88.rész

Sziasztok!:) Ismét itt vagyok, egy elég kemény hét után, de felüdülve, mivel sok jó dolog történt velem. De ezt most mellőzzük, nem akarok regélni nektek magamról.:)
Itt a rész, és nem is fűznék hozzá semmit. Tudom, hogy páran már kiakadtatok, hogy nincs benne Lisa, meg nem megy vissza Londonba, de ha belegondoltok, az igazi könyvekben, amiket ténylegesen híres írók írnak, azokba is van olyan fejezet, ami nem nyeri el a tetszéseteket. Ha nem lenne benne izgalom, meg fordulatok, és olyan dolgok, amiket nem sejtetek, hogy mi lesz a vége, unalmas lenne. Legalábbis ez az én véleményem. Nem akarok elárulni semmit, hogy pozitív, vagy negatív vége lesz, csak azt akarom mondani, hogy legyetek türelmesek, oké?:) Köszönöm.
Az oldal látogatottsága közel 55.000, és már 60 rendszeres olvasóm van.. boldoggá tesztek. Ráadásul megkaptam a 11. díjamat, amit a másik menüpontban találhattok meg.
Szerintem elmondtam mindent, jó olvasást, kitartás, 20 komi után jövőhét Szombaton jelentkezem.Pusszantás♥

(ui.: Köszönöm a születésnapi köszöntéseket, aranyosak vagytok. Páran kérdeztétek, hogy fáj-e a tetkó. Nem volt kellemes, de simán ki lehet bírni. Én közben nevetgéltem, beszélgettem azzal aki csinálta, szóval semmi gond nem volt, és imádom. Itt van róla a kép is, ha rákattintatok nagyobb lesz.:) )

                                                ~ Soha! ~

A tegnap estéhez képest reggel fitten ébredtem. Nem éreztem semmit. Főleg nem fájdalmat. Mintha egy átlagos estén lennék túl.. hajnalokig TV-zek, aztán egyszerűen csak lefekszek, és elalszok. Pedig nem ez történt, hanem.. őő.. mi is történt? Ez remek. Halványlila fogalmam sincs a tegnap este történéseiről. Kinyitottam a szemem, pislogtam párat, míg megjött a látásom, majd a barackvirágszínűre festett szoba falára meredtem. Tudtam, hogy nem otthon vagyok, mert nálam a lila a fő szín, de nem estem pánikba. Jelenleg nem nagyon érdekelt hol vagyok. Felültem az ágyon, és szétnéztem. A mellettem fel-leemelkedő takaró kíváncsivá tett. Óvatosan hámoztam le a mellettem fekvő emberről a pamutcsodát. Hazel szuszogott mellettem: haja az arcába lógott, összekócolódott, a festéke elfojt, száját pedig kis résnyire nyitotta. Pár percig néztem, aztán megkerestem a szobához tartozó fürdőt, újrakötöttem a hajam, és lemostam az eddigi, arcomra kenődött mázt. A ruhámat megigazítottam, majd kiléptem a szobából. Kétség kívül egy folyosón voltam. Előttem egy másik szobaajtó, és ezzel srégen még kettő. A horkolások alapján a fiúk még alszanak. Már ha ők azok.. Mint egy kém, lesettenkedtem a lépcsőn, és miután megbizonyosodtam róla, hogy rajtam kívül egy lélek sincs a közelben, kerestem egy papírt, majd ráfirkantottam, hogy „Nagyon jó volt az este, bár 70%-ára nem emlékszem. A suliban majd beszélünk, addig józanodjatok ki. Lisa x.”

Kiléptem Benito-ék házából – idő közben rájöttem, hogy ott vagyok – és elindultam hazafele. Csípős, hideg szél fújt, a mini ruhám pedig nem sokat takart belőlem. Egy idő után a magassarkú kényelmetlenné vált, ezért levettem, és mezítláb futottam hazáig. Reménykedtem benne, hogy egy fotós sincs erre, mert fura helyzetben voltam.. másnapos fejjel, mezítláb futok.. ebből mit lehet levonni? Este egy fiúnál aludtam, biztos lefeküdtünk, most pedig menekülök. Haza vágná a jó hírnevemet.

