87.rész

Sziasztok!:DDD Boldogságom határtalan, ezért fel is rakom hamar a részt.. vagyis.. ez az egyik oka. A másik, hogy ma megyek csináltatni a tetoválásomat, és nem tudom, hogy lesz-e rá időm+ születésnapom van( Végre valahára 16 éves lettem.:DDD*----*) és a családtagokkal vagyok.:D Nagyon kemény héten vagyok túl, de túléltem.. 
A részről csak annyit, hogy még mindig nincsenek benne a fiúk, és lehet, hogy valaki unalmasnak találja nélkülük, de legalább hatásosabb lesz a visszatérés.. ha lesz egyáltalán.;) Szeretek titkolózni, jó érzés.:D Kitartás emberkék, már raktam bele olyat is, mikor a fiúk szemszögéből  írom, hogy azért mégse tűnjenek el véglegesen!:) Talán ez az eddigi majdnem leghosszabb rész, remélem kicsit örültök neki.
Még valami. Tudom, hogy már 2-szer is írtam, de aki még nem tette, azt nagyon szépen kérem, hogy mielőtt elolvasná a részt, nyomjon egy lájkot ERRE a képre. Rettentően hálás lennék!
Jövőhét Szombaton jelentkezem 20 komi után, kellemes hétvégét, és kitartás a sulihoz! NagyÖlelés♥

                                            ~ Barátok ~

  Másnap reggel viszonylag normális fejszerkezettel ébredtem fel. A szokásos reggeli hőmérséklet ellenőrzés után fogat mostam, kisminkeltem magam, majd elővettem egy sima, hosszú farmer nadrágot, egy hosszú ujjú felsőt, és magamra kapkodtam. 

Reggelizni nem volt kedvem, ezért egy gyors puszi váltás anyával, és a tornacipőm felhúzása után beültem apa mellé a kocsiba. Fél óra múlva már a terem felé sétáltam, mikor egy hangos sikítás jött mögülem. Gyorsan fordultam meg, amit végül megbántam, mivel Hazel-el együtt a folyosó kellős közepén terültünk el, ráadásul elég szépen meg is ütöttük magunkat. Vagyis, ő nem, mivel puhára esett.

- Ez mi volt? – kérdeztem nyöszörögve.

- A hátadra akartam ugrani, de megfordultál. – simogatta a könyökét. – Miért fordultál meg? – nevetett.

- Mivel sikítottál. Nem tudtam miért sikítasz, és megijedtem.

- Lányok, ti mit csináltok? – jött a kérdés baloldalról. A 4 fiú az ajtóban állt, és rajtunk röhögtek.

- Rá akartam ugrani, de megfordult. – morgott Hazel, majd feltápászkodott. Én is követtem a példáját, és immáron csendben sétáltunk be a terembe. 5 perc volt kezdésig, mikor feltűnt, hogy nincs meg a Zayn-től kapott karkötőm. Iszonyatos sebességgel pattantam fel, amit szinte mindenki észrevett, és hülyének is néztek miatta.

- Mi a baj, Lisa? – vonta fel egyik szemöldökét Connie.

- A karkötőm. Nincs meg. – mondtam pánik hangulatban.

- Melyik? – ugrott fel most már Hazel is.

- Amit Zayn-től kaptam. – markoltam bele erősen a hajamba.

- Biztos a folyosón esett le, ne aggódj. – fogta meg a kezem, majd kihúzott. Ott se találtuk, és már végképp a sírás kerülgetett, mikor az ismerős hang felcsendült mögöttem.

- Ezt keresed? – gyorsan fordultam meg, és az izmos, szőkés hajú Alex-ra néztem, aki kezében szorongatta a karkötőmet. Nagy részem megkönnyebbült, hogy nem tűnt el. Útközben a többiek is kiértek hozzánk.

- Köszi, már azt hittem eltűnt. – nyúltam érte mosolyogva, de elrántotta a kezét. – Visszaadnád? – kérdeztem, cseppet sem nyugodtan.

- Hát, nem is tudom. – vigyorgott.

- Sziasztok. – lépett elő a 4 divatlány. – Mi ez a feszült hangulat? – kérdezte Cleo, miközben köztünk kapkodta a fejét.

