61.rész

Sziasztok!:) 1325 oldalmegjelenítés, szeretleeeeek titeket!:DD Az előzőhöz, 12 tetszik-et, és 3 komit kaptam.:D Az új részről csak annyit, hogy a hosszúsága közepes, próbálkozok! :D 13 tetszik, vagy 7 komi, és hozom az újat! ;) Jó olvasást!:)

                                             ~ Első, igazi, saját koncert ~

Soha, de tényleg soha nem gondoltam volna, hogy a totális boldogságot fogom érezni, akár csak egy pici századmásodpercre is. Ez nem egy pillanat volt, hanem csupán 3 óra. Miután a színpadon álltam, és láttam, hogy mennyi ember bámul rám csillogó, akár kisírt, vagy éppen boldog szemekkel, minden kétely, melyet éreztem, szétfoszlott. A tánc ment, az ének ment, felszabadult voltam, mintha ezer éve ezt csinálnám, pedig, ez volt a 3. alkalom, hogy nyilvánosság előtt énekeltem. 3 saját számom volt, a többi mind más sztárok dalainak a feldolgozása. Mikor meghallottam, hogy a saját számaimat kívülről fújják, totálisan leblokkoltam. Én ennyit, nem mostanában mosolyogtam, de nem csak kívül, hanem legbelül a szívem is.

3 órán át, megállás nélkül énekeltem és táncoltam, de egy pici fáradságot sem éreztem. Pörögtem, min egy hülye, totálisan fel voltam dobva. A saját rajongóimmal beszélgettem, énekeltünk együtt, a sikítást gyakoroltuk. Egyszerűen, életem legszebb, vagyis, inkább fogalmazzunk úgy, hogy egyik legszebb élménye volt a ma este. A számok elfogytak, de még így is 2 szer jöttem vissza, de a 3. visszatapsolásra, már nem énekelni mivel tényleg kifogytam a számokból.

- Srácok, én nagyon szépen köszönök nektek mindent. Egyszerűen fantasztikusak vagytok, már most imádlak benneteket. Életem egyik, talán legszebb 3 órája volt a mai. Komolyan, nem akarok bőgni, meg érzelgősködni, de tényleg így gondolom. – nevettem. – Szeretném, ha most nem engem, vagy bárki mást, hanem saját magatokat tapsolnátok meg, hiszen megérdemlitek. – motyogtam. Az a látvány, mikor a nagy stadion dugig van emberekkel, és tapsolnak, ráadásul egyforma ütemben, lélegzetelállító. – Nagyon remélem, hogy mindannyitokkal találkozni fogok még valahol, és még egyszer, nagyon köszönöm. Sziasztok! – integettem, majd lesétáltam a színpadról. Megkönnyebbülten rogytam, a már engem váró, Harry karjai közé. Megszorongattam mindenkit, aztán mentünk a „privát helyre”, ahol a VIP-sekkel tudok majd beszélgetni, és fényképet csinálni. Harryék kint álltak, a biztonsági csak engem engedett be. 5 lánnyal és 2 fiúval találtam szembe magam. A lányok közül, 3 az én korosztályom, a másik kettő kicsit fiatalabb. A fiúk is maguk után tudták már a 17. életévüket.

- Sziasztok. – mosolyogtam.

- Lisa. – ugrottak fel egyszerre. Odamentem hozzájuk, és sorra ölelgettem meg őket.

- Mi újság? – mosolyogtam.

- Bocsi, de kicsit nehéz felfogni, hogy tényleg itt vagy. – beszélt az egyik lány, szeme meg volt telve könnyel.

- Ugye nem akarsz sírni? – néztem rá. Megrázta a fejét, de láttam rajta, hogy pillanatok választják el tőle. Megfogtam és magamhoz húzva próbáltam kicsit lenyugtatni.

- Tudjátok, nekem az a szokatlan, hogy valaki képes miattam sírni. – nevettem. Sokat beszélgettem velük. Jó fejek voltak, nevetgéltünk egy sort, majd megcsináltuk a közös képeket. Aláírtam az autogram kártyájukat, és feléjük fordultam.

- Lisa, most már jönnöd kéne. – nyitott be Brooks.

- Oké, egy perc. – mosolyogtam, és megvártam, míg becsukja az ajtót.

- Nem akarlak feltartani, de ti most együtt vagytok Harryvel? – nézett rám a szőke hajú lány, akit Miley-nak hívtak.

- Igen. – mosolyogtam.

- Én annyira örülök nektek. Imádom Harryt, meg a One Direction többi tagját is, meg téged is, és ez így pont jó. – nevetett Kelly, a barna hajú, velem egykorú leányzó.

