23.rész

                                                    ~ Felismerhetetlen ~

Már egy 2 órája ülhettem a szobában, próbáltam magam csitítgatni. Nem értetten, hogyan jöhet ki belőlem ennyi könny. Mikor a szobában sötétedni kezdett ajtócsapódást, és a fiúk búcsúzását hallottam.

- Ha beszéltél Lisával azonnal hívj minket! – mondta Liam határozottan. Az arcom széle mosolyra húzódott, jól esett, hogy ennyire törődnek velem. Elköszöntek, majd az ajtó becsukódott, és lépteket hallottam a lépcsőn.

- Lisa, jól vagy? – kopogott be Ariana.

- Igen. – válaszoltam röviden.

- Én most megyek, megmosom a hajam, aztán alszok. Holnap beszélünk, oké? – aggódott.

- Jó éjt. – nyögtem ki. Viszont kívánta majd elballagott. Egy 10 perc után feltápászkodtam az ajtóból, majd kábultan mentem el a fürdőig. Még a langyos víz sem segített rajtam, sőt inkább jobban elálmosított. Nehezen felráncigáltam magamra a pizsamámat, majd a végkimerülés határán bedőltem az ágyba.

Másnap reggel viszonylag korán keltem fel. Felöltöztem, majd lecsoszogtam a lépcsőn. Szemeim fel voltak dagadva, és elképesztően csillogtak. A tegnap esti hosszú sírás nem igen tett jót nekem. A fejem elképesztően fájt, ezért a gyógyszeres dobozból két kis szemet ráztam ki, majd bevettem. Ariana még aludt, ezért nem tudtam mit csinálni. Elővettem a laptopomat, és megnéztem a Twittert. A fiúk adatlapjára mentem, és örömmel láttam, hogy már egy órája fent vannak. Felvettem a dzsekimet, a kapucnit a fejemre húztam, szemüveget tettem fel, felhúztam a cipőmet, majd írtam egy üzenetet Ariananak. Nem hiszem, hogy felébred, mivel még csak fél9 van. Bezártam az ajtót, majd a fiúk háza felé vettem az irányt. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok mondani, vagy csinálni.. de egy dologban biztos voltam.. Bocsánatot kell kérnem. Az út nem volt hosszú. Az ajtó előtt kicsit megtorpantam, majd bekopogtam. Louis nyitott ajtót, de amikor meglátott rám is vágta. Nagyon meglepett a reakció, a szemem kitágult.

- Louis, mi a bajod? – kérdeztem.

- Bocsi, most nem adok aláírást. Kérlek menny el. – mondta határozottan. Mi van? Annyira nem értettem. Elővettem a telefonomat, és felhívtam. Azonnal fel is kapta.

- Lisa. Szia. Mi van veled? Hogy vagy? – aggódott. Na, itt már végképp összezavarodtam.

- Lehet egy kérdésem? – kérdeztem.

- Persze. – válaszolt.

- Miért csaptad rám az ajtót? – nevettem kínosan.

- Hogy, mi? Jézusom, az te.. – lecsapta a telefont, majd az ajtó szinte felszakadt.

- Szia, Louis. Nem szeretnék aláírást. – nevettem, bár nem voltam jó állapotban.

- Lisa. Basszus. Bocsi. Nem ismertelek meg. – röhögött, majd betessékelt az ajtón. Liam és Zayn a kanapén ülve gépeztek. Mikor megláttak ők is felpattantak.

- Ennyire felismerhetetlen vagyok? – kérdeztem.

- Hát, eléggé. – mosolygott.

- Hogy vagy? – tért rá a lényegre Liam.

- Megvagyok. – erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Lesz majd másik Lisa, ne aggódj emiatt. – simogatta meg Zayn jóindulatúan a vállam.

- Zayn. Eddig se Blake volt a bajom. Nem érdekel az a gyerek. – nevettem.

- Hát akkor? – kérdezte Niall, aki a lépcsőről lefele jövet mindent hallott.

- Elég bunkó voltam mostanában Harryvel, pedig mindvégig igaza volt. És nem ismerek magamra. Fáj, hogy egy olyan gyökér miatt ilyen kiállhatatlan voltam vele. – mondtam, miközben szememet lesütöttem.

- Fent van a szobájában. – mondta Liam mosolyogva.

- A 3. ajtó. Csak hogy ne tévedj el. – nevetett Zayn. Belebokszoltam a vállába, majd elindultam felfelé. A srácok a kanapéra dőltek vissza, és bekapcsoltál a Tv-t. Sétáltam a folyosón, majd a 3. ajtó előtt megálltam. Készültem kopogni, mikor meghallottam, hogy énekel. Fogalmam sincs, hogy ez milyen szám volt, de azt tudom, hogy hallottam már sokszor. Elképesztő hangja volt, de ezt már egy párszor tapasztaltam. Mikor abbahagyta, csend nehezült rám, szívdobogásomat hallottam. Felemeltem a kezem, sóhajtottam egyet, majd bekopogtam…