- Add..vissza..a..karkötőmet. – mondtam lassan, tagoltan, de annál határozottabban, és mérgesebben.

- Miért kell neked ennyire? Nem tán a cuki pasi Harry-től kaptad? – forgatta meg szemét, majd megvizsgálta a karkötőt. Nagyon ideges voltam, főleg azért, mert az egy emlékem van Zayn-től. – Ja nem is.. attól a buzitól. Hogy is hívják? Zayn.. – azt éreztem, hogy ketté akarom törni a gerincét. Alison felvihogott, és szinte sajnálkozva nézett rám. Ez egy tipikus „kis szerencsétlen” pillantás volt.

- Add ide. – ugrottam neki, de Hazel visszarántott, és szó szerint le kellett fogni, hogy ne essek neki.

- Hé haver, ez nem menő. – lépett oda Benito, de Alex erősen lökte meg, ezáltal őt a falnak dobva. Hatalmasat pukkant a háta.

- Nem vagyunk haverok. Ilyenekkel nem állok szóba. – röhögött. Anyám.. itt egyre több Alexis hasonmás van.. csak ő most pasiban. Megvártam, még Hazel elereszt, aztán egyet felé léptem.

- Mit akarsz a karkötőért cserébe? – alkudoztam.

- Na, ez már tetszik. – ült ki arcára egy féloldalas kanos mosoly. Görény. – Egy csókot.

- Oké. – vontam meg a vállam, majd felé sétáltam. Láttam szemem sarkából, hogy a földön fekvő Benitonak leesik az álla. Pár centire voltam ajkaitól, mikor egy hatalmasat térdeltem gyenge pontjába. Kihasználva a helyzetet kikaptam kezéből a karkötőt, majd végignéztem, ahogy összegörnyed előttem.

- Dögölj meg. – sziszegtem neki, aztán felegyenesedtem, de pont rosszkor, ugyanis Mrs.Leavins-el néztem szembe, aki kb. öt centis szemekkel bámult rám.

- Ms. Hemstwort ebben az iskolában szigorúan büntetjük a testi bántalmazást. – rohant mellém, majd segített Alexnek felállni.

- De ez vágta a falhoz Benito-t. – álltam ki barátomért, de látszólag feleslegesen. Mrs.Leavins elkönyvelte magában, hogy én vagyok ilyen huligán, hogy két fiúk is bántalmazzak. Megfogta a karomat, és szinte beráncigált a terembe. A többiek leültek, de nekem állva kellett maradnom, és hallgatni a kioktatást.

- Ms.Hemstwort én magát nem ilyennek ismertem meg. Biztos rossz társaságba keveredett, és azért lázad. Azt hiszem, magára férne egy szülői fejmosás. – oktatott.

- Már megbocsásson Mrs.Leavins, de nem keveredtem semmilyen rossz társaságba, egyszerűen csak nem tudom elviselni, mikor elveszik azt, ami az enyém.

- Harry-t még sem próbáltad visszaszerezni. Nem vagy te olyan nagymenő, amilyennek mutatod magad. – nevetett fel Alison. Lehet velem van a baj, vagy csak kamaszodok és tombolnak bennem a hormonok, de kedvem lett volna a vonat elé dobni csajt.

- Mert te? Szerinted menő, hogy tizenkét évesen már baszatod magad? Ribanc vagy drágám. – szólalt fel Connie, mire félrenyeltem. Ez a csaj nem kertel, kimondja nyíltan, amit gondol.

- Elég legyen. – pattant fel Mrs.Leavins, miközben az asztalra csapott egy fa vonalzóval. – Ebben az iskolában ez nem megengedett.

- Mondja mi lesz a büntetésem, essünk túl rajta, aztán adja le az anyagod, mert tudtommal azért fizetek, nem pedig ezért, hogy maga oktasson ki olyan dolgokról, amikhez egy picit sem konyít. – monológom végén Emily halkan felnevetett, a többi barátom pedig mosolyogva, elismerően nézett rám.

- Hol marad a tisztelet? – háborodott fel tanárunk. Elegem volt belőle. Hiába 60 éves (na jó, azért annyi nem) nem akartam vele jó pofizni. - Hétvégi közmunka a parkban, Alex társaságában, hogy megbeszéljék a dolgokat.

