75.rész

Sziasztok! Aktívak voltatok, összehoztatok mindent, amit kértem, ezért én is meghoztam az új részt. Csak annyit szeretnék róla mondani, hogy nem lehet mindig Happy, és ez most az elkövetkezendőkben tényleg nem lesz az. Nem fog minden megoldódni villámcsapás módjára, mert mint említettem, elérkeztem a fő bonyodalomhoz a történetben. Remélem, hogy emiatt nem fogtok lelépni, és továbbra is olvasói maradtok az oldalamnak, hiszen ami nagyon rossz, annak általában a vége mindig nagyon jó. Abbahagytam, nem utalgatok tovább semmire, jó olvasást kívánok a részhez! Szerdán fogom hozni az újat, ha 25 tetszik, és 16 komi összegyűlik. Pusszantás.♥

                                         ~ Fenyegetések ~

Reggel 6 órakor kipattant a szemem. Eleinte csak bámultam a plafont, és próbáltam felidézni a múlt eseményeket, hátha csak álom volt, csak túl valóságosan, ám a telefonom megnyitása után, az Alexistől kapott üzenet majd kiszúrta a szememet. Idegesen tettem vissza eredeti helyére, majd kezeimbe temettem arcomat. Szinte hallottam agytekervényeim forgását. Valamit rosszul csináltam? Ha nem akadok ki az interjú után annyira, akkor nem lett volna lehetőség erre az egész kis megcsalásra. Ha a fürdőből még időben kijövök, nem csókolják meg egymást, és Alexis nem tudja elbizonytalanítani Harry-t. De ez mind feltételes mód, bassza meg! Nem én rontottam el, hanem Harry, és nem is elsőre. Ebben az egészben hiába akarom magamra hárítani a rossz barátnő szerepét, egyszerűen nem megy.

Kiszálltam, vagyis inkább kigördültem az ágyamból, odafigyelve, hogy a másik 3 békésen szuszogó lányt ne ébresszem fel. A pizsamám egy forrónadrágból, és egy bő pólóból állt, ezért csak egy mamuszt húztam a lábamra, és kicsoszogtam a „konyhába”. Egy jó erős feketekávét főztem magamnak, és bár utálom így magában, leküzdöttem a torkomon. Fel kell, hogy pörögjek, mivel ma koncert lesz, és a rajongók felé a felhőtlenül boldog oldalamat akarom sugározni, ha egyáltalán jelen állapotban rendelkezek olyannal. Enni nem akartam, nem azért, mert nem voltam éhes, hanem mert egyszerűen nem volt hozzá kedvem. Csak ültem, és bámultam magam elé. Elővettem a telefonom, és megnéztem a Twitter fiókomat. Rengetegen izgultak miattam, kedves szavakat kaptam, persze volt rendesen a gyűlölködőkből is, de most a többség inkább az aranyos csoportra esett. „Jó reggelt. Felemelő érzés, ahogy 6 órakor kipattan a szemem, és nem tudok aludni. A pletyka megerősítve, Harry és én mától külön utakon járunk. Köszönöm a kedves szavakat! Lisa.xx” Miután kiírtam, nézelődtem a világ trendek között. Hatalmas meglepetésemre az első „Harry&LisaLegyenEgyPár!” néven futott, míg a második „Harry&LisaVégreKülön” címet képviselte. Miután kellő képen felhúztam magam, a telefonomat az ágyamra tettem, majd a bőröndömhöz lépkedtem, és kivettem belőle egy rövidnadrágot, ahhoz pedig egy fehér trikót. A fürdőbe mentem, gyorsan magamra kapkodtam őket, aztán írtam egy cetlit, amit a hűtőre akasztottam, mivel úgy is az lesz az első, amit letámadnak. „Futni mentem. Lisa.” Ahogy a sárga cetli a hűtő felületére tapadt, felhúztam a tornacipőmet, a fülembe raktam a fülesemet, és elindítottam a Big Time Rush & Jordin Sparks – Count I Non You c. számát. Valahogy a hangulatomhoz illett. Harry megsebzett, nem is elsőnek. Odakint hideg volt, lenge öltözékem nem sokat takart belőlem, így hamar libabőrös lettem, de nem érdekelt, csak futottam. Soha nem voltam sportkedvelő, főleg nem a futás, de most megnyugtatott. Gondolkoztam. Mindenről, ahogy ez lenni szokott, ha egyedül vagyok. Mit is vártam? Annyira számíthattam volna valami bonyodalomra, hiszen, olyan tökéletes volt minden. Híres voltam, rengeteg rajongóval, egy tökéletes pasival, két legjobb baráttal, és 3 hülye sráccal. Az életem tökéletes volt, de most már koránt sem az. Vége van az „álom” kapcsolatomnak. Ha belegondolok, míg nem ismertem a fiúkat, nem voltam annyira odáig értük. Ariana volt a nagy rajongó, én pedig eltűrtem őket. Az első találkozásnál felfigyeltem Harryre. Az aranyos göndör fürtjei, a gyönyörűen rikító szeme, a sármos mosolya, és az arcán elterülő gödröcskék. Nem mellesleg izmos hasa, széles vállai, és a megjelenése. Bármennyire is akartam volna normális életet, elkerülhetetlen volt, hogy ne váljak egy picit is híressé. Na meg aztán jött az éneklés, ahogy a koncertjükön jól éreztem magam, a csókunk Banbury-ban. Tündérmesébe illő, nem igaz? Pont ez volt a baj.

