83.rész

Sziasztok!:) Igazság szerint, azt sem tudom hol kezdjem, főleg úgy, hogy ne regéljek itt nektek órákat. Féltem, hogy mi lesz a reakciótok, amint elolvastátok a részt, de kellemeset csalódtam. Most ünnepélyesen bocsánatot kérek azon olvasóimtól, akik az általam írt rész miatt sírtak.:') Nagyon jól esnek a szavaitok, ha tudnátok mennyire! Sokat küszködtem a résszel, de nagyon megérte. Immáron 49 olvasónál járunk, és 39.000 kattintásnál. Sőt! Az eddigi legtöbb kommentárt kaptam.. 33-at! Egy szó: KÖSZÖNÖM!
A másik.. meghoztam az új részt (bár ezt szerintem gondoltátok..). Nem akarok róla semmit mondani, talán csak annyit, hogy kitartás cukorborsók( igen, ezalatt titeket értelek. ). Most már fokozatosan lesz minden boldogabb.. ismétlem boldogABB és nem boldog.. Arra még egy icipicit várni kell, de már tényleg csak egy hangyakörömkosznyit. (honnan jutnak nekem ilyen szavak az eszembe?) 
Még valami.. a segítségeteket kérném.. Szerintem mindannyiótoknak van Facebook fiókja.. ha van, egy lájkot dobnátok nekem erre a képre? --> [KATT] Nagyon-nagyon megköszönném!:)
Utolsó közölnivalóm, aztán olvashattok.:D Mivel jön az iskola (hurrá.. (IRÓNIA!)), ezért a hetente 2 részt sajnoooos megszüntetem, ugyanis most léptem 10.-be és fájó szívvel, de muszáj leszek tanulni, ha nem utcaseprőként akarom végezni. Oldalt indítottam egy szavazást.. ti döntsétek el, hogy a Szombat legyen a kiválasztott nap, vagy a Szerda. Erre mindössze 4 napot szánok, utána lezárom.
Ennyi lettem volna mára. Legyetek nagyon jók, és sok sikert az iskolához, csak 1 év aztán újra Nyár, ez vigasztaljon benneteket!:) 20 komi, és jelentkezem.:) Pusszantás!♥

                                                                       ~ Új élet ~

Üresség. Fájdalom. Elmúlni nem akaró sírógörcs. Szenvedés. Hiányérzet. Talán ezek jellemeztek a legjobban. Bámultam kifele a repülő ablakán, néztem a felhőket, miközben sírtam. Az sem segített, hogy depis számokat hallgattam, de muszáj volt. Zene nélkül most sikítani lett volna kedvem. Mintha úgy műtenék a szívemet, hogy nem altatnak el, és nem adnak fájdalomcsillapítót. Nem tudom, hogy éreztetek-e már ilyet, de ha nem, akkor az Isten mentsen meg tőle, mert borzasztó. A fiúkkal és Ariana-val töltött közös perceim játszódtak le a szemem előtt. Az ismerkedés, első csók, a sok nevetés, hülyéskedés. Az életem részei voltak, mint 5 testvér, és most vége. Elszakítottak a testvéreimtől, mintha adoptáltak volna, vagy egyszerűen csak megölte volna őket valaki. Azt éreztem, hogy soha nem fogom tudni elfelejteni őket, pedig azt kéne tennem. Nincs értelme az elköltözésemnek, ha a fiúk miatt marcangolom magam a nap 24 órájában. Tovább kell lépnem, mintha semmi nem történt volna köztünk, de ez rettentően nehéz feladat lesz, tudom.. érzem. Meg fogom próbálni, bár az igazság az, hogy nem akarom elfelejteni a srácokat, hiszen.. a francba is, imádom őket! A jobb kezemen 6 karkötő volt, amit egyenként kaptam tőlük, a balon pedig egy, amit Zayn a reptéren adott rám. Megfogadtam magamnak, hogy soha nem fogom levenni őket! Ha felejtenem is kell, ennyi emléket megengedhetek még.. ugye?