- Inkább a halál. – hördültem fel, mire most már mindenki felnevetett.

- Akkor egyedül, több munkája lesz vele. Most pedig foglaljon helyet. – teljesítettem a kérését, és végre valahára, kezdetét vette az óra. Ideje volt.

                                                  *~*~*

Az elkövetkezendő napjaim azzal teltek, hogy próbáltam nem balhéba keveredni, de Alison, és a másik 3 bájgúnár mellett nehéz volt. Egyfolytában beszólogattak, amit eleinte tűrtem, de egy idő után elegem lett, és keményen visszaszóltam, aminek az lett a vége, hogy Alsion sírva fakadt, és úgy rohant az igazgatóhoz, hogy panaszt tegyen rám(!). Mivel az igazgatónak már első perctől kezdve szimpatikus voltam, nekem adott igazat, sőt.. még azt is szerette volna, ha nem kell hétvégén parkot takarítanom, de Mrs.Leavins a suli szabályzatára hivatkozott, ezáltal engem a nagy adag szarban hagyva. Imádom azt a nőt, mondtam már? Remélem éreztétek az iróniát.

Még otthon is megkaptam, hogy kezdek kicsit tényleg lázadni, de ez nem rossz, sőt.. büszkék rám. Most ilyen körülmények között igazodjak ki. A suliban arról regélnek nekem órákat, hogy ez a viselkedés nem jó, otthon meg emiatt a viselkedés miatt dicsérnek. Remek kis helyzet, mondhatom.

Vettem egy gördeszkát, és minden délután kijárok a srácokkal gyakorolni. Azt mondták, hogy gyorsan tanulok, és egy-két esést leszámítva tényleg jól ment minden. Egyre közelebb kerültem mindenkihez, főleg Hazel-höz, és Emily-hez. Apryl is mindig velünk van, amit nem bánok, mivel őrült fazon a csaj. A fiúk szinte kishúgként néznek rám, amit onnan tudok, hogy Ben elszólta magát, miszerint „Te már úgy a szívünkhöz nőttél, hogy húgunknak tekintünk.” Nagyon, nagyon, nagyon jól esett, hogy vannak barátaim, és kiállnak mellettem.

A hét hamar elrepült, péntek este úgy feküdtem le, hogy másnap reggel 6-kor kel kelnem, ugyanis mehetek parkot takarítani. Kicsit rossz voltam.. rám fért már.

Reggel pontban 6-kor megcsörrent azt órám, én pedig idegesen, álmosan, és nyúzott fejjel ütöttem rá egy hatalmasat, amitől a kis vekker felmondta a szolgálatot. Szuper.. vehetek magamnak egy új ébresztőórát. Magamra vettem egy köntöst, majd szemet dörzsölve csoszogtam le a nappaliba. A szüleim még aludtad, amit nem csodálok, hiszen hét közben ők is dolgoznak, kifáradnak, és hétvégén pihenni szeretnének. Én is megtenném, ha nem várna rám egy park, tele lehullott falevéllel, amit össze kell szednem egy zsákba. Csináltam magamnak egy kávét, és azt kortyolgatva léptem ki az udvarra. Azonnal összébb húztam magamon a köntöst, ugyanis rettenetesen hideg volt. A szél is fújt, ráadásul az eső lába is lent lógott már, és illatát tisztán érezni lehetett. Még a Jó Isten is ki akar velem cseszni.. nem elég, hogy dolgoznom kell, hanem még hidegbe is. Köszönöm, tényleg.

Miután az üres poharat betettem a mosogatóba, felmentem a szobámba, fogat mostam, megfésülködtem, összekötöttem a hajam, majd a gardróbom elé álltam, megfelelő ruha után kutatva. Mivel nem divatbemutatóra készülök, ráadásul annak hatalmas ellentétére, egy kék, ülepes nadrágot, és egy vastag, LA pulcsit vettem magamra. 