A saját lakásunkba belépve egy üzenet fogadott, amiben az állt, hogy anya és apa is dolgozik, ha hazaértem pihenjem ki magam, biztos jó volt este a buli. Mosolyogva olvastam végig, aztán felslattyogtam a szobámba, levetkőztem, és beálltam a zuhany alá. A meleg, már-már forró vízcseppek iszonyatosan jól estek, ahogy végig folytak rajtam, lábamnál pedig elhalva tűntek el a lefolyóban. Fél óráig áztattam magam, aztán elővettem egy legginget, hozzá egy spongya bobos pólót, és magamra vettem. 

A hajamat leengedve hagytam, lazán omlott vállamra. Nem volt tervem, hogy mit akarok csinálni, ezért unaloműzés képen felmentem Twitter-re. Kész káosz fogadott.. Trend volt, hogy #EltűntLisaH. Eltűntem? Biztos azért gondolják ezt, mert.. mert.. miért is? Rákattintottam, és elolvastam egy nagy csomó bejegyzést. Aggódnak miattam, mivel nem szerepelek a TV-ben, Twiterre az elutazásom óta nem írtam ki semmit, se Facebook-ra, és még Ustream-et sem csináltam.

A saját rajongóim féltettek. Hirtelen elhatározás következtében ültem le az ágyamra, az ölembe húztam a laptop-ot, és kiírtam a közösségi oldalakra, hogy 10 perc múlva Ustream-et csinálok. 10 perc nem annyira sok idő – gondolja ezt egy átlagos ember – ám az én rajongóimnak ez elég volt arra, hogy mindössze hetvenegy ezren gyűljenek össze. Megköszörültem a torkomat, majd az idő letelte után elindítottam az adást. A kérdések csak úgy jöttek, írták, hogy jó újra látni. Aranyosak voltak.

- Sziasztok. – mosolyogtam. – Hogy vagytok mostanság? Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, csak adódtak kisebb-nagyobb problémák. De nincs semmi nagy baj, élek és virulok, nem kell miattam izgulni.

Fél óráig válaszolgattam a kérdésekre, én is kérdezgettem tőlük. Mielőtt elköszöntem, biztosítottam őket arról, hogy nem akarok eltűnni, csak most egy kis pihenésre van szükségem. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Előttük nincs titkolni valóm. Szeretem őket, egytől-egyik mindegyikőjüket. A magam példáját fogom felhozni.. 15-16 éves koromban én is rajongó típus voltam, és úgy gondoltam, hogy miért éri meg sóvárogni a kiválasztott sztár után? Hiszen, ő azt se tudja, hogy létezem, rajtam kívül még több millió fan-ja van.. Akkor, miért is pontosan? De most már máshogy látom. Igaz, hogy nem tudok a létezéséről, de tudom, hogy ő egy a sok közül. Hiába van 21.145.657 millió követőm. Ha egy ember feladja a rajongást, mindjárt csak 21.145.656 követőm lesz. Tudok a létezéséről, és ez a lényeg. Máshogy nem tudom elmagyarázni, ezt az egészet át kell élni ahhoz, hogy az ember megértse.