Megfordult bennem, hogy hagyom az egészet a picsába, szó szerint, és haza megyek Chicagóba, de ez nem ilyen egyszerű. Tudom milyen érzés, mikor az ember rajong valakiért, és ő egyszer csak abbahagyja az éneklést a lelki problémái miatt. Egy világ omlik össze ilyenkor az emberben. Nem akarom cserbenhagyni a rajongóimat, hiszen nekik köszönhetem, hogy itt vagyok. Ha nem vette meg volna senki a lemezemet, ha nem jöttek volna el a koncertekre, a közönségtalálkozókra, most nem tartanék itt. Bármennyire is leszek padlón, soha nem fogom cserbenhagyni azokat az embereket, akik szeretnek.

Rengetegszer játszotta le az IPhone-om újra és újra a BTR számot, de nem izgatott, jól esett ezt hallgatni. Egy órája már biztos futottam, mikor az Eiffel toronyhoz értem. Tegnap már volt szerencsém benne, hogy megcsodálhattam, de nappal teljesen más. Nem annyira szép, persze így is van az egésznek egy romantikus körülölelő burka. Idős párok üldögéltek a padon, de fiatalokat is láttam, egyaránt. 7 óra fele mozgott az idő, ezért lefeküdtem a fűbe, és úgy állítottam vissza egyenletesre a légzésem. A fölém magasodó torony, így fekvő helyzetből ijesztő. Olyan, mintha bármelyik pillanatban rád akarna dőlni. Rémisztő, de még így is csodálatos. Az eget pár kusza felhő tarkította, a nap már előbújt, és a reggeli kis nyüzsgés is kezdett beindulni. Fél 8 fele indultam vissza a buszhoz, és ezt a távot is le tudtam futni, megállás nélkül. Valamit csak tudok, lehet bevezetem ezentúl a reggeli futásokat, mert felfrissítenek. De, lehet a kávé is most kezd hatni. Visszafele váltottam a számlistán, és Maroon 5 – Payphone c. slágerét ordítattam a fülembe.

