98.rész

Sziasztok! :) Most viszonylag időben jelentkezem, ami mostanában ritka. Tényleg sajnálom, elég forgalmasak a napjaim. De most szünet lesz, ezért lesz időm írni. Ezzel a résszel együtt 3 rész, és vége Lisa kalandjainak!:) De addig is.. köszönöm 110.000 oldalmegjelenítést, a 103 olvasót, a kommenteket, és tetszikeket. Plusz, újabb díjjal gazdagodtam, megint! Fantasztikusak vagytok!♥
A rész kicsit lehet durva lesz, de nézzétek el nekem, mindennek van miértje. Az utolsó részekben is okozok majd nektek meglepetéseket, szóval készüljetek édesiem.:)
Mindent elmondtam.. 20 komi és jöv'hét szombaton itt vagyok! Pusszantás♥

                                         ~ Örökre ~

Fél óra folyamatos ablakból való kibámulás után érkeztünk meg a premier helyszínére. Rengeteg rajongó, fotós, riporter várta már, hogy kinyissák nekünk a kocsi ajtaját, és kiszálljunk belőle. Megigazítottam a hajamat, aztán Cammy után én is kimásztam. Hatalmas sikítás támadt, a fiúk is pont velem egyszerre jelentek meg. Zayn odasétált mellém, oldalán Perrie-vel, és mosolyogva próbálta megkérdezni, hogy minden oké volt-e út közben, de nem válaszoltam, mert amilyen „szakképzettek” az emberek, leolvasnának szájról mindent. Csak bólintottam, majd elindultam egyenesen. Még mindig nem tudtam hozzászokni a vakukhoz, de szerintem ezt nem is lehet megszokni. Idegesítő, ahogy villognak a szemedbe és órákig fekete foltokat látsz mindenhol.

- Most kicsit külön kell válnod a fiúktól. – termett mellettem Matt. Kérdőn néztem rá. – Amíg ők interjút adnak, addig téged lefotóznak, aztán ez fordítva. Boldogulni fogsz, ugye? Brooks úgyis megy veled. Őket viszont nem merem egyedül hagyni.

- Persze. – mosolyogtam.

- A vetítő terem előtt találkozunk. Óvatosan! – simított végig a karomon, majd csatlakozott a fiúkhoz. Matt helyét Brooks váltotta fel, aki egy biztató mosollyal tolt rajtam előre egy kicsit. Egy barna hajú nő, és fekete hajú férfi hülyén vigyorogva vártak rám, ezért felvettem a legszebb mosolyom, és odasétáltam, immáron testőröm nélkül, aki pár méterrel hátrébb állt meg.

- És itt van velünk a régi, de mégis új sztár, Lisa Hemstwort. – beszélt a nő a nagy kamerába, majd felém fordult és nyomott két puszit az arcomra.

- Sziasztok. – mosolyogtam.

- Hogy érzed magad ma este? Nagyon csinos vagy! – dicsért a férfi.

- Köszönöm szépen. Egész jó kedvem van, már várom a filmvetítést. – várja a franc. Eljönni se volt kedvem.

- Milyen érzés újra rivaldafényben lenni? A 3 év alatt kicsit kikapcsoltál, nem nagyon lehetett rólad bármit is hallani.

- Valójában hiányzott már ez az egész felhajtás. A vörös szőnyeg, a mesébe illő ruhák, a rajongók, az éneklés, minden.

- Hogy-hogy újra bevállaltad a hírességgel járó életet?

- A 3 év alatt átgondoltam az egész életemet, és rájöttem, hogy ez az, amit szeretek csinálni. – megértően bólogattak, én meg vártam a következő kérdést, amire semmi kedvem válaszolni, de muszáj.

- Mennyit hallottál már A Hobbit filmről? A Gyűrűk urát nézted előtte?

- Igen, szerettem a Gyűrűk urát. Nem voltam nagy rajongó, de mindig izgalommal néztem végig az összes részét. A Hobbit előzetesét pedig már sokszor láttam, és az alapján izgalmas filmnek ígérkezik. – utálom a Gyűrűk urát a sok szörnyszülött miatt, undorító, ahogy kinéznek. A Hobbit-ról pedig még életemben nem is hallottam. De fő az őszinteség, nem igaz?

- Akkor kellemes filmnézést, és sok sikert a jövőre nézve! – tette vállamra kezét a nő.