Alatta csak egy melltartó volt, mert Chicagónál soha nem lehet tudni. Egyik percben még rohadt hideg van, másik percben már száz ágról süt a nap. Miután elkészültem, írtam egy cetlit anyáéknak, hogy elmentem, majd felhúztam a magas szárú kék cipőmet, és elindultam a park felé. Alig sétáltam 2 perce, az eső szemetelni kezdett, majd szakadni. Komolyan mondom, már nevettem a helyzeten, mert ez tényleg csak nekem lett kitalálva. A fejemre húztam a kapucnit, és úgy sétáltam tovább. A napot eltakarták a szürke fellegek, dörgött az ég, az utcán pedig senki nem volt, hiszen könyörgöm.. szombat van, a pihenés napja. És én? Hohó, én dolgozok szombaton! Gratuláció. Mikor megérkeztem, az öreg bácsi már várt rám, akit Ms.Leavins küldött rám, a kezembe nyomta a zsákot, és a levélszedőt, majd sok szerencsét kívánt s eltűnt. Nekiláttam a munkámnak, pedig nem volt hozzá kedvem. Elővettem a fülesemet, a felsőn belülre tettem, majd elindítottam egy kis inspirációs zenét, ami jelen esetben Cee Lo Green – Forget You volt. Eleinte még bírtam, de a közepe felé már táncolva szedtem össze a leveleket. Valami oknál fogva leszartam, hogy kik látnak, hátulról úgyse vagyok felismerhető.. ráadásul ki az, aki szakadó esőben parkot akar látogatni? Rajtam kívül.. Hülyéskedtem, énekeltem, táncoltam.. magyarán mondva elvoltam. 2 óra folyamatos munka után már a park felével végeztem. Szusszanás képen leültem egy padra, és néztem, ahogy a gördeszka pályát áztatja az eső. Kicsit sem akart alább hagyni a zuhogás, én már bőrig áztam, de nem különösebben zavart. 10 perc után újra nekiláttam, és újabb 2 óra munka után már csillogott-villogott a park. Ráadásul a nap is kisütött, az esőfelhők elúsztak az égen, ahogy láttam London felé, hogy most az ott élők napját keserítsék meg.

                                               ~ Harry ~

- Fuss Hazza, fuss! – ordított Louis, miközben a karomat fogva ráncigált maga után. Már vagy 5 perce rohantunk az eső elől, ami útközben megtalált minket, és szakadni kezdett. A hajam a fejem tetejére lapult, és csöpögtek róla a vízcseppek, melyek szemembe jutottak, ezáltal engem teljesen elvakítva. Louis persze 100 km/h sebességgel rohant, én meg csak abban reménykedtem, hogy nem vezet neki senkinek. Pár másodperc múlva már a házunk ajtaját szakítottuk be, persze nem szó szerint. Mikor a többiek megláttak, nevetni kezdtek rajtunk.

- Tényleg kössz. – ráztam meg hajamat, mire Louis felvisított.

- Olyan vagy, mint egy ázott kutya. Most nézd meg, összevizeztél. – mutatott karjára, amire a kék felső teljesen rátapadt.

- Eddig is vizes volt, most már teljesen mindegy. – mondtam értetlenül, mire lefelé görbített alsó ajkát, és sírást imitált. – Jaj Boo Bear, tudod, hogy nem gondoltam komolyan. – öleltem magamhoz.

- Jól van Hazza, megmentetted a kapcsolatunkat. – borzolta össze, így is kócos hajam. Miután Louis elengedett, én felsiettem a szobámba, ő pedig a nevető társasághoz csatlakozott. Valójában nem mi találtuk ki a Larry Stylinson-t, hanem a rajongóink. Sokan buzinak titulálnak minket, de aki ismer, és szeret, az tudja, hogy ez csak egy kis vicc, nem kell nagydobra verni.

