79.rész

Sziasztok! Igaz, hogy még nincs Szombat, de már csak 10 perc, és az lesz.:D Azért rakom fel most, mivel holnap egész nap nem leszek gépközelbe.:) 

A részről annyit, hogy bocsi a nagy ugrásért, de kicsit fel kell pörgetnem az eseményeket.:) Remélem tetszeni fog ettől függetlenül. A zenét, amit belerakok hallgassátok meg, vagyis ha van hozzá kedvetek, mivel így könnyebb lenne megértenetek Lisa érzéseit, hogy milyen számot hallgat. Direkt magyar fordítással linkeltem be, így még érteni is fogjátok.:)

Mivel szóltak, hogy kicsit sok a komi határ, amit kérek, ezért most nem fogom feljebb emelni, marad ugyanannyi. A lényeg az, hogy bármi probléma van, nyugodtan írjátok, vevő vagyok rá!:D 22 komi és 40 tetszik után Szerdán újra jelentkezem. Csóközön!♥

                                                 ~ Álarc ~

                                                Sokan mondják, hogy nincs fiú és lány barátság, de képzeld

                                                    én hiszek benne hisz mi vagyunk a legjobb példa erre!

Érezted már azt, hogy egyedül vagy? Nem a kellemes érzésre gondolok, amikor egy zajos nap után hazamész, és jól esik a csend, a nyugalom, hanem arra, mikor mindenki ellened fordul, és senkire nem számíthatsz. Egyedül vagy a nagyvilágban, akár csak egy porszem. Mikor az is megfordul a fejedben, hogy van-e értelme azt csinálni, amit csinálsz? Vajon, megérte-e szenvedni, ha a vége úgy is a magány lett? Miért nem törődtem bele, hogy Alexis szemétkedik velem? Miért nem szartam le, had csináljon, amit akar. Egyszerűen, nem voltam rá képes. Gyűlölöm, mikor tudom, hogy igazam van, és más megcáfolja. Annál nincs rosszabb. Talán van.. az, amit most érzek. Szúr a tüdőm, a szívem milliméterenként hasad meg, egy perc egy kis centi, én pedig szenvedek. Mintha unalomból, a saját magam szórakoztatására kitörném a lábam. Fájt, sőt.. majd megőrjített. Kómában voltam, - gondolom én – mégis azt éreztem, hogy a könnyeim folynak. Nem tudtam parancsolni nekik, arcomat áztatták, és az a pillanat játszódott le újra és újra a fejemben, mikor Ariana közli velem, hogy nem tudja, kinek higgyen. Aztán a fiúk. Először Harry, majd Louis, Liam, Niall. Zayn volt az egyetlen, akiről egy fájdalmas kép sem villant be, csak csupa szép emlék, amikor együtt vagyunk.

Nagyon távolról hallottam a zajt. Mintha valaki hozzám beszélne. Hangja ismerős volt, de nem hallhattam túl sűrűn, talán egyszer-kétszer. Ahogy közeledtem a jelen felé, a fájdalom nőtt, már ha az lehetséges. Tényleg soha nem éreztem ekkora üresen tátongó űrt legbelül. Mintha az érzések kihaltak volna belőlem, kivétel a szenvedés. Ez az egy, talán legrosszabb megmaradt. Most már a szavakat is tisztán ki tudtam venni. Azt kérte, hogy ha hallom, akkor próbáljam meg kinyitni a szemem. Csend volt körülötte, ezek szerint csak ketten voltunk ott, ahol vagyunk. Hangja rekedtes volt, idősen csengett, nem korombeli emberkétől származott. Hunyorogtam, majd kinyitottam a szemem. Hát, persze. A doki. Ki más lett volna.