A buszhoz érve egy kicsit pihegtem, mire eredeti légzésem visszaállt, és úgy szálltam fel. A többiek már ruhában ültek a nagy ülőalkalmatosságon, és úgy beszélgettek, de amint megláttak, sajnálattal teli arccal néztek rám. Nem kell sajnálni, köszi, megvagyok nélküle is.  Végig járattam szemem a kis társaságon, de egy pillantásnál kicsit elidőztem. Harry bámult rám, szemei alatt fekete karikák, amik arról árulkodtak, hogy nem túl sokat aludt az éjjel, de valahogy nem tud meghatni. Makacsul kaptam el a szemem, mikor hátamat egy természetellenes kis szellő csapta meg.

- Kifutottad magad? – kérdezte menedzserem. Egyet bólintottam. – Ellopta a cica a nyelved? – mosolygott.

- Még meg van. – nyújtottam ki, de valahogy nem voltam viccelődős kedvemben. – Mikor kezdődik a koncert?

- 3 órakor, addig azt csináltok, amit akartok. – tudomásul vettem, majd a fürdő felé indultam. Harry végigkövetett pillantásával, és szinte égettek a szemei, de erőt vettem magamon, és elhatároztam, hogy én nem fogok beszélgetést kezdeményezni, talán, még folytatni sem.  A futás miatt elég szépen leizzadtam, ezért egy frissítő zuhany mellett döntöttem. Kivettem egy kék rövidnadrágot, és egy kék trikót, melyből a hasam egy része kint van, majd bezárkóztam a fürdőszobába, és a forró víz alá álltam. 

Általában a tusolásaim 75%-a elmélkedés, míg a 25%-a tisztálkodás, azonban most 90%-a volt elmélkedés 10%-a tisztálkodás. Még egyszer megmostam a fogam – mint említettem, imádom – felkötöttem a hajam, magamra vettem a ruhákat, még egy utolsó elszörnyedés után, amit a tükörképem tanúsított felém, kiléptem a folyosóra. A többiekhez most nem volt hangulatom, ezért Matt és Brooks szobájába vonultam – gondolom, nem bánják – mivel csak ott van nagyméretű franciaágy, és TV. Levetődtem a frissen vetett puha paplan közé, majd bekapcsoltam a TV-t. Meg kellett volna lepődnöm, de nem tettem, mikor saját magamat láttam a képernyőn, ahogy ordibálok az utcán. A sztárhírekben ment, és elmondták, hogy ezek szerint mi már nem vagyunk együtt, és még a Twitter kiírásomat is megmutatták, ahol alátámasztom ezt az egészet. Kíváncsi voltam, meddig fok ezen csámcsogni a média, de másrészt hidegen is hagyott. Miután mind a 103 csatornán végigskáláztam, és semmi izgalmasat nem találtam, úgy döntöttem, hogy megnézek valami filmet. A DVD-s polchoz másztam – mivel felállni nem volt erőm, se kedvem – majd törökülésben nézegetni kezdtem őket. Horrora Akadva.. uncsi, már ezerszer láttam. Az utolsó dal.. Hát persze, csak az hiányzik, hogy romantikázzanak a TV-ben, erre most nincs szükségem! Hupikék Törpikék.. Az valójában jó, de filmre vágyok, nem pedig a törpéhes hókuszpókra. Ó ez az, meg is van. Karate kölyök 2012. Imádom ezt a filmet, és nem azért mert Jaden Smith cuki, hanem mert írtóra izgalmas az egész, még azután is, hogy vagy 16-szor láttam. A szereplőkkel már tudom mondani a szövegüket, de sebaj. Betettem a DVD-be a lemezt, de mielőtt elindult volna, rájöttem, hogy valami hiányzik. Meg is van! A fagyi! Általában a szívfájdalmas tinédzserek mindig azt esznek, úgymond, abba fojtják bele a bánatukat. Kislisszoltam a konyhába, ahol a többiek indulásra készen(?) álldogáltak.

- Elmegyünk sétálni. Nem jössz? – nézett rám kedvesen Zayn.

