100.rész

                                   ~ Lisa Hemstwort ~

- Még egyszer, nagyon sajnálom. – öleltem magamhoz szorosan Rita-t.

- Mondtam, hogy nem haragszom Lisa. Inkább csak örülök, hogy Benito nem csalt meg. – szorított meg erősen a vörös hajú lány.

- Akkor is rosszul érzem magam. – húzódtam el, majd Benito-t is megöleltem.

- Csak.. ha ezután el kell játszani, hogy a pasid vagyok, akkor előtte szólj nekünk, jó? – nevetett.

- Nem kell. – sütöttem le szégyenlősen a szemem.

- Legyél jó, szupersztár. Majd még beszélünk. – puszilt meg, aztán mindketten távoztak az ajtón. Azt becsuktam magam után, egy nagy levegőt vettem, és visszasétáltam a nappaliba, ahol a többieket hagytam. Mindenki mosolyogva nézett rám, ami eléggé zavarba ejtő volt. Még nem tudtunk beszélnünk így sok szemközt, mivel Benitóék itt maradtak, hogy tisztázzuk ezt az egészet. A fotósokat valahogy sikerült elküldeni, de a Tv már az egészet leadta, az internet pedig „Hisa”-tól volt hangos. Lehuppantam Harry mellé, mivel csak ott volt üres hely, és a többiekre néztem. Mindenki engem bámult, ijesztően mosolyogva, amit egy ideig tűrtem, de aztán elvörösödtem és muszáj volt lehajtanom a fejem.

- Ne nézzetek már így rám. – motyogtam mosolyogva.

- De olyan édes vagy. – vágta rá Niall, ezáltal engem még jobban zavarba ejtve. Sóhajtva dőltem hátra, de csak nem lett jobb.

- Inkább mondjátok. Mit szeretnétek hallani?

- Amit érzel. Gyerünk Lisa, tiéd a színpad. – hajolt meg előttem Lou.

- Hülye. – nevettem. – Szóval, amit érzek? – húztam fel a lábaim törökülésbe. Megköszörültem a torkom, és rájuk néztem. – Sajnálom, hogy ekkora szemét, hazug köcsög voltam. Ha hiszitek, ha nem, nagyon sokszor majdnem elmondtam, hogy ez az egész csak kamu, de aztán jött Cammy. Hát.. ideges voltam, ezért nem mondtam semmit. De..én nagyon sajnálom. Tényleg szörnyű vagyok, és elég rosszul is érzem magam miatta. És remélem, hogy hamar meg fogtok bocsátani. – szorongattam a kezem, majd egy előrebukott hajtincset a fülem mögé túrtam.

- Miért játszottad el, hogy foglalt vagy? Ezt még úgy sem hallottuk. A bulin történt valami, odáig tiszta. – simogatta állát Louis.

- Aj, muszáj elmesélnem? – rágcsáltam idegesen alsó ajkam.

- Igen, muszáj. – felelt határozottan Ariana. – Most már mindent tudni akarok.

- Oké. – emeltem fel védekezésképen a kezem. – Harry odajött hozzám táncolni. – mutattam a szinte ragyogó srácra. Úgy ült ott mellettem, mint aki most tudta meg, hogy a kedvenc telefonját kapja karácsonyra. – Aztán.. – húztam el, és tudtam, hogy ha eddig piros voltam, most vörös leszek – meg akart csókolni. – fixíroztam egy pontot a földön. – Bepánikoltam, nem akartam, ezért azt hazudtam, hogy Benito-val járok. Utána.. el akartam mondani, hogy ez nem így van, de Harry összejött Cammy-vel. Az hozzám vágta a távirányítót, megtéptem, és innentől kezdve már jobbnak láttam, ha semmit nem mondok. De egyik nap találkoztam Benito-val 3 év után először. Örültünk egymásnak, beszélgettünk, csak hát azt nem vettük észre, hogy fotóznak minket. A többit már tudjátok.

- Akkor azért nem akartad, hogy Harry megcsókoljon, mert..? – vonta fel huncutul mosolyogva a szemöldökét Perrie.

- Mert.. – néztem rózsaszín zoknimat. Szerintem úgy festhettem, mint egy óvodás kislány, aki éppen most vallja be, hogy a bokorban szájon puszilta a csoporttársa. – Szeretem. – motyogtam.

- Nem hallom, mit mondtál? – játszott velem Louis. Mindenki felnevetett.

- Szeretem. – vágtam rá normál hangnemben.

- Még mindig nem.. Lisa, beszélj már érthetően. – kiabált rám viccesen.

- Szeretem! – kiáltottam egy nagyot. – Na most már hallottad? – tettem keresztbe a kezeimet melleim előtt.

- Ezt szerintem még a halláskárosult nénikém is meghallotta. – vigyorgott.

- Akkor ti most megint.. – nem tudta Zayn befejezni a kérdését, mert megcsörrent a telefonom. Gyorsan vettem fel, meg se nézve ki az.

- Szia. – köszöntem.

- Gratulálok, kincsem!

- Anya? – nevettem értetlenül. – Mihez is gratulálsz?

- Láttalak a Tv-ben. – szinte láttam magam előtt, ahogy a szemöldökét húzogatja.

- Ne kezd már te is. – morogtam durcásan, és felálltam, hogy elmenjek, de Louis rákiáltott Harryre, hogy ne engedjen elmenni, ezért göndörke a derekamnál fogva az ölébe ültetett. Úgy éreztem magam, mint egy 15 éves lány, aki elpirul ha a szeretett fiú hozzáér. Már ettől a gesztustól zavarba jöttem.

- Most miért? Olyan cukik voltatok. Bár.. elég nagyot estél. Jól vagy?

- Igen anya, jól vagyok. – nevettem fel kínomban, amin a körülöttem lévők nagyon jót szórakoztak.

- És Harry még mindig jól csókol? – kiáltott bele apa a telefonba. Niall-el az élen mindenki hangosan felröhögött.

- Na jó, szerintem hagyjuk ezt a beszélgetést. – duzzogtam.

- Tudod, hogy szeretünk. És minél előbb szeretnénk már a Styles gyerekkel találkozni.

- Én is szeretlek apa. – túrtam hátra a hajam.

- Puszilunk mindenkit! – búcsúzott még anya. Miután kinyomtam, egy hangosat fújtattam.

- Meddig fogom ezt hallgatni?

- Egy darabig még biztosan. – vágta rá Matt. Édes, nem? – Viszont mi megyünk fiatalok. Lisa, téged még ma hívlak. Aztán az ágyat nem szétszedni Harry-vel. – kacsintott.

- Majd vigyázunk. – vágta rá göndörke.

- Menjetek ti a picsába. – nevettem, aztán kiugrottam Harry öléből, nyomtam egy cuppanós puszit Brooks arcára, majd felfutottam a szobámba, és az ágyamra ugrottam, a fejemet a párnába nyomva. Iszonyatosan boldog voltam. Az oka pedig nem volt más, mint Harry. Ismét az enyém. Bár, erről még nem beszéltünk. A csók pillanatát tekertem vissza magamban, mikor az ajtómon kopogtak. – Gyere. – mondtam. Meglepett, mikor Cammy sétált be a szobámba. A többiek a háta mögött rám mosolyogtak, biztos voltam benne, hogy hallgatózni fognak. – Hát te? – meglepően kedves voltam vele.

- Leülhetek? – mutatott az ágyamra.

- Aha. – húzódtam arrébb.