- Lisa, hogy van? – nézett rám aggódva. Megértettem aggodalmát, hiszen egyszer már figyelmeztetett, és ugyanaz történt. Segített felülni, de abban a pillanatban inkább azt kértem volna, hogy üssenek le, és újra essek kómába. A szobában volt mindenki. Az összes statiszta, a táncosok, a két lány, Soraya és Tess, az énektanárom, a sminkes, Matt, Brooks. A fiúk, Ariana, és.. ami a legjobban szemet szúrt, Alexis. Még a kiborulásom után sem tették ki a szűrét? Ezt nem hiszem el. Dühös lettem, és újra kapkodni kezdtem a levegőt, mire az orvos maga felé fordította a fejemet. Értetlenül néztem rá, nem értettem, mit akar. – Nem válaszolt a kérdésemre. – motyogta. – Hogy van? – ismételte meg.

- Őszintén? – suttogtam. Hangom alig volt. Valószínűleg a sok sírás.

- Fáj a tüdeje? Kap normálisan levegőt? – hallgatta meg a tüdőmet, egy ilyen kis bigyóval. A nevét nem tudom.

- Most nem fáj. Igen, kapok. – mondtam, a várt választ. Tényleg így éreztem. Igaz, a mellkasom szúrt, de azon belül nem a tüdőm, hanem a szívem.

- Figyelmeztettem. – morgott.

- Tudom. – vágtam rá. Azt hiszi, direkt kergetem magamat ájulásba?!

- Túlterheli magát, és ez nem jó. Mint mondtam, ez veszélyes. A tüdeje nem bírja a folyamatos sírást, légszomj alakult ki ismét. – blabla. Nem érdekel! – Lisa, ez most már életveszélyes. – mondta erőteljesebben, mire felé kaptam a pillantásom.

- Tessék? – hunyorogtam.

- Jól hallotta. Ez már sokkal durvább volt, mint az előző. Még egy ilyen, és akár az életébe is kerülhet. Ez nem vicc. – morogta. Csak hallgattam. Veszélyben van az életem. Na, és ki miatt? Találgathattok.. – Nem tudom mi az oka a folyamatos sírásnak, az idegnek, de a szervezete nem bírja. – oktatott ki.

- Hogy tudok ellene tenni? – tértem rá a lényegre.

- Írtam fel gyógyszert, amit minden reggel és este be kell vennie. Ne terhelje túl magát, ha baj van, a számomat már tudja. – morogta, a kezembe adta a dobozt, majd kisétált. Felhúztam a lábam, belemarkoltam a hajamba, majd lehajtottam a fejem, és összeszorítottam a szemem. Annyi ember volt a szobában, de egyik sem mert megszólalni. A légy zümmögését is hallani lehetett volna. Egy dolgon agyaltam. Alexis miért van még itt? Mit akar?

- Lisa. – vette a bátorságos Harry, hogy hozzám szóljon. Bár ne tette volna.

- Te ne szólj hozzám. – emeltem fel a fejem, miközben sziszegve tudtára adtam, hogy ő nem kívánatos ember a képzeletbeli listámon.

- Meg kéne beszélnetek Alexis-el. – engedte el füle mellett, amit mondtam. Gúnyosan és undorodva felnevettem, majd lábra álltam. Fájt még az állás is. Sajgott mindenem.

- Én ezzel nem fogok beszélni. – néztem hányinger kerülgetve a megszeppent lányra. – Soha. – hangsúlyoztam ki erőteljesen, majd elindultam az ajtó felé. A tömeg úgy nyílt szét, ahogy lépkedtem előre. A kezem a kilincsen volt, de még visszafordultam. Ariana kisírt szemekkel bámult vissza rám. Végigvezettem tekintetem az 5 srácon. Niall és Louis szeme csillogott, valószínűleg könnyeztek, míg Liam világfájdalmi arccal, Harry pedig vegyes érzelmekkel bámult rám. Összeszorítottam a fogam, majd megszólaltam. Soha nem gondoltam, hogy ezt fogom mondani.