- Most voltam futni, szóval ezt inkább kihagyom. – válaszoltam. Vele miért bunkózzak? Mindig mellettem van. A többiek megölelgettek, kivétel Harry-t, akinek a közelébe szándékosan nem is mentem, majd lesétáltak a buszról, Zayn kivételével, aki hátra fordult.

- Jól vagy? – simított végig karomon. Leguggoltam a fagyasztóhoz, majd egy 2 literes vanília-csoki-eper ízesítésű jégrémet vettem ki, hosszá pedig egy evőkanalat.

- A körülményekhez képest jól viselem. – motyogtam. – Még. – tettem hozzá nagyon halkan, de tudtam, hogy Zayn meghallotta.

- Fagyi filmnézés közben, reggeli futás, mikor antisportista vagy, és feketekávé, mikor gyűlölöd? Dehogy viseled jól. – nyúlt állam alá, így kényszerítve, hogy rá nézzek.

- Nincs is olyan szó, hogy antisportista. – motyogtam.

- Ebből is látszik, hogy művelt vagyok, új szavakat találok ki. – mosolygott féloldalasan. Én is megeresztettem felé egy kisebb vigyorgást, de inkább vicsorításhoz hasonlíthatott.

- Ne erőltesd. – rázta meg fejét. – Én itt vagyok, bármi történjen, oké? – bólintottam egyet, mire Zayn homlokon csókolt, majd eltűnt. Egy ideig még néztem távolodó alakjukat, azt, ahogy próbálják beszélgetésbe vonni Harry-t, de feltűnően szakadt el a többiektől. Mintha megérezte volna, hátrafordult, így tekintetünk összeakadt. Lecövekelt és úgy bámult rám. Erőt vettem magamon, majd elfordultam, és bementem a szobába.

                                                     *~*~*

Eddig nem hittem benne, és ezentúl se fogok, hogy a fagyi enyhíti a fájdalomérzetet. Dehogy enyhíti, max a testhőmérsékletemet! A nyelvem az lefagyott, szerintem ha behajlítanám, kettétörne. A fagyi nem jó gyógyír, csak a kalóriák maradnak meg belőle. Mind a 2 litert megettem, ami számomra meglepő, soha nem voltam ennyire fagyi fan, lehet azért, mert ma még nem láttam kaját. Igen, biztos ez itt a baj. A film vége felé közelítettünk, ahol a japán gyereket kiüti. Mikor elsőnek láttam, sírva szurkoltam neki, és mikor nyert, ujjongva ugrottam fel, persze még jobban bömbölve. Érzelmes embernek tartom magam, minden kis apróságon képes vagyok elérzékenyülni. Miután a filmnek vége lett, lehúztam a szobában a sötétítőt, majd a nagy ágyra feküdtem – természetesen keresztbe. Ez is egy hülye szokásom – és a plafont bámultam, amiből semmit nem láttam, mivel a szobában korom sötét volt. 5 perc után a telefonom világítani kezdett, majd rezegni a hasamon, ezért felvettem.

- Igen? – szólta bele rekedten.

- Kincsem, szia. – köszöntött az ismerős hang. Hallatára miért éreztem, hogy azonnal elkap a sírhatnék?

- Szia, anya. – motyogtam, miközben a szám már lefele görbült. Gyűlölöm, mikor eluralkodik rajtam a sírhatnék, és a szám magától kezd lefelé hajlani, és bárhogy küzdök ellene, ugyanúgy marad.

- Hallottam mi történt, nagyon sajnálom szívem. – mondta. Itt volt végem, elkezdtem sírni, de nem szépen csendesen, hanem zokogva. – Lisa, nyugodj meg. – próbált csitítgatni.

- Hiányzol anya. – bömböltem.

- Akkor gyere haza.

- Nem mehetek. Nem hagyhatom cserben a rajongóimat. – törölgettem a szemem, de hiába. Az elkent könnyeimet, újak követték.