Már egy ideje utaztunk, pontosabban 4 órája, mikor a pilóta megkért rá, hogy csatoljam be az övemet, mert leszállunk. Miután végrehajtottam, újra hátradőltem az ülésben. 4 óra folyamatos sírás után már be voltak dagadva a szemeim. Elővettem a kis tükrömet, és valami takaró sminket kentem az arcomra, mert tuti biztos, hogy a reptér tele lesz paparazzikkal, még ha nem is mondtam el, hogy elutazok.

A sejtésem beigazolódott, mivel rengeteg fotós várt rám. Nem figyeltem rájuk, csak utat törtem a tömegben, és a csomagokhoz sétáltam. Egyenként vettem le őket, majd miután egy kisebb kupac gyűlt körém, idegesen néztem körbe.

- Lisa! – hallottam mögülem az ismerős hangot. Felé kaptam a fejem, és remegő szájjal ugrottam a nyakába.

- Úgy hiányoztál, apa! – motyogtam.

- Ne sírj kincsem, mert ezek egyfolytában fotóznak. A kocsiban megbeszéljük, addig is gyere, segítek kivinni a csomagjaidat. – mondta, de azért visszaölelt. Annyira megváltozott. 1 éve nem láttam. A hajában már megjelentek a szőke tincsek, az arcán is felfedezhető néhány ránc, hiszen már 40 éves. Nagy nehezen eljutottunk az autóig, majd miután bepakoltunk, beszálltunk. Megkönnyebbülten láttam, hogy az ablakok sötétítettek. Azért nem lepődök meg, mivel minden hónapban küldtem haza pénzt. Nagyon tiltakoztak ellene, mondván, hogy ezt én kerestem magamnak, de mivel nem nagy veszteség, küldtem. Tudtam, hogy örülnek neki. Miután apa is beszállt, magához ölelt, jó szorosan.

- Úgy hiányoztál, kicsim! – suttogta, miközben homlokon puszilt.

- Te is nekem apa! – sírtam.

- Muszáj elindulnom, mert anyád szétszed, hiszen nagyon vár már. – nevetett. Én is elkacagtam magam. Bármennyire volt rossz kedvem, apa képes volt mosolyra bírni. Az út nem volt csendes, egymás szavába vágva meséltünk. Ő elmondta, hogy a benzinkúton egy öreg néni elverte a táskájával, mert azt hitte, hogy rabló (tiszta feketébe volt öltözve). Aztán azt is, hogy anyát meg akarta lepni egy tortával, de az kigyulladt (ne kérdezzétek hogyan, apa erre is képes! Kigyújtani egy tortát!) és amikor el akarta oltani egy ronggyal, az is belobbant, és majdnem leégett az egész konyhánk. Jóízűen nevettem, és ha csak pár percre is, de megfeledkeztem a problémáimról, köszönhetően apának.

Nem tudtam hol lakunk, hiszen új házat vettünk, teljesen más környéken, mint ahol eddig voltunk. Annyira belemerültem a mesélésbe, hogy észre se vettem, hogy megáll alattam a kocsi. Akkor jöttem rá, mikor apa sokat sejtető mosollyal jutalmazott meg. Becsuktam a szám, és kinéztem a kocsi szélvédőjének ablakán.

- Azt a mindenit. – nyögtem ki ennyit, hogy még se káromkodjak.

- Na, mit szólsz Jenna-hoz? – vigyorgott. Ijesztő volt. Úgy nézett ki, mint az őserdő hőse 2-ben a csaj anyja, mikor rájön, hogy a lányát mindjárt ráveszi a távozásra.

- Te nevet adtál a házunknak? – nyögtem ki, megpróbálva, hogy ne nevessem el magam.

- Mert? Nem találó? Ne sértegesd Jenna-t! – förmedt rám, persze játékosan. Eddig bírtam, elnevettem magam.  – Na, megállj csak! – nevetett apa, majd nekem esett, és csikizni kezdett. Kimásztam a kocsiból, de utolért, és felkapott a hátára, akár egy zsákot. Sikítottam, és úgy kérleltem, hogy tegyen le.

