84.rész

Sziasztok!:D Kicsit korán jelentkezem, aminek oka, hogy ma egész nap nem leszek gépközelbe, mivel jönnek a rokonok (névnapom van.:')) és bunkóság otthagyni őket.:) Képzeljétek.. kaptam unokatesóméktól egy 1D karkötőt, osztálytársamtól meg egy kitűzőt!:D Mint láthattátok a szavazás alapján most már minden Szombaton jelentkezni fogok, remélem azért annyit kibírtok, főleg úgy, hogy az iskola leköti mindenki figyelmét. Milyen volt az első hetetek? Az enyém rettentően jó, bár.. már tanultunk, de az abnormális osztálytársaim hiányoztak.:) Ennyit rólam..
A részről nem mondok semmi bevezető dumát, felesleges, úgyis elolvassátok majd. Köszönöm az előző részhez leírt kommenteket, és főleg azok tartalmát, nagyon-nagyon jól esnek, köszönöm szépen!
Az oldal túllépte a 40.000 kattintást, te jó isten.. és már 52 olvasóm van.:D I.M.Á.D.L.A.K. T.I.T.E.K.E.T!
20 komi után jövőhét szombaton újra jelentkezem, addig is kitartás, és legyetek nagyon jók/rosszak, és jó tanulást. Puszi!♥

                                            ~ Főiskola ~

Miután elkészültem, még utoljára végigmértem magam a tükörben, aztán egy sóhajtás kíséretében léptem ki az ajtón, azt gondosan becsukva magam után. Apa a nappaliban várt, mikor meglátott egy tipikus „büszke apa” mosoly ült ki az arcára.

- Gyönyörű vagy, drágám. – mért végig mikor mellé értem.

- Te meg fiatalos. – simítottam meg fekete zakóját.

- Akkor nem szégyen velem mutatkoznod?

- Ilyen még meg se forduljon a fejedben! – néztem rá csúnyán, mire felnevetett.

- Akkor.. – húzta ki magát. – indulhatunk kisasszony? – nyújtotta felém karját, amibe rögvest bele is kapaszkodtam.

- Igen, Uram. – folytattam a szerepjátékot, ami a régi időkre, és az akkori kultúrára emlékeztetett. Kisétáltunk a házból, bezártuk az ajtót, majd apa udvarias kocsiajtó kinyitása után elindultunk. Nem tudtam hova megyünk, de nem is kérdezősködtem, rábíztam magam apára.

10 perc autózgatás után egy gyönyörű étterem előtt álltunk meg. Hála nekem – pontosabban a hírnevemnek – a legjobb asztalt kaptuk meg, és a kajára se kellett szinte semennyit sem várnunk. Mint kiskoromban, amikor étterembe mentünk, most is rántott sajtot rendeltem, sok sült krumplival. Nem volt csend egy pillanatra sem, hiszen 1 éve nem láttuk egymást, és ennyi idő alatt rengeteg élményben volt részünk, főleg nekem, ami szerintem érthető.

- Csodálatos lány lett belőled Lisa. Gyerekként is jó voltál, meg minden, de megváltoztál. Kész nő lett belőled.

- Ilyennek képzeltél el 18 évesen? – csúszott ki számon a kérdés.

- Ha hiszed, ha nem, ugyanilyennek. Persze nem gondoltam, hogy az én pici Lisámat egy egész világ ismerni fogja.

- Ezt én sem gondoltam. – hajtottam le a fejem.

- Nem nehéz néha? – kérdezte. Annyira lelkes volt ezzel a témával kapcsolatban, akár egy rajongó.

- A fotósok az agyamra mennek. – forgattam meg a szemem, hogy még hitelesebbé tegyem kijelentésemet. – De a fellépések. Mikor a színpadon állsz, több százezer ember néz vissza rád kisír, csillogó szemekkel, és a tudat, hogy ezt mind én váltom ki belőlük.. Erre nincs megfelelő szó apa, hogy mit érzek ilyenkor. – csak bólogatott, de a szeméből mindent ki tudtam venni.

