64.rész

Sziasztok! Mint ígértem, most hozom az új részt. Nem mondom, hogy nagyon előrehaladtam volna a lemaradásaimmal, de kicsit talán mégis. Bármennyire idegesít már az iskola, az lebeg a szemem előtt, hogy 3 hét és vége. Azt akár a földön fetrengve is, de kibírom, nektek is kitartás! 

Talán az eddigi leghosszabb részt hozom, de most már mindig ilyen nagyságúakat fogok írni. Remélem, örültök. A szavazás megújult, akik eddig szavaztak, azok most is tegyék meg, akik meg nem, azok most először. Jobb oldalt találjátok meg. Az "Olvasóim*-*♥" közé még mindig örömmel venném, ha feliratkoznátok. Várom a komikat, a tetszik-eket, esetleg a nem tetszik-eket. 22 tetszik, vagy 7 komi, és hozom az új részt! Jó olvasást! 

                                                               ~ Gyerekes ~
                 

10 perces volt az út, de nem bántam, hiszen Brooks-al rengeteget beszélgettem. Olyan volt nekem, mint egy báty, nem pedig egy testőr. Annál sokkal jobb volt a kapcsolatunk. Alig, hogy belekortyoltunk a kávéba, a telefonom csörögni kezdett. Elővettem, de amikor megláttam rajta Harry képét, kinyomtam, és lenémítottam a telefonom, majd visszatértem a kávémhoz.

- Összevesztetek? – nézett rám Brooks.

- Nem, csak most nem fogok hozzájuk szólni egy kis ideig. Nem haragszom, meg semmi, csak, ilyen is kell néha.

- Mit csináltak már megint? – nevetett.

- Valójában, közös turnéra megyek velük, de semmi kedvem. Mármint, szeretnék a fiúkkal lenni, mert imádom őket, de szeretem az életem. Tudom, ezért vagy te itt nekem, de kicsit akkor is szar.

- A fiúk rajongói miatt parázol ennyire?

- Igen. Szeretném, ha legalább elfogadnának. Nem kell engem szeretniük, csak fogadják el, hogy Harry a fiúm, és nagyon jóban vagyok a srácokkal. Nem szeretem, mikor gyűlölnek, ráadásul oktalanul.

- Sok híresség van ezzel így, főleg ha párkapcsolatban van, és mind a kettő fél híres. Eleinte még zavar, de aztán hozzá fogsz szokni.

- Másfél hónap nem volt elég arra, hogy megszokjam? – nevettem.

- Van, akinek 2-3 évbe telik. – mosolygott.

- Remek. – húztam el a szám. Míg ezt a kis beszélgetést lebonyolítottuk, a telefonom megállíthatatlanul rezgett a zsebemben. Tudtam, hogy el akarnak érni, de csak azért se vettem fel a telefont. Kifizettük a cuccot, vagyis nem én, hanem Brooks. Soha nem engedi, hogy fizessek, bármit is. Beszálltunk a kocsiba, én elindultunk hazafele.

- Te, Brooks. Mit terveztél mára?

- Nincs dolgom Lisa, szívesen megyek veled bárhova, ha erre akarsz kilyukadni. – nevetett.

- Te vagy a világon a legjobb testőr. – öleltem át, de el is húzódtam, hogy ne zavarjam vezetés közben.

- Te meg gyerekes, nem gondolod? – sandított rám.

- Nem, miért? – értetlenkedtem.

- Nem veszed fel a telefont, és nem akarsz hazamenni. Ha mégis bekövetkezik, bezárkózol a szobádba? – nevetett.

- Na látod, ez egy jó ötlet. – kacagtam.

- Szerintem szólj nekik, hogy velem vagy. Lehet, azt hiszik bajod esett, és hívják a rendőrséget. – eleinte ki akartam röhögni testőrömet, de aztán rájöttem, hogy nem beszél hülyeségeket. A fiúk lehet, hogy aggódnak. Elővettem a telefonom, és megnyitottam a 20 új üzenetet. Mindegyik arról szólt, hogy jelezzek vissza, nincs-e bajom. Pasik..

Megnyomtam a hívás gombot Louis képe mellett. Nem kellett sokat várjak, azonnal felkapta.

