81.rész

Sziasztok!:) 1 hét és suli. Fel tudjátok ezt fogni?? Én nem.. Nade.. a lényeg. Meghoztam az új részt.:D Kicsit lehet szidni fogtok.. nem sokáig tartott a boldogság, igazából annak még nem most jött el az ideje, de az is lesz, ígérem..sőt.. nemsokára.:) Mint mondtam, meglepetéseket tartogatok, és ezzel a résszel be is léptünk a kezdő fázisába, szóval kitartás. Nem akarok nagyon szomorú, bőgős részeket hozni, de kétség kívül, még 1 ilyen lesz, amin én is elbőgtem magam, miközben írtam. Fura helyzet.. azon sírok, amit én találok is. Ez is arra utal, hogy abnormális vagyok, dehát.. ez van.:)

Rájöttem, hogy sok a kommenthatár, ezért visszaveszek belőle, és szerintem már nem is fogom emelni. Ha több komment érkezik boldog leszek, viszont nem szeretném, ha nem jönne össze a kért időpontra, mert bármennyire hihetetlen, én is szeretem hozni őket.:)

Nem dumálok tovább, jó olvasást a részhez, és ne utáljatok nagyon légyszives!:) 20 komi után hozom az új részt.:) Pusszantás.!♥

                                           ~ Hazugság ~

Reggel iszonyatos fejfájásra keltem. Zúgott a fülem, a halántékom szúrt, nem volt kellemes a közérzetem. Csukott szemmel akartam felülni, mikor rájöttem, hogy valaki fekszik a jobb vállamon. Még mielőtt pánikba estem volna, illatából rájöttem, hogy Zayn az. Mosolyogva akartam felé fordulni, mikor észrevettem, hogy a másik vállamon is van egy fej. Rekord sebességgel pattant ki a szemem, és a göndör fiúra meredtem. Szent Szar! Eleinte hangosan is ki akartam mondani, de utána inkább csak magamban tartottam. Kicsit mocorogtam, hátha ki tudok szabadulni, de mintha összebeszéltek volna, egyszerre bújtak hozzám még közelebb, kezükkel pedig átkarolták a hasamat. Megszeppenve, lefagyva feküdtem, vártam a fejleményeket, de a 2 fiú továbbra is egyenletesen szuszogott. Próbáltam kezeimet kiszabadítani, mikor rájöttem, hogy mindegyik foglalt. Ha nem lenne elég, hogy ilyen közel fekszenek hozzám, még a kezünk is össze van fonódva! Igen, mindkettővel! Az este nagyon kiüthettem magam, ha ebbe bele tudtak vinni. Kezdtem beletörődni, hogy egyszer majd csak felébrednek, mikor beugrott, hogy Harry előszeretettel alszik meztelenül.

- Ó, anyám! – mondtam ki hangosan, de gyorsan összeszorítottam a számat, és reménykedtem, hogy nem fognak felébredni. Másrészt abban is reménykedtem, hogy a kis Styles boxerban van, nem pedig szabadon. Meg akartam bizonyosodni arról, hogy van rajtam ruha, ezért a lábujjammal próbáltam lejjebb húzni magunkról a takarót, amely nyakig beborított. Mikor sikerült, rájöttem, hogy rajtam egy melltartó, és egy bugyi van, míg a fiúk félmeztelenül fekszenek mellettem, hál’ Istennek boxerban. El se tudjátok képzelni, ez mekkora megkönnyebbülés volt számomra. 5 perce feküdhettem ott, vártam, hogy a fiúk hátha magukhoz térnek, de eszük ágában sem volt.