- Köszönöm szépen. – mosolyogtam egyet a kamerába, aztán megfordultam, és Brooks-hoz sétáltam.

- Nem is hallottál még A Hobbit-ról igaz? – kérdezte vigyorogva.

- Soha. – nevettem.

- Na gyere nagylány, még vár rád egy kis műmosolygós fotózás. – karolta át a vállam.

- Remek. – motyogtam. Most ehelyett otthon aludhatnék.. Ha azt mondom, hogy 60 fotós várt arra, hogy bepózoljak, akkor keveset mondok. Rengetegen voltak, és szinte egymásra másztak, hogy minél közelebb legyenek hozzám. Csípőre tettem a kezem, és próbáltam mindegyikbe belenézni, de ez lehetetlenség lett volna. 5 perc vigyorgás után megfordultam, és elsétáltam.

- Kiégett a retinám. – nevettem fel kínosan, miközben Brooks a vállamnál fogva irányított, hogy senkinek se menjek neki. – Van még valami, amit csinálnom kell, vagy mehetünk a vetítőhöz?

- Oda akarsz menni a rajongókhoz? Nem kötelező.

- Akarok! – válaszoltam hevesen. Brooks csak villantott egy őszinte vigyort, aztán megfogta a csuklóm, és a legnagyobb sikításba kezdett húzni. Amint felismertek, a hangerő csak nőtt, és alig hallottam valamit, de nem érdekelt. Ez az egész akkora boldogsággal töltött el. Még mindig szeretnek. – Sziasztok! – köszöntem nevetve, aztán az elém tartott papírokat, fecniket, CD-ket, posztereket kezdtem el aláírni.

- Szeretlek Lisa!

- Te vagy a példaképem!

- Gyönyörű vagy!

- A fiúk hol vannak?

- Ki az a csaj Harry oldalán? – szóval nem tudják, hogy Harrynek barátnője van. Ejj-ejj Harold.. nem szép dolog hazudni a rajongóidnak.

- Annyira örülök, hogy itt vagy!

- Mikor lesz koncert? – és ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak, egymást túlkiabálva. Azokra, amikre tudtam a választ azt elmondtam, de a többit figyelmen kívül hagytam. Nem én fogom elmondani, hogy Cammy göndörke barátnője. Szenvedjen meg nyugodtan vele. Én pedig mosolyogva fogom végignézni. Gonosz vagyok, tudom. De nem tehetek róla.. irritál a csaj létezése. Nagyon.

- Majd még találkozunk. Imádlak benneteket, sziasztok! – intettem egyet, pár lánynak adtam egy pacsit, aztán elsétáltam.

- Mintha jobb kedved lenne. – bökött meg Matt.

- Jobb is van. – sóhajtottam. Nem kellett sokat mennünk, megláttam a fiúkat, ahogy a tömeget kémlelik, gondolom engem keresve.

- Hogy ment? – kérdezte Danielle, mikor megálltam mellettük.

- Egész jól. – bólintottam.

- Akkor fiatalok, filmnézésre fel! – csapta össze kezeit Matt, majd elindult, mi pedig utána. Egy nagy terembe ültünk le, Zayn és Louis közé kerültem. Egy számomra ismeretlen férfi elmondott valami bevezető szöveget, hogy mit kell tudni a filmről, megtapsoltuk, aztán leoltották a lámpákat, és elindult a film.

Nincs bajom az ilyesfajta filmekkel, de ez számomra borzalmas volt. Egy olyan ember, aki szereti a Gyűrűk urát, biztos imádná, de én kifejezetten untam. Izgalmas, meg minden, de nem nekem. Csendben ülve, bambulva, és lábat cserélgetve szenvedtem végig azt a másfél órát. Louis egyszer bealudt mellettem, és halkan horkolt, ezért felébresztettem, de megijedt, és ha El nem fogja be a száját, akkor bizonyára felordít. Így is néha elkapott a röhögő görcs Loui beszólásain. Annyira hülye. Lepörögtek a szereplők, készítők, közreműködők nevei, tapsoltunk egy kicsit, aztán kijöhettünk. Felszabadultan nyújtózkodtam egyet. Már fél12 volt, a szemem pedig le akart csukódni, így eléggé retardált kinézetem lehetett. De az vigasztalt, hogy Perrie is ilyen. Zayn vállára hajtott a fejét, és hatalmasakat pislogva próbált ébren maradni.

