86.rész

Sziasztok!:) Mi a helyzet veletek? Én le vagyok fáradva mind agyilag, mind lelkileg.. az iskola kikészít. Már most (!) 9 jegyem van. Elegem van a tanulásból, nyári szünetet akarok! Ennyit rólam.;)

Tudom a választ, de azért megkérdezem, hogy láttátok-e a Live While We're Young-ot? Aki még nem, az sürgősen nézze meg! Zayn amilyen fejeket levág, és ahogy a srácokra rátapad a vizes ruha.. nyami. Perverz gondolataimat inkább magamban tartom..

A részről nem tudok sok mindent mondani, csak annyit, hogy mily meglepő, de még nincsenek benne a srácok. Nem akarom sokáig húzni az agyatokat, viszont az eddigiek alapján már észrevehettétek, hogy itt az események nem egyről a kettőre változnak, hanem némi felvezetéssel, vagy hogy szokás ezt mondani. Egy szó: KITARTÁS kis csibéim!:) Sok meglepetést tartogatok ám.:D

Még valami, aztán olvashattok. Vagyis, két valami. Inkább három. 1. Az oldalnak 55 rendszeres olvasója, és közel 48.000 oldalmegjelenítése van. KÖSZÖNÖM!:)♥ 2. Aki még nem tette, azt nagyon szépen kérem, hogy segítsen nekem. [EZT] a képet kéne lájkolni, nyerni akarok!:D Köszönöm. és végül a 3. Kaptam egy díjat, amit nagyon nagyon szépen köszönök, és a mai nap folyamán még fel is fogom pakolni az oldalra.

Jó olvasást, kellemes hétvégét, kitartást a sulihoz. Jövő Szombaton jelentkezek, ha meglesz a 20 komi. Pusszantás, és NagyÖlelés.♥

                                             ~ Tehetség ~

Immáron a fotósok nélkül sétáltunk Chicago utcáin. Igaz, hogy 16 évig itt éltem, mégis ismeretlen volt ez a környék, hiszen mi a másik oldalon laktunk eddig, itt még soha életemben nem voltam. Nagyon sokat beszélgettem a srácokkal, és rájöttem, hogy egy hullámhosszon vagyunk, bár.. nem mindenben. Nyíltan beszélnek mindenről, néha talán túl nyíltan is. Azt hiszem a legszimpatikusabb eddig Hazel.. viszont Emily több mindenbe hasonlít rám. Connie teljesen más karakter, mint amilyen én vagyok. Ő.. egy igazi pasis csaj. Apryl pedig.. Apryl. Nincs rá megfelelő szó. Hiába festett szőke, az agyi szintje a vérbeli, igaz szőkékéhez hasonlítható.(ezzel nem akarok megbántani egy szőke hajú lányt sem). Olyan beszólásai vannak, hogy a hasamat fogva röhögök, a másik percben pedig annyira értetlen, hogy az már fáj, de ő így tökéletes.

- Megérkeztünk. – állt meg előttem Ben. Centik választottak el attól, hogy belemenjek. Kikukucskáltam a széles vállú fiú mögül: egy parkban voltunk, az már biztos. A park mellett egy gördeszka pálya volt, a szokásos süllyesztett kőúttal, ahol most éppenséggel senki nem volt. Körül volt véve az egész fűvel, viszont alig látszott a zöld növény, hiszen a fákról lehullott színes falevelek az egészet eltakarták.

- De szép. – mosolyogtam.

- Minden nap ide szoktunk kijönni. Bár, este is néha. Akkor az egész ki van világítva. – lelkesedett Emily.

- Kezdjük! – kiáltott fel Drew, majd elővett egy deszkát a háta mögül, ledobta a táskáját, felpattant rá, és már el is suhant. A többi fiú is követte a példáját, plusz Connie. Hazel és Emily társaságában ültem le a tőlünk 2 méterre lévő padokra. Előhalásztam a telefonomat, és írtam egy SMS-t anyának. „A barátaimmal lógok egy kicsit, ha nem baj. 5-re otthon vagyok, addig ne szedjétek szét egymást. Puszi Lisa.” Nem kellett várnom egy percet sem, már meg is érkezett a válasz. „Dehogy baj, érezd jól magad. Főleg, ha azzal a fiúval vagy, aki ma elvette a telefonodat. Apád kikészít, nem garantálhatok semmit. Anya.” Akaratlanul is mosoly szökött az arcomra.