Nagyon rossz tulajdonságom, hogy ha 10 percnél tovább egy pozícióban fekszek, kényelmetlenné válik, és muszáj vagyok fordulni, különben elzsibbad az egész mindenségem. Már most éreztem, hogy valamit kezdeni kéne magammal, de egyszerűen nem ment. A fejük a vállamon, a kezük a hasamon van, és szó szerint az ágyhoz láncolnak. Rengeteg elméletet szőttem magamban, hogy hogyan szabaduljak, de egyik sem volt megvalósítható. Végül megpróbáltam a kimászást. Nehezen akartak elengedni, pár percig biztos küszködtem, de szerencsére nem ébredtek fel, én pedig immáron szabadon, magamra kaptam egy köntöst, megdörzsöltem a szemem, és lecsoszogtam a konyhába. Apropó. Azt nem említettem, hogy a fiúknál vagyunk. A folyosón sétálva akaratom ellenére is mosolyra húzódott a szám. Mikor először jártam itt, eltévedtem. Most sikeresen letaláltam, és mint számítottam, még senki nem volt ébren. Tudtam, hogy amint leérnek, egyből az lesz, hogy 1. fáj a fejük 2. szarul vannak 3. éhesek, ezért előkészítettem a gyógyszereket, és sütöttem palacsintát. Meglátszik, hogy nem mostanában sütögettem, ugyanis a legutolsó felragadt a plafonra. Vártam, hogy leessen, de nem akart. Ugráltam is, de elég hülyén nézett ki, hogy a kemény 167 centimmel, egy 4-5 méteres plafonig akarok felugrani. Nem vagyok Superman. És bamm. Felegyenesedtem, majd gyorsan egy papírt kerestem. Miután meg volt, már csak tollat kellett találnom. Végül a kanapéban találtam egyet, be volt esve, jó mélyre. Nekem az ihlet ilyen hirtelen jön, ez olyan, mint Alice-nek a látomások. Megint a Twilight.. Szörnyű vagyok.

Most kivételesen nem volt témám, csak úgy írtam valamit. Elég bohókás szám lett, de a mostani énemet tükrözte. Még rap részt is raktam bele! Énekelni kezdtem, és már most imádtam. A rapnél majdnem összeakadt a nyelvem, de próbálkoztam. Ezt énekelve tettem tányérra a palacsintát, majd mellé a szirupokat. Lehet igaza van Matt-nek, és van tehetségem az íráshoz. Sőt.. bebizonyosodott, hogy nem csak akkor tudok írni, ha fájdalmam van, hanem boldogan is. Itt a példa!

Amint már minden készen állt a másnapos társaságnak, bevettem a saját gyógyszer adagomat, nem elfelejtve azt a légszomjra kapott szart, majd felsétáltam az emeletre. Nagy volt a csend, csak valamelyik srác horkolását lehetett hallani. Zayn szobájába mentem vissza, ahol a két fiú még mindig édesdeden szunyókált. Valami ruhát akartam keresni magamnak, és muszáj voltam barátomtól kölcsön venni, mert a saját ruhánk a mi házunknál van.

- Úristen! – kaptam a számhoz, mikor rájöttem, hogy a bőröndöket bármelyik szomszéd ellophatja onnan. Basszus, megint kimondtam hangosan. A fiúk mocorogni kezdtek, én pedig a búvóhelyet kerestem, de végül abbahagyták, és ugyanúgy aludtak. – Köszönöm! – emeltem szememet az ég felé, majd elsuttogtam egy halk imát. Elvettem Zayn pólógyűjteményéből egyet, ami legelőször a kezembe akadt, majd beslisszoltam vele a fürdőbe. Gyorsan magamra kaptam, felkötöttem a hajam, és megmostam a fogam. A fogkefém a saját kis táskámba volt, ugyanis azt mindenhová magammal viszem. Lehet furcsa, de nem vagyok normális, erre már rájöhettetek. A póló combközépig ért, így csak egy bugyit hagytam alatta, hiszen olyan, mintha mini ruha lenne rajtam, csak bő kiadásban. Amint elfogadható – koránt sem tökéletes – külsőt varázsoltam magamnak, kiléptem a szobába. Iszonyatosan megijedtem, fel is sikítottam, ugyanis a fiúk alig álltak tőlem egy méterre. Azt hittem még alszanak, nem számítottam a jelenlétükre. Miután a fülüket elengedték – a sikítás következtében oda kaptak – nevetni kezdtek.

