77.rész

Sziasztok!:) Bocsi, hogy ilyen későn, de nem régen estem haza. Tudom, hogy Szombatra volt megígérve, de mint írtam nektek, nem voltam itthon. A részről nem nagyon akarok semmit sem mondani, talán annyit, hogy kitartás, már nem sok depi van hátra. 

A Facebook-on tartott versenyen köszönöm a szavazatokat, aranyosak vagytok, harmadik lettem!:D A díjat, a rész végén láthatjátok majd.

35 rendszeres olvasóval, és 25.000 kattintással rendelkezek, ami örömmel tölt el, és hálás vagyok nektek. Ezen a kis pihenőn volt időm gondolkozni a folytatással kapcsolatban, rengeteg ihletet kaptam.:)

Mivel már csak 2 nap van szerdáig, ezért nem növelem a tetszik-eket, se a komikat, hanem marad ugyanannyi, mint ezelőtt. 30 tetszik, és 16 komi után jelentkezem! Pusszantás! :)♥

                                                                         ~ Dal ~

                                „ Nehéz dolog mosolyt színlelni, miközben belül szétesem..”

Sírva lépkedtem az eredeti ruháim felé, majd a derekamról levettem a rám szerelt kis bigyót, amiből szólt a zene. Mintha csak kívülről látnám ezt az egész jelenetet, bőgtem, és nem tudtam abbahagyni. Az ajtóm hírtelen nyílt ki, majd be is csukódott és kattant a zár. Két ember jött be rajta, és ahogy ki tudtam venni oldalról, két legjobb barátom. Odajöttek hozzám, és megöleltek. Még jobban eleredtek a könnyeim.

- Csodállak. – motyogta Ariana.

- Miért? – kérdeztem zihálva.

- A helyedben már megtéptem volna azt a – útszéli jelző..

- Erős vagyok. – hitegettem őket, vagy talán csak magamat.

- Igen Lisa, erős vagy. – szólalt meg Zayn.

- Beszéltél Louis-val? – húzódtam el tőlük.

- Igen. Elmondta, hogy Harry minden kis részletet elmesélt neki.

- Milyen részlet? – érdeklődött Ariana. Zayn beszélni kezdett. Elmondta, hogy Alexis felhívta Harry-t, akik az Eiffel toronynál találkoztak. Állítólag a csaj sírt, még csókolóztak is Harryvel. Aztán azt mondta, hogy én felhívtam, és megfenyegettem, hogy Harry az enyém, meg hogy meg fogom öletni.

- Szemét. – rogytam le a mögöttem lévő székre.

- Lisa, mi történt valójában? – guggolt le elém Ariana. Miután elmondtam nekik, hogy felhívott, és szó szerint miket mondott, barátnőmet úgy kellett lefogni, hogy ne menjen ki, és intézze el Alexist.

- Menjetek el bulizni. – álltam fel.

- Tessék? – hitetlenkedett Zayn.

- Azt hiszed, egyedül hagyunk ilyen állapotban? – hüledezett Ariana.

- Megleszek. Igazából már van elfoglaltságom. Azért, mert nekem nem rózsás a kedvem, nektek még lehet. Menjetek el, kérlek. – könyörögtem.

- Miért akarsz ennyire egyedül maradni? – fúrta pillantását belém Ariana. Annyira tudtam, hogy mire gondol.

- Nyugodj meg, nem akarom felvágni az ereimet, se begyógyszerezni magam, se semmi más. Nem fogom eldobni az életem egy ilyen kis szuka miatt. Nem hagynám el a szüleimet, a barátaimat, és titeket. Sőt, látni akarom Alexis arcát, mikor az egész kamuzása kiderül. – hadartam el.

- Biztos ezt akarod? – fordított maga felé Zayn.

- 100%. Érezzétek jól magatokat. – erőltettem magamra egy mosolyt. – Most viszont már át akarok öltözni. Segítesz kicipzárazni? – kértem segítséget Arianatól.

- Gondolom akkor most ki kéne mennem. – csinált hátraarcot Zayn.

- Nem zavar a jelenléted. – vágtam rá.