- Min mosolyogsz? – nézett Emily a telefonomra.

- Á, semmi érdekes. – raktam el a kis készüléket. Csendben figyeltük a fiúkat, és Connie-t, ahogy különböző trükköket mutatnak egymásnak. Igazság szerint azon agyaltam, hogy hogyan nem esnek el? Pörögtek, forogtak, mindent csináltak, még nézni is nehéz volt, nemhogy megcsinálni! Az biztos, hogy a gördeszkázás olyan, mint az éneklés: Ha nincs tehetséged hozzá, nem mész sokra.

- Bámulatos. – mondtam ki hangosan azt az egy szót, ami már percek óta a fejemben trónolt.

- Az. Nagyon ügyesek. – bólogatott Hazel.

- Tudod, Lisa.. Csalódtam benned. – motyogta Emily, mire felé kaptam a fejem. – Persze pozitív irányba. Azt hittem, te is egy felfuvalkodott sztárpicsa vagy, aki csak a pénzre hajt, és élvezi a saját maga tökéletes, és csillogó életét.

- Mert kívülről így látszik? – borzongtam meg a gondolattól is, hogy ilyennek látszok.

- Éppen ez az, hogy nem. Egyszerűen csak.. – bámult maga elé, szerintem a megfelelő szavakat kereste. – Figyelj, nem fogok kertelni, de remélem nem bántalak meg. – nem kezdődik túl jól.. – Mikor Carly rólad beszélt egyfolytában, elegem lett, és rád kerestem a neten. Az első benyomás az volt, hogy mennyire gyönyörű vagy. Kerestem a zenédet.. meghallgattam. A hangod is űberkirály volt. Néztem koncertfelvételeket.. annyira.. tökéletes volt minden. – beszélt szakadozva. – Ahogy a rajongóidra néztél.. láttam, hogy átérzed azt, amit énekelsz. Mikor rájöttem, hogy együtt vagytok Harryvel, akaratom ellenére is elkönyveltelek magamban tökéletesnek, hiszen.. kívülálló szemmel az életed felhőtlen. Sztár vagy, sok pénzzel, egy tökéletes pasival, nagyon jó, igaz barátokkal, akik kiállnak érted, és sok rajongóval. Minden lépésedet lesik, a pasik bolondulnak érted, és sok ember példaképnek tekint. Most már rájöttem, hogy azért döntöttem el, hogy egy elkényeztetett picsa vagy, mert féltékeny voltam az életedre. – nézett mélyen a szemembe. Csak hallgattam, és akaratlanul, de mosoly szökött az arcomra.

- Tényleg átérzem a dalaimat, amiket írok. Rengeteg rajongóm van, amit.. úristen, még mindig nem tudom felfogni. Igaz, hogy sztár vagyok, de.. a sztár élet nem olyan egyszerű, mint ahogy a kívülálló, úgymond „normális” emberek – mutattam kezemmel az idézőjelet – látják. Nem tartom magam szépnek, se nagyon csinosnak. Béna vagyok, a saját lábamba fel tudok botlani. Soha nem voltam nagy szám a pasiknál.. Vannak igaz barátiam, és a fiúk is azok, meg Ariana.. de.. volt időszak, mikor ők is elpártoltak mellőlem. – mivel kíváncsi szemekkel figyeltek mind a ketten, úgy döntöttem folytatom. Nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet, de muszáj volt elmesélnem. – A turné ideje alatt minden tökéletes volt, de csak az elején. Harry-vel együtt voltunk, szerettük egymást, mígnem megjelent a képben Alexis. Egy párizsi lány. Pont interjún voltunk, mikor belépett, és elmesélte, hogy amikor Harry összejött velem, ők akkor még együtt voltak, vagyis Harry a kezdő szakaszban csalt engem. Kiakadtam, elrohantam, bezárkóztam a fürdőbe, és csak sírtam. Aztán hallottam őket beszélgetni, ezért kijöttem. Alexis pont akkor csókolta meg Harry-t. Egy világ tört össze bennem, úgy éreztem ennyi volt az én tündérmesém. Itt jött fontosabb szerepbe Zayn. Miután elfutottam sírva, utánam jött. Innestől kezdve egész végig velem volt. – egy kis szusszanási időt hagytam magamnak, talán csak azért, hogy a most következő sztorin ne bőgjem el magam. – Egyik nap Alexis felhívott, és közölte velem, hogy neki ennyi nem elég. Azt akarja, hogy szenvedjek, és őrüljek bele. Elhitette a fiúkkal, hogy én hívtam fel őt, és fenyegettem meg, mikor az ellenkezője történt valójában. – emlékeztem vissza idegesen. Hazel felszisszent, és arckifejezéséből le tudtam olvasni mindent. – Kezdetét vette a depis korszakom. Úgy éreztem magam, mint egy horrorfilmben. A barátaim sorra pártoltak el mellőlem, és azt hittem belehalok. Napi szinten sírtam, reggeltől estig, viszont a nyilvánosság ebből nem látszott semmit. Volt egy boldog álarcom, a felhőtlenül kedves, aranyos, életvidám Lisa. Legbelülről viszont felemésztett a fájdalom. Odáig fajult a helyzet, hogy a végén légszomjat kaptam, nem is egyszer. Orvosnál voltunk, túl sokat stresszeltem. Mikor Ariana is elpártolt mellőlem, kiakadtam. Ordibáltam, mint aki nem normális.