- Ez nem vicces. – állapítottam meg durcázva.

- Szólni akartunk, hogy felébredtünk. – mosolygott Harry, miközben szeme a combomra tévedt. Na, lehet meg fogom bánni ezt az öltözéket.

- Muszáj ilyen halkan felébrednetek? Miért nem kiabáltatok be, hogy hahó Lisa, fent vagyunk, ne kapj szívrohamot, mikor kijössz. – hunyorogtam. Tuti lehetett látni a mellkasomon, ahogy dörömböl a szívem.

- Ne legyél már ilyen morcos. – húzott magához Zayn. – Főleg ne azok után, hogy 2 ilyen félistennel aludtál egy ágyba. – jegyezte meg csak úgy „mellékesen”. Hangjában hallottam a huncutságot, ezért tarkón csaptam.

- Mivel ilyen vicces kedvedben vagy, még engedélyt sem kérek arra, hogy a pólód rajtam lehessen. – kacsintottam, majd elindultam az ajtó felé.

- Nem is szóltam volna, mert nagyon jól áll. – már nem csak Harry ilyen perverz, hanem Zayn is.

- Formásak a combjaid. – csatlakozott Harry, mire Zayn-el együtt kis terpeszbe álltak, kezüket az állukhoz rakták, és úgy vizsgálták két lábamat.

- A combjaim köszönik szépen. – vigyorogtam, majd kiléptem az ajtón. Két őrült. Éppen léptem 2-őt, mikor beugrott, hogy mit mondott Zayn. Honnan tudják, hogy velük aludtam? Szinte felszakítottam az ajtót, de megbántam, mert Harry fenekével néztem farkasszemet. Nem gondoltam, hogy öltözni kezd. Gyorsan takartam el a szememet. Hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy mit akartam mondani.

- Harry, felvennél valamit legalább addig, míg itt vagyok? – kérdeztem.

- Úgyis láttad már. – nevetett. Kinyílt a fürdő ajtaja, és Zayn is csatlakozott hozzánk.

- Ti mit csináltok? – nevetett.

- Zayn, ugye te nem Ádámkosztümben vagy? – kérdeztem.

- Hát, ő..

- Jesszusom. – nyomtam meg, és a kezemet még jobban a szememre szorítottam. – Szóóóval. Azért jöttem vissza, hogy megkérdezzem, honnan a francból tudjátok, hogy veletek aludtam? – próbáltam mérges fejet vágni, de ilyen helyzetben örül az ember, ha nem kapja el a röhögő görcs. Sok rajongó levette volna kezét a szemei elől, de én nem vagyok kíváncsi a kis Styles-ra, se a kis Malik-ra. Mivel nem válaszoltak, krákogtam egyet, de semmi. – Hahó. – nevettem.

- Kinyithatod a szemed. – szólalt meg Zayn. – Ruhában vagyunk. - Ujjanként vettem le a kezemet a szememről, és megkönnyebbülve láttam, hogy nadrág már van rajtuk, csak még póló nem.

- Szóval? – sürgettem őket. Összenéztek, majd nevetni kezdtek.

- Fent voltunk már, mikor felébredtél. Pont azt beszéltük, hogy aranyosan alszol. – mondta Harry. Lehidaltam. Nem szó szerint, nem akarok a fiúk előtt tornagyakorlatokat végezni.

- Én meg ott küszködtem, hogy nehogy felébresszelek benneteket.

- Mikor hangosan kimondtad, hogy ’Ó,anyám”, majdnem elröhögtem magam. – vigyorgott Zayn.

- Aztán mikor a lábaddal szedted le a takarót, meg mire kimásztál. – folytatta a vihogást Harry.