- Jason Hemstwort! Mi a francokat csinálsz? – jött ki anya kiabálva. Amint meglátott, kiesett kezéből a törlőruha, és sírva futott oda hozzám. Szorosan bújtam hozzá, és próbáltam nyugtatgatni, de igazság szerint és is sírtam. – Jaj, szívem. Annyira hiányoztál. – sírdogált anya.

- Te is nekem. – mosolyogtam megállíthatatlanul, miközben törölgettem lefele a könnyeimet. Pár másodperc után apa is csatlakozott hozzánk, és családi nagy ölelést tartottunk. Amint a könnyeink kicsit elálltak, apa szólalt meg.

- Kicsim, mondani szeretnénk neked valamit.

- Juj, lesz kis tesóm? – sikítottam fel, mire anya félrenyelt.

- Dehogy. Ahhoz anyád már túl öreg. – legyintett apa, mire anya arcon csapta.

- Én nem beszélnék 40 éves fejjel. 5 évvel öregebb vagy nálam. – puffogott anya.

- Csak rám kell nézni. Tiszta Body Builder vagyok. – feszítette meg apa a ( nem létező) kockákat a hasán.

- Akkor én meg Playboy címlaplány. – csinált egy pózt anya is.

- Hova kerültem. – motyogtam. Nehéz volt kibírni nevetés nélkül. Mivel mindketten csúnyán néztek rám, megpusziltam őket. – Csak vicceltem. Mindketten fenomenálisan néztek ki. – őrült szüleim vannak, tudom. – De, mit is akartál mondani apa? – néztem az említettre.

- Csak annyit, hogy nagyon büszkék vagyunk rád. – komolyodott el, de arcán elterült egy mosoly. Mindig is erre vártam. Mindegy mit csináltam, mindig az volt a cél, hogy a szüleim büszkék legyenek rám, és most azok. Látom rajtuk, és ennél nincs fontosabb.

- Szeretlek titeket. – pityeredtem el, majd újra megöleltem őket.

- Éhes vagyok. – kiáltott fel apa. Felnevettem.

- Olyan vagy, mint.. – kezdtem bele, de rájöttem, hogy mit akarok mondani, ezért abbahagytam.

- Mint? – kíváncsiskodott apa.

- Louis. – suttogtam.

- Én..sajnálom. – emelte fel apa védekezően a kezeit.

- Semmi baj, nem tudhattad. A lényeg, hogy ezentúl ne beszéljünk róluk, oké? – néztem fel könnyeim mögül. Már megint..

- Számíthatsz ránk kincsem. – vágta rá magabiztosan anya. – De most menjünk, a vacsora már vár. – terelt be minket a vadonatúj házba. Ámulatos volt, még a Playboy nagyúr, Hugh Hefner is megirigyelte volna. Akkor.. az új élet létrehozása folyamatban.

                                            ~ Ariana ~

Lisa 1 hete ment el, de úgy tűnik, mintha 1 éve történt volna. Ennyire még a saját szüleim sem hiányoznak! Talán azért, mert előtte se volt jó a kapcsolatunk. Lisa persze más. Az ő családja tökéletes, soha semmi probléma nem volt a szülei között, a rokonai normálisak, nem úgy, mint az enyémek. Na jó.. ez úgy hangzott, mintha féltékenykednék, de szó sincs erről, egyszerűen csak én is mindig ilyen családi légkörre vágytam. Ahol nem arra kelek fel, hogy egy váza hozzá lett vágva a falhoz.