- Megköszönném, ha a turné elkövetkezendő részében, az interjúkon kívül nem szólnátok hozzám. – szűrtem ki a szavakat. Fájtak, de muszáj volt. Ariana hangos sírásba kezdett, míg a fiúk lehajtották a fejüket. Zayn csak félve pillantott rám. Mosolyognom kellett azon, hogy azt hiszi, ez rá is vonatkozik. – Ja, és Zayn. – pislogtam párat. – Nagyon köszönök mindent. Szeretlek Malik. – mosolyogtam rá őszintén, mire megkönnyebbülten kifújta a levegőt. Ezek voltak az utolsó szavaim a többiekhez. A folyosón csendben lépkedtem. Vártam a könnyeket, de nem jöttek. Hunyorogtam, hátha úgy könnyebb lesz, de így se jöttek. Lehet, most fogytak el véglegesen. A turné buszon felvonszoltam magam, majd befeküdtem az ágyamba. Elővettem a telefonomat, már töltött a Twitter, de aztán kinyomtam, és eltettem. Rájöttem, hogy nem tudnék mit kiírni. Csak bámultam a plafont, és vártam a könnyeket, amelyek nem jöttek.

                                                 *~*~*

Hajnalban keltem fel, amit nem csodálok. Kimerültem teljesen. Az óra fél5-öt mutatott, ezért kikászálódtam az ágyból, és a bőröndömhöz léptem. Amint kicipzáraztam, egy összehajtogatott levél esett ki belőle. Kinyitottam, és olvasni kezdtem. „Szia, Lisa. Muszáj vagyok írni neked, mivel meghallgatni úgyse hallgatnál meg. Nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy Alexisnek sikerült elbizonytalanítania. Szörnyű barátnő vagyok, sőt, talán már meg sem érdemlem ezt a jelzőt. Remélem, hogy egyszer majd megbocsátasz nekem. Nem akarom, hogy önsajnálatnak tűnjön, mert nem annak szánom. Aggódok érted, kérlek, a gyógyszert ne felejtsd el bevenni, nem akarom, hogy bajod legyen. Fogalmam sincs min mész keresztül, de látom, hogy fáj. Legyél erős, Zayn-re mindig számíthatsz! Én is szívesen felajánlanám a segítségem, de tudom, hogy nem élnél vele. Még egyszer nagyon sajnálom, és a megbocsátásodért könyörgöm. Lélekben még mindig barátnőd, Ariana. „ Ugyanúgy összehajtogattam a kis levelet, majd eltettem. Előhalásztam valami elfogadható göncöt, majd a fürdőben magamra rángattam, összekötöttem a hajamat, megmostam a fogam, és kiültem a konyhába. A nap már az égen volt, de a busz ablakán keresztül is láttam, hogy odakint nem a legjobb idő van. Kinyitottam a hűtőt, hogy valami ehetőt keressek, mert a gyógyszert csak étkezés után lehet bevenni. Megkentem egy negyed szelet kenyeret vajjal, majd leküzdöttem a torkomon. Nem esett jól, sőt.. De mivel muszáj. Az egészségemet nem akarom kockáztatni. Miután a gyógyszer is bennem volt, elpakoltam, majd a konyha pultnak támaszkodva bámultam ki a fejemből, mígnem észre nem vettem egy közeledő alakot. Alexis jött felém, de amint meglátott, gyorsan hátraarcot csinált.

- Beszélnünk kell. – mondtam unottan. Semmi hangulatom nem volt. Se düh, se fájdal.. na jó, az talán egy pici.

- Lisa, én nem akartam, hogy ennyire nagy baj legyen. Szörnyeteg vagyok, de ezt tényleg nem így terveztem el. – kezdte a magyarázkodást. Elhittem? Fogjuk rá.

- Nem ez a lényeg. Persze, irtóra gyűlöllek még mindig, soha az életben nem fogom megbocsátani. – szögeztem le a tényeket. Itt ért mellém, és rám nézett. Szemei alatt karikák. Nem aludt? Vajon miért? Nem tán bűntudat? Áh, kizárt. Ahhoz ő túl ördögi. – Egy dolgot kérek. Zayn-t hagyd békén, oké? Nem maradt már nekem más, csak ő. Ha elveszíteném miattad, a következményeket már nem köszönnéd meg. – mondtam.