- Beszélni szeretnék veled. Szerintem nem fogsz meglepődni.. Harry-ről. – bólintottam egyet, jelezve hogy hallgatom. – Tisztában voltam azzal, hogy nem azért van velem, mert szeret. Én se azért voltam vele.. csak a volt pasimat akartam féltékennyé tenni.

- Akkor te is olyan hülye vagy mint én. – mindketten felnevettünk.

- Igen, úgy néz ki. Figyelj, én sajnálom, hogy hozzád vágtam a távirányítót.

- Én meg sajnálom, hogy megtéptelek. – grimaszoltam zavartan.

- Ti most együtt vagytok akkor?

- Nem tudom. Négyszemközt még nem beszéltünk.

- Biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül fogtok. Csak ennyit akartam, minden jót neked, Lisa. – ölelt meg óvatosan.

- Neked is, Cammy. Egész normális csaj vagy.

- Köszi. – nevetett, majd eltűnt az ajtóban.

Még nagyobb boldogsággal dőltem hátra az ágyon, a párnát a fejemre téve. Ismét nyílt az ajtó, és valahogy sejtettem, hogy ki jöhetett be. A szívem gyorsabban kezdett verni, ahogy az illető hangos kattanással bezárt minket ide, aztán felém kezdett lépkedni. Az ágy besüppedt mellettem, majd a „titokzatos valaki” a csípőmre ült.

- Akkor kibékültetek Cammy-vel? – hajolt a fülemhez. Beleborzongtam, ahogy lehelete csiklandozta a nyakamat. Levette rólam a párnát, és a szoba egyik sarkába dobta. Szemei gyönyörűen csillogtak, száján pedig egy győztes mosoly terült szét.

- Nagyon úgy néz ki. – söpörtem ki a hajam a szememből.

- Mi lesz velünk? – hajolt közelebb. Légzésem akaratom ellenére is felgyorsult.

- Fogalmam sincs, Harry. Magamat hazudtolnám meg, ha most.. – nem fejeztem be, mert tudtam, hogy tudja a lényeget.

- 3 éve azt mondtad, hogy ebben az életben mi már nem lehetünk egy pár.

- Pontosan. – húztam el a szám. Még közelebb hajolt, ajka szinte már súrolta az enyémet.

- De Lisa.. ez már egy új élet. Te is megváltoztál, és én is. Minden más, semmi sem ugyanaz.

- Miben változtál meg? – kuncogtam.

- Jobban csókolok. – piszézett orrunkkal.

- Nem mondod? – kacérkodtam vele. Válasz helyett csak ajkait lágyan az enyémre nyomta. Belülről ismét felrobbantam, csak most nem az idegtől, hanem a megvadult pillangóimtól. Kezem automatikusan hajába vándorolt, mire ő óvatosan alsó ajkamba harapott. Nyelve amint megkapta a bejutást, enyémet keringőre hívta, ezáltal engem még jobban az őrületbe kergetve. Imádtam, amit csinál. Miután a levegőnk elfogyott, az állam vonalát halmozta el apró puszikkal, és a nyakam felé haladt.

- Ne csináld ezt. – nyöszörögtem. Harry egy büszke mosollyal kitámasztotta magát, és nyomott a számra egy puszit.

- Legyél a barátnőm, Lisa. – bámult szemeimbe. – Kezdjük elölről. Csak most utoljára. Ígérem, nem fogom elbaszni. – még így is annyira szexi volt. A haja rakoncátlanul össze - vissza állt, nagy keze a derekamon pihent, és kérlelően nézett rám. Egy nagy lendülettel fordítottam a helyzetünkön, így én kerültem az ő derekára.

- Utoljára. – suttogtam szájába, majd megcsókoltam. Nem sokáig voltam felül, ismét maga alá gyűrt, és a pólómat kezdte felhúzni rajtam.

- Nem csak a csóktechnikám fejlődött. – harapta meg a nyakam, mire kis híján a fülébe nyögtem.

- Kíváncsian várom a teljesítményed, Styles. – ragadtam meg felsőjét, és szinte letéptem róla.

                                       ~ 2 hét múlva ~

Mint az utóbbi napokban mindig, most is reggeltől estig a Madison Square Garden-ben voltam, és folyamatosan próbáltam, mivel holnap lesz a koncert. New York nagyon szép, csak kár, hogy nincs időm szétnézni, mert ki sem látszok a sok feladatból. Ennek ellenére nem búslakodok, hiszen az életem végre a helyes vágányra terelődött. Harry-vel a kapcsolatunk halálbiztos, ugyanúgy, ahogy a többiekkel is. Senki nem haragszik rám, amiért elképesztően hálás vagyok. Tanultam a hibámból, soha többet nem szabad hazudnom.

- És ennyi! – beszélt Matt a megafonba. – Gyertek ide! – intett nekünk. Leültünk a színpadra, és úgy vártuk, hogy menedzserem ideérjen hozzánk. A One Direction-ös srácok a nézőtérről figyeltek minket, barátnőikkel az oldalukon. – Fantasztikus volt, gyerekek. Holnap is ezt a teljesítményt szeretném látni, és akkor nem lesz semmi baj. Értve?

- Aha. – motyogtam fáradtan. 80 percig folyamatosan énekelnem és táncolnom kell. Kimerítő, de megéri.

- Jól van srácok. Öltözzetek át, aztán mindenki mehet a dolgára. – csapta össze a kezeit. Joshua segítségével felálltam, és elvonszoltam magam az öltözőig. Ott a melegítőt lecseréltem a mini ruhámra, újrafontam a hajam, a sminkemet is kijavítottam, majd leoltottam a lámpát, és kisétáltam a folyosóra. Mindenkitől elköszöntem, de ahelyett hogy a szállodába indultam volna, visszamentem a színpadra. Egy lélek sem volt már itt, a lámpákat is leoltották. A táskámat és a vizet letettem a sarokba, majd középre sétáltam. Szépen lassan végigvezettem a tekintetem a nagy csarnokon. Rengeteg szék, és ez holnap mind dugig lesz. Ennyi ember csak miattam fog eljönni ide. Már látom magam előtt, ahogy a telefonok és kamerák világítanak, a számaimat pedig teli torokból éneklik velem. Kiszáradt a torkom, és nagyokat kellett pislognom, hogy ne sírjam el magam. Lágy szellő csapta meg a hátam, majd két kéz fonódott a derekam köré. Nagyon jól tudtam, hogy ki van mögöttem. Göndör fürtjei csiklandozták a nyakamat.

- Jól vagy? – suttogott, aztán egy lágy csókot lehelt a vállamra.

- Félek. – motyogtam vissza, és kezeimet az övére raktam, fejemet pedig vállára döntöttem.

- Mi is féltünk, mielőtt erre a színpadra álltunk. Félni is fogsz egészen addig, míg rád nem talál a reflektorfény. Ahogy a sok kisírt szempárral találkozol minden kétséged szerte fog foszlani, és az a 80 perc 8 percnek fog tűnni. Ezt a csarnokot holnap a te rajongóid fogják megtölteni. Nincs okod az aggodalomra. – jól esett, hogy ennyire hisz bennem. Megfogta a kezem, és óvatosan megpörgetett, majd magához húzva megölelt. – Minden rendben lesz, kicsim.

- Köszönöm. – támasztottam állam a mellkasának, és úgy néztem fel zöld szemeibe.