A szobámba beérve magamra zártam az ajtót, majd leráncigáltam a testemhez tapadt ruhákat, és egy szál boxerban rohantam a fürdőbe, hogy helyre hozzam göndör fürjeimet. 5 percig szárítottam, mikor az pár „Harry-s hajrázás” után visszaállt eredeti, és megszokott formájába. Kaptam magamra száraz ruhát, majd felvettem egy plédet, kisétáltam a teraszomra, leültem a hintaágyba, betakaróztam, és úgy néztem le London utcájára. Nem tudom, hogy az esős idő miatt, vagy úgy általánosságba, de az összes kedvem elpárolgott. Csak unottan bambultam kifele a fejemből, és azon agyaltam, hogy min agyaljak. Igen, értelmes vagyok. Általában az ilyen kis elmélyüléseimben jön fel a Lisa téma. Ahogy most is. Mindig átfuttatom agyamon a lehetséges választásokat, de hiába próbálkozok, arra lyukadok ki, hogy minden az én hibám. Ha Párizsban nem engedem Alexis-nek, hogy elbizonytalanítson, most nem tartanánk itt. Vagyis..nem. Ha szakítok Alexis-el, mielőtt összejövök Lisával, akkor ez az egész nem történik meg. Pontosan.. a gyökereknél kell kezdeni. Nem értem miért voltam ekkora balfasz. Mindkét lányhoz vonzódtam. Míg Alexisben csak a kinézet, addig Lisában a belső, és a kinézet is tetszett. Tudom, nem volt helyes amit csináltam, de megbántam. Ha lenne egy időgépem, visszamennék az időbe, és úgy gyomorszájba rúgnám a régi Harry-t, hogy azonnal észhez térne. Otthon engem nem erre neveltek, anyu mindig sokszor elmondta, hogy a lányok szíve nem játékszer, ráadásul Gemma is sokszor hangoztatta. Ha most ezt tudnák, nem lennének büszkék rám, hiszen én sem vagyok. Elbasztam az egészet, és talán már soha többet nem látom azt a gyönyörű két szempárt.. azt az íves, tökéletes arcot, a formás, telt ajkakat, melyek minden másodpercben vonzottak. Már nem érezhetem jellegzetes illatát, mely talán a virágzó cseresznyefa, és a liliom keveréke. Olyan volt számomra, mint egy drog. Soha nem hittem a szerelem első látásra dologban, de saját bőrömön tapasztaltam. Hiába kérte, hogy felejtsem el, lépjek tovább, egyszerűen nem megy. Minden este róla álmodok, és ha egy kis ideig is van körülöttem csend, a hangja cseng vissza a fülembe. Ha lehunyom a szemem, őt látom.. először azt, ahogy nevet, majd azt, amikor rettenetesen sír, és szenved. Miattam! Gyűlölöm magam, és reménykedni tudok, hogy Lisa rendbe jön, és visszaköltözik Londonba. Bízok benne, hogy nem nő annyira a szívéhez Chicago, hogy véglegesen ott marad. Önző vagyok, tudom, mert a saját boldogságomat szeretném visszakapni, de nem tehetek mást. Annyira hiányzik minden porcikámnak, hogy azt lehetetlen elmondani.

- Min gondolkozol? – lépett ki az üvegajtón Louis, majd mellém ült, és a fele takarót magár terítette.

- Szerinted? – kérdeztem, miközben magam elé meredtem.

- Lisa? – nem válaszoltam, csak egy picit bólintottam. – Ha meggyógyul vissza fog jönni, Harry.

- Igen Louis.. HA meggyógyul. – néztem legjobb barátom szemeibe.

- Lisa nagyon erős csaj, te is tudod, hogy amit nagyon szeretne, azt úgyis megkapja magának. Ő egészséges szeretne lenni, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez így legyen.

- Gondolod? – terült el arcomon egy fáradt mosoly.

- Biztos vagyok benne, Hazza. Emiatt ne rágódj.

- De.. egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből azt, hogy miattam ment el. Ha nem csalom meg őt Alexis-el, ez nem történik meg.

- A múlton már hiába rágódsz, nem fogod tudni megváltoztatni. Az ilyen önmarcangolós pillanataiddal, csak vesztegeted az életed. Feleslegesen agyalsz ezen, mert ettől még nem fog semmi megváltozni. Az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy reménykedsz, és próbálod elfogadni a tényt, hogy hibáztál. Hogy várod el Lisától, hogy megbocsásson, mikor még te sem bocsátottál meg magadnak? – ritka pillanatok egyike volt a mostani, mikor Louis teljesen őszintén, komolyan, a szívéből beszél, és nem hülyéskedik. Ilyenkor látszik meg rajta, hogy 21 éves.

- Igazad van Lou. – emeltem fel a fejemet.

- Tudom! – kiáltotta el magát, amin felnevettem. Őrült fazon.

- Köszönöm. – mosolyogtam.

- Bármit az én Hazzámnak! – tette vállamra a kezét.