Mivel még csak 3 óra volt, elővettem a füzeteimet, és nekiálltam tanulni. Egészen 7-ig nyomtam az ipart – tanultam – mire minden a fejembe vésődött. Elégedetten pakoltam el, majd megkentem pár kenyeret nutellával, és azt majszolva vágódtam le a TV elé. Híradót néztem, ami egyáltalán nem kötött le, de tudtam, hogy ha más csatornára kapcsolok,a  fiúk fognak velem szembe nézni, és azt nem akarom. Most nincs rá szükségem, azt nem bírnám ki. Az üres tányért elmostam, és unottan dőltem neki a pultnak. Szar érzés, hogy nem tudok mit csinálni. Már mindent megtanultam, gépeztem, tévéztem, megfürödtem, mi mást csináljak?! Mint halál részeg emberre a hányinger, úgy tört rám a felismerés – jó kis hasonlatot hoztam fel, igaz? – hogy elmehetnék sétálni. Nem váltottam ruhát, csak magamra kaptam a Converse csukámat, és egy kapucnis felsőt, majd elindultam. Nem akartam zenét hallgatni, élveztem az engem körülölelő csendet. Csak a lépteim dobbanását hallottam – nem mintha akkorát szólna.. nem vagyok Hulk – és a fölém magasodó fák levelének susogását. Máskor megrémisztett volna ez a nagy csend, de most lenyugtatott. A legközelebbi partra sétáltam le, ahol nagy örömömre pár srácon kívül senki nem tartózkodott, és ők is elég messze voltak tőlem. Leültem a homokba, és úgy néztem a napnyugtát. A víz csobogása, és a jellegzetes illat extázisba vitt. Elképesztően lenyugodtam, de még mindig nem teljesen. Tudtam mi hiányzik.. oldalra néztem, és örömömre már meg is volt a megoldás, hogyan szerezzek magamnak. Felálltam, leporoltam a gatyám, majd odasétáltam az 5 fős fiúcsapathoz. Eleinte mosolyogva méregettek, hogy tényleg feléjük tartok-e, de amint megálltam előttük, feltűnően, tetőtől-talpig végigmértek.

- Sziasztok. Bocsi a zavarásért, de láttam, hogy van nálatok cigi. Én otthon hagytam az enyémet. Kérhetek egy szálat? – mosolyogtam kedvesen. Nem akartam bemutatkozást, se társaságot, csak egy cigarettára vágytam.

- Tessék. – nyújtotta felém a fekete hajú srác. Féloldalas mosolya kísértetiesen hasonlított Taylor Lautner-éhez. Vajon titokban ő is vérfarkas? Lisa.. megint Twilight?! – Te véletlenül nem Lisa Hemstwort vagy? – mért végig még egyszer. Erre másik 4 társa és kémlelni kezdett.

- De, az vagyok. Most viszont megyek, köszi a cigit. – intettem, majd elsétáltam.

- Tetszik a pólód. – kiáltott utánam a barna hajú, amit én nevetve fogadtam. Hát most na.. ki ne szeretné a spongya bobot? Visszaültem eredeti helyemre, majd meggyújtottam a nikotinbomba végét. Hogy honnan van gyújtóm? Tegnap nálam maradt Connie-é, és most is magammal hoztam. Hogy miért, azt nem tudom. Nagyokat szívtam a cigarettából, és lassan fújtam ki a füstöt. Tökéletesnek éreztem a pillanatot. A csillagok már rikítottak az égen, telihold volt, mely annyi világosságot adott, mintha lámpák alá ültem volna. Miután a csikket eldobtam, hátradőltem a homokban, és úgy néztem farkasszemet a hatalmas égitesttel. Csak bámultam, az agyamat kikapcsoltam, és nem gondoltam semmire. Persze egy idő után nehézzé vált, és akaratom ellenére is a csuklóm felé nyúltam. A karkötőt erősen szorítottam meg, miközben szememből kipottyant egy könnycsepp. Hagytam, had folyjék le arcomon. Nem akartam hatalmas jelenetes sírást rendezni, ennyi volt az egész. Felkészültnek éreztem magam.. itt volt az a perc, amire talán azóta készülök, mióta eljöttem Londonból.

- Mindig a legjobb barátom maradsz, Malik. Soha nem felejtelek el. – suttogtam, majd megpusziltam a karkötőt, és kezemet visszaejtettem a homokba, ezáltal véglegesen elbúcsúzva a híres One Direction banda énekesétől, az én legjobb barátomtól, Zayn Malik-tól.