                                              ~ Zayn ~

- Jól van srácok, szép volt. – veregette meg vállamat Matt, mivel én álltam hozzá a legközelebb. Az öltözőben voltunk, immáron már a saját ruháinkban. – Mehettek bulizni, rátok fér. – tette hozzá.

- Matt, te beteg vagy? – fogta meg Harry menedzserünk homlokát.

- Nem pimaszkodni Styles, inkább élvezd ki, amíg lehet. – a fiúk nem válaszoltak, ezért elköszöntünk Matt-től, majd beszálltunk Brooks mellé a kocsiba – mikor Bella elment, megkértük menedzserünket, hogy Brooks-ot tegye mellénk, hiszen, ha kívülről nem is látszott, de belülről őt is nagyon megviselte Lisa távozása. – és a szállodáig meg sem álltunk. A többiek már hangolódtak az estére, velem ellentétben.

- Zayn, kezdj öltözni, így is mindig te vagy készen a legkésőbb. – szólított meg Louis, miközben a nadrágját ráncigálta magára.

- Ezt most kihagyom. – mondtam. Egyszerre hagyta abba mindenki a mozgást, és rám néztek, csodálkozó, értetlen szemekkel. – Mi az? – nevettem. – Ekkora szenzáció, hogy nem megyek bulizni?

- De miért nem jössz? – engedte el füle mellett kérdésemet Ariana.

- Nincs hozzá kedvem, inkább maradok itthon, és alszok egyet. Kifárasztott a mostani koncert. – játszottam el a hattyúk halálát, látszólag sikeresen, mivel 1 óra múlva már egyedül voltam a lakásban. Magamra kaptam a dzsekimet, felhúztam a cipőmet, a szememre csúsztattam a szemüveget, majd elhagyta a házunkat. Mivel nem volt messze úti célom, ezért gyalog tettem meg, miközben azon ügyeskedtem, hogy ne legyek túl feltűnő, bár.. ezzel az álcával inkább az vagyok. Normális ember este nem hord napszemüveget. A legtöbb sztár így bukik le, mert nem viselkednek normálisan, hétköznapi ember módjára. Nem volt sok időm a gondolkodásra, mivel megérkeztem; az üzlet ajtaját benyitottam, mely csörömpöléssel jelezte, hogy új vevő érkezett.

- Zayn. – nyújtott kezem mosolyogva jó barátom, Derick.

- Helló.

- Mi járatban? Újítani szeretnél? – vonta fel egyik szemöldökét. – Alig 3 napja varrtam rád egyet. – utalt ezzel „ZAP” feliratú tetoválásomra. – Persze nem szólok bele, csak kérdeztem. – mentegetőzött.

- Igazából most nem feltűnő tetkót akarok, csak egy picit a csuklómra. – tudakoltam tervemről.

- Mit ábrázoljon? – kérdezte, miközben elővette a fertőtlenítőt.

- Egy fektetett nyolcast. – nyögtem ki.

- Köthető valamelyik barátnődhöz? Ha amiatt kell, meg fogod bánni. – mosolygott féloldalasan.

- Nem, a legjobb barátom miatt van. Most utazott el, és lehet, hogy soha többé nem látjuk egymást. – fájt erről beszélni, de nem mutattam ki.

- Hogy hívják?

- Lisa. – a név hallatán abbahagyta a mozgást, majd felegyenesedett, és felhúzott szemöldökkel bámult rám. – Mi az? – nevettem.

- Te hiszel a fiú-lány barátságban? – bólintottam egyet magabiztosan. – Soha nem gondoltál még arra, hogy több is lehetne? Nekem ez annyira hihetetlen. – magyarázott, miközben leültem a székbe, ő pedig nekikezdett. Mondhatni, hogy nem volt fájdalmas, már hozzászoktam ehhez az érzéshez. Pár pillanat után elzsibbad a kezed, így nem nagyon érzel semmit.

- Lisa más. Olyan mintha a testvérem lenne.

- És tud erről a tetoválásról?

- Nem. De neki is van egy ilyen, csak karkötőbe.

- Hát tudod.. Kívánom, hogy hozzon össze benneteket újra a sors. – kente át vazelinnel a friss szerzeményemet.

