80.rész

Sziasztok!:) Újra itt vagyok, hoztam az új részt. Szerintem kicsit meg fogtok lepődni a tartalmon, és igazából én se így képzeltem el, de ettől függetlenül remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Nem tudom mit fogtok gondolni, miután az utolsó szót is elolvastátok, de erre csak annyit mondanék, hogy rengeteg meglepetést tartogatok még, ami nem éppen lesz pozitív. 

Elképzeléseim szerint 100 részes lesz a sztori, de ahogy magamat ismerem, az utolsó percben fog eldőlni minden. Kicsit depis hangulatba vagyok, ugyanis most néztem meg Demi Lovato - Stay Strong c. filmjét, és kiborított, de jó irányba. Fantasztikus, hogy ez a csaj mennyire erős. De erről nem itt kell beszélnem, nem is untatlak vele titeket.

Még valami.. vagyis 2 valami. Az egyik valami(értelmes vagyok, igaz?) : A blog újabb díjjal gazdagodott, amit megtaláltok a rész felett, a "Díjaim*-*♥" alpontban. Oda rakom fel az összeset, amit eddig kaptam. A második valami: Az oldal túllépte a 30.000 látogatót, és már 40 olvasóval büszkélkedhetek, amit nagyon szépen köszönök nektek!

Szerintem elmondtam mindent, legalábbis remélem. A lényeg az, hogy : lehet hogy most minden szép és jó, de vannak még meglepetéseim. Komit újra nem emelek, maradjon ugyanennyi.:) 22 komi, és 40 tetszik után jelentkezem Szombaton. Puszpáá!♥

                             ~ Lépés, a megbocsájtás felé ~

                                          "Van olyan az életben, hogy nem tudjuk , mi köt egy emberhez.

                                                               Csak azt érezzük , jobb vele, mint nélküle.."

  

Nagy nehezen szabadultunk ki a reptérről. A vakuk elvették a látásomat, a biztonságiak majdnem összepréseltek, a rajongók pedig taperoltak, mindegyik hozzánk akart érni. Ezért nem hibáztattam őket, volt, mikor én is így rajongtam valakiért. A nagy limuzinba beszálltunk, megvártuk, míg a csomagjainkat, amelyből volt egy pár, beteszik egy másik kocsiba, majd elindultunk a koncert helyszínére. A sofőr a bőröndjeinkkel elment, azt mondta, hogy a házunkhoz viszi őket. Jó érzés volt belegondolni, hogy pár óra múlva otthon leszek, és végre ledőlhetek a saját, 77 napja nem látott ágyikómba.

Az öltözőben ültem egyedül, az ajtót magamra zártam, és úgy lépkedtem a ruhám felé, hogy magamra húzzam. Egy háromnegyed ujjas, neon zöld, testhez simuló dressz, és egy magas derekú szoknya feküdt a kis fotelben.

Miután magamra kaptam őket, a neon magassarkúmat is felhúztam. A smink és a haj – hála Dottie-nak – már készen volt. Enyhén begöndörített hajkoronám lazán omlott a vállamra, szemem pedig a neon és a kék színkombinációban pompázott. Leültem a tükör elé, majd kezembe vettem a kis papírt, és utoljára átnéztem a meglepetés dalomat. Ekkor ugrott be egy aprócska bökkenő. Valamivel kísérni kéne. Reménykedtem benne, hogy Niall-nél nála van a gitárja. Kirohantam a folyosóra, ahol a fiúk már arra vártak, hogy kezdhessenek. Odafutottam hozzájuk, majd köszöntem, ami nagyon meglepte őket. Reménysugarat véltem felfedezni a szemükben. Ennyire várják, hogy megbocsássak?

- Niall. – néztem a tejföl szőke srácra. Kíváncsian kapta felém a fejét. – A gitárodat majd elkérhetem? – mivel nem válaszolt legyezni kezdtem a szeme előtt a kezemmel.

- Ja, öhm, persze. De, Lisa. Te, mióta gitározol? – makogott. Harag ide, harag oda, édes volt.

- Már egy ideje. Kölcsönvettem a buszon is, remélem nem haragszol érte. – eresztettem meg felé egy mosolyt, mire felderült az arca.

- Dehogy. – nézett rám magabiztosan.

- Akkor, köszönöm. – csináltam hátraarcot, majd visszasétáltam az öltözőmbe.