A lényeg az, hogy Lisa tutira továbblépett, elfelejtett minket. Jó, azt nehezen hiszem, hogy elfelejtett, de próbálkozik, és olyan környezetben nem nehéz. Ezzel ellentétben, a fiúk marcangolják magukat. Minden fellépést és interjút lemondtak, nem mozdulnak ki a házból, egész nap Lisa búcsú DVD-jét bámulják. Niall nem eszik, Harry meg se szólal, és pizsamában, ismétlem.. PIZSAMÁBAN alszik.. Liam leszar mindent, egész nap csak fekszik, Zayn pedig.. attól félek, hogy nikotin túladagolás miatt fogja elvinni a mentő. Naponta másfél doboz (!) cigarettát szív el! Hiába mondja, hogy jól van, ez nem igaz! Ja, és Louis.. 1 hete nem láttam répát a kezében, nem viccelődik, magába van fordulva.

A mai nap is ilyen. Mindenki a TV előtt ül, és nézik a DVD-t. Itt és most lett elegem. Felálltam a bárszékről, majd eléjük sétáltam, és egy laza mozdulattal kihúztam a konnektorból a vezetéket, ezáltal áramszünetet csinálva.

- Hé! – kiabáltak rám szinte egyszerre.

- Mi a francokat csinálsz? – kérdezte idegesen Harry. Ezen a héten ez az első szava.

- Megmentem a karriereteket. – válaszoltam ugyanolyan erélyesen.

- Cigizek. – állt fel Zayn, de egy mozdulattal visszalöktem a helyére, és kivettem a kezéből a doboz cigarettát.

- Nem mész sehova. Fiúk, figyeljetek rám. Ez így nincs rendben. Tudom, Lisa elment, de tovább kell lépnetek.

- Már hogy lépnénk tovább? – pattant fel Harry, és elém állt. Ideges volt. – Neked ennyire nem jelent semmi Lisa? Soha nem tudnék túllépni rajta. Az életem része volt, erre most elment. Hogy kérhetsz ilyet? Szarok a karrierembe, Lisa fontosabb. Szép kis barátnő vagy, ha neked ennyire egyszerű volt. – erősen vágtam pofon, nagyot csattant, Harry pedig kicsit hátrahőkölt, az arcát fogva.

- Hogy mondhatsz ilyet? – kérdeztem hitetlenkedve. – Ebből is látszik, hogy sokkal erősebb vagyok, mint te! Szeretem Lisát! Szeretem annyira, hogy teljesítsem a kérését, és továbblépjek. Még erre sem vagy képes! Hogy a volt barátnőd utolsó kívánságát teljesítsd! – kiabáltam, majd a többiek felé fordultam, akik megszeppenve néztek rám. – Egyikőtök sem képes rá? Nézzetek már magatokra. Lisa örülne ennek szerintetek? Leordibálná a hajat is a fejetekről, ha itt lenne. De nincs itt. Térjetek már észhez. Lisa azt kérte, hogy egyél répát, hülyéskedj. – néztem Louisra. – Megtetted? Nem! Liam.. azt akarta, hogy vigyázz a többiekre. Megtetted? Nem! – szinte ordítottam. – Niall.. Azt kérte, hogy egyél, és lépj tovább. Megtetted? Nem! Zayn.. nikotinmérgezésbe fogsz meghalni, ember! A legjobb barátod utolsó kívánsága ennyire nem fontos neked?! És te. – néztem Harryre. Még mindig az arcát fogva álldogált. – Azt szerette volna, ha továbblépsz. Nem mondom, hogy azonnal csajozz be, mert akkor saját kezemmel fojtanálak meg, de lépj tovább. Csak ennyit akart Lisa, és ti még erre sem vagytok képesek! – kiabáltam, majd gyorsan rohantam ki a hátsó kertbe, és megálltam a medence túloldalán. Fejemet a kezembe temettem, és úgy próbáltam lenyugodni. Szívem szerint sírtam volna, de nem szabad. Lisa azt akarta, hogy erős maradjak, és azok után, hogy képes volt megbocsátani Alexis miatt, ez a legkevesebb, amit megtehetek érte.

5 perce állhattam kint, mikor az üvegajtó kinyílt, és léptek zaja jelezte, hogy közelednek felém a fiúk. Nem fordultam meg, ugyanúgy álltam, kézbe temetett arccal.