- Kössz. – adtam át neki a kért összeget, majd távoztam is. A hazafele utam unalmas volt, nézelődtem az utcán, miközben a kezemet vizslattam a lámpák által adott fényben. Kívülálló szemszögéből nézve, ez elhamarkodott döntésnek hatott részemről, de nem voltam most kíváncsi mások véleményére. Lisa az életem része volt, és bármennyi legyen is köztünk a távolság, mindig az is fog maradni!

                                                  ~ Lisa ~

- Köszi az estét. – öleltem meg apát, miután már házon belül voltunk. Rekordsebességgel cibálta le magáról a zakót, amit én mosolyogva figyeltem.

- Gyűlölöm az ilyen elegáns, és szűk ruhákat. – morgott.

- Nem baj az. – vágtam rá. – Jó éjt. – pusziltam meg, aztán felsétáltam a szobámba. Még mindig kicsit furcsa ez a ház, azaz Jenna (csak hogy ne bántsam meg apa érzéseit), de majd megszokom. Megfürödtem, felkötöttem a hajam, átöltöztem pizsamába, majd bekapcsoltam a TV-t. Mivel még nem nagyon voltam álmos, a konyhából felhoztam egy zacskó chipset, és azt majszolgatva hallgattam a sztárhíreket. Bíztam benne, hogy nem lesz szó a fiúkról, de a mai világban még a csapból is ők folynak, tehát ez elkerülhetetlen volt. „A híres brit banda rossz fiúja újabb tetoválást varratott magára. Az általa már ismert üzletbe látták bemenni, majd távozni. Az időt tekintve nem nagy tetkóról van szó, és valószínű, hogy Zayn bal csuklóján kapott helyet, ugyanis nagyon nézegette az említett testrészt. „ Egy videót játszottak le, ahol Zayn sétál, és tényleg eléggé nézi a csuklóját. Nem akartam bőgni, de elkerülhetetlen volt. Legjobb barátom látványa ismét a legrosszabbat hozta ki belőlem, sírni kezdtem.

- A francba már. – ugrottam fel idegesen, a chipses zacskót a földhöz vágva jó erősen, melynek következtében az abban lévő fűszeres szeletek ripityára törtek. A tv-t kikapcsoltam, és idegesen meredtem magam elé a sötét szobában. Elegem volt magamból. Miért ilyen nehéz a felejtés? Miért nem megy egyik napról a másikra? Miért vagyok gyenge? Ez a sok miért.. rengeteg megválaszolatlan kérdés kering bennem, melyekre csak én tudnék felelni, de.. egyszerűen nem megy. A hiányérzet és a fájdalom nem akar szűnni, pedig lassan már másfél hete Chicagóban vagyok. Találnom kell magamnak valami elfoglaltságot, amivel ki tudok kapcsolni.

                                                      *~*~*

Másnap reggel bedagadt szemekkel keltem fel. A gardróbomhoz botorkáltam, kiválasztottam egy farmer rövidnadrágot, és egy spongya bobos pólót, majd a fürdőbe mentem, és magamra ráncigáltam.

A reggeli teendők után megágyaztam, és lesétáltam a konyhába. Apa az asztalnál ült, újságot olvasott, míg anya a konyhában mosogatott. Pár pillanatig visszatért belém az érzés, mintha normális, hírnévmentes emberek lennénk. Annyira hétköznapi volt minden.

- Jó reggelt. – köszöntem mosolyogva.

- Neked is, szívem. – nézett fel apa olvasószemüvegéből. Odasétáltam hozzá, nyomtam arcára egy puszit, majd anyát is megölelgettem, ügyelve arra, hogy ne legyek tiszta hab. Mint említettem, éppen mosogatott.

- Milyen éjszakád volt? – kérdezte anya, miközben én egy kakaót csináltam magamnak. Betettem a mikróba, és a pultnak támaszkodva válaszoltam.

- Igazából jó, csak kicsit kiakadtam az este. – vallottam be őszintén. Nekik miért hazudjak?

- Miért? – egyenesedett fel anya, kezét pedig megtörölte.