                                                *~*~*

- Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm srácok. Ti vagytok a világon a legfantasztikusabbak. – mosolyogtam. Kivételesen ez a kis felfelé görbülő vonal, nem álarc volt, szívből jött. Sikítás, taps, őrjöngés.. ezt váltottam ki 2 mondattal. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. Akkor nézzük. – Most forgatókönyv szerint le kéne mennem, de az igazság az, hogy készültem egy meglepetéssel. – mondtam, mire mindenki elhalkult és izgatottan figyeltek. A fülemben lévő kis bigyóból Matt hangját hallottam meg.

- Lisa, mi a fenét csinálsz? Milyen meglepetés? Erről nekem miért nem szóltál? – kérdezősködött. Egy laza mozdulattal kivettem a fülest, majd a vállamra lógattam.

Míg én kimentem a gitárért, addig Joshua behozott egy széket, hogy legyen hova ülnöm, és egy mikrofon állványt.

- Sok sikert. – mondták a fiúk egyszerre, mikor hallótávolságon belül kerültem. Kivettem Niall kezéből a gitárt, majd rájuk mosolyogtam.

- Köszi. – megfordultam, és visszasétáltam. Amint a közönség meglátta a kezemben lévő gitárt, sikítani és tapsolni kezdtek. Mosolyognom kellett rajtuk. Annyira aranyosak. Felültem, a lábamat megtámasztottam, beállítottam a mikrofont, majd a tömegre néztem. Rengeteg voltak. Egy egész csarnok lett velük tele.

- Eddig még nem említettem, de tudok gitározni. Az elmúlt napjaimban írtam egy dalt. – kezdtem, de befejezni nem tudtam, az újabb őrjöngés miatt. Felnevettem. – Jó érzés, hogy ilyen lelkesek vagytok. – mosolyogtam. Gombóc keletkezett a torkomban. Nem tán újra rám tör majd a sírás? Másfél hónapig elkerült, hátha most is. – Nem nagyon szerettem volna az igazi érzéseimről énekelni, nem akartalak ezzel terhelni titeket, vagy bárki mást, de ezt a dalt nem bírom magamban tartani. Remélem tetszeni fog. – megköszörültem a torkom, majd lefogtam az első akkordot, összeszorítottam a szemem, és játszani kezdtem. Az a csend, ami a csarnokban honolt. Mintha mindenki eltűnt volna, és csak én lennék. Résnyire nyitottam a szám, majd énekelni kezdtem, remegő hangon. Meglepődtem, hogy remeg a hangom. Abbahagyni már nem fogom, végigcsinálom! Fájdalmas volt ezt énekelni, egyben viszont tombolt bennem a düh Alexis iránt. Nagyrészt hozzá, és Harryhez írtam ezt a dalt. A szám végénél már nagyon sírhatnékom volt, de megfogadtam, hogy nem fogom magam gyengének mutatni. Az utolsó hang is sikeresen a kijött, a tömeg pedig őrjöngeni kezdett. Mosolyogva nyitottam ki a szemem, valószínűleg egész végig csukva volt. Meglepődtem. Az első sorban nem volt olyan lány, aki ne sírna! Ennyire átadtam neki az érzéseimet? Akkor nem lehettem olyan rossz. Lemásztam a székről, majd a gitárt a kezembe vettem.

- Köszönöm London. Szeretlek titeket! – kiáltottam, majd elindult a zene, én pedig lesétáltam. A kivetítőn tűzijátékok robbantak, valami laza dallam ment még egy 5 percig. Leérve Zayn nyakába borultam. Nem sírtam, csak jó mélyeket lélegeztem. A fiúk lassan araszolva lépkedtek felém. Ariana kisírt szemekkel csatlakozott hozzájuk. Mikor elváltam Zayn-től, Matt szempárjával néztem szembe.

- Matt, sajnálom, ha elszúrtam, én csak.. – kezdtem, de szavamba vágott.

- Ezt a számot, egyedül, segítség nélkül írtad? – kérdezte 5 centis szemekkel, majdnem tátott szájjal.

- Igen. Nagyon szörnyű volt? – haraptam be alsó ajkam.

- Most te szórakozol velem? – csattant fel nevetve. Nem értettem semmit. – Még életemben nem hallottam ilyen jó számot. – megkönnyebbültem. – Miért nem szóltál, hogy tehetséged van az íráshoz?

- Nem akarok ezzel „dicsekedni”. – mutattam az idézőjeleket. – Egyszeri alkalom volt. – hazudtam. A bőröndöm tele van dalokkal.