- Nem is akarom folytatni. Nekem csak Harry kell. És, nem tudom, hogy te..

- Harry a tied, nem érdekel. – vágtam szavába.

- Komolyan? – hitetlenkedett.

- Nekem nem kell egy olyan ember, aki képes volt miattad ellenem fordulni. – nem voltam kedves, sőt kifejezetten bunkó mondat volt, de szokjon hozzá.

- Köszönöm. – motyogta.

- Nem szívesen, de nincs más választásom.

- Gondolom, én se nagyon beszéljek hozzád. – próbálkozott. Szánalmas.

- Nem kéne. – bólintottam, mire megfordult, és eltűnt. Nem gondoltam, hogy valaha lesz nyugodt beszélgetésem ezzel a csajjal. Most se volt, én kifejezetten tapló voltam, de mint mondtam, szokjon hozzá, mert tőlem mást nem fog hallani. Visszaültem az asztalhoz, majd előhalásztam a fülesemet, és bedugtam a fülembe, elindítottam egy számot, amit már régen nem hallottam, de a kedvemhez illő volt. Lana Del Rey – Blue Jeans c. száma. Mikor ezt hallgattam, mindig megkaptam Ariana-tól, hogy ez egy elmebeteg szám, de most illet hozzám. Nem tudtam, hogy Matt engedné-e, de jó lenne, ha a koncerten is énekelhetném. Bár, tényleg eléggé pszicho szám, nem hiszem, hogy a rajongóim örülnének neki. Ahogy a számot 10.-jére hallgattam végig, megszállt az ihlet. Kivettem a fülemből a fülest, elővettem egy papírt, és egy tollat, majd lesétáltam a buszról, és kiültem a parkoló járdaszegélyére. Tényleg hideg volt kicsit, de nem érdekelt. A szél is fújdogált. Ölembe vettem a lapot, majd írni kezdtem rá. Egy szerelmes szám született meg 15 perccel később. Nem volt vidám, arról szólt, hogy gyűlölöm a szerelmet. Most már 2 dal várakozott arra, hogy megzenésítsem. Mikor kész volt, zsebre tettem. Azon agyaltam, hogy ezek után Harry még járni fog Alexis-el? Nem tudom, de nem is nagyon izgat. Kit akarok becsapni? Nagyon is izgat. Még mindig szeretem azt a szerencsétlent. Láttam, ahogy Niall, Liam, Louis és Ariana megjelennek a konyhában. Ők nem vettek észre. Leültek az asztalhoz, majd enni próbáltak. Még Niall sem evett jóízűen! Akkor itt tényleg baj van. Megbánták? Késő. Mivel eléggé kezdtem fázni, felálltam, leporoltam a citromsárga nadrágomat, majd felsétáltam a buszba. Amikor felértem, abban a pillanatban jelent meg Harry is. Pár pillanatig néztem, de aztán elfordítottam a szememet. Ahogy mondani szokás, síri csend és hullaszag támadt a konyhában. Jó, nem volt hullaszag, de a síri csend megmaradt. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, majd lehúztam. Éreztem, ahogy minden szem engem néz. Szinte égettek a pillantások.

- Bevetted a gyógyszert? – suttogta Ariana. Ránéztem. Sírt. Megint. Szörnyű volt így látni a legjobb bará.. a volt legjobb barátomat.

- Be. – adtam a tartalmas választ. A – számomra nem nevezhető – kínos csöndből Matt mentett ki. Mikor felsétált elém, ő is rám nézett, és megvárta még én is így teszek.

- Hogy vagy? – kérdezte félve.

- Sehogy. – válaszoltam.

- Fel tudsz ma lépni?

- Ez nem kérdés. – vágtam rá.

- De ha nem vagy erős, akkor..