- Szeretlek. – suttogta számba, majd óvatosan megcsókolt. Még mindig nem értem, hogyan bírtam ki 3 évet Nélküle. Egy finom szájra puszi után összekulcsolta a kezünket, felvette a cuccomat a földről, majd elindultunk kifelé. Rengeteg fotóssal találkoztunk, de nem nagyon izgatott. Csak önfeledten mosolyogtam, és válaszolgattam a normális kérdésekre, pont úgy ahogy Harry is. Beültünk a Range Rover-be, majd Hazza gázt adott. Nem beszélgettünk; én bambultam az utcán sétáló embereket, Ő pedig az utat nézte. Nem volt messze a szálloda, ezért 10 perc múlva már a liftben álltunk, szintén összefonódva. A lakosztályba beérve elmentem lezuhanyozni, míg Harry átsétált a szomszédos szobába a többiekhez. Miután megtörölköztem, magamra kaptam egy szürke, Batman-es pólót és egy citromsárga rövidnadrágot, felkötöttem a hajam, aztán én is átmentem a szomszédos lakosztályba.

 A nappaliban ültek a nagy kanapén, egymáson elterülve. Csak egy hiányzó láncszem volt, méghozzá Niall, aki elképzeléseim szerint a konyhában fosztotta ki éppen a hűtőt.

- Fáradtnak tűnsz. – mért végig Zayn.

- Az is vagyok. – akartam leülni Harry mellé, de ő az ölébe húzott. Fejem a vállára döntöttem, és összekulcsolt kezünket tanulmányoztam.

- Izgulsz? – mosolygott megértően Perrie.

- Nagyon. – szívtam be alsó ajkam.

- Minden rendben lesz. – lépett elő mögülem Niall a száját törölgetve. Megmondtam, vagy megmondtam?! Nem válaszoltam, így beállt közénk a csend, amit végül a hangos ajtócsapódás tört meg. Matt sétált be közénk.

- Üdvözlünk köreinkben. – motyogott diplomatikusan Louis, mire Eleanor nevetve a vállába fúrta a fejét.

- Köszönöm Louis. – röhögött Matt. – Látom nagyon punnyadtok.

- 8 napja ugrálok folyamatosan. Jóhogy punnyadok. – egyenesedtem fel.

- De holnapra energiát kell gyűjtened, holnap kell a legjobbnak lenned.

- Tudom. – túrtam hátra a hajam.

- Éppen ezért foglaltam le nektek egy hajót.

- Ne már, tényleg? – lett izgatott Danielle.

- Igen. Ott vacsoráztok egyet, és megnézhetitek New Yorkot este.

- Úúúú, de imádlak. – ugrott Niall Matt nyakába. Gondolom nem annak örült ennyire, hogy hajókázhat.

- Hányra kell mennünk, és hova? – kérdezte Ariana.

- 8 órára legyetek a hallban. Brooks fog titeket kivinni a kikötőre. – mosolygott. – Remélem 4 óra elég lesz, hogy elkészüljetek. – egyszerre néztünk rá Zayn-re, aki szégyenlősen elbújt Perrie mögött. – Akkor 8 óra. Sziasztok, fiatalok. – tűnt el.

- Mit csináljunk még 4 óráig? – nézett végig rajtunk Liam.

- Én alszok egyet. – álltam fel.

- Ez jó ötlet. – helyeselt Niall. Mindenki elvonult a saját szobájába, hogy csendes pihenőt tartson. Ruhástól zuhantam be az ágyba, megvártam míg Harry is befészkeli magát, majd hozzábújtam, és egyenletes szuszogását hallgatva hamar álomba merültem.

                                                  *~*~*

- Ébredj, kicsim. – éreztem meg puha ajkait a homlokomon. Nyöszörögve nyitottam ki a szemem, majd nyújtózkodtam egyet, így gerincemet végigroppantva.

- Mennyi az idő? – fészkeltem magam Harry ölébe.

- Fél7. Nem volt szívem hamarabb felébreszteni téged. Ugye nem baj? – meresztette rám hatalmas szemeit.

- Dehogy baj. – pusziltam szájon. – Tudod már mit veszel fel?

- Ezt. – bökött az ágy végében előkészített ruhájára. Erre az előre kiválasztásra szerintem én kapattam rá még anno. Egy utolsó csók után a bőröndömhöz sétáltam, hogy valami ruhát keressek magamnak, ami nem túl elegáns, de nem is túl utcai. Miután megtaláltam a megfelelő darabot, bevonultam a fürdőbe, megmostam a hajam, letusoltam, megszárítottam loknis fürtjeimet, magamra vettem a halvány rózsaszín ruhát, hozzá a kiegészítőket, és az elől nyitott, masnis, szintén rózsaszín magassarkúmat. A sminkkel nem szenvedtem sokat, csak egyszerűen kihúztam a szemem, és átpödörtem a szempilláimat a spirállal. Egy kis halvány rúzs, parfüm, és készen is voltam. Mikor kiléptem a szobába, Harry már a nyakkendőjét igazgatta, és még utoljára megrázta a haját, mely így tökéletesen beállt.

- Mehetünk? – nyújtottam felém a kezét. Csak bólintottam, megvártam míg összekulcsolja ujjainkat, majd leoltottam a lámpát, és kiléptünk a folyosóra. A hallban már ott voltak a többiek is, látszólag minket vártak. Alig hogy elkezdtem beszélgetni Ariana-val, megjelent Brooks, így kisétáltunk, és beültünk a limuzinba. Louis kibontott egy pezsgőt, majd a holnapi nap sikerére koccintottunk egyet. A kikötőnél rengeteg fotós várt minket, bár fogalmam sincs honnan tudták, hogy itt leszünk. Egy ismeretlen pasi segítségével felszálltunk a hajóra, majd elfoglaltuk a helyünket a fedett teremben. Hangulatos volt minden. Égők lógtak a plafonról lefele, a csillárban halványkék villanykörték voltak, így pont annyi világosságot adtak, hogy lássuk amit eszünk, és egymás arcát. Az első 5 percben Louis majdnem felgyújtotta a terítőt, mert hülyéskedett a gyertyával, és az kiesett a kezéből. Annyi kaját hoztak ki nekünk, hogy csak ettünk, és ettünk, de 20 perc múlva már nem emlékeztem rá, hogy mi volt az első, amit megkóstoltam. Nagyon sokat beszélgettünk, nevettünk, hülyéskedtünk. Az egész annyira tökéletes volt. Miután mindent elpusztítottunk, kisétáltunk a hajó orrához. A fiúk tinédzsereket megszégyenítő bolondsággal ugrándoztak, ráadásul a lányok is velük tartottak egy kis idő után. Én csak ott álltam az ajtótól pár méterre, és néztem őket, ahogy a fényeket mutogatják egymásnak. A szellő lágyan fújta a hajamat, a friss levegő megtöltötte a tüdőmet.

- Milyen szép. – lépett mellém Zayn, egy szál cigivel a kezében.

- Az. – helyeseltem elragadtatva. – Nem félsz, hogy meglátnak? – kérdeztem, mikor Zayn meggyújtotta a cigarettát, és egy nagyot szívott belőle.

- Úgyis tudják, hogy dohányzom. Nem lesz belőle nagy botrány. – engedte ki a füstöt az orrán és a száján. – Nem kérsz? – tartotta felém. Szétnéztem, és bár nem láttam semmit, tudtam, hogy figyelnek minket.

- Takarj. – vettem ki a kezéből. Bőrdzsekije mögé bújtam, letüdőztem a füstöt, egy kicsit bent tartottam, majd kifújtam. – Köszi. – adtam vissza neki. Csak bólintott, aztán nekidőlt az ajtónak, és engem kezdett el nézni. – Mi az? – mosolyogtam zavartan.