                                            ~ Harry ~

Egész nap semmit nem csináltam, ami nem sűrűn fordult elő velem. A saját szabadnapunkon csak ültem, és bambultam ki a fejemből. Liam, Louis és Niall leléptek a barátnőikkel, Zayn pedig hozzám se szólt, csak elment valahova. A nagy kanapén ülve néztem végig, ahogy lemegy a nap, és helyét felváltják a csillagok. Miután már a saját szememmel nem túl sokat láttam a nappaliban, kisétáltam az erkélyre, és a korlátnak támaszkodtam. Hideg volt, a szél is fújt, az éjszaka pedig laza fátyolként omlott London városára.

Tűnődtem, mint általában mindig. Ariana azt hiszi, hogy teljesen felépültünk a Lisa távozása által keletkezett „sokkból”. Előtte persze ezt mutatjuk, de amint eltűnik, visszazuhanunk. Olyan ez, mint a depresszió. Mások nem nagyon látják rajtad, de amint egyedül maradsz, minden kezdődik elölről. Louis se életvidám, Niall is csak azért eszik, mert Ariana meglátná rajta, ha nem így lenne. Matt és Brooks is jól tudja, hogy mennyire szarul vagyunk..Hiányzik. Rettentően hiányzik minden porcikámnak. Ha csak a hangját hallanám, vagy valami életjel.. de semmi.

- Megjöttem. – ordított egyet Zayn. Nem volt erőm válaszolni, ezért csak egy halványat bólintottam, amit ő nem láthatott. – Hát itt vagy. – csukta be az üvegajtót, majd mellém sétált. – Jól vagy? – tette kezét vállamra.

- Remekül. – hajtottam le a fejemet.

- Harry. Vissza fog jönni.

- És ebben miért vagy annyira biztos? – csattantam fel. Bizonyára meglephettem, mivel hátrahőkölt.

- Reménykedek Harry. Most csak ezt tudom csinálni.

- Szarok a reménykedésre Zayn. Vedd már észre, hogy Lisa lelépett és soha a büdös életbe nem fog visszajönni. Elfelejtette minket, már biztos új barátai vannak, egy menő, jóravaló pasija, és új legjobb barátja. Az a rohadt tetoválást hiába csináltattad meg, ez még nem hozza vissza őt! – ordítottam torkom szakadtából, akár egy nem normális.

- Folytasd. – mondta határozottan.

- Tessék? – emelkedett hangom 3 oktávval magasabbra.

- Mondd el, mit érzel most. Minden Harold. Csak mondd. – utasított ellentmondás nem tűrő hangon.

- Dühös vagyok, és fáj. Elveszítettem azt a lányt, akit mindennél jobban szerettem. Tudom, nem meghalt, de ez dettó ugyanolyan. Elment, átvert minket, és soha nem fog visszajönni. Már nem tudok reménykedni Zayn, egyszerűen nem megy. Ti legjobb barátok voltatok. Te ezerszer jobban megérdemelnéd őt, mint én. Egy utolsó szemét rohadék vagyok, mert képes voltam megcsalni, már a legelején becsapni, és gyűlölöm magam miatta. Legszívesebben leugranék a 10. emeletről, csak hogy végre alábbhagyjon ez az érzés. Biztos, hogy már van pasija. Nem értem, én miért várok rá? Annyi lánnyal találkoztam már ebben az öt hétben, de egyiket sem mértem végig, mert úgy éreztem, hogy akkor fájdalmat okoznék Lisának. De.. ő leszarja mi van velem. Tudom, önző vagyok, de én emésztem magam a nap 24 órájában, ő viszont nem. Érzem, hogy nem érdekeljük már. Te miért bírsz még mindig hinni? Mire volt jó az a tetoválás? Semmi értelme Zayn, fogd fel végre, hogy Lisa örökre lelépett. – kiabáltam, ahogy a torkom csak bírta. Ennyire talán még soha nem ordibáltam. Örültem, hogy a szomszéd idős házaspár mindegyik tagja nagyot hall, ezért biztos nem ébresztettem fel őket. Zayn nem várt dolgot tett. Azt vártam, hogy lebasz, vagy csak megüt, de elkapta a kezem egy erős mozdulattal, és magához húzva erősen megölelt. Rettentően jól esett. Bármennyire voltam dühös, vagy csak kétségbeesett, pár pillanatig lenyugtatott. Fejem a vállába fúrtam, és utat engedtem könnyeimnek. Nem vagyok gyenge, érzékeny típus, de ezt már én sem bírtam. Nagyon régóta gyülemlenek bennem a könnyek, és most vége, eddig bírtam.