- Láttam Zayn-t a hírekben. Lehet jobb lenne, ha nem néznék tévét, de lehetetlen kibírni.

- Előbb-utóbb majd csak elmúlik. – próbálkozott anya. Láttam rajta, hogy ő sem hisz ebben.

- Igazából más ötletem van. – mondtam sokat sejtetően, majd – az immáron már langyos – kakaómmal leültem apával szembe az asztalhoz. Az edények csörgéséből vélten anya újra nekilátott feladatának.

- És, micsoda? – hajtotta össze apa az újságot, és rám meredt.

- Már meg van az érettségim. – ez még nem is a tervem része volt, csak kijelentettem. Még a híressé válásom előtt tettük le Ariana-val. Mindenből meg volt a négyesem, de eléggé nyögvenyelősen. – Arra gondoltam, hogy elmehetnék fő sulira. – anya kihúzta a dugót, ezzel a víz hangosan ment le a lefolyón. Apa levette a szemüvegét, látszólag gondolkozott, majd ismét rám nézett. Türelmesen szürcsöltem az italomat.

- Biztos jó ötlet ez? – csatlakozott társaságunkhoz most már anya is.

- De hát ti mondtátok mindig, hogy érettségi után menjek fő sulira. Akkor foggal, körömmel tiltakoztam, de kitartottatok az elméletetek mellett, most pedig magamtól mennék, és ti nem akarjátok. Nem értem. – könyököltem az asztalra tanácstalanul.

- Jó. Tegyük fel, továbbtanulsz. De mi szeretnél lenni?

- Elmegyek a kereskedelmi fő sulira. Az két év. Utána meglesz a diplomám, és mehetek dolgozni a helyi kávézóba, vagy étterembe. Bárhova.

- Kicsim, ez egy átlagos gyereknek még menne is, de neked nem hiszem. – fogta meg anya a kezemet.

- Már miért ne menne? Kitartó vagyok.

- Nem erről van szó. Levelezőn nem annyira jó főiskolára járni.

- Én se úgy gondoltam. – mosolyogtam sokat sejtetően. – Rendes iskolába akarok járni, ahogy a többi gyerek. – anya meglepődött, míg apa erősen küzdött a mosoly ellen, amely ki akart ülni az arcára. – Ez már főiskola, anya. – szóltam, mivel úgy láttam, hogy apát már nem kell győzködni. – Itt nincsenek rajongó emberek, akik rosszul lennének, ha megjelenek. Itt normális gyerekként bánnának velem. Meglenne a diplomám, mehetnék dolgozni, ráadásul barátaim is lehetnének. – anya nem szólt csak sóhajtott egy nagyot és maga elé meredt. Apára néztem, aki már nem takargatta boldogságát.

- Meg fogja engedni. – tátogta hangtalanul.

- Azt gondolod? – kérdeztem vissza, szintén némán.

- 19 éve élek együtt vele. – háromszor kellett artikulálva elmondania, mire megértettem. Kis híján elnevettem magam apa világfájdalmas fején.

- Rendben, legyen. – szólalt meg anya váratlanul.

- Köszönöm. – ugrottam a nyakába boldogan.

- Tudod Lisa, de aztán tényleg megváltoztál.

- Miben? – húzódtam el tőle.

- Soha nem gondoltam, hogy ennyire örülni fogsz, hogy elengedlek főiskolára.

- Kész nő vagy kincsem, büszkék vagyunk rád. – csatlakozott hozzánk apa is. Nem tudom hányszor hangzott már el ez a két mondat, de mindig örömmel töltött el, hogy így tudnak rám gondolni, akár egy normális, átlagos, 18 éves gyerekre.