- Ariana. – szólított meg Harry. Vettem egy mély levegőt, majd megfordultam. Az az 5 arc mindent elárult. Olyanok voltak, mint a nyitott könyvek. Minden érzelem kiült rájuk.

- Igen Harry? – kérdeztem.

- Sajnálom. – nyögte ki. – De.. annyira nehéz. Hiányzik, és egyszerűen.. – lehajtotta a fejét, és tarkóját markolászta idegesen.

- Tudom. – mondtam már sokkal lágyabban. – Tudom mit érzel, hiszen a legjobb barátnőm volt. – ez úgy hangzott, mintha meghalt volna. Valójában.. majdnem olyan. Eltűnt, és soha semmit nem fogunk már róla hallani. – Fiúk.. meg kell próbálnotok továbblépni. Ne felejtsétek el, csak lépjetek tovább. Ő ezt szerette volna, és ha megteszitek, az nagyobb ajándék neki, mintha minden nap miatta ostoroznátok magatokat. Lisa beteg, és el kellett mennie. Nem azért, mert nem szeret minket, hanem mert muszáj. Mutassátok meg, hogy a One Direction 5 kemény, és szerető srác. Térjetek vissza, a rajongóitok számítanak rátok. – jobb vagyok, mint Obama, a buzdító beszédekben.

- Igazad van. – eszmélt fel Louis. Mindegyikőjük csatlakozott Louis-hoz, amit mosolyogva néztem.

- Köszi, Ariana. – mondták teljesen egyszerre.

- Megváltoztok?

- Igenis, uram! – szalutált Louis. Ó.. A régi Louis.

- Gyertek ide! – tártam szét a kezeimet. Egy csoportos nagyölelés után rájuk néztem. – Menni fog? – mosolyogtam.

- Menni. – vágta rá Harry.

- 40 perc múlva lenne egy interjúnk, amit lemondtunk. – nézett órájára Zayn.

- Akkor mire vártok? Nyomás, telefonáljatok, és mutassátok meg, hogy a One Direction visszatért! – sürgettem őket, mire elkezdtek befele rohanni, de az ajtóban tolakodni kezdtek, mert nem fértek be egyszerre. Nevetnem kellett rajtuk, annyira őrültek. Miután sikeresen bent voltak, én is utánuk mentem. Zayn a haját csinálta, Niall a hűtőt fosztotta ki, Louis répát rágcsált, miközben a nadrágját húzta magára, Harry egy szál alsógatyában rohangált, míg Liam komoly arccal telefonált. Lisa, büszke lennél rájuk! Én is az vagyok.

                                                ~ Lisa ~

1 hét a kanapén nem éppen kényelmes. Azért aludtam ott, mivel a szobám még szárad, ugyanis apáék átfestették, és nem mehetek be. Valójában nem haragszom emiatt rájuk, de kellemetlen, mikor hajnalban arra kelek fel, hogy apa valami tűzoltó parancsnoknak magyarázza, hogy a kis nyuszija fennragadt a fán. Mielőtt teljesen elmebajosnak néznétek, nem az, csak alvajáró. Ezzel is Louis-ra emlékeztet.

A fiúk.. nem megy ez a továbblépés, de egy hét után még nem is várom. Bár, én se teszek annak érdekében, hogy továbblépjek. Tegnap volt egy TV-s műsor, ahol ők voltak a vendégek, és megnéztem. Az egészet végig bőgtem.. úgy hiányoznak, hogy azt elmondani sem tudom. Minden este róluk álmodok, egész nap ők járnak a fejemben, hogy vajon mi lehet velük.. egyszer rájuk akartam írni Twitteren, de leállítottam magam. Én jöttem el, nem szabad elgyengülnöm. Új élet kell, új élet kell.. ezt hajtogatom magamban, mint egy robot.