- Srácok, nagyon szívesen maradnék még, de mennem kell, különben Brooks fog kivinni innen. – láttam, hogy fogalmuk sincs róla, ki az a Brooks. – A magas testőr, aki benyitott az előbb.

- Ja, így már értem. – mosolygott Jessie. Ő egy 15 éves lány volt, vörös haja lófarokba volt fogva, szemét pedig vastagon emelte ki feketével. Megöltem őket, aztán kimentem a folyosóra.

- Na, milyen volt? – jött oda hozzám Matt.

- Nagyon aranyosak voltak. – mosolyogtam. Alig bírtam nyitva tartani a szemem, totálisan bepunnyadtam az elmúlt fél órában. – Mennyi az idő?- néztem menedzseremre. – És, hol vannak a többiek?

- 1 óra van, és hazavittük őket, hogy pihenjenek, mivel holnap sok dolguk van. Harryt úgy kellett beráncigálni a kocsiba. Szerintem, megvár nálatok.

- Megyünk haza? – mosolyogtam.

- Igen, de ezt vedd fel, ha nem akarsz orra esni. – nyomott a kezembe egy napszemüveget. – A fotósok a kijáratnál várnak.

- Ezek soha nem alszanak?

- Váltogatják egymást. Emlékezz, mikor te Harryvel sétálni voltál, hajnali 4-kor, és úgy is kerültek elő képek.

- Te erről honnan tudsz? – csúsztattam fel szememre a szemüveget.

- Miután Harry-ék meséltek rólad, kicsit utánad néztem. Elég volt beírnom a neved a Google keresőbe, máris tudtam, ki vagy.

- Aha. – egyeztem bele. Brooks takarásában léptem ki, és – ahogy Matt megmondta – máris villogtak a vakuk. Próbáltam vonásaimat rendezni, hogy legalább erre a kis időre ne úgy nézzek ki a képeken, mint egy retardált rozmár bébi. Miután sikeresen beszálltam a kocsiba, az felbőgött, Brooks gázt adott, és elindultunk.

- Hova tűnt Matt? – néztem körbe a kocsiban.

- Ő még nem megy haza. Ott maradt, még valami megbeszélése van. – motyogta Brooks.

- Hajnali fél 2-kor megbeszélése van? – nyitottam nagyra a szemem, már amennyire az álmosság engedte.

- Nagyon fontos ember. – mosolygott testőröm. Ennyi volt a beszélgetésünk. Hazáig még volt egy fél óra, mikor a telefonom rezegni kezdett. Álmosan nyitottam meg az új üzenetet. Hunyorognom kellett, hogy lássam. „Hol jártok? Már nagyon hiányzol! Szeretlek!” olvastam el magamban. Gyorsan megírtam a választ Harrynek. „Fogalmam sincs, hol vagyunk, de még egy fél óra, mire haza érek. Ne maradj fent, holnap sok dolgotok lesz, aludj! Szeretlek!” amint megírtam, lezártam a kis készüléket és azon küszködtem, hogy ne aludjak el.

- Lisa, megérkeztünk. – rázogatott Brooks.

- Megyek. - nyöszörögtem, majd kinyitottam a szemem, és kiszálltam a kocsiból. Megöleltem Brooks-t, megvártam, míg elhajt, majd beléptem az ajtón, és bezártam magam után. Valahogy felbotorkáltam a lépcsőn, az ajtón kis híján beestem. Harry az ágyon feküdt egy szál bokszerben. Nem úgy nézett ki, mint aki alváshoz készült, szerintem engem várt, csak bealudt közben. Negyed 3 volt, teljesen megértettem. Gyorsan leráncigáltam magamról a ruhát, lemostam a sminkem – azt is csak azért, mert olvastam valahol, hogy árt a szemnek, ha éjszakára rajta hagyom – felvettem a pizsamám, és óvatosan bemásztam az ágyba. Amint az besüppedt, Harry gyorsan nyitotta ki a szemét, és felült.

- Lisa? – hunyorgott. Édes volt, a haja szana-széjel állt, hunyorgott, tudtam, hogy nem lát valami sokat.

- Én vagyok, de gyere, aludj. – fogtam meg, és visszahúztam az ágyra. Betakartam magunkat, majd vártam, hogy Harry is elhelyezkedjen. Tudtam, hogy azt sem tudja, hol van, de átkarolt, és magához húzott. Arcomat mellkasába fúrtam, és úgy hallgattam egyenletes szívverését.

- Szeretlek. – suttogta.

- Én is szeretlek. – emeltem fel a fejem, és nyomtam arcára egy puszit. Pár pillanat múlva, légzése megnyúlt, vagyis megint elaludt. Közelebb húzódtam hozzá, és én is megadtam magam az álommanónak, aki már pár órája próbál elaltatni..