Zayn a hátamat simogatta, miközben egy mukkom sem szólt. Ez volt az első, hogy előtte sírtam. Szerintem direkt kérte, hogy adjam ki magamból az érzéseimet, mert így könnyebb lesz.

- Ide figyelj Harry. Lisa elment, mert beteg. Ha itt maradt volna, legnagyobb valószínűség szerint láttuk volna haldokolni, ugyanis már nem légszomja, hanem rohama volt. Lebénult a lába, nem kapott levegőt, elvesztette a látását, és mindig összeesett. Nem akart nektek szólni, nekem is csak utolsó éjszaka mondta el. – szavai szinte hasították a levegőt, akár egy felém repülő nyíl, majd a szívemig hatoltak, ott elidőzve, ezáltal rettenetes fájdalmat okozva.

- Tessék? – suttogtam hitetlenkedve.

- Utolsó este vele voltam Harry. Mellette aludtam. A nézése, mikor a szemembe nézett. Láttam rajta, hogy fáj neki. Ugyanazt a szomorú fényt véltem felfedezni a szemeiben, amit most a tiédben is. Még mindig szeret téged, a többi fiút, és vissza fog jönni. Tudom, hogy Lisa erős, és soha nem adja fel, bármi történjék. – megállt, majd eltolt magától és rám nézett. – Te se add fel. Ahogy én se teszem. Ha Lisa meggyógyult, vissza fog jönni. Lehet, hogy évek múlva, de az is lehet, hogy csak hónapokba telhet. Olyan lánynak ismerted meg, aki nem áll ki a maga igazáért? Ott volt Alexis. Lisának volt igaza, és mikor már senki sem állt mellette, ő akkor is kitartott. Nem hazudott azért, hogy neki jobb legyen, inkább szenvedett, de tudta, hogy egyszer minden jobb lesz.

- Te ott voltál neki. – morogtam mély hangomon. – Én viszont nem.

- A múlton már hiába rágódsz, attól nem lesz jobb. Gondolkozz inkább a jövőn. Éld az életed Harry, és reménykedj.

- Mióta vagy te ilyen bölcs? – vontam fel egyik szemöldököm.

- Bölcs vagyok? – lepődött meg. – Igen! – bokszolt a levegőbe, majd büszkén kihúzta magát.

- Hülye. – nevettem.

- De azért a lényeg lejött. Igaz?

- Teljesen. – mosolyogtam féloldalasan. – Lehet egy kérdésem?

- Persze. – támaszkodott neki a korlátnak.

- Őszinte választ szeretnék. – krákogtam. – Volt olyan pillanat, akár egyszer is, mikor azt érezted, hogy ez több köztetek, mint barátság? – kérdésem hallatán egy halvány mosolyt terült el arcán, majd gondolkozni kezdett.

- Én is feltettem már magamnak ezt a kérdést, de.. nem volt. Lisa olyan nekem, mintha a testvérem lenne. A testvérem és a legjobb barátom keveréke. – nem válaszoltam, csak rákönyököltem a korlátra, és bámultam lefele az utcára. Zayn egy 5 percig állt mellettem, aztán besétált. Nem tudtam mit csinált, de nem is nagyon érdekelt. Hálás voltam neki, hiszen azáltal, hogy kikiabáltam magamból a bánatomat, sokkal jobb lett.

20 perc múlva a hangok alapján hazaérkeztek a többiek, ugyanis Louis sikítva(?) ugrott ki az erkélyre.

- Hazza! – ölelt meg. – Hiányoztál. – simogatta hajamat, így azt teljesen a fejemhez lapítva.

- Te is nekem Boo Bear. – ráztam meg loboncomat.

