60.rész

Sziasztok!:) Atyaég, 1026 oldalmegjelenítés! Imádlak titeket!♥ Nagyon jól esik, komolyan! Az előző részhez 7 kommentárt, és 10 "tetszik"-et kaptam. Meghoztam az új részt, remélem tetszik.:D 7 komi, vagy 12 tetszik, és hozom a legújabb részt! Jó olvasást!:)

                                                                   
                                          ~ Izgalom ~

A házba beérve, a többiekkel találtam magam szembe. Mindannyian a kanapén ültek, és jókat sztorizgattak.

- Sziasztok. – mosolyogtam.

- Hát ti, hol voltatok? – harapott bele a répájába Louis, majd hangosan rágni kezdett, és a recsegés betöltötte az egész szobát. Soha nem értettem, miért szerei ennyire azt a zöldséget, én például, magában, meg sem bírnám enni.

- Sétáltunk. – válaszolt helyettem is Liam.

- Odajött hozzám egy 5 éves kislány, és Istenem, de édes volt. – gondoltam vissza. Vörös haja kiemelte gyönyörű kék szemeit.

- Rájött az anyai ösztön. – röhögött Liam.

- Köcsög. – tettem keresztbe a kezem. A többiek jót nevettek rajtunk, mikor a telefonom zenélni kezdett. Gyorsan kaptam fel.

- Igen?

- Szia, nem fogod elhinni, mi történt. – beszélt hozzám Matt.

- Baj van? – sürgettem. Erre a kis kérdésre a kanapén ülők felém kapták a fejüket.

- Ha te ezt bajnak nevezed. Át tették a koncertet másik helyszínre, mivel annyi jegy kelt el, hogy már nem férnénk a csarnokba. – nevetett.

- Hogy mi? – akaratom ellenére is magasabban kezdtem el beszélni.

- Baj van? – suttogta Harry. Megráztam a fejem, hogy semmi.

- Amióta a képek kikerültek rólatok Harryvel, még népszerűbb vagy, és mindenki ott akar lenni a koncerteden. Remélem nincs ellenedre. És most ülj le. – nevetett. Gyorsan huppantam le a kanapéra.

- Miért kellett leülnöm?

- 3 hét múlva, megyünk turnézni. – kiabálta. A telefon kicsúszott a kezemből, és ha nincs túlságosan is jó reflexem, a földön végzi. Gyorsan a fülemhez emeltem.

- Basszus. – nevettem.

- Most leteszem, 2 óra múlva találkozunk. Szia. – nevetett, majd letette.

- Mi történt? – mosolygott Zayn. Miután nekik is elmeséltem, együtt örültek velem. Annyira jól esett, hogy foglalkoznak velem.

                                                                           *~*~*

- Nyugodj meg Lisa, nem lesz semmi baj. Minden simán fog menni. – simogatta a hátamat Bob.

- Tudod, ezzel most nem segítesz. – rágcsáltam alsó ajkamat.

- Hagyjalak egyedül?

- Nem baj?

- Dehogy baj szívem. Aztán, rosszul ne legyél nekem. – parancsolt rám, majd egyedül hagyott a sminkes szobában, és becsukta maga mögött az ajtót. Már csak 10 perc volt kezdésig. Beálltam a tükörbe, és végignéztem magamon. A piros magas sarkú nem tartogatott nekem semmi jót, nagy volt a sarka. A ruha az tetszett, azt leszámítva, hogy iszonyatosan rövid volt. A sminkem jól nézett ki, a hajam pedig be volt sütve, ezért loknikban hullt a vállamra. A számokat dúdolgattam magamban, melyeket ma este elő kell adnom azoknak az embereknek, akik csak miattam jöttek erre a koncertre. Az, hogy egy másik – az előzőnél jóval nagyobb – csarnokba kellett jönni, nagyon sokkolt, persze jó értelemben. Rengeteg ember volt odakint, tudtam, hallottam. Sikítoztak, és a nevemet kiabálták már egy jó negyed órája. Idegesen rágcsáltam alsó ajkam, mikor észrevettem, hogy a piros rúzst teljesen leszedtem a számról. Miután megtaláltam, újra felvittem a számra az erős és rikító színt. Az ajtóm kinyílt, és Harry viharzott be rajta. Odajött, és szorosan magához húzott.

- Bob küldött? – nevettem.

- Igen, mondta, hogy tisztára rosszul vagy.

- Ez még semmi. Majd ha kezdés lesz, szerintem tuti elájulok.

- Ne mondj ilyet, oké? Minden simán fog menni, nem kell izgulnod Lisa. – tolt el magától, majd megcsókolt. Miután elváltunk, nevetve dörzsöltem száját.

- Most mit csinálsz? – motyogott értetlen fejet vágva.

- Leszedem a szádról a rúzst. – nevettem.

- Ja. – mosolygott. Miután végeztem, ismét a tükörhöz hajoltam, és megint kikentem magam.

- Lisa, jönnöd kéne. Mindjárt kezdünk. – kopogott be az ajtón Cassidy.

- Gyere. – fogtam meg Harry kezét, majd kifele kezdtem húzni.

A színfal mögött álltam, már rajtam volt minden. A ruhámba volt akasztva a kis cucc – a nevét nem tudom – melyen keresztül hallhattam a zenét, a fülembe pedig a fülhallgató. Átlátszó színt öltött, ezért észrevehetetlen volt. A mikrofont a kezembe szorongattam, míg Bob átnézte, hogy minden jól áll-e rajtam. A One Direction-ös srácok és Ariana a színpad másik oldalának az elején álltak, oda vitték nekik a székeket, onnan fogják az egészet végignézni.

- Jézusom, de gyorsan ver a szíved. – nézett rám Bob.

- Mivel a rosszullét kerülget. – nevettem fel kínomban.

- Figyelj szívem. Azért jött ide mindenki, hogy lásson, és mert szeretnek. Itt nincs olyan, aki gyűlöl. Ezek a te rajongóid. – megfogtak a mondatai. Ha nem szeretnének, nem lennének itt. Nem mondom, hogy nyugodtabb lettem, de a tudat, hogy szeretnek, már most jól esett. Lesétáltam a színpad alá, és beguggoltam a kis emelőre, mely majd felfelé fog tolni, és olyan lesz, minta a földből jönnék elő. Nagyon paráztam, hogy nehogy beleakadjon a ruhám valamibe, és nehogy leszakítsa rólam azt.

- Kezdünk! – kiabált valaki. A fények eltűntek, és sötétség borult az egész csarnokra. A sikítás elképesztően hangos volt, szinte megállíthatatlan. Egy kis videót csináltunk az elmúlt napokban, ami az eddigi életemről szól: ezt indították most el, és volt látható a nagy kivetítőn.  Ahogy bevillantam, a sikítás, és a hangzavar megkétszereződött. Őrület volt, fel sem fogtam. A következő pillanatban már a lézer fények lövelltek ki, a gép hangosan beordította a nevemet. Az emelő tolni kezdett felfelé, és szépen lassan világított meg a reflektorfény..