- Köcsögök. – mondtam, majd kiléptem az ajtón, és a kelleténél kicsit hangosabban csuktam be, mivel a szomszéd szobából kihallatszódó pukkanás, majd a káromkodás arra utalt, hogy szegény Louis-t felriasztottam. A szám elé kaptam a kezem, hogy ne röhögjem el magam, majd megkétszerezve a tempót rohantam le a konyhába. Bekaptam egy palacsintát, és ezzel le is tudtam a reggelimet. Nem említettem még, de iszonyatosan le vagyok fogyva. Egyrészt a sok stressz, a sírás, és a gyógyszerek miatt is. Nem vagyok kórosan sovány, se anorexia jelölt, de a lábaim kb. felei annak a méretnek, ami a turné előtt volt. Nem beszélve a hasamról, és az arcomról. Próbálok hízni, de nem kívánom a kaját. Ez van.

- Lisaaaaa, fáj a fejem. – jött a nyöszörgés a lépcsőről. Egyre többen csatlakoztak ehhez a mondathoz. Jó vagyok ugye? Tudtam, hogy ez lesz.

- Az asztalon vannak a gyógyszerek és a reggeli is, mielőtt megjegyeznétek, hogy éhesek vagytok. – hadartam el, akár egy felszolgáló az étteremben.

- Angyal vagy. – ölelt meg Niall.

- Te meg haspók. – borzoltam össze a haját. Csak rám vicsorított, majd leült az asztalhoz, és enni kezdett. Látni kellett volna, ahogyan a 6 barátom tömi a fejét.

- Gyógyszer? – sandított rám Zayn a palacsinták mögül.

- Pipa. – vágtam rá.

- Milyen pipa? – kérdezett vissza. A homlokomhoz csaptam, és elnevettem magam.

- Kérdezted, hogy „gyógyszer?” – utánoztam eltorzított hangon – erre mondtam, hogy pipa. – magyaráztam, de látszólag feleslegesen, mert ugyanúgy értetlen maradt az arca.

- De milyen pipa? Ezt nem értem. – mosolygott.

- Pipa. Ki van pipálva. Bevettem. – magyaráztam hangosabban, mert tényleg az agyamra ment. Mosolyogni kezdett, amiből azt szűrtem le, hogy csak szívat, értette a legelején is.

- Jól van Malik, ezt megjegyeztem. – hunyorogtam, majd elővettem a telefonomat, és tárcsáztam Matt-et.

- Most kit hívsz? – kérdezte Harry.

- Mondjad Lisa. – vette fel a telefonját Matt.

- Mikor mehetek? – tértem rá a lényegre.

- 5 perc múlva érted megy Brooks. – tette le a telefont. Már megszoktam, hogy nem igazán szeret telefonon beszélgetni.

- Hova mész? – kezdett apáskodni Liam. Ó, a régi Liam.

- A vadonatúj rocker pasimhoz, hogy leigyuk magunkat a sárga földig, drogozzunk, és lázadjunk. – mondtam lelkesen, majd megfordultam, és az ajtó felé sétáltam. Sejtettem, hogy nem fogják ennyiben hagyni. Egyszerre csikordult meg a talaj a szék lábától, és máris jöttek a kérdések, körém gyűltek, és úgy kiabálták egymást túl. Egyedül Zayn volt az, aki lassan jött mögém, átkarolta a derekamat, és állát fejem búbjára tette.

- Hülyéskedik. – kiabálta túl a többieket nyugodtan.

- De most mondta, hogy – kezdett bele Niall, viszont Zayn a szavába vágott.

- Matt-el beszélt, stúdióba megy, és Brooks itt lesz érte 5 perc múlva. – nyugtatta meg őket.

- Túl jól ismersz. – döntöttem hátra a fejemet, így Zayn-el találtam szembe magam. Fél fejjel nagyobb nálam.

                                                   *~*~*

A stúdió előtt még elmentünk a saját házunkba, ahol örömmel láttam, hogy az ajtó elé tett 5 bőröndöt még senki nem lopta el. Brooks megvárt a kocsiban, míg átöltözök, ezért gyorsan csináltam mindent. Elképesztően furcsa érzés volt újra itthon lenni, főleg a szobám látványa készített ki. Ahogy visszagondoltam a turné előtti időszakra, a hírességem előtti időszakra. Szívesen nosztalgiáztam volna tovább, de dudáló testőröm kicsit sürgetett. Magamra kaptam egy fekete legginget, fölé egy lila, virágos ruhát, derekán övvel, és egy ehhez színben illő magas sarkút. A sminkem csak a szempillaspirál, a tus, és a pirosító volt, semmi több. Bekaptam egy rágót, majd bezártam az ajtót, és beültem a fekete autóba. 10 perc múlva már a stúdióban voltunk.