- Te is ember vagy, megértenék, hogy kiakadsz. – mivel nem válaszoltam témát váltott. – Pedig Harry igazán kedves fiúnak tűnt.

- Igen anya, annak tűnt.

- Majd lesz másik, ne bánkódj miatta. – próbált ezzel vigasztalni, hát.. nem jött össze.

- De én szeretem. – most már nem tudok rá megfelelő szót, hogy mit csináltam, mert ez a zokogás, a bőgés, és a hisztéria roham összegyúrt változata volt.

- Akkor meg? Miért nem beszélitek meg?

- Már adtam neki 2 esélyt, harmadikat nem fogok, mert felesleges lenne.

- Te tudod szívem. Most le kell tennem, vigyázz magadra, nyugodj meg, és tudd, bármikor nyugodtan hazajöhetsz. Szeretlek.

- Én is szeretlek. – bontottam meg a vonalat. Felkeltem az ágyról, majd átrohantam a fiúk szoba részébe, és egy percig csak néztem a rendetlen ágyat, kicsit tétováztam, majd felmásztam, és befeküdtem Harry részére. Jellegzetes illata az orromba kúszott, így még jobban rám tört a sírhatnék. Fejemet a párnájába temettem, és nagyokat szippantottam belőle, akár csak a drogból. Lehet hülyén nézhet ki, és nem értitek, hogy miért nem rohanok hozzá, hogy ismét együtt legyünk, de.. Még második esélyt adtam neki, mert az mindenkinek jár. De ha ezt is elcseszte, akkor ezek után is el fogja, és nincs értelme.

Szánalmas vagy Lisa! Most komolyan a volt pasid ágyában sírsz csak azért, hogy érezhesd az illatát? Neki kéne szenvednie, nem neked. Jogos. Teljesen hülyét csinálok magamból. Nem voltam soha bőgőmasina, most miért válnék azzá? Harry nem érdemli meg, hogy miatta sírjak! Dühösen ugrottam le az ágyról, majd kirohantam a konyhába, és meghúztam az ásványvizes üveget. Szívem szerint az ezek mellett pihenő Vodkára vetettem volna rá magam, de nem vagyok alkoholista, sem pszichés beteg. A telefonom ismét rezegni kezdett, de most ismeretlen számról.

- Igen? – szóltam bele.

- Fáj már? – sziszegett a telefonba valaki.

- Ki az? – kérdeztem megszeppenve.

- Édes, hogy nem ismered meg a hangomat. – nevetett gúnyosan a telefonba.

- Alexis. – szólítottam nevén hívogatómat. – Mit akarsz?

- Harry-t.

- Már a tiéd, viheted. – válaszoltam flegmán.

- És azt akarom, hogy szenvedj, fájjon, és őrülj bele. – kezdtem felhúzni magam.

- Miért akarod? Nem elég, hogy megkaphatod imádatod tárgyát? Szállj le rólam! – kiabáltam.

- Ennyi nem elég. Éjszakákat sírtam át miattad, te szuka. Erre te közlöd velem, hogy jól vagy? Tenni fogok róla, hogy fájjon, szenvedj, ahogy én tettem.

- Te most fenyegetsz? – nyílt nagyra szemem.

- Veheted annak is. Meg fogsz fizetni mindenért. Ja és hogy tudd, a hírnév nem neked való. Egyáltalán nem értem, Harry mit szeretett benned. Ocsmány vagy, és undorító a stílusod. Egy kis senki vagy, aki nem érdemli meg a rajongóit sem. Fogd már fel, csak azért szeretnek, mert a One Direction-el barátkozol. De ha majd a fiúk megutálnak, máshogy alakul minden. Én tenni fogok róla! – erélyes mozdulattal nyomtam ki a telefont. Eleinte csak bámultam magam elé, aztán feladtam, összerogytam a földön, és engedtem, hogy testemet a sírás rázza. Elgyengültem, igaza van Alexisnek. Fáj, szenvedek, és nem tudok ellene mit csinálni. Nem tudom mire értette, hogy a fiúk meg fognak utálni, de azt nem fogom hagyni. Harry-t elveheti tőlem, de a rajongóimat, és a barátaimat nem adom!