A mai reggel se kellemes, arra kelek, hogy valami iszonyatosan nyomja a bordámat. Miután magamhoz tértem, kihalásztam a telefonomat, ami már be volt ékelődve a csontvázamba. Tegnap este Twittereztem, és biztos bealudtam közbe. Felültem, megdörzsöltem a szemem, majd álmosan elcsoszogtam az ablakhoz, és elhúztam a sötétítőt, ezáltal az egész nappalit elárasztva fénnyel. A dohányzó asztalon egy levél fogadott. „Elmentünk bevásárolni, eszedbe ne jusson benézni a szobádba, mert megnyúzunk, és ágyelőke lesz belőled! Csókol apa.” Mosolyognom kellett. Annyira őrült apukám van, egyszerűen imádom. Kiskoromban is ő volt az, aki mindig fedezett, ha valami rosszat csináltam. Ha anya nem akart elengedni valahova, ő beszélt vele, így máris mehettem. Olyan.. igazi apa. De.. anyára sincs panaszom, csak ő egyszerűen tartja magát az anyai szigor elveihez, míg apa leszarja ezeket.

Miután magamba gyűrtem egy lekváros kenyeret, a bőröndömhöz sétáltam, és kihalásztam belőle valami elfogadható cuccot. Bár, itthonra nem kell magam sminkelni, hiszen a szüleimet nem éppen izgatja, hogyan nézek ki. Jó.. az őket is zavarná, ha csöveseket megszégyenítő hacukában feszítenék, de azért annyira nem vagyok ízlésficamos. Egy farmer térdnadrágot, és egy szürke, magas sarkút ábrázoló pólót húztam magamra, megmosakodtam, fogat mostam, majd felkötöttem a hajam.

Örültem, hogy nem kell a sminkkel bajlódnom. Leültem a TV elé, és a mesecsatornára vittem. Mikor megláttam, hogy ki megy benne, hangosan felnevettem. 16 évesen mindig ezt a mesét néztem az unokatesómmal Avril-el.. Dóra, a felfedező. Könnyen dühbe guruló embereknek nem ajánlatos, főleg mikor keresi azt a rohadt hegyet, és ott van közvetlen mellette. Ezzel a kisgyerekeket is csak visszafele fejleszteti, nem előre.

Miután kiveséztem ezt a mesét, tovább kapcsoltam, és azonnal lefagyott arcomról a mosoly, ugyanis a fiúk voltak valamilyen reggeli műsorban. Mielőtt átestem volna a ló túloldalára, és elkezdem volna elemezni őket, hogy hogy néznek ki, vagy éppenséggel mit mondanak, kikapcsoltam a TV-t. Nálam már ez is nagy haladás.

- Kincsem, megjöttünk! – kiáltott anya, miközben szinte felszakította az ajtót. Enyhe szívrohamot kaptam.

- Mióta vagy fent? – kérdezte apa, miközben a kocsi kulcsot ledobta a bárpultra, a szatyrokat pedig az asztalra tette.

- Egy jó órája. – mosolyogtam. – Mit vettetek? – kíváncsiskodtam, de anya elhúzta előlem a táskát, én pedig durcásan összefontam a kezeimet. Akár egy 5 éves. Anya megenyhült és a kezembe nyomott egy üveg Nutelllát. Nem volt kedvem durcázni, inkább mohón estem neki a finom édességnek.

- Mielőtt még Nutella túladagolásban fogsz elpatkolni, itt az ideje megnézni a szobádat! - vette ki apa a kezemből az üveget.

- De hát azt mondtátok, hogy ne menjek be. – mondtam tele szájjal, miközben a kezemmel takartam, hogy azért mégse legyek ennyire undorító.

- Igen, mert látni akartuk az arcodat. – mosolygott apa.

- Már készen van? – csodálkoztam. Immáron üres szájjal.

- Persze. Na de gyere. – húzott fel apa álló helyzetbe, majd eltakarta kezeivel a szememet.

- Ha elesek a lépcsőn.. – nevettem.

- Akkor lesz rajtad pár zúzódás. Az nem olyan nagy cucc. Én 1 hónapja a tető javítása közben a létráról estem le, ömlött belőlem a vér, feldagadt a fejem, és..