                                                 ~ Lisa ~

Elérkeztünk ahhoz, hogy lassan másfél hónapja vagyok itthon. Hogy elfelejtettem-e már a One Direction-t, és Ariana-t? Egyszerű a válasz. Nem. Képtelen vagyok rá, és nagyon idegesít. Ott tartok, hogy lassan tudathasadást fogok kapni, ugyanis a tankönyvekbe temetkezem, ezzel próbálom elterelni a figyelmemet, ami néha megy, de néha nagyon nem. Nincs olyan dolog a füzetemben, amit már ne tudnék kívülről, ráadásul úgy, hogyha még álmomból felébresztenek is tökéletesen meg tudjam csinálni. Részben büszke vagyok magamra, mert így könnyű lesz megszerezni a diplomát, részben viszont kikészülök a tudattól, hogy strébernek nézek ki, mikor 16 évesen igazi antitanulósnak számítottam. Elkezdtem járni egy autós suliba, hogy megszerezzem a jogsimat. Még azt is tanulom. Tényleg szörnyű vagyok, de legalább odáig már eljutottam, hogy a 6 karkötőt el tudtam tenni a szekrényembe, ezáltal picit elköszönve a fiúktól, és legjobb barátnőmtől. Viszont.. a Zayn által kapott karkötőmet nem vagyok képes levenni. Egyszer próbáltam meg, de.. amint lekerült a csuklómról, az ott lévő bőr égni kezdett, bizsergett, és ha tudott volna beszélni, biztos azt ordítozta volna, hogy tegyem vissza, ezért megtettem. Ez még egyenlőre merész feladat lenne nekem, és nem bírom megtenni. Legbelül talán nem is akarom. Nem akarok megválni a legjobb barátomtól.

A rohamaim száma csökkent, de nem fogyott el. Még máig is van, amikor a kelleténél jobban megszédülök, összeesek, vagy csak egyszerűen nem kapok levegőt. Nem tudok ellene tenni semmit, hiszen erre nincs gyógyszer. Persze.. biztos van, de mire azt megtalálnánk, gyógyszermérgezést kapnék. Nem akarok kísérleti nyúl lenni, inkább csak próbálkozom az antistresszes élettel, ami nagyon nem könnyű. Minden nap kijárok gördeszkázni, és már nagyon megy. Talán van egy dolog, amit szeretek csinálni. A TV-t nem kapcsolom be, csak max a Travel Chanel-t, ahol tuti biztos, hogy nem fogok a fiúk arcával találkozni. A szüleim fantasztikusak.. mindenben segítenek.

Pénteki nap van, Hál’ Istennek. Nehéz volt ez a hét, sokat tanultam, mind a fősulira, mind a jogsira, kicsit pihenni, és kikapcsolni szeretnék. Amint a tanár kivonult, elpakoltam a füzeteimet, a vállamra csúsztattam a táskámat, majd felálltam.

- Hé, Szupersztár. – jött mellém Benito. Még egyszer sem hívott Lisának, rám ragasztotta ezt a becenevet.

- Igen, Burrito? – hunyorogtam. Én is jól állok a becenevekkel. Főleg úgy, hogy ezt utálja, de mondhatni, hogy már megszokta. Amikor először hívtam így a barátaink előtt, Drew és a többi fiú a földön fetrengett a nevetéstől, a lányok a könnyeiket törölgették, Benito pedig karba tett kézzel, és vörös fejjel bámult rám.

- Nincs kedved ma este eljönni bulizni? – ült fel a padra, közvetlen mellém. Közben a többiek is csatlakoztak hozzánk.

- Hova mennénk? – tettem keresztbe a lábaimat.

- Excalibur. Ott mindig nagyon jó a zene, és sok a pia. – pacsizott le Ben Adam-el.

- Oké. Hova menjek, és hányra?

- Hozzánk, és 9-re. Kicsit alapozunk, aztán nekivágunk az éjszakának. – mondta Benito, majd leírta egy lapra a címüket. Elköszöntem tőlük, és a már kint várakozó apum mellé beszálltam.

- Milyen napod volt? – kérdezte.

- Fárasztó. Ma este megyek bulizni, ha nem baj.

- Dehogy baj. Végre kimozdulsz otthonról, és nem csak a könyveket bújod. – mosolygott rám, de azonnal vissza is fordult az út felé.