- Legalább szarrá verted azt a ribancot? – kérdezte Emily.

- Nem. – válaszom hallatán értetlenség futott át arcukon. – Bármennyire is gyűlöltem, gyűlölöm, nem voltam rá képes. Miután minden kiderült, megkeserítettem Alexis életét, aki nem bírta tovább, szakított Harryvel, és hazautazott. Egy roncs voltam.. egy érzelmi zsákutca. Nem tudom, hogy van-e fiúbarátotok, de nekem egyetlen igaz barátom volt, aki Zayn. Rengetegen összehoztak minket, olyan alapon, hogy nem létezik ilyen szoros barátság fiú és lány között. Annyira tévedtek. Ha hiszitek, ha nem.. egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy Zaynre úgy nézzek.. ő a legjobb barátom, és egyben a testvérem. Imádom. – újabb hatásszünet, mivel a könnyeim már erősen marták a szememet. – Miután vége lett a turnénak, kibékültünk mindenkivel, és most jönne az a rész, hogy boldogan éltünk, míg meg nem haltunk. – nevettem fel keserűen, majd elővettem egy zsebkendőt, és letöröltem a könnyeimet, ugyanis útközben előjöttek. A lányok fájdalmas arccal néztek rám, mintha átéreznék, amit mondok. – De nem így volt. A légszomjam elmúlt, de jött helyette a roham. Nem kapok levegőt, összeesek, elvesztem a szemem világát, majd lebénul a lábam.

- Úristen. – suttogta Emily.

- Ezért vagyok itt. – sírtam el magam. – Tudtam, hogy el kell jönnöm, mert ez veszélyes. Kibékültem mindenkivel, hogy mégse haragban váljunk el. Senkinek nem szóltam, hogy eljövök, csak a menedzserem tudta, a stáb, és Zayn. Aznap este, mikor elmondtam Zayn-ek, vele aludtam. Fájt, hogy menekülök, de.. egyszerűen nem tehettem mást. Az egészségem forog kockán. Hajnalban keltem, és elbúcsúztam a többiektől, míg ők aludtak. – szabályszerűen ömlöttek a könnyeim, és hüppögtem. – Úgy sírtam, mint aki nem normális. Mielőtt felszálltam volna a gépre, Zayn utánam kiáltott. Ezt a karkötőt adta. – mutattam a csuklómra. – Megkért, hogy ne felejtsem el soha, és ne találjak új legjobb barátot. – még jobban elkapott a sírás Zayn gondolatától. – Soha nem fogom levenni, mert nagyon hiányzik. Azért jöttem ide, hogy elfelejtsem őket, mert.. talán már soha többet nem találkozunk. Sőt.. nagyon valószínű, hogy ennyi volt. – az ég felé néztem, és sóhajtottam egy nagyot, hogy lenyugodjak. – Szóval.. az én életem sem tökéletes. Tele vagyok sebekkel, lelki problémákkal, fájdalommal.. azon dolgozom, hogy ezt legyőzzem, de nem egyszerű. – néztem rájuk. Én láttam rosszul, vagy tényleg mindkét lány szemében csillogott a könny?

- Lisa.. én.. – nyögdécselt Emily. – Sajnálom. Nem gondoltam, hogy..

- Semmi baj, nem tudhattad. – mosolyogtam.

- Tudom, hogy nem nagyon ismerjük egymást, de mi itt vagyunk neked. – guggolt le elém Hazel. – Köszönöm, hogy megosztottad ezt velünk. – ölelt meg.