- Örülök, hogy minden a régi, Bella. – tette a hamutálba a csikket.

- Én is, Malik. – bámultam barna szemeibe, majd engedtem, hogy óvatosan magához húzva szorosan megöleljen.

- Soha többet nem akarlak elveszíteni. – suttogta a hajamba. – Szörnyű volt ez a 3 év nélküled.

- Nem hagylak itt többet, Malik. Soha. – pusziltam meg arcát. Pár percig még öleltük egymást, aztán elhúzódtam. – Nem is láttam még a tetoválásodat.

- Melyiket? – nevetett. Jogos, hiszen sok van neki.

- Amit miattam csináltattál. – tisztában volt vele, hogy ezt akarom látni. Feltűrte a dzsekije ujját, majd engedte, hogy megfogjam a csuklóját. A végtelen jel pont ott volt neki, ahol nekem is a karkötő.

- Ha vége lesz ennek az egész felhajtásnak, az első dolgom az lesz, hogy én is csináltatok magamnak egy ugyanilyet. – néztem rá. Nem szólt semmit, de láttam szemében a törődést, és azt, hogy hálás nekem.

- Rose, ne! Ne ugorj a jeges vízbe. Megmentelek édes szívem! – hallottam Louis kiabálását, mire mindketten a hang irányába fordultunk. Pár pillanat múlva már a könnyeimet törölgetve nevettem a többiekkel együtt, ugyanis Harry és Louis Titanicot játszottak. Louis volt Jack, Harry pedig Rose. Két őrült.

Hajnali 1 órára értünk haza. Megköszöntük Brooks-nak a fuvart, és felhívtuk Matt-et, hogy helyzetjelentést adjunk, miszerint a hajót nem süllyesztettük el, és nem is gyújtottuk fel, aztán mindenki a saját szobájába vonult. Ismét Harry karjai között nyomott el az álom.

                                             ~ másnap ~

Reggel 7 órakor, ismétlem.. 7 órakor kipattant a szemem. Liftező gyomorral ültem fel, azt hittem mindjárt a saját ölembe hányok. A szívem gyorsan dobogott, remegtem, és ki volt hűlve a kezem. Nem, ez nem betegség, ez a lámpaláz. Harry jóízűen szuszogott mellettem, ezért nem volt szívem felébreszteni. Előkészítettem egy melegítőt a bőröndömből, azt gyorsan magamra vettem, fogat mostam, felkötöttem a hajam, előkerestem a fülesemet, és elmentem futni. Nem egoizmusból, de a saját számaimat hallgattam miközben futottam, és énekeltem magamban. Hiába mondogattam, hogy nem félek, ez nagyon nem így volt. Féltem.. rettenetesen. Miután már levegőt alig kaptam, leültem egy padra, és felnéztem Twitterre. Rengetegen írtak nekem hogy itt lesznek, és már nagyon várják, nem bírtak az este aludni, stb. A rajongók nagy része azt hiszi, hogy a sztárok nem félnek a fellépés előtt, pedig dehogynem. Sőt.. még jobban mint a rajongók. Nem nekik kell egy egész csarnoknyi embernek megfelelni, hanem nekem. A nap már az égen volt, és kezdett melegedni a levegő, ezért visszaindultam. Gond nélkül megérkeztem a szállodához, a lépcsőn nagy nehezen felvonszoltam magam, majd lihegve nyitottam be a szobánk ajtaján. Majdnem hangosan felnevettem a látványon, ahogy Harry aludt. A lába a párnán volt, a feje pedig az ágy végénél lógott lefele. El sem tudom képzelni, hogyan kerülhetett ilyen pozícióba.. Letusoltam, felvettem egy virágos mini ruhát, majd kiszedtem a bőröndömből a laptopomat, és bekapcsoltam. Csináltam Harryről egy képet, majd feltöltöttem Twiterre. „Jó reggelt New York. Izgulok az este miatt, és egyben nagyon várom. @Louis_Tomlinson Te is ilyen pozícióban vagy, mint Rose? Tegnap kicsit sok volt a Titanic fiúk.:)♥” Egy picit még böngésztem a világhálón, és jókat nevettem a directionereken, akik tettek arról, hogy az alvó Harry már trendbe is kerüljön. 9 óra volt, de még mindig semmi mozgás, én pedig untam a fejem. Vagyis.. kellett volna valaki, aki leköti a figyelmemet, ezért hirtelen elhatározás következtében kerestem egy New York térképet a neten, megnéztem hol vannak a legjobb tetováló szalonok, majd mikor megtaláltam a számomra tökéleteset, felhívtam Brooks-ot, hogy jöjjön értem. Nem írtam üzenetet Harry-nek, mivel ha felkelt úgyis hívni fog. Nem kellett sokat kocsikáznunk, hamar az üzlethez értünk. A velem egykorú srác nagy mosollyal készítette el a legújabb tetoválásomat, közben sokat beszélgettünk, és megtudtam, hogy az esti koncerten a húga is ott lesz. Aláírtam neki egy papírt, csináltunk egy közös képet, majd boldogan távoztam, testőrömmel az oldalamon. A liftben voltunk, mikor megcsörrent a telefonom.

- Mindjárt a szobában vagyok. – szóltam bele, aztán le is tettem. Mindenki a mi kis „rezidenciánkban” volt, és mikor megláttak aggódva mértek végig.

- Hol voltál? – nyomott egy gyors csókot Harry a számra.

- Hát.. reggel 7-től 8-ig futottam, aztán mikor visszajöttem unatkoztam, ezért csináltattam egy tetoválást. – néztem a mondat végére Zayn-re, aki azonnal felpattant, és a csuklómat kezdte vizslatni csillogó szemekkel.

                                                  *~*~*

- 5 perc és ott vagyunk! – tette le Matt a telefont. 6 óra volt, én pedig a többiekkel ücsörögtem a hallban, arra várva, hogy Brooks-ék megérkezzenek, és vigyenek minket a Madison Square Garden-hez. Vagyis.. a többiek ültek, én meg álltam, és a lábammal doboltam, hogy valamivel lekössem a figyelmemet. Az út most gyorsabban eltelt, mint szokott, hamar megérkeztünk. A fotósokon át beverekedtük magunkat, majd az öltözők felé kezdtünk sétálni. Az csapatomból mindenki itt volt. A statiszták már a hangpróbát csinálták, a táncosok a koreográfiát gyakorolták, Bob és Dottie pedig csak arra vártak, hogy végre kezelésbe vehessenek. A többiek nem jöhettek be velem, ezért egy gyors csókot váltottam Harry-vel, mindenkit megöleltem, majd bementem az öltözőbe.

- Szia, nagylány. – ölelt meg Dottie.

- Hogy vagy édesem? – puszilt meg Bob.

- Izgulok. – nyögtem ki.

- Ez természetes, de nehogy rosszul legyél itt nekem.

- Remélem, nem lesz baj. – rágcsáltam alsó ajkam belsejét.

- Na gyere csajszi, vedd fel a ruhádat. – adott Bob a kezembe egy fekete zsákkal letakart, vállfára akasztott ruhát.

- Nem korai? A koncert fél9 kor kezdődik. – vontam fel a szemöldököm.

- De mire megcsinálom a hajad és kisminkellek, az fél8. Aztán még be kell énekelned. – terelt a függönnyel eltakart részhez Dottie. Egy nagy sóhajtással szinte letéptem a zsákot a ruháról. Kettő is volt rajta.

- Melyiket kell felvennem? – kiabáltam ki.