- Matt. – emeltem fel a tenyerem, hogy leállítsam. Lenyelte a mondtad többi részét, majd bólintott egyet. – Hánykor kezdek?

- 5-kor. – nem válaszoltam. Engem nem, de biztos voltam benne, hogy a többieket zavarja ez a feszült hangulat. Megfordultam, és a fürdőbe sétáltam.

                                          ~ 62 nap múlva ~

                          „ Az, hogy egyedül vagy, nem azt jelenti, hogy nem vagy elég erős,

                                          hanem azt, hogy kivárod azt, amit megérdemelsz.”

Talán ez az egy mondtad jellemezné legjobban az elmúlt 62 napomat. Hol is kezdjem a mesélést? Próbálom a legelejénél, a legfontosabb dolgokat nem kihagyva. Az a bizonyos Brüsszeli koncert, szerintem mindent megváltoztatott bennem. Attól a naptól kezdve olyan voltam, mint egy élő hulla. Persze, nem szó szerint, mert nem voltam büdös, rendszeresen tisztálkodtam, egyszerűen csak kihaltak belőlem az érzések teljesen. Nem fájt, nem volt jó, nem voltam dühös, se boldog. Csak erős. Ez az egy tulajdonságom maradt meg. Merem állítani, hogy senki nem tudott volna elbizonytalanítani. Kiálltam a magam igazáért, nem hagytam, hogy mások irányítsák az életemet. Kijelenthetem: megváltoztam. Az eddigi Lisa meghalt, helyette jött egy zombi. Dolgoztam, mint egy hülye, hajtottam magam, tökéletesen akartam teljesíteni. Nem húztam fel magam semmin, ha pedig megtörtént, nem volt ajánlatos a közelemben maradni. A fiúk? Kezdjük, mondjuk Harry-vel. Most ő a magányos farkas, aki próbálkozik a nemtörődömséggel, de nem jön össze neki. Alexis-el rögtön a kiborulásom után 1 héttel szakítottak, de erre még később visszatérek. Voltak próbálkozásai, hogy beszédbe elegyedjünk, de nem hagytam magam, még ha belülről annyira szerettem volna. Olyan voltam, mint egy gladiátor. Védtem a lelki állapotomat, védekeztem, falakat húztam magam köré, és csak egy ember rendelkezett kulccsal, akivel soha nem bunkóztam, sőt.. ő volt, akinek sikerült megnevettetnie! Ő nem más, mint Zayn. A barátságunk halál biztos, a minket összekötő fonalakat senki nem tudná elszakítani. Éjszakákat beszélgettünk át, próbáltunk úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, ami legtöbbször nehéz volt, de az ő közelében teljesen felszabadultam. Minden titkomat tudta, minden problémámat, és ez fordítva is igaz. Egy kívülálló ember, vagyis nem egy, hanem az összes, aki nem ismert minket, azt hitte, hogy több van köztünk, mivel kézen fogva sétáltunk, nem telt el úgy 5 perc, hogy ne öleljük meg egymást, vagy ne adjak egy puszit az arcára. Imádtam, imádok vele lenni. Olyan nekem, mint egy legjobb barát, és egy nagytesó keveréke.

Niall, Liam és Louis sem önmagukat adják. A nyilvánosság előtt persze hülyéskednek, nevetgélnek, és tényleg nem látszik, hogy legbelül mennyire pocsékul festenek. Niall nem eszik rendszeresen, Louis nem viccelődik, Liam-et pedig nem érdekli, hogy mi történik körülötte. Egy időben magamat okoltam ezért, miattam bomlott fel az a nagy összhang, ami az 5 fiú között volt, de Zayn azonnal leállított, mondván, hogy erről csak ők tehetnek, saját maguknak csinálták a bajt. Igaza volt. Ha nem pártolnak el mellőlem, nem történik meg ez a nagy változás.