- Én köszönöm, hogy meghallgattatok. Valakinek muszáj volt elmondanom, mert már nem bírom magamban tartani.

- Bármi baj van, csak nyugodtan. Meghallgatunk. – simogatta hátamat. Úgy éreztem, hogy vannak barátaim. Ez a két lány.. és a másik 6 gördeszkázó már most a szívemhez nőtt.

                                                  *~*~*

Már vagy 20 perce ültünk kint, mikor megcsörrent Emily telefonja. Valakivel veszekedett, majd sóhajtott, és végül beleegyezett, hogy az illető idejöjjön.

- A húgom volt, aki látott a TV-ben, hogy itt vagy. Nem baj, hogy idejön? – harapdálta alsó ajkát Em.

- Dehogy baj, szeretném megismerni. – mosolyogtam. Már nem voltak nyomai a sírásnak, megkönnyebbültem belülről. 5 perc múlva egy remegő hang köszönt nekünk. Mellig érő szőkésbarna haja volt, és gyönyörű arca.

- Szia, Lisa vagyok. – nyújtottam neki kezet, mire hitetlenkedve pillantott rám.

- Szi-szia. Én.. Carly vagyok. – hebegett. Aranyos volt, a maga tizenennyimennyi életévével.

- Örülök, hogy megismerhettelek. – öleltem meg. A szemében a csillogás.. talán soha nem fogom elfelejteni. Ilyen, mikor az emberre 100%-os csodálattal néznek.

- Hát még én. A példaképem vagy, és úristen, még most se hiszem el, hogy előttem állsz. – nevetett zavartan.

- Pedig itt vagyok. – mosolyogtam. – Viselkedj úgy velem, mint egy normális lánnyal, oké? – hevesen bólogatott, majd leültünk egymás mellé.

10 perc után már oldódott a hangulat, és felhőtlenül nevetgéltünk. Boldognak éreztem magam. Nem teljes boldogság, de egyelőre ennyivel is beértem. A fiúk lihegve jöttek oda hozzánk, most is egymást lökdösték.

- Megint nyertem. – nevetett Connie, majd beleütött Ben hasába, aki összegörnyedve szitkozódott egy sort. Őrültek. Leültek elénk, majd ránk néztek.

- Mizu? – nevetett Drew.

- Nagyon ügyesek vagytok. Annyira jó volt nézni. – mosolyogtam, mire büszkén kihúzták magukat.

- És te? Gördeszkáztál már? – emelte rám barna, már-már fekete szemeit Benito.

- Öhm, nem. Tudom, hogy úgyis bénáznék, ezért inkább meg sem próbálom.

- Ne röhögtess, ilyen nincs. Ha nem próbálod meg, honnan tudod, hogy nem menne? – ugrott fel Benito, majd a kezembe nyomta a deszkáját. – Próbáld meg. – húzott fel.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – nyújtottam felé a deszkát, de ellentmondás nem tűrő hangon kérlelt.

- Benito még nekem se adja oda a gördeszkáját, szóval ez kivételes alkalom. Én nem szalasztanám el. – bökött oldalba Connie.

- Ez a deszka mennyire törékeny? – kérdeztem.

- Nem annyira. – válaszoltak szinte egyszerre.

- Higgyétek el, hogy el fogom törni, vagy pedig akkorát esek, hogy betörik a fejem. Ismerem már magamat.

- Próbálni kell. Lehet, hogy legbelül hatalmas tehetséged van hozzá, csak nem mered kibontakoztatni. – pattant fel most már Hazel is. Odahúztak a pályához, majd körém álltak mindannyian. Annyira mélynek tűnt, és meredeknek.

- Tuti nem úszom meg sérülés nélkül. – harapdáltam alsó ajkam belsejét.

- Csak gurulj le az aljáig, és ha a deszkán maradsz, akkor nincs veszve semmi. – mosolygott Emily. – Tudom, hiszen én már a legurulásnál elestem, szóval tényleg reménytelen vagyok. – nevetett. Addig noszogattak, hogy végül belementem. Ledobtam a táskámat, majd felfogtam a hajam. Megmutatták, hogy kell rajta állnom, vagy, hogy mennyire egyensúlyozzak.

- Kész vagy? – nevetett Benito.