- Nehogy azt mondd, hogy abbahagyod. Mindent írj le, minden érzésednél írj egy dalt, mert tehetséged van hozzá. – akaratoskodott.

- Majd meglátom. – nevettem.

- Srácok, visszamehettek. – szólt Roger. Azt beszéltük, hogy felmegyünk közösen a színpadra, utoljára, hiszen ez volt a turné utolsó fellépése. Mikor megjelentünk, a rajongók hisztéria rohamot kaptak, és nem túlzok. Sírtak. Nem volt olyan, aki ne sírjon. A Use Somebody-t énekeltük el közösen. Sokat gyakoroltunk rá, mivel ezt a fiúk eddig 5-en énekelték, de most hatan voltunk rá. Komolyan mondom, nem adott erőt, hogy láttam Zayn-t elérzékenyülni. A sírás már fojtogatta a torkomat, és miután minden fiú könnyes szemekkel nézett rám – mivel szólót énekeltem – nálam is elszakadt a cérna, és egy nagy krokodilkönny legurult az arcomon. Amint vége lett a dalnak, nagy ölelést tartottunk a színpadon, majd szipogva, szemet törölgetve lépkedtünk le a színfalak mögé. Tényleg sajnáltam, hogy vége van. Annak ellenére, hogy nem volt minden tökéletes, élveztem a turnét.

- Srácok, öltözzetek át, a stylistok segítenek, ugyanis mentek bulizni! – csapta össze kezeit Matt. Kivételesen nem akartam ellenkezni, sőt.. Volt hozzá kedvem! Nem akartam egyedül öltözni, ezért megtettem az első lépést, a megbocsájtás felé.

- Ariana. – nyúltam a lány kezei után. Csodálkozva, arcára száradt könnyekkel nézett rám. – Nincs kedved velem öltözni? – mosolyogtam biztatóan, mire bömbölni kezdett, és a nyakamba borult. Úgy szorított, hogy levegőm alig maradt. – Meg..fogok..fulladni. – nyögdécseltem. Engedett a szorításon, de nem vált el tőlem, csak sírt. Valahogy berángattam az öltözőbe, majd magunkra zártam. Kellett egy kis idő, mire megnyugodott.

- Annyira sajnálom, Lisa. Szörnyű ember voltam.

- Igen Ariana, az voltál, de megbántad. Felejtsük el az egészet, oké? – simítottam ki haját az arcából. Lelkesen bólogatott, mire elnevettem magam. Annyira aranyos volt. – Gyere, legjobb barátnőm. – nyújtottam felé a kezem. Szipogva fogadta el, majd felállt.

5 perc után feloldódtunk, hülyéskedtünk, nevetgéltünk. Ez hiányzott az életemből. A nevetés, ráadásul ezzel az abnormális barátnőmmel. Nem telt el úgy 2 perc, hogy ne ölelt volna meg, vagy elmondta volna, hogy mennyire köszöni, és hogy mennyire jó szívű vagyok.

- Sziasztok, angyalkáim! – lépett be öltözőnkbe Bob.

- Kályha! – kiáltottam fel lelkesen, és magamhoz öleltem. Ariana félrenyelt és köhécselni kezdett, majd mikor magához tért, zavartan nézett rám.

- Szia, Bob. – mosolygott.

- Ugye nem zavar, ha kályhának hívlak? – néztem stylistomra.

- Jaj édesem, dehogy zavar. – állt be valami extra szexi pózba, amin barátnőmmel jót nevettünk. Komolyan mondom, ha valakivel haragban vagytok már egy ideje, és előtte barátok voltatok, bocsássatok meg neki, mert iszonyatosan jó érzés! – Na, gyerünk cicáim, válasszunk nektek rucit! – csapta össze kezeit.

- Te.. ez a stylist napról-napra melegebb. – suttogta nekem Ariana, mire nevetni kezdtem. Már megint.

Hosszas válogatás után, egy ciklámen, ráncos, testhez simuló, míg Ariana egy fehér, mély dekoltázsú ruhát kapott.

Ariana ruha.

Lisa ruha.

Bob lelkendezve távozott, mondván, hogy mennyire gyönyörűek vagyunk. Imádom ezt a komát a melegsége ellenére. Sőt.. talán így melegen még jobban, mintha a nőkhöz vonzódna. A sminkünket és a hajunkat Dottie csinálta meg. Gyönyörű munkát végzett, le a kalappal előtte. Egy óra készülődés után készen álltunk. Felhúztuk a cipőnket, fújtunk magunkra parfümöt, majd kiléptünk a folyosóra. A fiúk a saját öltözőjük előtt álltak, és amikor megjelentünk, földet súroló állal lépkedtek felénk.