- A ruhát, az az első. Aztán félidőben csere lesz. – magyarázott Bob. Félidő?

- Bob, ez nem egy focimeccs. – nevettem.

- Ne szemtelenkedj. – morgott, amin szintén jót szórakoztam. Levetkőztem, felvettem egy fekete melltartót, és egy szintén fekete tangát, majd óvatosan magamra húztam a fekete-türkizkék, csipkés ruhát. Gyönyörű volt, egyszerűen imádtam. Amint rajtam volt, kiléptem.

- Csüccs ide. – húzta ki a kerekes széket Dottie. Követtem az utasítást, beültem a nagy tükör elé. Maga felé fordított, és elkezdte a munkát. Tényleg sokáig ültem ott, mire a sminkem készen lett. A szín ugyanaz volt, mint a ruhámnál. A hajamat megfésülte, majd hajfixáló habbal begöndörítette, a frufrumat pedig hátratűzte pár hullámcsattal. Hosszas várakozás után elkészültem. Felhúztam a fekete, platformos, láncos magassarkúmat, majd megköszöntem a munkájukat, és leültem. Ők ketten kimentek miután sok sikert kívántak, helyüket pedig Ranee váltotta fel.

- Hogy vagy? – ült le a nagy zongora elé.

- Idegesen, feszülten, és mindjárt elájulok. – ráztam a lábamat.

- Akkor sok munkánk lesz. Nem baj, még van egy óra a kezdésig.

- Már csak egy óra? – lett a hangom vagy 3 oktávval magasabb.

- Igen. – nevetett. – Ne izgulj Lisa, minden rendben lesz.

- Könnyű ezt mondani. – morogtam magamban. Elkezdtük a beéneklést. Az elején tényleg nehezen ment, a torkom sehogy sem akart megnyílni, a hangok is csúszkáltak, de aztán jobban koncentráltam, és minden rendben ment. A skálázások után az összes számomat elénekeltem, és háromnegyed óra után Ranee felállt.

- A hangod készen áll, drága. – guggolt le elém. – Ne izgulj ennyire, nem szeretném, ha az éneknél elcsúszkálnál. – mivel látta, hogy ezzel nem nyugtatott meg, kezeimet a kezei közé vette. – Figyelj.. 2 hete egyfolytában próbálsz, minden nap. Nem fogod elrontani, minden simán fog menni. Mi hiszünk benned. A statiszták, a táncosok,Carlos, Nancy, Dottie, Bob, Én, Brooks, Matt, a One Direction, Perrie, Danielle, Eleanor és Ariana. De legfőképpen a rajongóid. Ők CSAK miattad vannak itt. – hatásszünet. – Sikerülni fog. – nyomott egy puszit a homlokomra, majd ő is ott hagyott. Egyedül maradtam a paranoiás gondolataimmal, és az összeesküvés elméleteimmel.

- 10 perc és kezdünk! – kiáltott kintről Philip.

- Ahhhh. – morogtam és a tükör elé álltam. Farkasszemet néztem saját magammal, aztán beszélni kezdtem. Igen, magammal. – Képes vagy rá, Lisa. Ők a te rajongóid. Bíznak, és hisznek benned. – csak bámultam a tükörben lévő, remegő lányra. Ez nem volt eléggé lelkesítő. – Elsőnek a fiúk fellépésén léptél fel, és sikert arattál. Rengeteg önálló koncerten vagy már túl. És a semmiből, a Madison Square Garden-be jutottál. Ezt nem tudná mindenki végigcsinálni. Erős vagy, és kitartó. Persze, hogy néha elég nagyokat hibáztál, de mindenki hibázik. Ez a te érdemed Lisa. Megérdemled a sikert. – most ha egy sötét szobába lennék, kezet fognék magammal. Lelkesítő beszéd ötös. – Menni fog. – szorítottam ökölbe a kezem, és elmorogtam egy imát.

- Kincsem! – csapódott ki az ajtó.

- Anya?! – sikítottam boldogan, és máris szorosan öleltem.

- Nehogy sírj, mert elmosódik a sminked! – simogatta nevetve a hátam.

- Picúr. – lépett be Apa is. Őt is szorosan megölelgettem.

- Ti mit kerestek itt? – próbáltam a könnyeimet visszagyömöszölni a szemembe.

- Ki nem hagynánk életed legnagyobb fellépését. Matt intézett el mindent.

- Szóval: meglepetés. – nevetett Apa. Ismét megöleltem.

- Gyere, Lisa. – nyitott be Valeri.

- Jövök. – ittam egy korty vizet, majd átrúzsoztam a szám. Anyáékat kézen fogtam, és velük együtt távoztam. Alig hogy kiléptem a folyosóra, meghallottam a kántálást. Ahogy az én nevemet kántálják. Remegő lábakkal próbáltuk tartani a tempót, amit Valeri diktált. A színpad alá mentünk, ahol a sok statiszta, és mindenki csak rám várt. Tényleg mindenki.

- Gyertek ide! – kiáltott Matt. Egy nagy kört formáltunk, miközben átöleltük egymást. – Ez a te nagy napod Lisa. Itt vannak a szüleid is, akiket szeretettel köszöntünk köreinkben! Egy egyszerű, chicagói lány, aki most a Madison Square Gardent töltötte meg a rajongóival. Szeretünk téged, és bízunk benned. Sikerülni fog, ezt te is nagyon jól tudod. A koreográfia, az ének, minden tökéletes lesz. Hajrá nagylány, hódítsd meg a világot! – beszélt egész végig rám nézve. Nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ne sírjam el magam.

- Köszönök mindent. – nyögtem ki nagy nehezen.

- 2 perc kezdésig! – figyelmeztetett Peggie. Gyorsan megöleltem mindenkit, majd megvártam, míg a színpad másik felében elfoglalják a helyüket. Ott maradtam Brooks-al kettesben. A kisfilmem már ment a nagy kivetítőn, mindenki sikongatott.

- Te is tudtad, hogy anyáék itt lesznek? – néztem rá.

- Igen. – mosolygott. Valami nem stimmelt rajta. Az lehetetlen..

- Brooks, te sírsz? – fordultam felé.

- De csak mert nagyon büszke vagyok rád. – törölte le kibuggyanó könnyeit.

- Köszönöm! – válaszoltam remegő hangon.

- 1 perc! – kiáltott valaki. Még gyorsan ellenőriztem a mikroportomat, és a fülest, majd bemásztam az emelvényre, ami majd ki fog nyomni a színpadra. Fülsiketítő volt az őrjöngés.

- Lisa. – szólt Brooks. Ránéztem. – Köszönöm, hogy neked dolgozhatok. Mindent köszönök. Szebbé tetted az életemet, és tudom, hogy meg tudod csinálni. Te erre születtél. Sok sikert, nagylány! – most már tényleg majdnem elsírtam magam.

- Szeretlek. – suttogtam, majd a combomat kezdtem nézni, és a mikrofont a számhoz emeltem. Tudtam, hogy mi jön most.

- Kezdünk! – kiáltott valaki, a dallam elkezdődött, én pedig gyorsan felemelkedtem. Cher Lloyd- Want U Back számával kezdtünk, ezért már a morgás is elhangzott.