- Komolyan? – fordult meg elképedve. Megráztam a fejem, mire vállat vont, majd ledobta magát egy székre. A ruhát letoltam magamról, majd összehajtva tettem a szék karfájára. A nadrágomat és a toppomat magamra cibáltam, összekötöttem a hajam, majd zsebre tettem a telefonom. Hárman léptünk ki a folyosóra, majd kisétáltunk a parkolóba, ahol a többiek álltak. Alexist nem láttam, aminek legbelül kicsit meg is örültem. Reménykedtem benne, hogy elütötte egy kocsi, vagy elrabolták a földönkívüliek, esetleg megerőszakolta egy hajléktalan, vagy.. Na jó, ez durva volt.. Bármennyire gyűlölöm, ezt csak nem kívánhatom neki. Vagyis.. Miért ne? Erőszakoljanak meg nyugodtan!

Míg a többiek a buszban rohangáltak, hogy átöltözzenek, és kicsípjék magukat, addig én leültem a parkoló járdaszegélyére. Lehajtott fejjel bámultam egy nagy kődarabot. A nap már lemenőben volt, hiszen 8 óra fele mozgott az idő. Eleve fél órás késéssel kezdték meg a fiúk a koncertet, két órát lenyomtak, ami már fél6, utána pedig én is 2 óráig ugráltam a színpadon. Bármennyire akartam elfelejteni, Louis szavai visszacsengtek a fülemben. Felhúztam magam. Csalódott bennem?! Könyörgöm, ezt én mondhatnám, mert ő pártolt el mellőlem. Az állítólagos barátjától! Nem akarok beletörődni abba, hogy el fogom veszíteni Harry-t, és Louis-t is. Hiszek benne, hogy egyszer minden jóra fordul. Ahogy a mondás is tartja, a remény hal meg utoljára!

A buszajtó fújtatással nyílt ki, majd egy fekete, ülepes nadrágos, piros-fekete kockás ingű, Nike cipőt viselő, felállított hajú srác lépett le róla. Szétnézett, majd mikor meglátott, elindult felém, arcán egy féloldalas mosollyal. Leült mellém, kezével térdére támaszkodott, majd rám nézett, és megvárta, míg én is így teszek.

- Biztos nem jössz? Megvárnálak, míg elkészülsz. Jó buli lesz. – húzódott közelebb, így vállunk összeért.

- Inkább kihagyom- motyogtam. – Nincs hangulatom egy bulihoz, se a hangos zenéhez, tánchoz, de a Harry-Alexis álompároshoz se.

- Velem lennél.

- Neked se hiányzik most egy szívfájdalmas lány, Zayn. Azért mész, hogy bulizz.

- Hidd el, hogy inkább vagyok veled, minthogy bulizzak. Ez az egész már régen nem arról szól, mint régen. Hanem a sok pia, a drog, és a segg részeg csajok.

- Úgy beszélsz, mintha annyira nagyon öreg lennél. – mosolyogtam.

- Szemtelenkedünk? – nevetett. Fejemet vállára hajtottam, ő pedig fejét enyémre támasztotta.

- Nem tudom, mi lenne velem nélküled Zayn. – szólaltam meg halkan, majdnem, hogy suttogva.

- Ne csinálja hülyeséget Bella. – annyira dörmögős hangja volt. Harryéhez képest nem annyira, de alapjáraton ő is régen bemutált már. Akár csak egy kisebb medve. Inkább maci.

- Soha. – motyogtam. – Aztán, ha úgy alakul, ne szégyellj becsajozni. – böktem oldalba játékosan. – Jól válassz.

- Neked fogom bemutatni elsőnek, oké? – nevetett.

- Megbeszéltük. – mosolyogtam. A többiek is leszálltak lassan a buszról, így Zayn-t is elengedtem. Megöleltem őket, két kivétellel, majd megvártam, míg elmennek, aztán felsétáltam a buszra.

- Elmegyünk enni, addig rád hagyhatom a buszt? – nézett rám Weldon. Brooks is a buszban volt, gondolom rá értette a többes számot.

- Persze, menjetek nyugodtan. – varázsoltam arcomra egy mosolyt.

- Biztos nem lesz baj? – nézett rám apáskodva testőröm.

- Menjetek már. – mutattam az ajtó felé mosolyogva.

- Jól van Törpe. Vigyázz magadra. – ölelt meg, majd lesétáltak, én pedig bezártam a busz ajtaját. Törpe. Ezt utoljára Louis mondta nekem. Louis, aki már nem a barátom. Fájdalmas belegondolni. Idő közben teljesen besötétedett, ezért leültem az ülőgarnitúrára, de villanyt nem gyújtottam. Néha egy-egy kocsi fényszóró világította meg az arcomat, de azon kívül semmi más fény nem talált meg, míg nem a telefonom csörögni kezdett. Ismeretlen szám. Volt tippem, hogy ki keres.