- Gyönyörűek vagytok. – mondta elragadtatva Harry. Villantottunk rá egy 100wattos mosolyt, majd beállt a csönd. Tudtam mit kell tennem, régóta terveztem már, és most elérkezettnek éreztem az időt ahhoz, hogy meg is tegyem.

- Akkor induljunk. – egyenesedett fel Louis.

- Várj! – szóltam. Mindenki felém fordult, kíváncsian várták, mit akarok mondani. – Srácok. – kezdtem bele. Látni kellett volna azokat a reménykedő szemeket, ahogy csillognak.. mintha számítanának arra, amit mondani akarok. – Gondolkoztam, sokat. Az igazat megvallva nagyon fájt, amit csináltatok. – a remény elhalt, arcuk elsötétült, és biztos voltam benne, hogy legbelül magukat szidják. – De hajlandó vagyok megbocsájtani. – fejeztem be. Alsó ajkamat harapdálva vártam a reakciót. Eleinte nem történt semmi, aztán egyszerre néztek össze, majd Louis sikítva(!!!) kapta el a derekam, megpörgetett, miközben azt hajtogatta, hogy „szeretlek,szeretlek,szeretlek”. Mikor a két lábamra tett szorosan magához ölelt.

- Úristen, annyira sajnálom, hogy ilyen rohadék voltam. Még a répáimra se bírtam ránézni, ők se értették, hogy miért vagyok ilyen. – na igen, megjött a régi Louis. Persze, hogy mindenki nevetni kezdett.

- Nyugodtan mehetsz a répáidhoz, most már ők se haragszanak rád, hidd el. – kacsintottam, mire egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, de akkorát, hogy még a fülem is belecsengett. A második Liam volt, aki saját magát meghazudtoló ujjongással ölelt meg, majd megpuszilt, és ő azt hajtogatta, hogy imád, meg hiányoztam neki. Niall szintén elismételte ezeket, megszorongatott, megpuszilt, nem is egyszer. Az arcom már tiszta nyál volt. Zayn is megölelt, pedig mi eddig is jóban voltunk. Aztán Ariana. Már csak egy ember volt hátra. Éppen indultam felé, mikor megláttam arcán, hogy nem boldog, csak csalódott. Mindenki észrevette, hogy Harryvel egymást bámuljuk, ezért leálltak az ugrálással, és az örömtánccal, majd kettőnk között kapkodták a tekintetüket.

- Harry? – kérdeztem.

- Nem érdemlem meg, hogy megbocsáss. Főleg miattam voltál padlón, és ezt soha nem fogom megbocsátani magamnak. Miattam szenvedtél. Ezek után ne akarj megbocsátani. – mondta ingerülten, mégis olyan fájdalommal, hogy a szívem szakadt meg.

- Igazad van Harry. – mondtam, mire Louis félve kapta rám a pillantását, de nem csak ő. – Főleg miattad szenvedtem, mert képes voltál elhagyni egy Alexis miatt. – vágtam egy fintort, mire mosoly szökött az arcára. Jó jel. – De valójában neked köszönhetem, hogy most erősebb vagyok. Megtudtam milyen érzés, ha fáj, és most már tudok ellene védekezni, és ez is miattad van. Én készen vagyok arra, hogy megbocsássak, de ha te nem akarsz élni vele… - mondtam sokat sejtetően. Nem válaszolt, csak beszívta az alsó ajkát, és végigmért.

- Az Isten szerelmére Harold! Fogadd el, vagy kivasalom a hajad! – kiáltott Louis, mire hangosan felnevettünk, még Harry is.

- Ingyen vaaaaaan. – tártam szét a kezeimet. Megrázta a fejét mosolyogva, majd mint egy berepülő pilóta, magához szorított, és fejét vállamba temette. Annyira jó érzés volt újra a közelében lenni. A szívem felpörgött, testünk összesimult, és biztos voltam benne, hogy beindult az az úgy nevezett kémia, amiről pár hónappal ezelőtt azt hazudta, hogy nincs köztünk.

- Köszönöm. – suttogta a fülembe. A hideg is kirázott.