- Helló New York! – kiáltottam a mikrofonba, majd elindultam jobbra, és énekelni kezdtem. Le nem vettem a szemem a közönségről. Az a rengeteg ember.. az a sok telefon fény.. az a hangerő.. szerintem örökre az elmémbe vésődött. A koreográfia jobban ment, mint gondoltam. Olyan energiám volt, hogy az ugrásokat könnyűszerrel megcsináltam, és egy picit sem fáradtam el, a hangom is biztosan jött ki. Mikor a számnak vége lett, leengedtem a mikrofont, és vártam egy kicsit. Nem sikítás.. hanem őrjöngés támadt. Muszáj volt nevetnem. Annyira, de annyira jól esett. – Hogy vagytok ma este? – sétáltam a színpad elejére. Az ott lévő lányok a kezüket nyújtották, így akit elértem, azzal lepacsiztam. A sikításból arra ítéltem, hogy jól vannak, ezért folytattam a megbeszélt műsortervet. – Jöjjön az új albumomról egy szám, méghozzá a U Got Nothing On Me!

Most így visszagondolva, már nem volt igaz, amit énekeltem. Harry igenis sokat jelent nekem, de abban a pillanatban, mikor ezt írtam még ebben a tévhitben voltam. A show csak ment, és ment.. a számokat így énekeltem sorrendben.. az első volt a Want U Back, aztán a U Got Nothing One Me, majd az I Almost Do, More Than a Memory, The Way I Loved You, If This Was a Movie. Itt jött a nagyobb szünet, mikor ismét egy kisfilmet vetítettek le, addig én villámsebességgel átöltöztem. Szerintem a saját rekordomat is megdöntöttem vele. Iszonyat gyorsan készen lettem, a bőrhatású nadrágot magamra vettem a toppal, így nem igen maradt olyan rész, ami takarva lenne. A hajam, a cipő és a smink ugyanaz maradt.

Visszasiettem, és folytatódott a koncert.. jött a  Just a Girl, Tonight I’m Getting Over You, Better Than Revenge, Me..Myself..and Time, Come Back..Be Here. A So Silly előtt felkonferáltam Ludacris-t is, aki a dal elején rappelt, és egész végig velem bulizott a színpadon. Miután ő lement, folytattuk a műsort.. következett a With Ur Love, Oath, és a There You’ll Be. Az utolsónál egész végig Harry-re gondoltam, és mikor háttal voltam a közönségnek lopva ránéztem. A szeme csillogott, de biztos voltam benne, hogy nem sír. Ő nem szokott sírni. Ugye? Amint az utolsó hangokat is kiengedtem, vártam egy kicsit hogy lejjebb hagyjon a sikítás, aztán a színpad elejére álltam, és a számhoz emeltem a mikrofont, remegő kezekkel, és remegő hanggal.

- Elérkeztünk az utolsó számhoz. – mondtam, alsó ajkam megremegett, mire a tömeg egy hangos ’ahw’ hangot hallatott. Felnevettem. A fülesemben Matt ismét pánikolva kérdezte, hogy milyen számról beszélek. Egy laza mozdulattal kivettem a fülemből az átlátszó kis kütyüt. – Ez egy olyan szám, amit rajtam, és a hangmérnökön kívül senki sem hallott még. A menedzseremnek is újdonság lesz. – megfordultam, hogy Matt-re nézzek. – Bocsi Matt, hogy mindig tartogatok meglepetéseket. – nevettem, majd visszafordultam a rajongóimhoz. – Titokban írtam, és ezzel a számmal szeretnék most búcsúzni tőletek. – nagy levegőt vettem, mert tudtam, hogy a szám után azonnal le kell futnom, ezért most kell megköszönni. – Viszont előtte.. – álltam meg egy helyben. A tömeg elhalkult, csak a fényképezők kattogását lehetett hallani. A földet bámultam, és a szememet mardosó könnyeket próbáltam eltüntetni. – Nem akarok sírni. – motyogtam remegő hangon, mire ismét kaptam egy ’ahw’-t, és hallottam, hogy a fele csarnok szipog. Vagyis ők már sírnak. Felemeltem a fejem, és végigvezettem pillantásom rajtuk. – Köszönök mindent! Hogy vagytok nekem! 18 évesen nem hittem, hogy valaha saját rajongóim lesznek, akik csak miattam meg fognak tölteni egy világhírű arénát. Fantasztikusak vagytok, az életem részei. Támogattok, még így is, hogy 3 évig egy szót sem hallottatok felőlem. Szeretném, ha tudnátok, hogy nem azért tűntem el, mert meguntam az éneklést, vagy meguntalak titeket.. erről szó sincs. A szívem szakadt meg, hogy el kell tőletek váljak. – egyre több lány zokogott fel, én pedig nehezen bírtam ki, hogy ne csatlakozzak hozzájuk. – Aztán Matt megkeresett, hogy újra vágjak bele. És most itt vagyok. Ti kitartottatok mellettem, ugyanúgy szerettek, sőt.. egyre többen és többen vagytok. Egy nagy család vagyunk. Nem ismerlek titeket, de még így ismeretlenül is egytől egyig mindenkit imádok, aki most itt van. De azokat is, akik nincsenek itt, viszont a rajongómnak mondják magukat. Ti vagytok a legjobbak a világon, és megígérem nektek, hogy SOHA többé nem foglak cserbenhagyni titeket! – elhallgattam, és csak figyeltem, ahogy szinte mindenki sír. 2 perc után ismét a számhoz emeltem a mikrofont. – Akkor jöjjön az utolsó számom, amellyel most búcsúzok tőletek! Életem legszebb 80 perce volt ez, fantasztikusak vagytok! – mosolyogtam -  Today My Life Begins. – kiáltottam, mire elindult a zene. Mindenki engem figyelt, és aki eddig nem is, az most elsírta magát. Köztük én is majdnem. Az utolsó hangokat is kiengedtem, aztán egy utolsó meghajlás után elindultam futva lefele.

- Várj, Lisa! – hallottam meg egy ismeretlen hangot, majd egy észveszejtően hatalmas sikítást. Megpördültem a tengelyem körül, és szemközt találtam magam a mosolygó Justin Bieber-rel. Szó szerint leesett az állam. Érzetem, hogy eltátottam a szám, de egyszerűen nem akart becsukódni.

- Ju-Justin? – dadogtam értetlenül, mégis boldogan.

- Gyere ide, kérlek! – gyújtotta felém a kezét. Bizonytalanul, remegő lábakkal, de elindultam felé. Rengeteget változott. Mutált a hangja, nőtt, és izmosodott. Mikor odaértem mellé, óvatosan megölelt. Most vettem észre, hogy a hátán van a gitárja. – Sziasztok! – köszönt a közönségnek, mire újra mindenki felsikított. Köztük én is majdnem. Hupsz.

- Örülök, hogy itt vagy, de.. miért is? – dadogtam.