Bemásztunk a limuzinba, bekötöttük magunkat, aztán elindultunk. Most egy kocsival mentünk, mivel elfértünk. Nem figyeltem, hogy ki van mellettem, csak azt láttam, hogy Liam ül előttem, és egyre homályosabban látom őt. Végül minden elsötétült, én pedig bealudhattam. Arra ijedtem fel, hogy megfejeltem valami keményet. Nyöszörögve nyitottam ki a szemem, és megnéztem a tárgyat, amibe bevertem a fejem. Hát.. nem tárgy volt, hanem egy váll. És nem női váll.

- Jól vagy? – mosolygott mellettem Harry. Most komolyan a vállán aludtam? Ne már.

- Aha. – mondtam érzelemmentesen, aztán a lehető legtávolabb húzódtam tőle, összefontam melleim előtt a kezemet, és a mellettem elsuhanó házakat kezdtem bámulni. Harry egy nagyot sóhajtott, és láttam szemem sarkából, hogy lehajtja a fejét, de nem érdekelt. Nem volt már kedvem visszaaludni, mert következőleg Harry ölében ébredek, és attól az Isten mentsen meg. Nem sokára megérkeztünk hozzám, és mint megtudtam, most mindenki nálam fog aludni, mert nincs erejük hazasétálni. Kivéve Cammy-t, aki kérdezés nélkül is rájött, hogy jobban teszi, ha nem lép be a házamba. Harry-vel az autóban maradtak, és Brooks még hazavitte őket. Szerencsétlenkedtem egy sort az ajtó kinyitásával, de végül Niall segítségével sikerült bejutnunk. Mindenkinek jutott egy vendégszoba, így egy ölelés után kiürült a nappali. Megfogtam a ruhám alját, és felsétáltam a saját kis szobámba. Levettem magamról az estélyit, felakasztottam egy vállfára, majd lezuhanyoztam, és átvettem egy pizsamát. Amennyire álmos voltam eddig, most annyira lettem fitt. A folyosón halkan lépkedtem, mert a többiek már az igazat-álmát aludták. A konyhában égett a villany, azért oda mentem. Nem kellett volna. Harry az egyik bárszéken ült, az asztalra támaszkodott, és unottan kavargatott valami löttyöt. Gondolom én kávét. Mikor észrevett álmosan pillantott rám.

- Nem baj, hogy kiszolgáltam magam? – motyogott, szinte már suttogva.

- Nem. – válaszoltam ennyit, aztán elmentem mellette, és elővettem egy bögrét. Éreztem, hogy néz, és egyre jobban gyengültem el vele együtt én is. A kész kakaómmal együtt leültem a legtávolabbi székre, és a földet bambulva kortyolgattam. Harry fáradtan, és csalódottan sóhajtott egyet. Megsajnáltam, basszus. Háromszor nyitottam szólásra a szám, de jobbnak láttam, ha most nem mondok semmit, ezért ugyanúgy vissza is csuktam. Mint egy hal, úgy nézhettem ki.

- Sajnálom. – suttogta.

- Felesleges.

- Nem Lisa, nem az. Miattam távolodtunk el egymástól ennyire. – nézett rám. Pár pillanatig álltam a farkasszemet, de aztán felálltam, és a mosogatóba tettem az üres poharat. – Na látod, erről beszélek. Még válaszolni sem vagy hajlandó. – motyogta keservesen mosolyogva.

- Erre mit kéne mondanom Harry? – pördültem meg, hogy vele szembe legyek. – Hogy kezdjünk mindent elölről? Hogy felejtsünk el mindent, és ezek után csináljunk úgy, mintha semmi nem történt volna? Ha erre vársz, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak.

- Csak legalább ne lennél ennyire elutasító! – pattant fel ő is.

- Én nem vagyok az. – hát.. most nagyot hazudtam.

- Tényleg? – lépett közelebb egy lépést, mire automatikusan hátráltam egyet. Ironikusan felnevetett. – Nem szeretem Cammy-t. – komolyodott el, és láttam rajta, hogy őszinte. – Soha nem is szerettem. Csak azért jöttem össze vele, mert fájt, hogy te elutasítottál. Féltékennyé akartalak tenni, hogy rájöjj, én még mindig..

- Ne hazudj a szemembe, kérlek. – mondtam csendesen, de határozottan. Közelebb lépett egy nagyot, én viszont már nem tudtam hátrálni, mert mögöttem volt a szekrény.