- Szívesen te lüke. – pusziltam meg az arcát. Észre se vettem eddig, hogy a többiek tapsolnak, Louis fütyül, Liam ugrál, Niall dobol a lábával, Zayn „húú”-gat, Ariana pedig röhög. Mint egy állatkert, komolyan mondom.

- Naaa, ennyi lelkizés, és csöpögős dolog után ki akar bulizni? – tettem fel a költői kérdést. Kár volt, mert Louis kiabálva kapott fel a hátára, akár egy zsákot, majd kifele kezdett rohanni velem. Reménykedtem benne, hogy a ruha elég hosszú, és nem lesz kint a fél hátsóm. A limuzinhoz érve Brooks hangos hahotázásba kezdett, amint Louis letett, és rájött, hogy én voltam a hátán. A többiek hamar utolértek; Zayn átkarolt hátulról, és úgy nevetett tovább.

- Szent a béke fiatalok? – mosolygott megállíthatatlanul Brooks.

- De még mennyire! – vigyorgott Harry. Végre. Nem tudom mikor láttam őket utoljára nevetni. Jó kedvűek voltak, hülyéskedtek, és ez nem álarc volt. Gondolkoztam azon is, hogy hamarabb megbocsáthattam volna, de nem, ennek most kellett megtörténnie. Beszálltunk a limuzinba, majd egy nagyon menő night klub előtt fékeztünk le. Szőnyegen kellett a bejárathoz menni, valószínűleg ide csak nagyon gazdag, és tekintélyes emberek, sztárok tehetik be a lábukat, vagy pedig egy gazdag család drogos, alkoholista csemetéje.

- Liam, neked mondom, mert te úgyse fogsz becsiccsenteni. – mosolygott Brooks. – Ha már a lábukon se állnak, akkor hívj, és értetek jövök.

- Hé.. én se szoktam sokat inni. – tettem fel védekezően a kezem.

- Az igaz, de most fogsz, mert a fiúkkal vagy, és ráadásul kibékültetek, szóval tuti sok kör lesz. Ismerlek titeket.

- Jó, talán. – hunyorogtam szégyenlősen, de a végére felnevettem.

- Jó szórakozást! – intett, majd beszállt a limóba, és eltűnt. Belekaroltam Ariana-ba, és úgy sétáltunk a nagy kidobó ember felé. Talán Brooksnál is nagyobb volt, tiszta izom, keresztbe tett kezekkel, szigorú pillantással. Mikor odaértünk, végigmért, majd mikor az arcomhoz ért, megenyhült a tekintete.

- Lisa Hemstwort és a One Direction, igaz? – bólintottunk, ezért a csuklónkra tűzött egy neon színű szalagot, majd arrébb állt az útból. Odabent hangos volt a zene, szintén neon színű fények villództak, füst volt, ami nem a cigarettából, hanem a füstgépből származott. Egy szabad ülőgarnitúrára ültünk le, pont a sarokban volt, így nem igen lehetett ránk látni. Zayn és Ariana mellé kerültem.

- Hozom az első kört. – ajánlotta fel Louis, majd el is tűnt.

- Akkor az kemény lesz. – kiabált Zayn, mivel nem igen hallottuk egymást, még ha alig ültünk is pár centire a másiktól.

- Mert? – kérdeztem vissza, szintén ordítva.

- Louis ért legjobban az emberek leitatásához. Olyanokat kever, hogy már az első után szédülni szoktunk. – hajolt a fülemhez.

- Ránk fér. – nevettem. Ahogy Zayn megmondta, tényleg kemény piát hozott Louis. A nevét nem tudom, de sok keveredett össze benne, az biztos. Miután lehúztam, már szédelegni kezdtem. És az sem segített, hogy Louis háromszor ismételte meg ezeket a köröket, így minket már teljesen kiütve. Vihogtunk, nevettünk, beszélgettünk, igaz, hogy fele marhaság volt, de jól éreztük magunkat. Felcsendült Nicki Minaj Starships c. száma, én pedig akaratom ellenére is felsikítottam. Megragadtam barátnőm kezét, majd felálltam, és a táncparkett felé húztam. Nem ellenkezett, jött utánam. Elképesztően jót táncoltunk, a tánctér közepén voltunk, pár srác körénk gyűlt, de nem foglalkoztunk velük, csak ráztuk tovább. Imádtam már most ezt az estét. Egy végigtáncolt 20 perc után visszamentünk a fiúkhoz, ahol már várt minket a következő kör. A távollétünkben a fiúk még pár pohárral bepusziltak, látszott rajtuk. Jó kedvük volt, és csak ez számított.