- Te hol vagy? És miért nyomtál ki? Baj van? – hadarta el gyorsan. Na, ez nem vall Louis-ra.

- Brooks-al vagyok, jól vagyok, semmi bajom, még nem mostanában megyek haza. A házat ne szedjétek szét, köszi. – motyogtam el monoton hangon, majd letettem a telefont.

- Te, tényleg nagyon gyerekes vagy. – nézett rám Brooks.

- Néha, ez is kell. – rántottam meg a vállam, és visszasüppedtem az ülésbe.

                                                                             *~*~*

Már régen be volt sötétedve, London utcái pedig a lámpák adta fényáradatban úsztak. Elköszöntem Brooks-tól, majd szépen lassan besétáltam a házba. Rendeztem a vonásaimat, felvettem egy póker arcot, majd kinyitottam az ajtót. Az eddig kanapén ülő fiúk felugrottak, és egyszerre kezdtek el felém sétálni.

- Szia, Lisa. – mosolyogtak hülyén.

- Sziasztok. – motyogtam, és felakasztottam a dzsekimet a fogasra.

- Ajj ne már, még mindig ilyen durcás vagy? Nem igaz, hogy nem örülsz a közös turnénak. Nem szeretsz velünk lenni? – kérdezte Zayn.

- Imádok veletek lenni, de azt is el szeretném érni, hogy a rajongóitok ne kívánjanak a föld alá. Így, elég nehéz lesz. – mondtam monoton hanglejtésben, majd besétáltam a nappaliba, nyomomban az 5 sráccal.

- Szia. – mosolygott Ariana.

- Szia. – viszonoztam mosolyát. A fiúk rengeteget próbálkoztak, hogy valahogy kibékítsenek, de nem hagytam magam. Még vacsorát is csináltak (!), ami náluk hatalmas szó, ráadásul, még finom is volt. Álmosan baktattam fel a szobámba, letusoltam, aztán befeküdtem az ágyba. Hiába voltam vízszintben, se esett jól, túl fitt voltam az alváshoz. Elővettem a telefonomat, és kitörölgettem azokat a hívásokat, és üzeneteket, amiket a fiúk hagytak nekem, pár órával ezelőtt. Mikor ezzel végeztem, hanyatt feküdtem az ágyon, és a szobám falát kezdtem bámulni, melyen, az ablakon beszűrődött Hold fénye járt kecses, mégis, számomra izgalmas táncot. Egy ideje már nézhettem, mikor az ajtón kopogást hallottam. Nagyon komoly dolog lehet, ha az illető kopogni képes. Amióta az eszemet tudom, se Ariana, se a fiúk, még soha nem kopogtak, csak berontottak egyszerűen.

- Ki vagy? – kiabáltam ki. Megadjuk a módját, ha már az illető így akarta.

- Egy Britt banda, akinek van egy répaimádója, egy ír kaszanovája, egy göndörkéje, és egy kis szentje. – válaszolt Niall. A szentet Liam-re mondta volna?!

- Hé haver, engem kihagytál. – suttogta Zayn. Már most nevettem, de próbáltam halkan.

- Ja, és egy tükörmániás modell fiúja. – tette hozzá Niall.

- Modell? Ne hülyéskedj. – röhögött Louis.

- Szerintem is modell kinézetem van. – válaszolta Zayn. Valahogy, megjelent lelki szemeim előtt, ahogy odakint vitatkoznak az ajtó előtt.

- Mielőtt szétszeditek egymást, ráadásul az ajtóban, mit szeretnétek? – próbáltam elfojtani a kitörni készülő nevetésemet.

- Beszélni veled. Bemehetünk? – érdeklődött Harry.

- Gyertek. – válaszoltam, és megpróbáltam érzelemmentes arcot felvenni, hogy ne tűnjek olyannak, aki bármelyik percben a pofájukba röhög. Még, ha így is volt. Az ajtó szépen lassan kinyílt, a fiúk pedig besétáltak rajta, majd leültek az ágyra. Felültem, hátamat az ágytámlának döntöttem, lábamat felhúztam, kezemet pedig ölemben pihentettem.