- Nem csak te készültél meglepetéssel az este folyamán. – mosolygott huncutul. Nagyon összezavart. Joshua tűnt fel Justin háta mögött, és két széket hozott be. Mindenki olyan izgatottan figyelte az eseményeket, ahogyan én. Nem értettem semmit, és ez izgalomba hozott. – Foglalj helyet, kérlek. – hátrált velem együtt. Megvárta míg felülök, majd ő is leült a mellettem lévő székre. Egy kis mikrofon volt felragasztva az arcára, ezért hallotta mindenki, amit mond. – Csak annyit szeretnék előtte, hogy fantasztikus lány vagy Lisa. Ez a koncert elképesztő volt, és kezdem azt érezni, hogy én is a rajongóid közé tartozom. Csak így tovább, nagylány. – kacsintott. Na.. itt éreztem azt, hogy leájulok a székről. A közönség sírt, de csendben figyelte az eseményeket. – Ti most valami nagy dolognak lehettek tanúi. – beszélt a közönséghez. Nagy dolog? Mi van?! – Kérlek titeket, csendben figyeljetek, rendben? – Justin egy hangos Oké-t kapott, és az egész stadion elhalkult. Lefogta az első akkordokat, majd játszani kezdett. Az első másodpercben megismertem a számot, hiszen imádom. - Across the ocean, across the sea.. – énekelte. Be Alright. Justin egyik legszebb száma. Csillogó szemekkel néztem végig, ahogy elénekli az első, majd második versszakot is, a szemembe bámulva. A refrén előtt egy kicsit játszani kezdett, majd újra énekelt. Justin válla fölött láttam, ahogy Harry lép ki a színpadra. Páran felsikítottak, mire Bieber belepisszegett a mikrofonba, és folytatta, immáron a rajongók sikítása nélkül. Még mindig nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Mikor Harry odaért mellém, nyújtotta a kezét, amit én remegve, de elfogadtam. Elkezdett a színpad közepe felé húzni, s kétszer majdnem orra is estem. Ott megállt és velem szembe fordult. Most láttam, hogy neki is egy kis mikrofon van az arcán. De miért?! Verset akar nekem szavalni? Valaki világosítson már fel! Justin halkabban énekelt, Harry pedig szólásra nyitotta a száját.

- Ahogy Justin is mondta, te egy fantasztikus lány vagy Lisa, és nagyon szeretlek. – a hangja remegett, nekem pedig újra megtelt könnyel a szemem. Ha így folytatja, bocsi Dottie, de annyi lesz a sminkednek.  - Mikor elsőnek megláttalak, már elindítottál bennem egy furcsa érzést, amit eddig még soha nem tapasztaltam. Szerelmes lettem. Nekünk sem ment minden zökkenőmentesen, de végül egymásra találtunk. Aztán te eltűntél. Mikor megtudtam, kis híján megőrültem. Már nem voltunk egy pár, de pont akkor akartam ismét meghódítani a szíved, hogy újrakezdhessük, és hogy bizonyíthassak. De te nem voltál már Londonban. 3 évig főként a fiúk tartották bennem a lelket, hogy vissza fogsz jönni. Őszintén megmondom, néha elbizonytalanodtam. De aztán a Kids Joice Awards-on ismét megjelentél. Újra szerelmes lettem, csak most sokkal erősebben. Nagyon nehezen, de sikerült elhitetnem veled, hogy minden rendben lesz. – mondta pont akkor, mikor Justin is ezt énekelte. Tuti összebeszéltek. – És most itt vagyunk. Nagyon szeretlek, mindennél és mindenkinél jobban. Te vagy az életem, és szeretném, ha ez most már örökre így maradna. – az első könnycsepp végigfolyt arcomon, amit Harry csillogó, szintén könnyes szemekkel nézett végig. Vett egy nagy levegőt, lassan kifújta, majd a farzsebében kotorászott, és mikor megtalálta amit keresett, lassan térdre ereszkedett előttem. Fél századmásodperc alatt rájöttem, hogy miért van ez az egész. Itt szakadt el az a bizonyos cérna, és istentelenül sírni kezdtem. Ahogy hallottam, velem együtt mindenkit. Ki az örömtől, ki a bánattól. Harry megszorította a jobb kezemet, majd ismét szólásra nyitotta a száját. – Lisa Hemstwort. – hangja ezerszer rekedtebb volt, mint eddig, és láttam rajta, hogy gombnyomásra sírni tudna. – Veled akarom leélni az életem. Örökre. – remegett meg alsó ajka. – Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? – nyögte ki, és várakozóan a szemembe bámult. Nem tudtam megszólalni, nem voltam rá képes. De érte, és ezért a pillanatért bármit.

- Igen. – bőgtem el magam hangosan. Harry remegő kezekkel felhúzta rám az arany gyűrűt, majd felállt. Meg sem vártam, hogy felegyenesedjen teljesen, azonnal a nyakába vetettem magam, és bömbölni kezdtem. Erősen szorította a derekamat, és ahogy érzékeltem, ő is sírni kezdett, csak szolidabb változatban, mint én. Justin gitárja elhalkult, mire az egész csarnok egy emberként kezdett, teljesen egyforma ütemben tapsolni. Igazi vastaps. Én meg csak ott sírtam, tudván, hogy menyasszony lettem.

                                            ~ THE END ~

                                                                                                     or not?

A koncerten énekelt dalok:  (KATT RÁ)

1.  Want U Back

2. U Got Nothing On Me

 

3. I Almost Do

4. More Than a Memory

5. The Way I Loved You

6. If This Was a Movie

7. Just a Girl

8. Tonight I'm Getting Over You

9. Better Than Revenge

10. Me..Myself..and Time 

11. Come Back..Be Here

12. So Silly ft. Ludacris

13. With Ur Love

14. Oath

15. There You"ll Be

16. Today My Life Begins

Amit Justin énekelt:

Be Alright

4 év telt el az ominózus pillanat óta. Szereplőink azóta szintén sokat változtak, mint külsőleg, mind belsőleg.

Louis&Eleanor – még mindig egy párt alkotnak, immáron Mr.Tomlinson és Mrs.Tomlinsonként. Két gyerkőcük van, Tommy Tomlinson, aki a második életévében jár, és Sarah Tomlinson, ki fél éves babaként boldogítja szüleit, és bátyját.

Liam&Danielle – az esküvői készületekből nem igen látszanak ki. Liam, mint legidősebb bandatársa, ő is úgy döntött, hogy meg akar állapodni szíve választottja, Danielle Peazer mellett. Nincs még kis utódjuk, de ami késik, nem múlik.

Niall&Ariana – Lassan 3 éve élnek boldog házasságban, egy otthonos kis kertes házban. Ariana nagy pocakja vonzza az emberi tekinteteket, de ők rettentően büszkék kislányukra, aki másfél hónapon belül megérkezik.

Zayn&Perrie – Barátaival ellentétben ő még nem szánta el magát a házasságra, minden egyes percet szeretnének kihasználni fiatalságukból. Ez nem azt jelenti, hogy az esküvő és a baba nincs tervben, de majd csak pár év múlva, ha mindkettőjüknek benő a feje lágya.

Harry&Lisa – Igaz, hogy Harry a legfiatalabb a fiúk közül, de ő szánta el magát leghamarabb a házasságra. Immáron 4 éve tudhatja kedvesének Mrs.Styles-t, aki boldogan viseli ezt a nevet bárhol, és bármikor. Gyermekük – Perrie és Zayn párosunkhoz hasonlóan – még nekik sincsen, de a fiatal énekes srác szerint már ideje lenne próbálkozniuk vele. Lisa azonban nem akar semmit elsietni, meg akarja leendő gyermekér védeni a hírességek életétől.