Mikor anyának elújságoltam, ő is ugyanígy reagált. Még a szüleim is strébernek tartanak. Lehetne ennél rosszabb? Lehetne? Szerintem nem. Mivel 5 óra volt, már nekiálltam a készülődésnek. Megmostam a hajam, letusoltam, majd felvettem a fehérneműt, és törülközőbe csavart fejjel kisétáltam a gardróbom elé. Miután megvolt a tökéletes ruha, és a cipő, kifestettem a körmömet feketére, majd míg az száradt, bekapcsoltam a TV-t, és azt néztem. Idő közben a törülköző már teljesen beitta a vizet, így csak egy picit kellett rásegíteni hajszárítóval. Kivasaltam a hajamat, a frufru részét oldalra csatoltam egy hullámcsattal, majd magamra vettem a fekete, mell részénél fehér, csipkés ruhámat. Combközépig ért, ezért nem nagyon szabadott hajlonganom benne. A sminkelést nem vittem túlzásba, egy alapot csináltam, de mégis annyira szépen kiemelte szemeimet, hogy legbelül megdicsértem a sminkelési képességemet. 

Fújtam magamra parfümöt, bekaptam egy rágót, felhúztam a magassarkúmat, majd elköszöntem anyáéktól, és elindultam Benito-ék háza fele. 2 utcával lejjebb laktak, szóval 5 perc alatt ott is voltam. Gyönyörű házuk volt, a gyep gondosan lenyírva, a falevelek összeszedve, a kutya a hátsó kertbe. Csöngettem, és 2 másodpercen belül Hazele-el találtam szembe magam. Rajta egy csipkés, fekete ruha volt, egy magasított sarkú cipővel, ami nem volt olyan tűsarkú, mint az enyém.

- Szia! – ölelt meg. – Gyönyörű vagy.

- Te is. – viszonoztam. Bementünk a nappaliba, ahol már a többiek is üdvözöltek, és mindenkitől megkaptam, hogy csinos vagyok. Legjobban Connie-ra voltam kíváncsi, hiszen tudom, hogy gyűlöli a ruhákat, és a magassarkú cipőt. Nem lepődtem meg, mikor a magas sarok helyett, egy magasszárú tornacipővel sportosította fekete ruháját. Gyönyörű volt. De.. Emily és April sem panaszkodhat.

- A fiúk? – néztem körbe, mivel őket sehol nem láttam.

- A kertben vannak. Nem tudom miért, de ki mentek. – vonta meg vállát Apryl. Kis idő múlva hangos csörtetés jelezte, hogy valamelyikkőjük beesett az ajtón.

- Bazdmeg Drew, olyan béna vagy. – segítette fel társát Adam.

- Lisa. – derült fel Benito arca. Őket is megöleltem. Elég feltűnően mértek végig, ami most egy picit sem zavart.

- Tyhű, de csinos vagy. – vigyorgott Ben.

- Hozom az piát! – tűnt el Benito. Pár másodperc múlva egy kisebb (nem kicsi), és egy nagy üveggel tért vissza. Letette a bárpultra, ugyanúgy, ahogy a kis feles poharakat is. Egyik alkoholt sem ismertem, még soha nem is láttam.

- Ezek mik? – kérdeztem rettentően értelmes mondatomat.

- Ezt még apámtól kaptam. Kanadai Whisky. – mutatott a kisebb üvegre, amiben sárgás barna lötty volt. Lecsavarta a tetejét, és pedig beleszagoltam. Már az illatától megszédültem.

- Úristen, ez nagyon erős. – hunyorogtam.

- Ez? Ehhez képest semmi. – mutatott a másik üvegre. – Ez a nagyfiú egy Smirnoff liquor. – tényleg kemény volt. Csupán a szagától be lehetett rúgni. Liquor létére elég erős kis itóka.