- Szeretlek. – suttogta a szemembe nézve. Nem tudtam reagálni, csak bámultam azokba a csillogó zöld szemekbe. Őszinte volt. Még mindig szeret. – Mindig is szerettelek, Lisa. Három évig vártam rád, mert hittem benne, hogy visszajössz. Néha elbizonytalanodtam, de nem azért, mert nem hittem benned. Csak féltem a tudattól, hogy elveszítelek örökre. – ahogy beszélt, arca egyre közelebb jött enyémhez. – Kérlek.. tedd félre a büszkeséged, és mondd el őszintén, hogy mit érzel. Ne hazudj, csak nyílj meg nekem. Nem bírom tovább ezt a távolságot kettőnk között. – homloka már majdnem az enyémhez ért. Pulzusom minden bizonnyal már az egekben lett volna, de míg Chicagóban voltam, az érzéseim kordában tartását is kifejlesztettem valahogy. Ismétlem, valahogy. Gyorsan kellett cselekednem, mert megint csók közeli állapotban voltunk. Az agyam pörgött. Két út volt.. 1. elmondom neki az igazat. Hogy nincs pasim, és eddig sem volt. 2. folytatom az elutasító, érzelemmentes szerepemet.

- Három év alatt felépítettem magam köré egy falat, Harry. Egy olyan falat, amit senki sem tud átmászni, vagy ledönteni. Túl erős, lassan már én sem bírok vele. Nem akarok megnyílni, nem akarok az érzéseimről beszélni. Nem mondom, hogy élj boldogan Cammy-vel, mert az csak egy plázakurva. De találj magadnak valakit, aki viszonozza az érzéseidet, és aki nem túl büszke ahhoz, hogy őszinte legyen. – bámultam szemeibe, majd mellkasára tettem a kezem, és hátrébb toltam. – És ez az ember nem én vagyok. Sajnálom. – vártam pár másodpercet, aztán elmentem mellette, vagyis csak szerettem volna, mert utánam szólt.

- Pedig lehetnél. – remegett a hangja, és ez olyan hatást váltott ki belőlem, hogy mindkét szemembe könnyek szöktek. Nekem, aki nem szokott, és nem szeret sírni. Aki most elbizonytalanodott az érzéseivel kapcsolatban. Mi van ha én még mindig... Várjunk csak.. mi ez a pusmogás? Léptem előre egyet, hogy a fal mögé nézzek. A többiek ott guggoltak, és mikor észrevettek, azonnal felpattantak, kivéve Louis-t, aki hasra esett a hirtelen mozdulattól.

- Egész végig hallgatóztatok? – láttam meg magam mellett Harry-t.

- Bocsi. – harapta be alsó ajkát Eleanor. Pislogtam párat, hogy a könnyeim eltűnjenek.

- Lisa, te.. – kezdte Liam, de a szavába vágtam.

- Nem szoktam sírni.

- Pedig lehet jobb lenne végre kiadni magadból, ami 3 éve gyűlik. – suttogott Perrie. Az volt a borzasztó, hogy igaza van.

- Egyszer majd annak is eljön az ideje. – erőltettem magamra egy halvány mosolyt. Csend lett, és mindenki engem figyelt. Zavart. Tudtam, hogy azt várják, hogy elkezdek megnyílni, de.. hiába várták. – Elmegyek sétálni. – indultam meg az emelet felé.

- Hajnali 1 órakor? – szökött magasba Zayn szemöldöke.

- Most van rá szükségem. – léptem fel az első lépcsőfokra.

- Hideg van. És hajnal. Bajod lehet. – csatlakozott Harry. Mosolyognom kellett.

- Felöltözök, nem így akarok menni. Nem lesz bajom, tudok vigyázni magamra. – tűntem el a lépcső végén, és a szobámba mentem. Kitártam a szekrényemet, és most válogatás nélkül vettem fel egy kék cicanadrágot, egy Adidas, kapucnis pulcsit, hozzá egy Adidas cipőt, egy sapit, és egy napszemüveget.

 Hiába van korom sötét, muszáj, hogy ne ismerjenek fel. Bár.. ki mászkálna ilyenkor az utcán? Eltettem egy tollat és egy füzetet, mert valahogy éreztem, hogy ebből dal írás lesz. Túl sok volt most bennem az érzelem. Ki kellett valahogy adnom. Lesiettem a lépcsőn: a többiek az asztalnál ültek, gondterhelt arccal. Haragudtam magamra, hogy miattam ilyenek. Pedig nem kéne. Attól, hogy én szenvedek, nekik még nem kell.