- Lökjed. – vettem fel.

- Jó a buli. – adta tudtomra Alexis.

- Nem kérdeztem, nem érdekel.

- Kár.. Pedig Harry igen jól érzi magát a számmal. - annyira tudtam, hogy vigyorog. Nyeltem egy nagyot, majd próbáltam halál nyugodtan válaszolni.

- Féltékennyé akarsz tenni? Bocs, de ezt lekésted. Megvagyok Harry nélkül. Tudod, ahogy mondják, odaadtam a rászorulónak.

- Nem tetszik ez a hangnem.

- Leszarom. – válaszoltam.

- Most leteszem, megyek, elbeszélgetek Niall-el. Ideje, hogy ő is megtudja, hogy zaklatsz.

- Niall nem fog hinni neked. – ugye? Könyörgöm, mondd, hogy nem fog neki hinni! Beleőrülnék, ha még egy embert veszítenék el.

- Louis-ról is ezt gondoltad, és már ő is mellettem áll. Képzeld, kaptam tőle egy karkötőt. – újságolta. Kinyomtam a telefont. A hozzám legközelebb eső tárgyat, ami jelen esetben egy pohár volt, megfogtam, majd erősen vágtam földhöz. Hangos csörömpöléssel tört szilánkjaira. Amint megtettem azonnal megbántam, ezért feloltottam a lámpát, és sírva takarítottam fel a földről. Már megint bőgtem. Komolyan mondom, több víz van bennem, mint a Fekete-tengerben. Nem tudtam mit csinálni, csak álltam, fogtam a fejemet, és sírtam, reménykedve, hogy Niall hisz annyira bennem, hogy ne vegye be Alexis meséjét.

Hirtelen vezérlettől fogva befutottam a „szobánkba”, elővettem egy tollat és egy papírt, majd írni kezdtem a sorokat, amelyek most szívből jöttek. „ I'm not the type to get my heart broken. I'm not the type to get upset and cry. „ Csak úgy dőltek belőlem a szavak. A könnyem fojt, miközben a rímeket összeegyeztettem. 20 perc után azt vettem észre, hogy egy kész dal áll előttem a papíron. Már csak valami dallamot kellett rá kitalálnom, ami a későbbiekben kiderült, nem bizonyult nehéz feladatnak. Miután már megvolt az elképzelésem, felpattantam, átmentem a fiúk szobájába, felkaptam Niall gitárját, majd leültem vele egy székre, magam elé vettem a lapot, melyre írtam, majd pengetni kezdtem. Soha nem említettem, és szerintem senki nem is tudja rólam, még Ariana se, hogy totálisan tökéletesen tudok gitározni. Furcsa, ugye? Eleinte nem akart összejönni, de aztán meglett a kemény munkám gyümölcse. Az első, segítség nélkül megírt, saját számom.

5-ször énekeltem el, aztán a lapot összehajtottam, és betettem a bőröndöm legkisebb, és legeldugottabb zsebébe. A gitárt a helyére raktam, és miután megbizonyosodtam róla, hogy az idő szépen eltelt rajtam, és az óra már fél 12-őt mutat, elmentem lezuhanyozni. A meleg víztől elálmosodtam, de szerintem a sírás is megtette a hatását. Elvonszoltam magam az ágyamig, felmásztam rá, majd behunytam a szemem, és szerintem azon nyomban el is aludtam.