 Kezdtük a Whisky-vel. Azt gondolná az ember, hogy ez 5 lánynak, és 4 fiúnak semmiség, de a harmadik pohár után már lángolt a fejem, és nem voltam teljesen józan. Ezután már nemigen kellett volna innom abból a másikból, de addig beszéltek, még beadtam a derekam. Miután az az üveg is üresen kongott, nekiindultunk az éjszakának. Hazel-be karolva sétáltam, de kb. annyi biztos támaszt pontot adott nekem, mint én neki. Ugyanúgy be volt már rúgva, talán még jobban is, mint én. Hangosan beszélgettünk, nevetgéltünk, és néztük a fiúk hülyéskedését. Amint megérkeztünk az Excalibur elé, beálltunk a sorba. Mikor a biztonsági meglátott, előre hívott minket, és beengedett, mivel híresség vagyok. Cserébe csak le kellett fényképezkednem vele. Bíztam benne, hogy nincs nagyon kiütött fejem, mert tuti másnap már az újságokban virítanék. „Lisa Hemstwort megunta az életét. Zuhogó esőben parkot takarít, utána pedig leissza magát a sárga földig, és kidobó emberekkel pózolgat”.

- Annyira szuper, hogy híresség vagy. – ordította fülembe Adam. Kívülről is, de belülről még gyönyörűbb volt a hely. Fehér bárszékekre lehetett felülni, de voltak eldugva ülőgarnitúrák is. Mivel sokan voltunk, és nem akartam, hogy az emberek felismerjenek, az elzárt helyet választottuk. Még pár kört megittunk, pedig nem kellett volna, hiszen így már lélekjelenlétem is alig volt. Elmentünk táncolni, ami most iszonyatosan jól esett. Csak ráztam Hazel-el, majd Emilyvel, Connie-val, még Apryl-el is. A fiúk egyszer csatlakoztak, másszor eltűntek, de nem nagyon érdekelt.

Fél óra után kimentünk a hátsó részre, ami direkt ilyen kis szusszanónak volt kitalálva. Leültünk a padra, és úgy néztük, ahogy a fiúk egymást szívatják. Őrültek. Connie mellettem rágyújtott, amit homályos szemmel bámultam.

- Tessék. – nyomott a kezembe egy szálat.

- Én nem cigizek. – nyögtem ki az első értelmes mondatomat, amióta ittam.

- Cigiztél már? Ha igen, akkor ne félj, nem lesz baj. Ha még nem cigiztél, akkor először ne tüdőzd le, csak pár szívás után. – adott tanácsot, majd a kezembe nyomta a gyújtót, és eltűnt. Ott ültem a padon, és legbelül csatát vívtam magammal. Ez kb. olyan volt, mint amikor a mesében a főhős két vállára kiül a kisördög, és az angyal. Szinte kiabáltak egymással, de végül az ördög győzött meg, miszerint „mi baj lehet belőle? Legfeljebb megnyugszol. Ennyi” Igaza volt. Meggyújtottam, majd bekaptam, és jó mélyen beleszívtam. Az ismerős érzés előjött, ahogy a füst az egész tüdőmet átjárja, majd lassan, araszolva távozik a számon keresztül. Jó érzés volt, megnyugtatott. A harmadik szívás után Benito ült le mellém.

- Nocsak, Szupersztárságod úgy döntött, hogy rászokik a cigire? – mosolygott. Rettentően helyes volt.

- Egyszeri alkalom. Most jól esik. – szívtam bele még párat, majd mikor a szűrőhöz értem eldobtam, és eltapostam. Benito is végzett a saját szál cigarettájával. Átdobta a kezét a vállam felett és magához húzott. Arcunk között alig volt 5 centi, de én sem léptem, és ő se. Részben nagyon örültem neki, mert józanul tuti nem csókolnám meg, viszont így részegen, nem hiszem, hogy ellenállni tudnék fél vastag ajkainak.

- Szereted még Harry-t? – kérdezte. Lehelete arcomat csiklandozta.

- Igen. – a részeg ember mindig halál őszinte.

- Gondolom, akkor még nem állsz készen egy új kapcsolatra.

- Magam sem tudom. Viszont azt tudom, hogy rettentően szerelmes vagyok Harry-be, és nem tudom elfelejteni.

- Ezt tiszteletben tartom. – motyogta, majd nyomott egy puszit az arcomra, és megölelt. Nagyon jól esett, hogy nem használja ki a helyzetet.

Miután kellőképpen sokat pihentünk, visszamentünk táncolni, de abból ivászat lett. Újabb 2 kör után már csak arra emlékszek, hogy Connie még egy cigit nyom a kezembe, majd még egyet, és még egyet. Utána totális képszakadás.

Excalibur