- Lisa, tényleg ennyire nem szeretnéd a turnét? – kérdezte Liam.

- Figyeljetek srácok. Eddig sem a turnéval volt bajom, vagy veletek, hanem azzal, hogy a rajongóitok így is utálnak. Ezek után várhatnám, hogy bármikor is megszeretnek. – válaszoltam, miközben szemem az 5 srác között cikázott.

- De annyira jó buli lesz. – bökte meg a lábam Louis.

- Eddig sem kételkedtem ebben. – mosolyogtam.

- Te, mosolyog. Ez már jó jel. – súgta oda Niall Zayn-nek, mire az vigyorogni kezdett. Sorra terült szét az arcukon egy elképesztően zavarba ejtő, hülye vigyor, és engem bámultak. Eleinte tűrtem, de aztán már nagyon éreztem, hogy percek kérdése, és elröhögöm magam, ezért beletúrtam a hajamba, és oldalra néztem.

- Szerintem nem kell sok, és mi nyerünk. – motyogta Liam, miközben a fiúk hevesen bólogatva értettek egyet.

- Tudjátok mit? – álltam fel az ágyra. – Menjetek ti a picsába. – nevettem, majd egy laza mozdulattal leugrottam a földre, és az ajtó felé kezdtem sétálni. Kinyitottam, és a lent TV-ző Ariana-nak kiabáltam le. – Megyünk turnéra, remélem, örül a fejed. – ahogy ezt kimondtam, a szobámban lévő fiúk sikítva(?) felugrottak, és felém kezdtek el rohanni. Megfogalmazódott bennem, hogy mit érezhetett a spártai harcos, mikor Xerxész hadserege megrohamozta. Ijesztő. Elkaptak egyszerre, és jó erősen megszorongattak. Tudtam, hogy nem fogom sokáig kibírni, ezt a „nem megyek turnéra, ne szóljatok hozzám „szerepet. Ki tudna ellenállni 5 ilyen srácnak?

                                                     ~ 19 nap múlva ~

- Már csak 2 nap, fel tudod ezt fogni? Két nap, és megyünk turnézni, a fiúkkal. Úristen, mindig is szerettem volna világot látni. – lelkendezett Ariana, miközben London butikjait jártuk végig, hogy új ruhákat vegyünk. Ez sem az én ötletem volt, nem szeretek (annyira) vásárolni.

- Ariana, ma mondod el 17.-jére. Minden nap elmondtad, az adott állás szerint. Tudom. – forgattam meg a szemem.

- És csak ennyi? Nem is örülsz? – hitetlenkedett.

- Dehogynem örülök, csak, egyszerűen, nem akarok emiatt megőrülni.

- Te tényleg nem vagy komplett.

- Na látod, az lehet. – zártam le a beszélgetést. Rengeteg ruhát, és cipőt vettünk, megszámolni nem tudnám, ha 20 ujjal rendelkező mutáns lennék, akkor se. Brooks 3 méter távolságban sétálgatott mögöttünk, ezzel szabad teret hagyva nekünk, hiába mondtuk, hogy nem zavar minket a jelenléte.

Amikor elmondtam a táncosaimnak, hogy turnéra megyünk, ráadásul a fiúkkal, hasonló reakciókat kaptam, mint Ariana-tól. Minden nap elmondják, hogy mennyire nagyon várják már, még a fiúk is, pedig, hát, mégis csak fiúból vannak. Úgy látszik, csak én nem ájuldozok ettől az egésztől. De, szerintem, ha már a saját koncertemen fogok állni, én is elérem a várt hatást.

- Figyelsz te rám egyáltalán? – lökött meg Ariana.

- Mi? Ja, nem, bocsi.

- Azt vettem észre. Szerinted bemenjünk még oda is – bökött az utca túloldalán álló cipős boltra. – vagy..

- Nem, Ariana. Menjünk haza.

- De, még nincsenek otthon a fiúk. – biggyesztette le alsó ajkát.