Ariana. Szegény össze van zuhanva. Talán ő viseli ezt a legrosszabban, amit megértek, hiszen legjobb barátnők voltunk ezelőtt, most pedig nem beszélünk. Rengetegszer akartam már odamenni hozzá, hogy megöleljem, hogy megbocsássak, de nem tettem meg. Biztos vagyok benne, hogy egyszer az én haragom is elszáll, mivel nem akarok rájuk örökké pikkelni, de ez még nem mostanában lesz. Kértem már őket, hogy viselkedjenek úgy, mintha semmi nem történt volna, igen, hozzájuk szóltam, de azt kaptam válaszul, hogy miattuk szenvedtem, és ezt most ők megérdemlik. Letudtam magamban. Ahogy érzik.

A rajongóim fanatisztikusak. (direkt írtam fanatisztikusnak. – szerk.) Imádom őket. Annyi erőt adnak, hogy azt elmondani nem tudom. Nyugodtan énekelhetek depis számokat a koncerten, mert örömmel fogadják, velem énekelnek, és szeretik. Ez nem azt jelenti, hogy ez Lisa Hemstwort koncert olyan, mint egy temetési szertartás! Hülyéskedünk, nevetgélünk, beszélgetünk. Azt hiszik, minden rendben van, de csak azért, mert nem látnak az álarcom mögé. Ezt, az úgymond álcát, már tökéletesen kifejlesztettem. Saját menedzseremet meg tudtam téveszteni vele.

És ami talán a legjobban érdekel titeket. Alexis.. Brüsszel után Németországba mentünk. Mondhatni, hogy terrorban élt, persze ez túlzás. Nem könnyítettem meg az életét az biztos. Ne értsetek félre, nem okoztam neki fizikai fájdalmat, de lelki fájdalmat annál többet. Éreztettem vele, hogy gyűlölöm, amiből egy hét után elege lett, és bevallotta nyíltan, az összes turnéban részt vevő embernek, hogy tényleg hazudott, mert megfenyegetett. Talán Harry volt az egyetlen, aki reménykedett az ellenkezőjében. Nem tudom, mit érez, de igazából nem is akarom megtudni. Úgysem érteném meg. Alexis hazarepült Párizsba, és megígérte, hogy örökre eltűnik az életemből. Nagyon remélem, hogy be fogja tartani.

Most éppen a repülőn ülök, és az ablakon kibámulva nézegetem a felhőket. Annyira szabadok, akár csak egy madár. Nincsenek problémáik, azt csinálnak, amit akarnak, szabadon szállnak. Néha én is szeretnék szárnyakat, hogy elmeneküljek a problémáim elől, de ez nem ilyen egyszerű. Megtanultam csendben szenvedni, kivétel, ha Zayn mellettem van, mert akkor neki panaszkodok. Őszintén, szerintem nem sírtam már másfél hónapja. Elég jól tartom magam, igaz? Pedig azelőtt naponta egyszer sírtam, reggeltől estig. Most pedig nincsenek könnyeim. Lehet tényleg elfogytak, mikor mélyponton voltam. Most emelkedek felfele, akár egy felhőkarcoló. Honnan jött a felhőkarcoló szó? Jelenleg egy papírtra írom legújabb dalomat, a Skyscraper-t. Ez az eddigi legérzelmesebb dalom, pedig már van egy pár. Az ominózus nap óta, amikor kiakadtam, megfogadtam, hogy papírra fogom vetni az érzéseimet. Míg más a naplójába, és a dalaimba panaszkodtam. A bőröndöm rejtett kis zuga, ahova a dalokat rejtettem, már dugig volt. Az összes meg volt zenésítve, készen állt arra, hogy megmutassam a nagyvilágnak. Elgondolkoztam rajta, hogy eléneklem, de elvetettem ezt az ötletet, mert akkor mindenki rájönne, mit is érzek valójában. A Skyscraper más. Ezt a színpadra írom, szeretném, ha ezt meghallgatná mindenki. Furcsa vagyok. A lightosabb számokat nem, de az ilyen mély lelki dalaimat megosztanám a közönséggel. Néha nem értem magam. Mintha idegen lennék a saját szememben is.