- Nem csengett valami őszintén. – vágta be a durcát, majd bevonult. Megforgattam a szemem, és utána indultam. A nappaliban találtam Dani-t és El-t is.

- Sziasztok. – intettem mosolyogva. – Louis merre ment?

- A konyhában van. Megint megsértődött valami gyerekes apróságon? – mosolygott Eleanor. Még mindig nem értem Louis hogyan tudott felszedni egy ilyen gyönyörű lányt. Eleinte hülyének néztem azt a csajt, aki képes Louis-val lelki és testi kapcsolatot létesíteni, hiszen abnormális, de mint rájöttem, El is ugyanilyen, csak lányban.

Miután kibékültünk jó barátommal, csináltunk popcorn-t, beültünk a TV elé, és valami hülye horrorfilmet néztünk meg. Niall, barátnőjét megszégyenítő módon sikított, mikor a kaszás gyilkos előugrott a bokorból. Sokat nevettem, amit még most sem értek, de legalább egy kis időre ki tudtam kapcsolni az agyam. Ezt a filmet követte még egy, és még egy. Hajnali 3-kor Liam hangos horkolására eszméltem fel. Körülnéztem, és a mellettem elterülő emberek mindegyike húzta a lóbőrt. Megkerestem a távirányítót, mely Niall bordájába volt beékelődve, és kikapcsoltam  TV-t. Halkan beosontam a szobámba, kihoztam három plédet, és az összegabalyodott társaságra terítettem. Kicsit sem voltam álmos, valószínűleg ez a kis szundítás haza vágta az álmot a szememből. Lezuhanyoztam, átöltöztem, csináltam magamnak egy kakaót, és kiültem az erkélyre. Egy lélek se volt az utcán, amit megértek, hiszen ki az, aki hajnalok-hajnalán kint sétálgat?

Miután a bögre üresen kongott, elővettem a telefonomat, és felnéztem Twitterre. Mint mindig, most is nőtt a követőim száma, az üzeneteket pedig megállíthatatlanul jöttek.  Nem volt erőm válaszolni rájuk, csak elolvastam őket. Sokan csámcsognak még Lisán és rajtam, amit megértek, hiszen én is ezt teszem. Egyszerűen nem tudok túl lépni, és már saját magamat idegesítem fel ezzel a semmit tevéssel. Nem tudok mit csinálni. Most utazzak el Chicagóba? Annak mi értelme lenne? Nem tudom hol laknak, kereskedhetném őt hónapokig. És ha megtalálnám? Ismerem már.. nem ugrana boldogan a nyakamba, csak lebaszna, amiért a kérése ellenére utána jöttem.

Zayn szavai valamilyen formában visszacsengtek a fülemben. Ők nem jártak, és mégis hisz Lisában. Én miért nem tudok? Egyszerűen csak attól félek, hogy csábítóbb lesz neki a hírnévmentes, átlagos élet, otthon a szüleivel, az új barátaival. Ki az, aki mindezt feldobná a hírnévért? Én.. én hülye megtettem, és a bent szuszogó többi fiú is. Nem ismertük egymást az X-Factor előtt, hiszen különböző helyről érkeztünk. Sosem fogom elfelejteni, hogyan kezdődött minden.

- Dalos pacsirta. – borzolta össze Gemma a hajamat.

- Na. – állítottam vissza hajkoronámat nevetve.

- Ne szedjétek szét egymást, rendben? – jött be anyu a konyhába.

- Mi? Soha. – ölelt magához nővérem, amit én egy grimasszal fogadtam. Persze csak játékból, hiszen imádom. Miután elengedett, kiment a nappaliba, én pedig folytattam az éneklést. Mindig is imádtam énekelni. Olyan ez nekem, mint normális embernek a levegő. Meghalnék nélküle. Ezzel fejezem ki az összes érzésemet, ha dühös vagyok, szomorú, vagy éppen boldog. Eleinte zavarta a családtagjaimat, de mára más hozzászoktak, és mindig megdicsérnek, hogy jó hangom van.