- Jól van te szuperhős.. – állította le anya apát. – Igazából egy karcolás volt a térdeden. – felnevettem. Anya mindig lerombolja élettársa önbizalmát. Szeretem hallgatni az ilyen kisebb csipkelődéseiket. Nagy nehezen felmásztam a lépcsőn anya navigálásával. A kezem már a kilincsen volt, mikor apa visszaadta a látásomat, én pedig benyitottam. Elámultam, hiszen gyönyörű volt. A két domináns szín a lila és a zöld volt. Már most imádtam. Volt benne egy nagy ágy, egy plazma TV, fotelek, dohányzóasztal, rádió, polc, minden. Be volt rendezve.

- Ez.. gyönyörű. – nyögtem ki.

- Tetszik? – mosolygott apa, miközben kezét vállamra tette.

- Nagyon. Köszönöm szépen! – öleltem meg őket. Apa lefutott, felhozta a 6 bőröndömet, majd magamra hagytak, hogy kipakoljak. A ruhákat a fogasra akasztottam fel, miközben üvöltettem a TV-t, ezáltal egy kicsit elterelve a gondolataimat. Nagyban pakolásztam, mikor egy mondtad felkeltette az érdeklődésemet. „Lisa Hemstwort meglepte rajongóit”. Kíváncsian bújtam ki a szekrényből, és a nagy képernyő elé álltam, ölbe tett kezekkel. „A 18 éves, tehetséges leányzó a Londoni közönségnek okozott nagy meglepetést, ugyanis egy saját számmal állt elő, és ha ez nem lenne elég, még a gitár tudását is megmutatta. Megkérdeztünk pár rajongót, mi a véleményük.” Lányok következtek, akiket a koncert után meginterjúvoltak. Mindegyiknek ki volt sírva a szeme. Én csak álltam ott, és döbbenten hallgattam. „Lisa fantasztikus. Egyszerűen mindenhez ért. A szám gyönyörű, ha hazamegyek az lesz az első, hogy beállítom csengőhangnak! / Lisa káprázatos! Gyönyörűen gitározik! / Nagyon sajnálom, hogy szétmentek Harryvel, gyönyörű párt alkottak. / Harry sajnálhatja, hogy egy ilyen kincset vesztett el. / Alexis tehet mindenről.” 5 lány mondta el a véleményét, miután egy újabb jelent meg. A felismerés lecsapott rám. Ő volt az, aki Párizsban meglátott. Aki megvigasztalt. „Lisa a példaképem. Minden helyzetben nagyon erős, és soha nem hagyna cserbe minket, a rajongóit! Tisztelem, és olyan akarok lenni, mint ő!” Arra eszméltem fel, hogy arcomon egy kövér könnycsepp gurul le. Tényleg soha nem hagynám cserben a rajongóimat szándékosan, de most mégis azt teszem. Idegesen, mégis kétségbeesve tértem vissza a ruhák pakolásához. Zenéket játszottak le, én pedig hallgattam. Justin Bieber As Long As You Love Me c. száma ment éppen, mikor a bőröndöm legalján egy borítékot találtam. Csodálkozva forgattam meg, biztos voltam benne, hogy ez nem az enyém. Kinyitottam, és egy fényképalbum volt benne, mellette egy levéllel. Széthajtogattam és olvasni kezdtem. Már az első szónál bekönnyesedett a szemem.

Szia Törpilla!

Bizonyára, mikor ezt olvasod, már otthon vagyunk, mi másért pakolnál ki a bőröndödből?!  Csináltam neked egy fényképalbumot, csak hogy ne felejtsd el a turnét. Tudom, hogy néha az agyadra mentem a fotózásokkal, de nézd csak meg, milyen szép fényképeket gyártottam.

Ölel téged a répafiú.

