigmértem. Egy halványzöld ruha volt rajta, melyen fekete csipke díszelgett a derék résznél. Nagyon szép volt, mind a ruha, mind Ariana. Bezártam a házat, majd a mellettem mesélő lánnyal indultam el a fiúkhoz. – Reggel mi volt a bajotok? – sandított rám.

- Mi ez a többesszám?

- Te és Harry.

- Semmi. – tudtam le ennyivel. Vagyis csak akartam.

- Lisa.. a barátnőd vagyok. Azért, mert 3 évig nem láttál még ugyanúgy elmondhatsz nekem bármit.

- Tudom. – sóhajtottam. Elmondanám, de haragszok magamra a hazugság miatt, és Arianát is meg akartam kímélni ettől az egésztől. – Egyszerűen csak nem a legjobb a viszonyom Harryvel.

- Biztos?

- Igen. – villantottam felé egy mosolyt. Még egy hazugság.

- Képzeld, Harry elhozza azt a lotyót is. – morgott barátnőm.

- Kit? – kaptam fel a fejem.

- Cammy-t. Ő a „barátnője”. – hadonászott. Egy egészséges grimasszal fordultam ismét előre.

A házból tisztán kihallatszott a zene. A srácok szerencséje, hogy a szomszédok nincsenek itthon, vagy éppen halláskárosultak. Belépve megcsapott a grillezett hús illata. Ariana szorosan jött mögöttem, miközben motyogott valamit, de Tacarbro – Tacata c. slágere miatt semmit sem hallottam. Rengeteg ember volt idebent, nagy részüket még életemben nem láttam. Nagy nehezen átverekedtük magunkat a tömegen, és szinte átestünk a nagy üvegajtón. A kert szintén dugig volt, ezért életemben először hálát adtam azért, mert nincs emberfóbiám. Egy kis keresgélés után megláttam Perrie-t, aki olyan szinten integetett, hogy Zayn alig bírtra az ölében tartani. Mikor odaértünk hozzájuk, szemet szúrt egy ismeretlen arc. Szögegyenesre vasalt haja lazán omlott vállára, körmét reszelte „halálra unom magam” arckifejezéssel, de mikor meglátott, belém fúrta pillantását, és szemei szikrákat szórtak. Ez még nem is érdekelt volna, de mivel Harry ölében ült, nagyon is baszta a csőrömet. Farkasszemünknek Eleanor vetett véget, aki elém állt, és megölelt. Végigszorongattam majdnem mindenkit, aztán leültem közéjük.

- Cammy vagyok. – szólalt meg a csaj, és kihúzta magát.

- Nagyszerű. – Ki kérdezte? Mosolyogtam, mire Danielle kuncogni kezdett. – Ha nem tévedek, Harold barátnője? – vontam fel egyik szemöldököm.

- Pontosan. – krákogott. Még az orrából is alapozófelhők ugrottak ki. Persze csak képletesen. Agyonsminkelt, hajszálvékony, villantós ruhában illegő plasztikcica. Mert hogy azok a mellek nem igaziak, az is biztos. – Te pedig a volt barátnője. – vigyorgott. Pfhu, kis csaj..most írtad alá a halálos ítéletedet. Ha harc, hát legyen harc.

- Igen, a VOLT. – hangsúlyoztam erőteljesen, Harryre sandítva, aki profin kerülte a pillantásomat.

- Kaja! – jelent meg mögöttem Louis, és a kezembe nyomott egy tányért, 3 szelet hússal megpakolva. Eddig is tudtam, de most bebizonyosodott számomra, hogy ennyi abnormális mellett lehetetlen nyugodtan táplálkozni. 20 perc után a tányérom üres volt, de a szememből folyt a könny, hiszen Lou a szokásos formáját hozta. Ide, vagy oda az a 3 év, ő egy picit sem komolyodott. Mondhatni, hogy ezután kezdődött el az igazi buli. Nem volt kedvem táncolni, de mindig volt valaki, akivel beszélgetni tudtam. Sok helyes srác nézett meg túl feltűnően, de nem érdekelt. Én csak lerökönyödve néztem, ahogy Harold és Cammy „táncolnak”. Szexuális előjátéknak nézett ki. Hogy ne hazudtolják meg magukat, el is vonultak szobára. Komolyan mondom, rám tört a hányinger.