- De ha hazaérnek, akkor meg én hagylak el benneteket. – ha a fiúk eljönnek Matt-től, akkor én megyek próbálni, és esélytelen a találkozás. Nagy nehezen, de meggyőztem barátnőmet, hogy a 11 pár cipő, amit vett, elég lesz. Brooks hazavitt minket, majd azt mondta, hogy elmegy egy kávézóba, aztán visszajön, hiszen, egy 20 perc és mehetek próbára. Elpakoltam az új ruháimat, amit vettem, majd letusoltam, megmostam a fogam, kifésültem a hajam, tettem minimális mértékben alapozót az arcomra, egy kis szempillaspirállal, majd kilépkedtem a gardróbom elé, kinyitottam az ajtaját, és úgy vizslattam, hogy mit is kéne felvennem. Alig álltam ott 10 másodpercig, mikor megvolt a megfelelő darab; becsuktam az ajtót, és készültem felvenni, mikor az ajtóm, szó szerint kicsapódott és Harry viharzott be rajta. Amint meglátott, egy hatalmas mosoly terült szét az arcán, odajött, és nyomott egy puszit a számra.

- Szia. – mosolygott. – Mész? – biggyesztette le alsó ajkát.

- Muszáj. – húztam el a szám, és felráncigáltam magamra a melegítő alsót, és a trikót.

- Nem is láttalak még ma. – húzott magához. – Hiányoztál. – döntötte homlokát az enyémnek.

- Engem, az az őrült, akit a barátnőmnek hívok, elcipelt vásárolni. – forgattam meg a szemem, mire Harry nevetett egyet.

- Tudod, a legtöbb veled egykorú lány, imád vásárolni, sőt, belebetegszik, ha nem mehet. Ja, és a pasijának a pénzét nyúlja le.

- Megnyugodhatsz, ilyen szempontból nem veszélyeztetem a pénztárcádat. – pusziltam meg az orrát, majd a tükörhöz sétáltam, hogy felkössem a hajam.

- Pedig, nagyon szívesen adnék. – jött oda, és megint átölelt.

- Lisa, kész vagy? – kopogott az ajtón Brooks.

- 5 perc és megyek. – mosolyogtam.

- Oké, a kocsiban várlak. – dörmögött, majd az egyre távolodó léptek zaja jelezte, hogy lement a lépcsőn.

- 2 nap, és mindig együtt leszünk. 11 hétig. – súgta Harry a fülembe.

- Alig várom. – fordultam meg, így vele szembe kerültem. Egy kicsit nézte a számat, majd megcsókolt. Hiába vagyunk már együtt nagyon sok ideje, mégis, minden csóknál ugyanúgy bizseregni kezd a gyomrom, mintha az első lenne. Pár perc után elhúzódtam tőle, mivel mennem kellett.

- Szeretlek. – pusziltam meg az arcát, és az ajtó felé kezdtem sétálni.

- Lisa. – fogta meg a kezem. Kérdőn néztem rá. – Meddig próbálsz?

- 9-ig. Miért? – döntöttem oldalra a fejem.

- Utána, van kedved egy randihoz? Mostanában alig vagyunk együtt, és nehezen bírom.

- Nem vagy ezzel egyedül. – mosolyogtam.

- Akkor, eljössz?

- Tudnék neked ellenállni? – kacsintottam rá.

- Szeretlek. – mondta aranyosan, majd megint magához húzott és megcsókolt.

- Tényleg mennem kell, mert Matt leszedi a fejem. – húzódtam el tőle 10 másodperc után. – Szia. – fordultam vissza az ajtóból. Ő is intett, majd eltűnt, hiszen becsuktam magam mögött az ajtót. – Sziasztok, srácok. – emeltem fel kicsit a hangom, hogy el tudjak köszönni a nappaliban ülőktől is. Miután viszonozták, kiviharzottam a kocsihoz, gyorsan beszálltam, és bekötöttem magam.

- Harry nem tudott elengedni? – nevetett Brooks.

- Nem nagyon. Nekem is hiányzik.

- 11 hétig együtt lesztek.

- Tudom. – vigyorogtam.

- Sietnünk kell, mivel már most késében vagy. – mosolygott.

- Remek. – forgattam meg a szemem, majd a motor felbőgött, Brooks gázt adott, és eltávolodtunk az otthonomtól, melyben azok az emberek lazultak, akikkel össze leszek zárva 11 héten keresztül.