Sírva nyitottam ki az albumot. Az első képen Niall-el nevettem valamin. A másodikon Harryvel éppen csókolóztunk. Ömlöttek a könnyeim. Nem volt olyan kép, ahol ne legyek rajta. Amikor Louis-val hülyéskedünk, dobáljuk egymást sült krumplival, a strand, a tengerparti séta, minden kis pillanat meg volt örökítve. Annyira felgyülemlettek bennem az emlékek, hogy miután a végére értem az albumnak, hátradőltem a földön, arcomat kezeimbe temettem, és úgy sírtam tovább. Rettentően hiányoztak a fiúk, és Ariana. Mintha a testvéreimtől választottak volna el. Az üresség egyre csak nőtt bennem, és azt éreztem, hogy belehalok. Ennyi fájdalmat már nem lehet túlélni. Az életem el van cseszve, úgy ahogy van. Megéri a híresség, ha emiatt ennyit szenvedek? Ha nem ismertem meg volna őket, akkor most nem szenvednék itthon Chicagóban, hanem minden bizonnyal a Londoni közös lakásunkba barátnőmmel bújnám a könyveket, mint minden átlagos gyerek, én is készülnék a vizsgákra.

- Ezt én sem gondolom komolyan. – suttogtam. Lehet, ez már pszicho betegségre utal, de magammal beszélgettem. Hiszen.. ki másnak panaszkodjak? Senki nem tudja annyira átérezni, mint én magam. A bennem keringő érzéseket, és a hiányérzetet csak én érzem, senki más.

- Lisa, arra gondoltam, hogy csiná.. – nyílt ki az ajtóm, és apa jött be rajta. Amint észrevett gyorsan mellém futott, és felhúzott. – Kincsem, mi a baj? Fáj valami? – esett pánikba. A távirányítóért nyúltam, és kikapcsoltam a TV-t, hogy mégse ordibáljunk egymással.

- Nem..fáj..semmi.. – nyögtem ki fuldokolva a sírástól.

- Akkor mi a baj?

- Hiányoznak. – emeltem fel a hangom elkeseredve, és apához bújva engedtem utat újabb millió könnycseppemnek.

- Jaj, édesem. – simogatta a hátam, miközben néhány puszit lehelt fejem búbjára. Felvett az ölébe, majd az ágyra ült velem együtt, még mindig karjaiban tartva. Csendben ringatott, miközben egyfolytában csitítgatott. Eleinte nem hittem, hogy ez segít, de egy 10 perc után már megnyugodtam. – Nem tudom mit kéne mondanom szívem, ez általában az anyák feladata. – mondta zavartan. Mosoly szökött az arcomra apa próbálkozásán. – El sem tudom képzelni, mit érzel, de látom, hogy szenvedsz. Bármennyire is nehéz, meg kell tanulnod felejteni, és továbblépni. A fiúk is ezt akarnák, hidd el. Nem szeretnék, hogy szenvedj. Ha már másért nem, legalább értük tedd meg.

- Nagyon is tudod, hogy mit kell ilyenkor mondani. – néztem fel rá. – Köszönöm. – pusziltam meg arcát. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. – Anya hol van?

- El kellett mennie dolgozni, majd reggel jön. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova. Úgyis régen volt már közös programunk. – simogatta a hajamat.

- Mire gondoltál? – húztam ki magam kíváncsian.

- Mondjuk, elvinnélek vacsorázni, valami puccos étterembe.

- Mikor indulunk? – mosolyogtam.

- 8 óra fele. Addig még van – megnézte a karóráját – 2 órád. Elég lesz annyi? – mért végig komolyan. – Mivel már nem vagy az a pici lány, akinek teljesen mindegy, hogy néz ki. Felnőtt nő vagy Lisa. – szemeiből áradt a szeretet, és a meghatottság.

- Lélekben mindig a pici lányod maradok.

- Tudom, kicsim. – puszilt meg ismét. – Most megyek, nyugodtan moss hajat, vagy zuhanyozz, amit ilyenkor a nők csinálni szoktak. – mutogatott kezeivel zavartan, majd egyedül hagyott a szobában. Egy darabig még ültem az ágyon, és bámultam kifele a fejemből, aztán a szekrényemhez léptem, és valami ruha után kutatva hangolódtam rá a közös vacsorára, méghozzá apával.

Lisa szobája.