- Harry, gyere gyorsan! – ordított Gemma, én pedig mindent elhajítva az utamból rohantam a nappaliba.

- Mi történt? – estem pánikba.

- Nézd! – mutatott a TV képernyőjére.

- „Elég tehetségesnek érzed magad? Sokan mondják, hogy meg van benned az úgy nevezett plusz? Az x? Ha így van, itt a helyed. Jelentkezz most a 2010-es X-Factor szériába!” – mondta mosolyogva a bemondónő.

- Mi közöm nekem ehhez? – kérdeztem.

- Jelentkezhetnél Harry! – lépdelt mellém Gemma.

- Megvesztél? Lealáznának.. nálam sokkal jobbak sem kerülnek be. Nem akarom leégetni magam. – fordultam meg, de nővérem visszarántott.

- Elképesztő hangod van. Ha nem így lenne, megdicsérnélek? Tudod, hogy őszinte ember vagyok Harry. Azt mondom, itt a te időd öcskös! Ha elszalasztod, lehet, hogy életed legnagyobb hibáját követed el!

                                                       *2 nap múlva *

- Nem merem!

- Harry, az Isten szerelmére, menj már rá! – lökte meg vállamat nővérem.

- Jó-jó! Akkor 3-ra. – idegeskedtem.

- 1-2-3. – számolt vissza Gemma, én pedig rámentem a piros keretes „jelentkezem” gombra. Amint megjelent a „Köszönjük jelentkezésedet, pár napon belül kollégánk hívni fog, hogy megbeszéljék a részleteket” felirat elkapott a hányinger, és a boldogság.

- Én most komolyan jelentkeztem? Gemma, ez is miattad van. Le fogok égni, tutira nem fog menni! – pattantam fel a székből, és fel-alá kezdtem járkálni idegesen.

- Ide figyelj Harold! – húzott magához Gemma. Gyűlöltem a Harold megszólítást. – Tehetséges vagy. Meg fogod nyerni öcskös. Én hiszek benned. – nézett mélyen a szemembe.

- Köszönöm! – öleltem magamhoz.

Ennek már 2 éve, de úgy élnek bennem az emlékek, mintha tegnap történt volna. Életem legnagyobb döntését hoztam meg, mikor úgy határoztam, hogy hiszek Gemmának, és elmegyek a meghallgatásra. Rettentően fájt, mikor bejelentették, hogy nem jutottam tovább. Minden remény szertefoszlott bennem, összepakoltam, és csak azt akartam, hogy hazaérjünk, s kisírjam magam a szobámban. Mielőtt ezt megvalósíthattam volna, 4 sráccal együtt behívtak minket a színpadra, ahol hozzánk hasonlóan egy lány csapat állt. Simon közölte velünk, hogy csapatként bent vagyunk. Először a fülemnek sem hittem.. én 4 idegen sráccal egy csapatban? Tuti bukás.. Ahogy teltek a napok, és megismerkedtünk, rájöttem, hogy ez nem is olyan rossz, sőt.. kifejezetten jó. Úgy tudtunk együtt énekelni, mintha száz éve ismertük volna egymást.

Ma már hálás vagyok, és egyben csalódott is.. hálás, mert Gemmának köszönhetem, hogy ilyen életem van, és csalódott, mert fuccsba ment a normális életem. Feladtam a hétköznapiságot a sztárság miatt. Hogy hova akarok ezzel kilyukadni? Oda, hogy bármi történt velem, az okkal történt. Az, hogy megismertem Lisát, egy megrendezett forgatókönyvnek köszönhető, amit a Jó Isten írt meg. És most, hogy külön váltak útjaink, ez is valaminek a kezdete. Lehet, hogy soha többet nem találkozunk, de még bármi megtörténhet.

Felálltam a székből, a korlátot erősen szorítottam meg, összecsuktam a szemem, majd a Holdra néztem. Tudtam, hogy nem fogja Lisa hallani, de bíztam benne, hogy legbelül tudni fogja az elhatározásomat.

- Soha nem adom fel Lisa! – suttogtam. – SOHA!