                                                    *~*~*

Az elképzeléseimet nagyon könnyen meg tudtam valósítani. A Harry S. Truman főiskola gyönyörű volt. A neve kicsit gáz, azt már elkönyveltem magamban, gondolhatjátok miért. Pénteken mentem be az igazgatóhoz, aki előző nap este a telefonba nem nagyon örült nekem, mivel elmondása szerint így is sok diák tanul ott, én pedig még el is késtem, mert már 1 hónapja tart az iskola. Kicsit elszontyolodtam, de amikor megkérdezte a nevemet, és elmondtam, megváltozott a hozzáállása, és azonnal behívatott az iskolába, hogy megbeszéljük a részleteket. Néha őrjítő, de néha annyira jó hogy az ember híres. Mr.Stevenson nagyon aranyos volt a maga 46 életévével. Miután mindent megtudott rólam, beírt, mint új diákot, majd megbeszéltük, hogy az eddig leadott anyagokat majd eljuttatja hozzám, én pedig mint egy hülyegyerek, úgy fogok a könyvek mellett roskadni, hogy behozzam a lemaradásomat. Nem érdekelt, muszáj volt valahogy kikapcsolnom.

Másnap tényleg megjöttek az ígért órák anyagai, gondosan kinyomtatva, rendszerezve. 1 hét alatt megtanultam mindent, amin még én is elképesztően meglepődtem. Szívtam magamba az elméletet, akár egy szivacs. Másnap (hétfőn) már mehettem is iskolába. Kicsit izgultam, hogy mi lesz velem egy főiskolán, de mikor átgondoltam, hogy eddig miken mentem keresztül, a főiskola semmiség lesz azokhoz képest.

Reggel 6-kor szólt az ébresztőm, mivel hétre kellett bent lennünk, kocsival pedig egy fél óra az út. Apropó kocsi. Apa visz be, mivel nekem még nincs meg a jogsim. A fősuli után, vagy közben, azt is le szeretném tenni. Csíptem ebben az iskolában, hogy azt veszek fel, amit akarok, és nem rohangálnak utánam a tanárok egy vonalzóval, hogy lemérjék a szoknyám hosszát, ugyanis általánosba ez volt. Gyűlöltem..

A kinti hőmérsékletellenőrzés után magamra kaptam egy hosszú farmert, és egy fodros, sötétkék, már majdnem hogy fekete, ujjatlan felsőt. Hozzá egy karkötő, és egy magassarkú. A sminkelést sem vittem túlzásba, szemceruzát, tust, és egy kis kék szemhéjpúdert használtam, majd a végén szempillaspirállal átpödörtem a pilláimat. 

A válltáskámba beleraktam 2 füzetet, pár tollat, parfümöt, zsebkendőt, a telefonomat, és rágót. Másra nem nagyon volt szükségem. Miután elkészültem, elköszöntem anyától, és beszálltam a kocsiba. 20 perc autózgatás után a nagy, modern épület előtt álltunk meg.

- Sok sikert, kincsem. – mosolygott apa.

- Köszi. – pusziltam meg, majd becsaptam magam után az ajtót, és elindultam befelé. Mivel még volt 10 percem, vettem magamnak egy kávét az automatából, és miután kidobtam az üres poharat, egy mély levegővétellel sétáltam be az osztálytermembe. Eleinte senki nem figyelt rám, de aztán elcsendesültek, és végigmértek. Látni kellett volna, hogy amikor egyenként érnek az arcomhoz, leesik az álluk, és akkorát koppan a padlón, hogy majdnem beszakítja a kemény talajt. Persze csak képletesen.

- Rosszul látok, vagy tényleg Lisa Hemstwort áll előttem? – kérdezte egy barna, felállított hajú srác. Lecsúszva ült a széken, és amennyit láttam testéből, nem éppen mondható vastagnak sőt.. kifejezetten vékony volt.

- Tényleg az vagyok. – mondtam értetlenül, és halál nyugodtan.

- És mit keresel itt? – szólalt meg az előző srác mellett ülő másik srác is. (értelmes mondat volt..) Szintén barna haja volt, csak pár árnyalattal sötétebb, válla pedig kissé szélesebb. Valószínűleg ő sem ilyen hangnemben akarta megkérdezni, mert miután felhúzott szemöldökkel néztem rá, mentegetőzni kezdett. – Úgy értem ez nagyon szuper, csak.. tudod.. nem mindennap sétál be az osztályba egy szupersztár.. – makogott. Ha jó kedvem lenne, még nevettem is volna szerencsétlenkedésén. Mielőtt bármit mondhattam volna, egy hosszú, barna, göndör hajú lány állt fel helyéről, és felém kezdett sétálni, akkora derék kilengéssel, hogy az már művészet. 3 másik lány követte, jóval mögötte haladva, mint falka a vezérfarkast.