                                              *~*~*

- Köszi srácok, nagyon jól éreztem magam. – hálálkodtam Liamnek, miközben az asztalról szedtem le a tányérokat. A mosogatógépbe raktam őket, aztán kimentem a nappaliba. Cammy ott ült a kanapén, Harry ingében. Annyira zavart, ahogy rám éz. Sugárzott belőle a gyűlölet, a megvetés, és a dicsekvés, amit aztán végképp nem értettem. Mellé ülni semmi esetre sem akartam, ezért a másik ülőalkalmatosságra huppantam le, és elővettem a telefonomat.

- Tetszik a cipőd. – törte meg a csendet Cammy. Azt nem értettem, hogy a többiek hova tűntek.

- Kössz. – vágtam egy értetlen grimaszt.

- Miért vagy ilyen ellenséges? – tette keresztbe lábait, és kihúzta magát.

- Mert nem kötelességem, hogy jóban legyek mindenkivel. – tettem vissza melleim közé a telefont.

- Pedig van bennünk közös dolog. – ránéztem. Biztos, hogy ez lehetetlen. – Mindketten tudjuk, milyen Harry az ágyban. – kacsintott.

- Ezt most komolyan velem akarod megbeszélni? – álltam fel.

- Csak annyi különbséggel, hogy engem többre tart, mint téged. És hát.. ezen meg sem lepődök. – állt fel ő is, keresztbe tette a kezeit, és egyik szemöldökét gúnyosan felhúzta. Minden bizonnyal várta a dühkirohanásomat, amit csupán csak azért sem adtam meg neki, hogy ne örüljön a feje. Ahogy a mondás tartja, az ellenségnek az fáj a legjobban, ha téged mosolyogni lát. Pár másodpercig pókerarccal néztem őt, aztán harsányan felnevettem, és a drámai hatás kedvéért még a nem létező könnyeimet is törölgetni kezdtem.

- Hogy te mennyire vicces lány vagy.

- Nem viccnek szántam. – mért végig idegesen.

- Pedig ez nem más, csak egy vicc. Tudod, lehet, hogy téged többre tart mint engem, de csak azért, mert az ágybeli tapasztalataid felülmúlhatatlanok. Szerinted szeret? Érez irántad bármit is? Térj észhez drága, és vedd észre, hogy csak dugványolni szeret téged. Ennek a kapcsolatnak nincs értelme, de ahogy téged elnézlek, neked se szerelem kell, hanem a pénz, és a hírnév. És erre csak annyit tudok mondani, hogy gratulálok édes. – veregettem meg a vállát, majd elmentem mellette. Haha, nyertem. Hallottam az ideges fújtatását, és a toporzékolást, de csak jólesően mosolyogni tudtam. Alig tettem meg 2 lépést, valami erősen a fejemnek vágódott, és pár pillanatig elvesztettem az egyensúlyomat. Megfordultam, és a büszke fejű Cammy-vel találtam szembe magam, a lábam előtt pedig egy távirányító hevert.

- Ne merészelj még egyszer ilyen hangnemben beszélni velem. – oktatott ki, de még nem tudta, hogy nagyon rossz fába vágta a fejszéjét. A kezeimet ökölbe szorítottam, és idegesen csillogó szemekkel néztem rá. Láthatta, hogy nem fogom ennyiben hagyni, ugyanis hátrálni kezdett a kert felé.

- Fuss. – suttogtam, de ebben a csendben tisztán hallható volt.