                                             ~ Harry ~

Rengetek boltot jártunk már át, és most éppen egy Mekiben ücsörgünk, és zabálunk. Vagyis, én nem, de a többiek igen. Oké, ők sem zabálnak, csak simán esznek.

- Jól vagy? – nézett szemeimbe Soraya.

- Ennél jobban még soha. – válaszoltam cinikusan, mire a lány arcán fájdalom suhant át. – Sajnálom. – hajtottam le fejemet. Kezét enyémre tette, majd biztatóan megszorította. Amióta Lisa szakított velem, mindenkivel bunkózok. Igaz, még nem szakított velem nyíltan, de a Twitter kiírása is arra utalt, hogy köztünk vége. Nem tudom miért nem számoltam be neki Alexisről, egyszerűen csak, mindkét lányhoz kötődtem kicsit, és nem tudtam dönteni. Balfasz vagyok, elszúrtam. Annyira szeretném, ha megbocsátana, vagy legalább szóba állna velem, hogy megmagyarázhassam neki. De még azt sem teszi. Erősnek mutatja magát, és nem tudom, hogy valójában az-e, vagy csak álarc, de én gyengülök. Folyamatosan emésztem magam, az éjjel sem aludtam semmit. Szeretem, és ez már visszafordíthatatlan. Fogalmam sincs miért csókoltam vissza Lexit. Már megint kezdem. Miért a becenevén szólítom azt, aki a kapcsolatomat tönkretette?! Mint valami égi összeesküvés, a telefonom rezegni kezd, és Alexis neve jelenik meg a kijelzőn. Eleinte kinyomtam, de a 6.-ik próbálkozás után idegesen vettem fel.

- Mit akarsz? – morogtam.

- Lisa felhívott. Azt mondta, hogy el fog intézni. Harry, én félek. – bömbölt a telefonba. Arcom megenyhült, de mégis elképedve fogtam fel, hogy mit mondott.

- Lisa megfenyegetett téged? – kérdeztem, mire a körülöttem ülők felém kapták a fejüket.

- Igen Harry. Nem tudom, mit csináljak, de nagyon félek, mert üvöltözött velem. Segítened kell.

- Jó, nyugodj meg. Most hol vagy?

- Az Eiffel torony előtt.

- Odamegyek, ne mozdulj. – tettem le a telefont. Nem hittem volna, hogy Lisa képes lesz megfenyegetni Lexit. Na tessék, megint kezdtem a Lexizést.

- Hova mész? – kérdezte apáskodva Liam.

- Lisa megfenyegette Alexist, most hívott fel sírva. Hozzá megyek. – mondtam el tervemet.

- Lisa soha nem tenne ilyet, te is tudod. Hazudik a csaj. – szólalt fel erélyesebben Ariana.

- Igen, mert Lisa annyira tökéletes. – szűrtem ki fogaim közül, majd faképnél hagytam társaimat. Az eső szemerkélt odakint, ezért a fejemre dobtam a kapucnimat, aztán gyorsítottam a tempómon. Szememmel Lexit kerestem, mikor egy elázott lány integetett felém. Odafutottam hozzá, majd megöleltem.

- Félek Harry. – zokogta mellkasomba.

- Nincs semmi baj. – simogattam hátát.

- Ígérd meg, hogy megvédesz. – emelte rám pillantását. Szemfestéke lefolyt, szeme szomorúan csillogott.

- Ígérem. – vágtam rá azonnal. Akaratom ellenére is szájára tévedt pillantásom, mely egyre csak hívogatott. Lexi észrevette, ezért a távolságot csökkentette köztünk, és finom, puha ajkait enyémre tapasztotta. Visszacsókoltam.