- Ezek a karkötők bénák ehhez a ruhához. Ez a nadrág sem a legjobb, de nem vészes. A felső már ódivatú, ne vedd fel többet. – kezdett méregetni, mintha a stylistom lenne. A mögötte lévő mások három csak bólogatott.

- Parancsolsz? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Az ízlésed hagy maga után kivetnivalót, de nyugi, majd én segítek neked. – dobta hátra haját, miközben rágóján csámcsogott.

- Kösz, de nem kértem divattippeket. – mértem végig, mire hátrahőkölt, és láttam rajta, hogy nem erre a válaszra számított.

- Cica boksz! – kiáltott fel a felállított, barna hajú srác. Elkönyveltem magamban, hogy nem ő lesz a kedvencem.

- Kuss Collin! – rivallt rá egy elég helyes, széles vállú, barna hajú, rikító zöld szemű srác. Elég jól nézett ki, azt elismerem.

- Jó reggelt osztály! – csapódott be az ajtó, majd egy idős, szemüveges nő lépett be rajta. – Üljetek le. – utasított, amit mindenki végrehajtott. – Nem hallotta, kisasszony? – nézett rám kicsit idegesen. – Ön az új diák? – lépett mellém.

- Igen. – bólintottam.

- Akkor mutatkozzon be. – ült le a tanári asztal mögé, szemüvegjét levette, és rám figyelt.

- Ő.. – hirtelen azt sem tudtam mit mondjak – Lisa Hemstwort vagyok, 18 éves. Most költöztem haza Chicagóba, eddig Londonban éltem. Szeretek énekelni, és olvasni. Nagyjából ennyi. – rántottam meg a vállam.

- Én Mrs. Leavins vagyok, de szólíts nyugodtan Mrs. Leavins – nek. – itt elég érdekes fejet vághattam, mivel a felállított, barna hajú srác, nevén Collin, ahogy az előbb is szólították, felnevetett. – Csendet! – rivallt rá a fiúra Mrs. Leavins. -  Keressen magának egy helyet. – fordított nekem hátat, én pedig már majdnem elindultam, mikor csuklóm után kapott. – Apropó Hemstwort kisasszony. – nézett rám szigorúan. Mi ez a megszólítás? Ez a nő az őskorból szabadult?! – Remélem tisztában van vele, hogy nem fogok önnel kivételezni csak azért, mert szupersztár.

- Nem is szeretném, ha kivételezne Mrs. Leavins. – villantottam rá egy mosolyt, mire végigmért, majd intett, hogy most már tényleg üljek le. Szememet a padok között jártattam, hogy hol van hely. Az első a sarokban volt, de nem lehetett semmit se látni az elé tolt fogastól, ezért inkább továbbmentem. A második a „divattippes” csaj mellett volt, amellett is elsétáltam, amit nem igen nézett jó szemmel. A harmadik Collin, és a szintén abnormális barátja mellett volt, ezért azt is kihagytam. Már kezdtem pánikba esni, mikor valaki megfogta a csuklómat.

- Itt van hely. – suttogta, majd maga mellé bökött. Látszólag nem volt veszélyes, sőt.. egész helyes volt. Izmos válla, barna, oldalra fésült haja, és fültágítója volt. Gyorsan levágódtam mellé, éppen időben, mert így Mrs.Leavins nem tudott belém kötni. Elővettem a füzetemet, majd jegyzetelni kezdtem, és már majdnem beleéltem magam az anyagba, mikor a mellettem lévő srác pisszegni kezdett. Nem figyeltem rá szándékosan, de mikor a lábamba rúgott, felszisszentem idegesen.

- Mi a gond Ms.Hemstwort? – nyújtózott egyet tanárunk.

- Csak bevertem a kezem. – füllentettem gyorsan, majd miután a szigorú nő elfordult, a srácra néztem. – Normális vagy? – szidtam le suttogva.

- Benito vagyok. – mosolygott féloldalasan.