- Minek a füzet? – kikíváncsiskodott Ariana.

- Ihlettúltengés. – mosolyogtam.

- Nincs is ilyen szó. – állt fel barátnőm, és felém kezdett sétálni.

- Tudom. – rántottam meg a vállam. Mikor odaért hozzám, szorosan megölelt. – Mi a baj Ariana? – simítottam végig a hátán.

- Csak.. – motyogott. Vártam a választ, de helyette csak megrázkódott a teste, és sírni kezdett.

- Hé..hé miért sírsz? – toltam el magamtól, hogy szemébe nézzek.

- Hiányzol. – fakadt ki, és még szorosabban magához húzott. – Tudom, hogy itt vagy, de megváltoztál. Más vagy. Sokkal komolyabb. Már nem nevetünk annyit, úgy érzem, mintha nem is vennél észre. Tudom, hogy baj van, látom rajtad. De nem bízol meg bennem, és nem mondasz semmit. – zokogott. Felemeltem a derekánál fogva, elcipeltem a székig, majd ráültettem és leguggoltam elé. Szörnyű volt így látni a LEGJOBB barátnőmet.

- Bízok benned Ariana. – mondtam, de a hangom rekedt volt, és erőtlen. A sírás fojtogatott, szorította a torkomat. – Nem ez a baj. – tettem kezem az övére. Most mit csináljak? Sóhajtottam egy nagyot, majd lassan fújtam ki a levegőt. – Tényleg baj van. – nyögtem ki, mire az így is figyelő fiúk és lányok, most még jobban rám koncentráltak. – De ehhez nektek semmi közötök. Mármint, nem miattatok van a baj. Én csináltam hülyeséget, és most szenvedek miatta. – ebből sírás lesz. – De tudod milyen vagyok. Túl büszke ahhoz, hogy bocsánatot kérjek, vagy elmondjak mindent őszintén.

- De elmondhatnád. – folyt le újabb két könny az arcán.

- El fogom, ha eljön ennek is az ideje. Még gondolkoznom kell.. mindenen. Hogy mit miért csináltam, és mi lesz a következménye annak, ha elmondom.

- Úristen, ilyen komoly? – hűlt le Zayn.

- Nem.. vagyis.. áh.. – hajtottam le a fejem. – Nem öltem embert, nem raboltam bankot, nem vagyok bűnöző. Semmi ilyesmi. Csak kérlek, értsetek meg egy kicsit. – álltam fel, könnyes szemekkel. – Ha megtalálom a helyes utat, mindent elmondok. – vettem fel a leesett füzetet a földről.

- Még most se sírsz. – motyogott Danielle. Ránéztem: sírt. És Eleanor, meg Perrie is. Basszus..

- 3 évig nem sírtam. – fogtam meg a kilincset. – Ha engem sírni láttok, akkor tényleg nagy bajom lesz. Feküdjetek le, jó? Nem akarom, hogy holnap miattam legyen retardált fejetek. – halkan felnevettek, amit jó jelnek vettem. – Sziasztok! – léptem ki az ajtón, azt bezárva magam után, a kulcsot pedig zsebre téve. Elindultam, és a földet bámulva gondolkoztam. Kis híján elmondtam, hogy Benito az álbarátom. Ráadásul úgy, hogy ő nem is tud róla. Csak vitt a lábam, és azon kaptam magam, hogy egy parkban vagyok. Egy nagyon-nagyon ismerős parkban. Ahol kezdődött minden. Ahova a koncert után jöttünk, amit Ariana-val kaptunk. Az emlékek megmosolyogtattak. Itt jött oda hozzám egy lány aláírást kérni. Akkor adtam a legelső aláírásomat. Ezek hatalmas mérföldkövek maradtak az életemben, hiszen.. itt kezdődött minden.

Leültem egy padra, felhúztam a lábamat, és a fák halk susogását hallgatva írni kezdtem a kezemben lévő kis papírra. Őszinte voltam. Rettentően őszinte. Rá kell hogy jöjjek, szeretem Harry-t. Ha akarom, ha nem. Ez ellen semmit nem csinálhatok.. de elbasztam. Ismerjük be, elrontottam. Ha megtudja, hogy mekkorát hazudtam neki, többé szóba sem áll velem. És a többiek sem. Ezért nem mondok inkább semmit. Az első versszak már készen is volt.