- Nem, de túl akarok lenni rajta. Előre szólok, hogy ha kórházba jutok, ti lesztek érte a felelősek. – kacsintottam, majd egy nagy levegőt vettem, ellöktem magam, és legurultam. Suhanás közben eltűnt belőlem a félelem, azt éreztem, hogy nő bennem az adrenalin, és élvezem. Komolyan, nem hiszem, hogy valaha éreztem már ilyet. Amint leértem, leszálltam a deszkáról, ás magam elé bámultam mosolyogva.

- Nem estél le! – kiáltott felülről Emily.

- Milyen volt? – kérdezte Adam, szintén kiabálva.

- Fantasztikus. – lelkendeztem. - Meg akarom még egyszer csinálni. – nevettem, majd felmásztam. Mivel igen lelkesnek bizonyultam, a harmadik legurulás után kitalálták a fiúk, hogy mennyek nagyobb lendülettel, a másik oldalon pedig a tetején majd megfognak. Kicsit meredek vállalkozás volt, de megbíztam bennük. Meglepetésemre ez is tökéletesen sikerült. Meglepődtem magamon. Viszont nem csak én, hanem a fiúk is. Kitalálták, hogy megtanítanak pár kezdő trükkre. Ezalatt értem a Tic-Tackot, és a Hippy Jumpot. Az idő nagyon gyorsan elrepült, főleg ilyen társaságban.

- Köszi, hogy megmutattátok srácok. Én most megyek, holnap találkozunk. – köszöntem el tőlük egy-egy öleléssel.

- Tudod, hogy ebben is tehetséges vagy? Nem akarsz venni magadnak egy deszkát, és megtanulni, olyan szinten, ahogy mi? – vigyorgott Connie.

- Ezt még megbeszélem magammal. – vágtam rá, mire furcsán néztek rám. Teljesen megértettem. – Szokjatok hozzá, hogy néha abnormális vagyok, és furcsa. Na pá. – integettem. A hazafele vezető utam csendben telt, nézelődtem. Kocsival fél óra az út, ezért gyalog max. háromnegyed óra. Mire a nagy ház elé értem, már ólomsúlyúnak éreztem a lábam. A házba beérve, lihegve köszöntem.

- Lisa, miért nem szóltál, hogy menjek érted? – jöttek elém szüleim.

- Sétálni volt kedvem. – mosolyogtam.

- És, kikkel voltál? – vonta fel anya egyik szemöldökét, és próbált közömbös arcot vágni, de láttam a szája sarkában bujkáló mosolyt.

- Azzal a fiúval voltam anya, ha ezt akarod tudni. 9 új barátom van. Gördeszkáztam. – húztam ki magam büszkén. Nem a várt hatást értem el, ugyanis mindketten hangosan felnevettek.

- Hányszor estél el, szívem? – kacarászott anya.

- Egyszer sem, sőt.. tehetségem van hozzá. Már megy a Tic-Tack, és a Hippy Jump! – nem értem miért magyaráztam, hiszen úgy bámultak rám, mintha kínaiul beszélnék. – Mind egy. – legyintettem. – A lényeg, hogy venni akarok magamnak egy deszkát, és meg akarok tanulni.

- Ahogy érzed, kicsim. – tette vállamra kezét apa.

- Amúgy, milyen az iskola? – invitáltuk be magunkat a nappaliba.

- Jó, csak fárasztó. Az csoporttársaim viszonylag normálisak. – bólogattam.

- Láttunk a TV-ben. – húzta el anya a száját. – Nagyon profin kezelted a helyzetet. – dicsért.

- Remek. – hajtottam le a fejem. – Most megyek tanulni. – álltam fel, és a szobámig meg sem álltam.

2 órán át tanultam, és már az anyag nagy része a fejemben volt. Pihenés képen Twittereztem kicsit, ahol 9 új ismerőssel gazdagodtam. Vagyis, nem kilenccel, mert a követőim száma több tízezerrel nőtt tegnap óta. Még mindig káprázatos.. A keresőbe akaratom ellenére is Zayn nevét kezdtem pötyögni, de mielőtt lenyomtam volna az entert, kiléptem az egészből. Dühösen csuktam le a laptopom tetejét, majd mielőtt idegrohamot kapnék, visszatértem a tanuláshoz. Este fél 10-re mindennel végeztem, a mai nap egész anyagát megtanultam. Lehet gáz.. és legbelül kicsit strébernek éreztem magam, viszont muszáj volt. Lementem, elköszöntem anyáéktól, bekaptam egy szendót, majd letusoltam, átöltöztem, és leültem az ágyamra törökülésben, az ölemben a laptoppal. Eladó gördeszkákat kerestem, mikor Twitteren egy üzenet szemet szúrt. Privátba jött, ami nem is lepett meg. „@BenTito’ Szupersztár.:D Elfelejtetted megadni a számodat!;)” Mosolyogva írtam le neki a telefonszámomat, ami pár percen belül új SMS-t jelzett.