- Hogy vagy? – tért a lényegre Matt.

- Ma még nem volt semmi. – mondtam bizonytalanul.

- Gyógyszert bevetted?

- Be, de te is tudod, hogy az semmit nem használ.

- Tudom Lisa, de a légszomj elmúlt tőle.

- Igazad van. A roham nem olyan rossz, mint egy légszomj. – pirítottam rá idegesen. Azonnal bocsánatot is kértem, ez nem az ő hibája.

Gondolom, nem nagyon tudjátok, miről van szó. Dióhéjban annyi, hogy 2 hete már nem légszomjam van, hanem rohamom. Először megszédülök, aztán elmegy a szemem világa, majd nem kapok levegőt, és a lábam lebénul. Szó szerint. Soha nem érzem a lábamat. Rettentően megijedtem az első ilyen eset után, mert ez már tényleg nem játék. Rengeteg orvosnál voltunk, és különböző gyógyszerekkel tömnek, de a stressz az oka mindennek. Hiába van most már minden jól a srácokkal, ugyanúgy stresszelek, hiszen már semmi sem olyan, mint régen. Fokozatosan fogyok lefele, erőtlen vagyok, nem eszek, nem iszok, és ez nagyon nem jó. Nagy baj van, tudom.

- Gondolkoztál azon, amit mondtam? – simított végig karomon Matt.

- Nem lennék rá képes. Gyűlölök fájdalmat okozni. – szorítottam össze a szemeimet.

- Az egészségedről van szó, Lisa.

- És mi lenne a rajongóimmal? A koncertekkel? Az interjúkkal? A közönségtalálkozókkal? – pánikoltam be. Szinte már hisztérikus hangulatba kerültem.

- Azt mondjuk, hogy pihenni mentél egy fél évre. A Twitteren, a Facebookon, és a Youtube-on tartanád velük a kapcsolatot. – erősködött. Annyira tudtam, hogy igaza van. Bármennyire nem szerettem volna, muszáj volt. Vettem egy mély levegőt, majd szakadozva, sírás közeli állapotban fújtam ki.

- Mondd, hogy nem fogom megbánni. – suttogtam. Rettentően fájt a tudat, szinte marcangolt belülről.

- Nem fogod megbánni Lisa. Egészséges leszel.

- És ha nem múlik el fél év alatt? – kaptam rá pillantásomat. Nem válaszolt csak a szemembe bámult. Tudtam milyen mondat jön. Ettől féltem.

- Akkor abba kell hagynod kicsilány. Az egészséged fontosabb a karrierednél. – simított végig arcomon. A sírás kerülgetett. A könnyek csípték a szememet, gombóc nőtt a torkomban, a gyomron pedig görcsbe rándult. Tudtam, hogy ennek nem szabadna így történnie, de nincs más választásom.

Brooks hazavitt, hogy egyedül legyek. Gondolkozni akartam, magányra vágytam. Már arra is felkészültem, hogy bőgök egy sort. Ki kell adnom magamból a feszültséget, mert fel fog emészteni. Miután elköszöntem testőrömtől, benyitottam a házba. Nem számítottam a többiek jelenlétére, ezért a könnyeket gyorsan visszapréseltem a szemembe. Nem tudhatják meg. Nem szabad.

- Lisa! – kiáltott Louis, majd felém futott, felkapott és megpörgetett. Nem tudtam mosolyogni. Egyszerűen nem ment. Én, aki hónapokig álarcba bújtam, most nem tudtam eljátszani a boldogságot. Louis is hamar észrevette, de nem csak ők. – Mi baj van? – fürkészte az arcomat. Beszívtam ajkaimat, és azt hajtogattam magamnak, hogy nem sírhatsz! Megtudják! Minél jobban hitegettem magam, annál több könnyem lett.