Egy kicsit nézzük meg őket külön is, ne csak párban. Louis az örök gyerek. Soha nem fog felnőni, egyesek szerint 60 évesen is ontani fogja magából a poénokat, nyugdíjas barátait ezáltal rendkívül szórakoztatva. De az még szerencsére messze van.( :) ) Liam a banda legérettebb tagja, és ahogy öregszik, ez egyre jobban észrevehető lesz. Niall talán soha nem fog leszokni a folyamatos táplálkozásról, de ez nem is baj. A directionerek, a barátai, és felesége is pont ilyennek szeretik, amilyen. Zayn már régen nem a bradfordi bad boy. Legalábbis állítása szerint nem. Rajongói viszont ragaszkodnak ehhez az elnevezéshez, még ha kedvencük lassan 26. életévét tölti is be. Harry a nőcsábász, aki ezóta már átalakult Lisacsábásszá. Egy lány után sem fordul meg az utcán, hiszen van egy szerető felesége, akit mindennél, és mindenkinél jobban imád, az idő telésével egyre jobban. Hogy a kedves menedzserről, Mattről se feledkezzünk meg.. ugyanolyan büszke az ő fiaira, és lányára. Egyre csak azon van, hogy a „gyermekei” hírnevét ápolgassa, megtartsa, és minél magasabbra, és magasabbra emelje őket a hírességi ranglétrán. Brooks még mindig Lisa testőre, és ez az állapot nem is fog változni. Imádják egymást, pont úgy, ahogy a kezdetekben is tették.

A One Direction él és virul. A fiúk még csak nem is gondolkoznak a feloszláson, vagy azon, hogy abbahagyják a zenélést. Az, hogy lassan mindannyian családapák lesznek senkit nem tántorít el. Imádják a zenélést, a fellépéseket, az interjúkat, a csillogást, de ami a legfontosabb..a rajongóikat.

… 4 év után újra itt guggolni a színpad alatt, immáron tizenkettedjére. Még mindig tombol bennem a feszültség, hiába vagyok már jártas ebben az egészben. A kisfilmem éppen most kezdődött el, csendben és dübörgő szívvel hallgatom: 4 éve a csúcson. Szokatlan érzés. Sőt.. megszokhatatlan. Kiskoromban mindig mondogattam a szüleimnek, hogy ha megnövök, hatalmas sztár lesz belőlem. Mindenki ismerni fog, tudni fogják ki vagyok én. Akkor csak egy gyerekkori bohó álomnak tűnt. De most ebben az álomban élek. Az életem fantasztikus. Nem a pénzről beszélek, vagy a csillogásról. Hanem arról a szeretetről, amit nap mint nap megkapok. A barátaimtól, a szüleimtől, a menedzseremtől, a testőrömtől, és a férjemtől. De legfőképpen a rajongóimtól. Tőletek. Nélkületek most nem tartanék itt. Az életem részesei vagytok, és ezt soha, senki nem veheti el tőletek. Automatikusan egy kicsit erősebben szorítottam meg a mikrofont, arra várva, hogy mindjárt a színpadon leszek. Hatalmas köszönet, mindenért. Még mindig nem nőttem fel, pedig már 25 éves vagyok. Soha nem akarok megöregedni, és abbahagyni az éneklést. A zene hozzám tartozik. Akkor élek igazán, mikor a színpadon vagyok, és veletek együtt énekelhetek. Mindig voltak, és lesznek olyan emberek, akik nem tudják felfogni, hogy amit mi sztárok csinálunk, az nem egyszerű. Viszont mindent értetek teszünk. A rajongóinkért. Ti az én rajongóim vagytok. Ez az én életem. Utolsó nagy levegővétel. Ez vagyok én. Lisa Hemstwort! A nevemmel egy időben jelentem meg a színpadon, és feltöltődve energiával vártam, hogy teljesen ellepjen a reflektorfény. Mert ez az én életem. Ez vagyok én..LISA HEMSTWORT.

                                             ~ THE END ~

Sziasztok! :) 

Az eddigiektől eltérően most a rész végére írok, mert - reményeim szerint - már megemésztettétek a végét, és el is olvassátok, amit most írni fogok.

Valójában nagyon sok mindent szeretnék mondani, de lényegre törő leszek, legalábbis próbálkozok vele. Tehát.. 2012 februárjában, mikor a blogom megnyitotta a kapuit, nem gondoltam volna, hogy valaha ennyi olvasóval fogok rendelkezni. Nem mondom, hogy nem álmodoztam róla, de lehetetlennek tartottam. Kezdetben alig volt 3-6 rendszeres olvasóm. Aztán az nőni kezdett. 12..25..30..55..68.. 109. Minden egyes olvasómnak úgy örültem, mint egy hülyegyerek. Annyira, de annyira boldoggá tettetek a folyamatos kommentekkel, tetszikekkel, levelekkel, biztatásokkal. Ez nem egy könyv, de most úgy érzem magam, mintha életem legelső "regényét" fejezném be. 100 rész.. a kezdetekben 30 részesre akartam. Aztán 50-re. De menet közben megszállt az ihlet, és lett belőle 100. Nagyon remélem, hogy meg vagytok elégedve a végével, ugyanis most elárulom, hogy kb. 2 hónapja tudtam, hogy ezt az egészet így szeretném befejezni. Csak.. jól esett picit az idegeiteken táncolni. (soooo sorry). 

Minden szombaton izgalommal vártam az első kommenteket, az első tetszikeket. Mikor valaki dislike-olt, akkor egyből "WTF?!" fejem lett, és a kis csillagomból le is tört egy darab, de aztán beletörődtem, hiszen nem tetszhet mindenkinek, amit csinálok. Rengetek olyan volt, hogy a vélemények olvasása közben könnyezni kezdtem. "Ezt ki lehetne adni könnyben../ Te egy csoda vagy.. / rettentően tehetséges vagy../ te az írásra születtél/ stb.. Nem vagyok egy Stephenie Meyer, és soha nem is leszek, de hogy ti ilyen véleménnyel vagytok a 'munkámról', az valami hihetetlen.

Mint mondtam, ódákat zenghetnék a bennem lévő érzésekről, de nem akarlak feltartani titeket. A lényeget a végére hagytam. Szeretném nagyon-nagyon szépen megköszönni ezt a közel egy évet. Hogy minden szombatom izgalommal vártátok, hogy hozzam a részeket, tetszikeltetek, kommenteltetek. Facebook-on, Twitteren, és Freemail-en írtatok nekem. Díjakat adtatok, méghozzá 27-et, néha sírtatok, nevettetek, a saját blogotokra raktátok ki az alkotásomat. Mindenkinek jár most egy hatalmas, virtuális ölelés. Soha nem fogom elfelejteni, hogy 16 évesen egy One Direction-ös fanfiction-el 109 olyan lányt szereztem magamnak, akik tehetségesnek gondolnak. Még egyszer, és már sokadjára, de köszönöm!♥

A végére pedig hozok nektek pár képet a blogom statisztikájáról, hogy lássátok, nem hazudok!:)

 És legvégül pedig egy hírrel szolgálnék nektek. Vagyis kettővel.. Az egyik.. A Debby-s blogomat véglegesen bezártam, ha ellátogattok oda, el tudjátok olvasni a történet végét, hogy mi lett volna, mert tömören összefoglaltam. A második. Nem szeretnék eltűnni, ezért *dobpergés* 3 hét múlva megnyitja kapuit az új blogom, a Live While We're Young! Oda is várok mindenkit, kivétel nélkül! Nehéz lesz az első történetet felülmúlnom, de igyekszem. Mind az 5 fiú fő szerepet fog kapni, reményeim szerint azt is ennyire fogjátok imádni.

Facebook-on, Twitteren, és ask.fm-en elérhettek, ott vannak az oldal tetején az elérhetőségeimnél. Nem harapok, lehet nyugodtan jelölni, ha unatkoztok pedig rám írni!:) 

Ez lettem volna én, Tadrihh1Dlove. Még egyszer nagyon szépen köszönöm! Az új blog linkjével majd mindenféleképpen jelentkezni fogok. További szép estét/évet. A suliban kitartás, hiszen 'mindjárt' nyári szünet!

NagyÖlelés, Tadrihh1Dlove ♥