                                                  ~*~*~

Az elkövetkezendő napjaim nagyon döcögősen teltek. Másnap a fiúknak fotózásra kellett menni, míg nekem közönségtalálkozóm volt a rajongóimmal. Annyira, de annyira aranyosak voltak! Ennyi kedves szót talán még soha életemben nem kaptam. Itt egy olyan ember se volt, aki utálna. Ajándékokat kaptam, kérdezősködtek, és nagy meglepetésemre, szidták Alexist! Nem tudom, hogy mennyire informáltak, de csupán már azért is paprikásak rá, mert felbontotta a sztárvilág „álompárját”. Ez alatt értettek Harry-t, és engem. Itt 2 órát töltöttem, utána visszamehettem a buszba, ahol csak mi lányok voltunk, és unatkoztunk. Ariana fejéből kipattant az ötlet, hogy menjünk egyet sétálni, és 5 perces unszolás után, kénytelen voltam velük tartani. 5 órára értünk vissza, társaságunk bővült a fiúkkal. Úgy döntöttünk, hogy a nap további részében lazulni fogunk, ezért mindenki elvonult a saját dolgára. Kezdtem megörülni, hogy ma nem kell sírnom semmiért, nincs rá ok, de ez az elképzelésem hamar felbomlott, mikor megláttam Harry-t, és Alexis-t a parkolóban, ahogy felhőtlenül nevetgélnek. Szerettem volna újra összetörni egy poharat, de a tegnapi miatt is bajba kerültem, mert mindenki azt hitte, hogy direkt csináltam, hogy felvágjam az ereimet! Nagyon öngyilkos jelöltnek néznek. Helyette inkább a bőröndömből kivettem a kis papírt, bezárkóztam a fürdőbe, majd nagyon halkan énekelni kezdtem a dalomat. Megfordult bennem, hogy megmutatom Matt-nek, de mivel ismerem, tudom, hogy ebből slágert akarna csinálni, és a piacra akarná dobni, ahogy ezek a nagyon fontos emberek fogalmaznak. Én viszont nem akarom, mert ez a saját lelki problémám, és ezt senkinek nem kell tudnia, hogy valójában mit érzek.

Azt ezt követő napom teljesen szabad volt, mivel csak a fiúknak kellett közönségtalálkozóra menni, és nagy mázlimra a lányok is velük tartottak. Előző nap felfedeztem, hogy Matt és Brooks közös szobájában van egy zongora. Furcsa, ugye? Turnébuszban zongora. Miután megbizonyosodtam róla, hogy egy ideig még nem fog senki sem zavarni, leültem elé, felhajtottam a tetejét, majd kezeimet lágyan a billentyűkre raktam. Ismerős érzés fogott el. Utoljára 10 évesen zongoráztam, egy iskolai tehetségkutató versenyen. Úgy mond, felfedeztek, és néhány versenyre el is cipeltek, de egy kisebb összehajtás után, ami anya, és a zongoratanárom között történt, abba kellett hagynom, mert megtiltották. Rengeteget sírtam miatta, hiszen imádtam játszani.

Reménykedtem benne, hogy még megmaradt valami a tudásomból, ezért a gitárra megírt dalt, átalakítottam, hogy zongorán is el lehessen játszani. Nem mondom, hogy könnyen ment, de a végeredmény csodás lett. Főleg, mikor énekelni is kezdtem hozzá. Sokkal jobban szívszorongató volt, mint gitár kísérettel. Bőgtem. Megint bőgtem! Ilyenkor jön ki belőlem az ideg, hogy könnyeket hullajtok, méghozzá Alexis hülyesége miatt! Annyira lenne hozzá kedvem, hogy szarrá verjem, megtépjem, kórházba jutassam, de nem tehetem. Erős vagyok. Ezzel a két szóval hitegetem magamat. Egyre jobb és jobb lett a dal, ezért annak érdekében, hogy ne bukjak le, abbahagytam, és felhívtam anyát. Amióta beszéltünk 2 napja, mindig felhívjuk egymást, egy nap akár 3-szor is. Általában elsírom neki a problémáimat, ő pedig jó anya módjára végig hallgatja, és próbál segíteni, de telefonon keresztül nem egyszerű megoldani a lányod problémáit.

Hétfőn reggel korán keltem, de nem azért, mert akartam, hanem mert hangos csörömpölés támadt a konyhában. Eleinte azt hittem, hogy egy betörő, ezért remegő lábakkal lépkedtem ki, de rájöttem, hogy csak Matt ejtett el egy kanalat.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek. – nézett rám bűnbánóan.

- Semmi baj. – mosolyogtam álmosan. – Te miért vagy fent ilyen korán?

- Interjúm lesz, nem is akartam nektek szólni róla.

- Értem. – vágtam rá. – Mikor indulunk Brüsszel-be? – kérdeztem, majd elővettem egy poharat, hogy töltsek bele vizet.

- Még ma. Amint végeztem az interjúval. Már csak fel kell vennünk Alexist, aztán indulunk. – mintha azon nyomban megbénultam volna, a kezem elgyengült, és kiesett belőle a pohár. Mondanom sem kell, széttört, de nem halkan, hanem nagyon hangosan.