„Szia, Szupersztár.:) Sikerült már deszkát találni?;) Azért nem hívtalak, mert a húgom már alszik, és nem akarom felébreszteni.”

Talán azért, mert a nap 12 órájában a telefonomon lógok, olyan hamar megírtam az SMS-t, hogy akár a Ginnisrekordok könyvébe is bekerülhetnék, mint a leggyorsabban SMS-ező.

„Most hagytam abba a tanulást, pont a deszkákat néztem. Nincs valami tipped, hogy milyet nézzek, ugyanis nem értek ehhez.. A húgodat? Van húgod?:D Bár.. mivel írtad, jó hogy van. Bocsi, már kicsit este van nekem. Hogy hívják, hány éves?:D”

„Tanulást? Hol élsz te?:O Én egy 5 perce estem haza, eddig kint voltunk a srácokkal. Mellesleg, Carly szemében hatalmasat nőttél, ugye tudod?:) Tessék itt van egy link, én is innen vettem a deszkámat ****. Őrült vagy, te lány.:D Bettie-nek hívják, és most lett 1 éves. Olyan édesen alszik..♥”

- Ahw.. – mondtam ki hangosan, de azonnal a számhoz kaptam. Komolyan, nem vagyok normális.

„ Előjöttek az anyai ösztöneim.:’) Egy éves kislány? Istenem.. ígérd meg, hogy egyszer bemutatsz neki.:D Köszi a linket.;)”

„Neked olyanod is van? Fene gondolta.. Akár most is átjöhetnél megnézni, engem nem zavarnál. Hétvégén szerintem még ébren is láthatod, mivel rengeteget alszik. Neked amúgy van testvéred?”

„Nem beszólni Burrito. Leterítelek egy hiperszuper pörgőforgó rúgással. ;) Ahw, nem mondd tovább, mert itt olvadozok az ágyon. Sajnos nincs.:( Most már hiába mondanám anyáéknak, hogy csináljanak, le vagyok hurrogva. :/ :D”

„Burrito?  Ez honnan jött?:O Jézusom.. egy kajához hasonlítottál? Kössz.. „

„De legalább finom kajához.;)”

- Kincsem, alszol már? – dugta be anya a fejét az ajtón.

- Még nem. – néztem rá a telefonom mögül.

- Kivel beszélgetsz? – jött be.

- Csak Benito-val. Igen anya, azzal a fiúval. – forgattam meg a szemem, mivel tudtam, hogy ez lett volna a következő kérdése.

- És, hogy néz ki? – ült le mellém. Túl akartam lenni ezen, ezért megmutattam róla egy képet. Amit anya levágott.. mintha egy tini lány lenne. „Azta, milyen helyes. És izmos. Ráadásul még a fültágító is jól áll neki. És gördeszkázik? Hű..”

- Oké anya, elég lesz. – nevettem. – Most ha megbocsátasz, szeretnék aludni.

- Jól van, megyek már. – puszilta meg az arcomat, majd kilépett az ajtón. Az eközben érkezett SMS-t megnéztem.

„ Nem hittem, hogy ilyen jó fej vagy.:) Örülök, hogy egy osztályba járunk Szupersztár.;):D”

„ Ha itt lennél most biztos nőtt volna az egoizmusod, ugyanis anyum 2 percig arról áradozott, hogy mennyire jól nézel ki. És nekem ilyen körülmények között kell élnem.:’) Amúgy.. örülök, hogy szimpatikus vagyok. Ugyanezt el lehet rólad is mondani. Most viszont megyek, holnap majd találkozunk. Legyél jó.. vagy rossz. vagy.. ahogy neked szimpatikus. Jó éjt! x.”

„ Jó fej anyukád van, szeretném megismerni.;) Köszönöm a bókot, hölgyem. Inkább rossz, én afelé hajlok.;) Jó éjt Szupersztár.x.”

Eltettem a telefonomat, leoltottam a lámpát, majd álomra hajtottam a fejem. Most volt az első olyan éjszakám, az ideköltözésem óta, hogy nem a fiúkról álmodtam, hanem a gördeszkázásról.

Carly