„Everything's cool, yeah
It's all gonna be okay, yeah
And I know,
Maybe I'll even laugh about it someday
But not today, no”

Csak körmöltem, és körmöltem. 10 perc alatt írtam meg a "The way I loved you” című számomat. Ez volt az eddigi rekord. De nem csodálom..

Eléggé fáztam már, a szemem is lassan csukódni akart, és mivel nem akartam egy padon éjszakázni, összehajtottam a kis lapot, és zsebre téve hazaindultam. A számot dúdoltam magamban, a megfelelő dallamot keresve neki. Hamarabb hazaértem, mint számítottam rá. Korom sötét volt, a többiek nagyban aludtak, amin meg sem lepődtem, hiszen fél4 volt. Te Jó Isten.. 2 és fél órát voltam egy sötét és félelmetes parkban. Visszagondolva elég bizarr az egész. Mi van, ha leüt valaki, míg én nagyban írok? Hát.. elég csúnya vége lett volna az életemnek. Kicsit furcsa, és röhejes, de megéheztem, ezért csináltam magamnak egy gyors kakaót, és azzal megettem egy kiflit. Mikor végeztem felcammogtam a szobámba, hullákat megszégyenítő külsővel, és arra még volt erőm, hogy megmossam a fogam. Visszavettem a pizsamám, a dalomat az ágy alá dugtam, a többi mellé, és az ágyra ültem. Egy kis papír volt a párnámon. Kíváncsian fordítottam meg.

„ Nem tudom mi a baj, de nekem elmondhatod. Tudtommal bízunk egymásban, nem? A legjobb barátod vagyok, hátha tudok neked segíteni. Gondold át.. számodra mindig itt vagyok. Ha kell, hajnalok hajnalán is nyugodtan gyere át, és beszéljünk. Szeretlek,Zayn xx.”

Megkoronázta az estémet, mondhatom. Egy ilyen embernek képes voltam a képébe hazudni? Szörnyű vagyok.. rettenetesen szörnyű. Ő mindig itt volt nekem, neki bármit elmondhattam. A turné alatt is ő ápolgatott, neki öntöttem ki a szívemet. És ahelyett, hogy tőle kérnék segítséget, neki is hazudok.Hatalmas lelkiismerettel hajtottam le a fejem a párnára, és azonnal el is aludtam.

- Hogy tehetted ezt, Lisa? Képes voltál hazudni a legjobb barátodnak? – Benito megvetően pillant rám, undorral beszél hozzám. Megfordulok, és letört pillantásokkal találom szembe magam. Perrie,Eleanor,Danielle,Ariana,Liam,Niall,Louis,Harry és Zayn. Undorodnak tőlem, látom a szemükben.

- Sajnálom. – nyögöm ki, arcomon lefolynak az első könnycseppek.

- Hogy hazudhattál a képembe? Undorító vagy, Lisa Hemstwort. – suttog Zayn, de hangja annyira megvető, hogy úgy fáj, mintha kiabálna velem.

- Kérlek, bocsáss meg. – lépek hozzá, és megfognám a kezét, de elrántja.

- Ne nyúlj hozzá. – sziszeg rám szőke barátnője.

- Ne mondd meg, hogy mit csináljak! – kiabálok kétségbeesetten Perrie-re. – Ő az én legjobb barátom.

- Legjobb barát, mi? – nevet fel gúnyosan Zayn. – Én soha nem hazudnék a legjobb barátomnak! De te megtetted! Vége a barátságunknak.

- Zayn, ne! Ne csináld ezt velem. – kiáltok sírva. Alig kapok levegőt.

- Örökre! – sziszegi, mire összecsuklok. Szavai késként szurkálnak.

- Ez fáj. Nem..kapok..levegőt. – fogom a torkomat, és kétségbeesetten nézek rájuk, de senki sem segít. Csak végignézik, ahogy szenvedek. Éles fájdalom nyilall a hasamba, majd az ott lévő kezem piros lesz. Vérzek. Ijedten nézek le pirosba burkolózott hasamra. Cammy lép át rajtam, és ledobja elém a pisztolyt, mellyel az előbb lelőtt. Ő lőtt rám. Leguggol elém, megragadja az államat, és felemeli a fejemet.

- Vége. – suttogja nevetve az arcomba, mire a fájdalom a legnagyobb lesz, nem jön több levegő, elgyengülök, a fejem koppan a kemény kövön, és minden elsötétül. Örökre.