- Lisa, mi a baj? Fáj valami? – rohant oda mindenki, de a leggyorsabb Zayn volt. Szólásra nyitottam a szám, de nem jött ki rajta hang. Megráztam a fejem, majd engedtem a könnyeimnek. Mintha egy hatalmas tenger átszakítaná a gátat. Tudtam, hogy eddig tartott, a „nem sírok” korszakom. Ijedten nézett rám mindenki, nem tudták, hogyan segítsenek. Kitéptem magam Zayn kezei közül, majd a hátsó kertbe rohantam bömbölve. A legtávolabbi fa tövébe ültem le, és úgy sírtam. Nem tudtam, hogyan fogom elmondani nekik ezt az egészet. Hogyan fogják fogadni?

Nagyon hálás voltam, amiért egyikük sem jött utánam. Gondoltam, hogy Zayn-t úgy kell majd lefogni, mert ő nem adja fel. Mindig megvigasztalt, bármi bajom volt. Már besötétedett, a nap lement, helyét felváltotta a Hold. Néztem a nagy fényes égi testet, és gondolkoztam. Hogy köszönjek el? Hogyan csináljam? Pár perc után megvilágosodtam. Ha most mesehős lennék, a fejem felett kigyúlt volna a bizonyos kis égő. Felálltam, leporoltam magam, majd besétáltam. Amint beléptem, már mindenki felpattant, és elém álltak.

- Bocsi, csak anya beteg, és kicsit kikészített a hír. – hazudtam. Reménykedtem, hogy beveszik.

- Nagy baj van? – aggódott Ariana. Sikerült.

- Már kapott gyógyszereket, csak féltem. – gyűlölök hazudni, de muszáj.

- Azt hittem már veled van valami. – ölelt magához Harry. Nem ellenkeztem. Jól esett a gesztus.

- Jól vagyok. – mondtam. Hangom bizonytalanul csengett, reméltem, hogy ezt sem veszik észre. – Viszont most vissza kell mennem a stúdióba, még Matt-el beszélni valóm van. Ne várjatok meg, hajnalokig ott leszek. Aludjatok nyugodtan. – sétáltam kifelé az ajtón. Sorra elköszöntek, és már léptem volna ki az utcára, mikor Zayn megfogta a csuklómat, kihúzott a ház elé, majd becsukta mögöttünk a bejáratot.

- Szóval, mi történt? – kérdezte. – Tudom, hogy anyudnak semmi baja.

- Tényleg beteg. – néztem a földet. Felemelte államnál fogva a fejem, így kényszerítve, hogy szemébe nézzek.

- A szemembe mondd. – fúrta pillantását belém.

- Nem fogok a legjobb barátom szemébe hazudni. – suttogtam.

- Lisa, mi baj van? Rosszul vagy? Mi történt? – zúdította rám kérdéseit. Végigsimítottam arcán, majd hozzá bújtam.

- Ígérem, hogy idővel megtudod. – suttogtam sírás közeli állapotban.

- Mikor? – erősített szorításán, mintha attól tartana, hogy elszökök.

- Minél hamarabb. – pusziltam meg arcát.

- De te jól vagy, ugye? – aggódott. Nem válaszoltam, csak tűrtem, ahogy arcomon végig folyik egy kövér könnycsepp, ami el is ért volna az államig, ha Zayn nem törli le. Szeméből tükröződött a félelem.

- Nemsokára jól leszek. – mondtam remegő ajkakkal. – De most megyek. – bújtam ki öleléséből.

- Lisa! – szólt utánam. Visszafordultam, és a két barna szembe bámultam. – Szeretlek. – szinte görcsbe rándult a szívem.

- Én is szeretlek. – mondtam remegő hangon. Megfordultam, majd elindultam. Tudtam mi lesz a legnehezebb ebben az egészben. Elbúcsúzni Zayn-től.