52.rész

                                                         ~ Eseménydús nap ~

A telefonom csörgése ébresztett. Gyorsan az órára néztem, mielőtt felvettem volna,  Még csak fél 8 volt. A mellettem fekvő Harry nyöszörögve nyitotta ki a szemét. Úgy néz ki, kicsit halkabb csengőhangot kéne választanom.

- Igen? – szóltam bele kómásan, miközben könyökömmel támasztottam magam.

- Felébresztettelek? – kérdezte az ismerős hang. Matt hangja.

- Igen. – adtam az előbbi válaszomat, csak más hanglejtéssel.

- Bocsi, de a műsort előre tették, és holnap lesz, nem 2 nap múlva.

- Tessék? – nyílt ki azonnal a szemem.

- Jól hallottad. Ja, és még az is változás benne, hogy fellépsz.

- Hogy mit csinálok? – kérdeztem kicsit magasabb hangon. Már az összes álmosság kiment a szememből. Ahogy jöttek az információk, én egyre feljebb ültem az ágyon, akaratom ellenére is.

- Énekelni fogsz, szóval ma gyere délre. Ki kell választani, hogy mit akarsz énekelni. Majd találkozunk, szia. – tette le. Időm se volt a reagálásra, már zúgott a fülembe a telefon azt jelezve, hogy a beszélgető partnerem, már nem kíváncsi rám.

- Mi történt? – ült fel Harry mellettem. Haja elég érdekesen nézett ki, nem bírtam ki mosolygás nélkül.

- Elaludtad a hajad. – nevettem, majd próbáltam neki megigazítani. Megforgatta a szemét, egyszerűen megrázta, melytől visszanyerte eredeti formáját, aztán rám nézett.

- Matt volt az?

- Aha. A műsort előre hozták. Holnap lesz, és ráadásul fel is lépek. – hadartam el.

- De hát, ez szuper.

- Én nem is tudom. – dőltem hátra az ágyon, kezemmel takartam el az arcom. Harry szépen lassan dőlt velem egy vonalba, majd kezemet lehámozta az arcomról, összekulcsolta sajátjával, és leengedte maga mellé. Pillantásával az enyémet kereste, majd mikor megtalálta, fogva is tartotta.

- Minden simán fog menni. Nem kell félni. – mosolygott.

- Mondja ezt az, akinek már ezer éve a színpad a második otthona. – nevettem fel kínosan.

- Mert szerinted én is így álltam legelőször színpadra? Az XFactor alatt, úgy kellett fellocsolni. Rettenetesen féltem, de egyfolytában az lebegett a szemem előtt, hogy én vágtam bele, ha nem szeretném csinálni, nem lennék itt. Te szeretnél énekesnő lenni, jó érzés mikor a színpadon állsz, te magad mondtad. Tudom, hogy rémisztő lesz az elején, de aztán megszokod, és már rutinosan fog menni. – dörmögte el nekem a kis oktatását úgy, hogy végig a szemembe bámult, kezével pedig kezemet simogatta.

- Tudom – húztam el a végét. – csak.

- Csak? – mosolygott.

- Gyűlölöm, hogy igazad van. – fúrtam fejem a mellkasába.

Eléggé eseménydús napom volt. Déltől ötig énekpróbán voltam Matt-el, és Ranee-vel (ejtsd: röné). Ranee az énektanárom – mint utólag kiderült – Matt egyik nagyon jó ismerőse, és az én drága menedzserem megkérte, hogy álljon be a mi kis csapatunkba. Nagyon kedves és aranyos lány volt, a maga 24 életévével. 5 óra után azt hittem végre hazamehetek, és ledőlhetek pihenni, de akkor közölték velem, hogy elmegyünk vásárolni, méghozzá az új stylistommal Bob-al, aki.. mellesleg, meleg. Nagyon meglepődtem, de nem tettem szóvá, pedig látszott rajta, hogy tisztában van a langyossági fokozatával.

- Az is nagyon, tök menő. – mutatott Bob egy királykék, csilli-villi kis estélyi ruhára.

- Eleget vettünk már Bob. Most már elég lesz. – nevettem.

- A ruhákból sosem elég. Na, azt add ide. – vette ki a kezemből a táskákat, melyek már tele voltak pakolva ruhákkal. Leakasztott a kis ruhát, a kezembe nyomta, majd beterelt a próba fülkébe. Ellenkezni meg sem próbáltam, már is kaptam magamra a ruhát. Így ment ez 8 óráig, mikor már annyi ruhánk volt, hogy a kocsi hátsó ülése dugig volt. Bob hazáig vitt, majd segített bepakolni a sok új cuccomat. A többiek persze eléggé furcsán néztek Bobra, ezt se tudták ki ez, de jeleztem nekik, hogy majd elmesélem.

- Köszi, Bob. – mosolyogtam.

- Bármit, az én kis angyalomnak. – ölelt meg. Kikísértem az ajtón, de az utolsó pillanatban még visszaszólt.

- Ranee azt üzeni, hogy gyakorold a dalt. Matt majd még hívni fog.

- Oké, köszi. – mosolyogtam egy utolsót majd becsuktam az ajtót.

- Na, jó Lisa. Ez ki? És ki az Ranee? – rohamozott meg kérdésekkel Harry. Becammogtam a konyhába, elővettem egy fejfájás csillapítót, bevettem, majd beszélni kezdtem.

- Ő Bob, az új stylistom, köszönhetően Matt-nek. Ja, és Ranee az új énektanárom, szintén köszönhetően Mark-nak. 5 órát énekeltem, és 3 órát vásárolgattam, ráadásul minden kifizették nekem, csak annyi volt a dolgom, hogy amit Bob a kezembe nyom, azt felvegyem. Ha tetszik, ha nem, meg is vették nekem. – magyaráztam a halántékomat masszírozva.

- Lisa, én nem akarok köcsög lenni. De.. őő.. Bob.. az. - makogott Zayn

- Meleg. – fejeztem be helyette is a mondatot. – Ezért nem akadok ki, mikor angyalomnak szólít, vagy csak egyszerűen meg akar ölelni. – magyaráztam.

- Mutasd a ruhákat. – tért rá a lényegre Ariana. Csupán 1 óráig tartott, míg mindent felvettem, megmutattam, aztán felvittem a szobámba, Harry segítségével. Gyorsan lezuhanyoztam, majd befeküdtem az ágyba. Mikor az kicsit besüppedt, jelezve, hogy Harry is mellettem van, megkönnyebbültem. Erőtlenül bújtam hozzá, de ő erősen láncolt magához.

- Holnap hányra kell menned? – búgta a fülembe.

- 2-re. Igaz, hogy 4-kor van műsor, de ott kell lennem. Bob felöltöztet, Ranee-vel beéneklek, és még valaki kisminkel. – motyogtam mellkaséba csukott szemekkel.

- Tudod, ha Bob nem lenne meleg, féltékeny lennék. – mosolygott.

- Így viszont, semmi okod rá. – emeltem fel a fejem, majd egy szájra puszival ajándékoztam meg. Hamar átment csókolózásba, amit egyáltalán nem bántam.

- Jó éjt szerelmem. – puszilta meg a fejem búbját.

- Neked is. – nyögtem ki, majd elnyomott az álom..