- Szia! – fogta meg csuklómat Zayn, majd az ölébe húzott.

- Szevasz, Malik. – nevettem, és átkaroltam a nyakát. – Hogy érzed magad?

- Ennél jobban még soha. – vigyorgott.

- Az a lényeg.

- Koccintás! – ordított Louis. Komolyan mondom, a hangos zenét is túl tudja harsogni. Felemeltük a poharainkat, koccintottunk - fontos szabály, hogy amikor a poharatok összeér, egymás szemébe kell nézni! – majd egy húzásra leküldtük.

- Pfhu, na ez mi volt? – kérdeztem fintorogva. Nagyon erős kis itóka volt, az biztos.

- Valami Jamaicai koktél. – rántott vállat Louis, majd eltűnt Niall-el együtt, gondolom táncolni mentek. Abból sem lesz semmi jó. Harry elment WC-re, Arianaért pedig visszajött Niall, így ők is eltűntek. Ott ültem Zayn ölében, mikor a fülemhez hajolt.

- Ki jössz velem? – kérdezte.

- Cigi szünet? – mosolyogtam. Bólintott, ezért felálltam, megfogtam a kezét, majd kimentünk a hátsó ajtón, a klub mögötti kis parkba. Rágyújtott; mélyen szívta magába a káros füstöt, majd lassan fújta ki.

- Nem kérsz? – tartotta felém.

- Kihagyom. - mosolyogtam.

- Amúgy, te cigiztél már?

- Igen. Kipróbáltam 12 évesen, de mivel nem láttam értelmét, letettem. Nagy balhé volt belőle, mikor apa megtudta. 1 hónapig szobafogságban voltam. – nevettem, de Zayn is jól szórakozott.

- Én se szívnám, ha nem lenne ilyen életem.

- Tudom. Feszültség levezető. Nekem nem kell magyarázkodnod, én megértelek. – még egy utolsót szívott, majd leejtette a lába elé a csikket, eltaposta, aztán közelebb húzódott hozzám a padon, és átölelte a vállamat.

- Ezért vagy a legjobb barátom. – puszilta meg arcomat. Csendben ültünk egymás mellett, de nem éreztük kínosnak, egy picit sem. – Amúgy, Harry-nek akkor most megint szabad a pálya? – szólalt meg végül ő.

- Nem hinném, hogy működne köztünk. Mint mondtam 2 esély..

- .. még van, de harmadikat már nem adsz. – vágott a szavamba. – Tudom Bella, de mi van, ha Harry kivétel? – fordult felém, ezért én is így tettem. Arca alig volt 5 centire az enyémtől.

- Nem hiszem, hogy léteznek kivételek. – fúrtam arcomat nyakába.

- Lehet pont most veszíted el az igaz szerelmedet. Ezen nem gondolkoztál még?

- Miért akarsz ennyire összehozni Harry-vel? – hajoltam el tőle, hogy a szemébe nézzek. Azok a hosszú szempillák.. Egyszerűen őrületesek.

- Csak azt szeretném, hogy boldog legyél, mert megérdemled.

- Boldog vagyok egy fiú nélkül is, hidd el.

- Jól van Bella, te tudod. – puszilt meg ismét.

- Visszamegyünk? – kérdeztem. Dünnyögött egyet, majd megvárta, míg felállok, aztán ő is így tett, kezét enyémbe csúsztatta, és úgy sétáltunk vissza. Alig, hogy leültem, Harry keze elkapta a csuklómat, és a táncparkett felé húzott.

- Harry, most ültem le. – nevettem.

- De velem még nem is táncoltál. – nyafogott. Megforgattam a szemem, majd beadtam a derekam, és elé álltam. Közel húzott magához, és testünk összesimult. Újra azok a hülye pillangók, mintha még soha nem találkoztunk volna.  Kezét derekamon pihentette, miközben én nyakát fontam át kezeimmel. Egyszerre mozogtunk, nem is tudtam, hogy Harry ennyire tud táncolni. Vagy csak akkor, ha pia van benne? Nem lehet tudni. Homlokát enyémnek döntve mosolygott féloldalasan.

- Sajnálom, hogy tapló voltam.

- Ezt már megbeszéltük. – akartam elterelni a témát.

- Lenne még nálad esélyem? – tért rá a lényegre. Felnevettem.

- Egy másik életben igen, de most nem hiszem, hogy működne.

- Tudok várni. – suttogta a fülembe.