Zayn, fejét vállamra hajtva szuszog. Keze, mely enyémbe fonódik, néha megrándul, vagy egyszerűen csak újra megszorít, mintha ellenőrizné, hogy tényleg itt vagyok-e. Jellegzetes illata átjárta a ruhámat, de nem bántam, mert megnyugtat. London felé repülünk. Vissza a gyökerekhez. A legutolsó koncertünkre, mellyel a turné hivatalosan is lezárul majd. Fáj, legbelül, legmélyen, talán örömmel tölt el, hogy vége van. Nehéz volt, kimerültem, nem vágyok másra, csak a saját ágyamra, és a folyamatos lustálkodásra. Egyik felem szeretne normális életet, de belátom, azt már feladtam. Normális életem már soha nem lesz. Másik felem viszont szeretne többet, és többet. Imádok a színpadon állni, és énekelni. Annál nincs jobb érzés.

Valójában furcsa érzés, hogy nemsokára, fél óra múlva Londonban leszünk. Mikor elindultunk innen, annyira máshogy képzeltem el ezt az egészet. Nem akarok panaszkodni, mert így is fantasztikus volt, de nem olyan értelemben, ahogy hittem. Arra számítottam, hogy Harryvel erősödni fog a kapcsolatunk, együtt leszünk mindig, turbékolunk majd, mint a szerelmes párok. Hát, nem így lett. Talán az első másfél hétben így is volt, de utána ez megváltozott. Nem akarom részletezni, hiszen tudjátok.

A kezemben lévő toll szinte serceg, olyan gyorsan írok. Rengeteg ihletem van, a szavak özönlenek belőlem, mintha egy vulkán lennék, a szavak pedig a bennem lévő láva. Szívszorongató visszaolvasnom, fáj is, de igaz. Tényleg megtörtént velem. Azt tervezem, hogy már ma előadom a Londoni közönségnek, és meglátjuk, mi lesz a véleményük. Matt még nem tud róla, sőt.. Zayn-en kívül senki. Nem is baj, nem fogom neki elmondani, meglepetés lesz. Vagy örülni fog, vagy nem.

- Öveket becsatolni, leszálláshoz készülünk. – morgott a pilóta a mikrofonba. Végigsimítottam Zayn arcán, aki pislogott párat, majd rám mosolygott.

- Csatold be magad. – mondtam. Miután végrehajtotta a kért folyamatot, újra megfogta a kezem, melyet el kellett engednie pár másodpercre.

- Hogy állsz a dallal Bella? – vette ki kezemből a kis papírt. 62 napon keresztül Bellának hívott. Egyszer sem hallottam szájából az igazi nevemet. Egyszer egy riporter is próbált így szólítani, de finoman szólva a tudtára adtam, hogy senki nem hívhat így, Zayn-en kívül. Olyan vagyok, mint egy anya oroszlán, aki a kicsinyét védelmezi, aki jelen esetben Zayn. Ha egy rossz szót szól bárki is, ami a kapcsolatunkat illeti, szinte torokra ugrok, és szétszedem az illetőt. Érzékeny vagyok erre a témára, mert ő az egyetlen olyan ember, akit ilyen közel engedtem magamhoz életem során, ráadásul úgy, hogy ő fiúból van.

- Már majdnem kész.

- Gyönyörű lett. – adta vissza, majd nyomott egy puszit az arcomra.

- Köszi Malik. – mosolyogtam. Próbálkoztam én is becenevekkel, de a Malik maradt a legjobb, és legtalálóbb. A gép ereszkedni kezdett, mi pedig megpillantottuk a repteret. Amint a gép vízszintbe volt, és megállt, felálltunk a helyünkről, és lesétáltunk a nagy gépről. Zayn szorosan követett, a kezemet egy pillanatra sem elengedve. Paparazzi tömeget pillantottunk meg, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy voltak vagy 50-60-an. A rajongókat úgy kellett lefogni. Üdv újra London!