- Mi az, hogy felvesszük Alexist? – kérdeztem idegesen, mégis sírás közeli állapotban.

- Harry nem mondta? Mivel Alexis a barátnője, kiharcolta magának, hogy velünk jöhessen. – minden egyes szónál azt éreztem, hogy a szívembe tűket döfnek, majd a legvégén egy tőrt, és jó erősen megforgatják bennem. Rettentően fájt.

- Mi volt ez? – hallottam magam mellől a kiáltást, majd szellőt. Mivel oldalast álltam, szemem sarkából láttam, hogy mindenki az ajtóban áll, és figyelnek.

- Lisa, minden rendben? – kérdezte Ariana. Nem tudtam rá nézni, csak bámultam az összetört pohár szilánkjait. – Megint eltörtél egy poharat. – jelentette ki.

- Ez véletlen volt. – motyogtam megsemmisülten.

- Mert a másik nem? Lisa, mi a franc van veled? – kérdezte Niall idegesen. Tudtam, hogy csak aggódik.

- A másik nem. Földhöz vágtam, oké? – csattantam fel. Ijedt pillantásokkal találtam magam szemben. – Fogjátok fel, nem vagyok öngyilkos jelölt. Nem akarom megölni magam, egy olyan rohadék miatt, mint Harold barátnője! – kiabáltam. – Amúgy, sok boldogságot kívánok! – meredtem Harryre. Kivételesen nem ideges, hanem inkább meglepett pillantással ajándékozott meg.

- Lisa, miért vagy ilyen furcsa mostanában? Mi a baj? – tette vállamra kezét Matt. Mint egy lavina, úgy indultak meg belőlem a szavak, persze a könnyekkel együtt.

- Elegem van, érted? Gyűlölöm az életemet! Minden tökéletes, erre belibeg ez a szuka, és mindent elront! Azt hazudja, hogy megfenyegettem, közben ő fenyegetett meg engem! Elráncigálja mellőlem a barátaimat, mindig hívogat, és már nem bírom! Soha életemben nem bőgtem ennyit, mint most! Legszívesebben.. – kezdtem, de abbahagytam. Nem akartam kimondani. Matt csak várta, hogy folytatom.

- Legszívesebben? – próbált folytatásra bírni menedzserem. Oldalra néztem, egyenesen Harry szemeibe.

- Abbahagynám az éneklést, és hazaköltöznék Chicágóba! – ordítottam, majd megfordultam, és lerohantam a buszról. Az utamba kerülő köveket erősen rúgtam arrébb, és egyre csak sírtam, és sírtam. Ideges voltam, fájt, és komolyan megfordult a fejemben, hogy most azonnal felhívom anyát, hogy hazamegyek.

- Lisa? – hallottam mellőlem egy vékonyka és bizonytalan hangot. Odakaptam a fejem, és egy barna hajú, lazán sminkelt, gyönyörű, korombeli lánnyal találtam szembe magam.

- Kérlek, most ne akarj beszélgetni. – rogytam össze a földön. Kérésem ellenére, mellém térdelt, és megölelt. Jól esett a gesztusa, pedig fogalmam sem volt, ki ez.

- Nem tudom mi a baj, de nyugodj meg! – simogatta a hátamat.

- Ki vagy? – húzódtam el tőle.

- Hatalmas rajongód. Fáj így látni a példaképemet.

- Tessék? – kérdeztem megszeppenve.

- A példaképem vagy. – mosolygott. – Egy aláírást akartam kérni, de ha most nem aktuális, akkor majd máskor, ha még jössz Párizsba. – sütötte le szemeit szomorúan.

- Hol írjam alá? – fogtam meg vállát, mire felcsillant a szeme, és egy papírt adott. A kapott tollal odafirkantottam a nevem, és elé azt, hogy „nagyon köszönöm”. Miután megkapta, elment, hogy ne zavarjon, de még előtte elmondta, hogy bármi is a baj, nagyon erős vagyok, mert a többi rajongó, semmit nem lát rajtam. Jól estek a szavai, és el is felejtettem a hazamegyek elméletemet. Ott, abban a percben ígértettem meg magammal, hogy bármi történjen, akár az összes barátom átáll Alexis-hez, vagy csak megutálnak mindannyian, ezt a turnét végigcsinálom, a rajongóim miatt!