- Harry. – sikította el magát, de már késő volt. Mint egy manöken, úgy kerültem meg a kanapét, és az éppen Harry nevét sikítozó lány után eredtem. Nem jutott messzire. Megmarkoltam szőke hajkoronáját, és a mellettünk lévő medencébe dobtam. Köhögve jött fel, de ennyivel nem akartam, hogy megússza. Utána ugrottam, ismét a hajába markoltam, és erősen ráncigálni kezdtem, míg ő a „Harry” sikítását kibővítette „Harry segíts” mondatokra.

                                            ~ Harry ~

Az emeleten pakoltunk össze, mivel drága vendégeink a kérésünk ellenére ide is feljöttek. Szét volt szórva a chips, a váza a földön, és gyanús foltok a falon. Fujj.. Nagyban sepregettem, mikor sikítást, és a nevemet hallottam meg. Egyszerre egyenesedtünk fel mind a 9-en, és egymásra néztünk. Most már azt hallottam, hogy „Harry segíts”.

- Lisa és Cammy egyedül vannak lent, igaz? – kérdezte ijedten Perrie. Úgy esett le a mondat mondanivalója, mint lelőtt fecske az erdő sűrűjébe.

- Basszus. – ugrottam fel, és amilyen gyorsan csak tudtam, lerohantam a lépcsőn, nyomomban a többiekkel. Háromszor majdnem elestem, de nem érdekelt. Ahogy közeledtem a kert felé, egyre hangosabbak lettek a sikítások. Biztos voltam benne, hogy baj van. Az üvegajtón átestem, de amint megláttam az elém táruló helyzetet, felkelni képtelen voltam. Csak leblokkolódva néztem, ahogy Lisa és Cammy egymás haját tépi a medencében, lefojt sminkkel, idegesen. Zayn volt a leggyorsabb, és annak ellenére, hogy nem tud úszni, beugrott a két lány közé, és valahogy szétválasztotta őket, de nem akart az olyan könnyen menni. Liam segítsége is kellett, mire a két lány már medencén kívül volt. Szó szerint le kellett fogni mindkettőt, mert kapálóztak, és ha elengedik őket, tuti újra egymásnak ugranak. Észhez tértem, és felálltam a földről. Odasiettem Cammyhez, és átvettem Liamtől.

- Lisa. Hé, Lisa. Hagyd..abba. – nyöszörgött Zayn, miközben próbálta megfékezni a barna szépséget, kinek szeme most dühtől csillogott. Cammy csak hozzám bújt, és sírni kezdett. Lisa kirántotta magát Zayn kezei közül, és rám nézett.

- Ez mégis mit jelentsen? – kérdezte Liam felelősségteljesen.

- Kérdezd Cammy-t. Talán nem kellett volna a fejemhez vágni a távirányítót. – morgott még mindig dühösen Lisa, és kezéről a szőke hajszálakat próbálta leszedni. Testéhez hozzátapadt a virágos ruha, és akaratom ellenére is beindult a fantáziám. A lehető legrosszabb helyzetben.

- Én nem is vágtam hozzád. – fakadt ki a karjaimban tartott lány.

- Akkor most mi van? – szólalt meg Perrie egy kicsit hangosabban a kelleténél.

- Csak annyi, hogy legyetek szívesek, és többet ne hozzátok a közelembe ezt a szukát. Kölcsönös az egymás iránt érzett gyűlöletünk, nem vagyunk egymás társaságára rászorulva. – kiabált Lisa, majd Cammyre nézett. – És örülj, hogy „Harry” – mondta nevemet magas hangon, minden bizonnyal ’barátnőmet’ utánozva – jó hallással rendelkezik, mert különben már hajad sem lenne drága. Soha többet ne merj rám kezet emelni, mert nem fogod ennyivel megúszni. Nem vagyok olyan, aki hagyja, hogy bántsák. Ezt nagyon jól jegyezd meg! – üvöltött, aztán megfordult, és kirohant a házból. Mikor egyedül hagytam őket azzal a céllal, hogy Cammy majd féltékennyé teszi Lisát, nem erre a vég kifejlettre számítottam.