28.rész

                                                                      ~ Őrület ~

Az úton egy csendes pillanatunk sem volt. Mindig volt miről beszélni.. Louis gyilkos humorát percről percre jobban imádtam. Rengeteget nevettünk, hülyéskedtünk. Az a 4 óra elképesztő gyorsasággal röppent el, és máris Banbury utcáin kanyarogtunk. Ablak mellett ültem ezért volt lehetőségem nézelődni is. Rengeteg ember volt az utcán, és mind bámultak. Amikor egy kis eldugott szakaszra értünk, észrevettem, hogy különböző színű dolgok hevernek a földön a járda mellett. Mikor közelebb értünk, megláttam mik azok.

- Úr isten. – ámultam el a hálózsákok és sátrak tömegének láttán.

- A rajongók itt szoktak éjszakázni, hogy a legelső sorokban állhassanak. – magyarázta Zayn. Még mindig nem tudtam megszólalni. Csak néztem, ahogy a nagyon hosszú utca járdája tele van velük. Elképesztő látvány volt. Hogy lehet ilyet csinálni? Csak azért, hogy lássák a fiúkat? Az ilyen lányok, vajon mit csinálnak velem, ha meglátnának? Még belegondolni se akartam, ezért gyorsan visszafordultam, és tovább nézegettem a kis színes tárgyakat. Egy másik utcába tértünk át, ahol nagyon hosszan kígyózott a sor a nagy pláza mellett. Rajongók ezrei álltak itt, különböző plakátokkal.

- Ne ijedj meg. – fogta meg a kezem Louis. Értetlenül néztem rá. Mitől kéne? Ebben a pillanatban, mikor bombát robbantanak, a nagy tömeg megrohamozta a kocsit, melyben voltunk. Verték az ablakot, és minket kerestek. Tudtam, hogy az ablaküveg sötétítve van, mégis elfordítottam a fejem. Biztos, ami biztos. A sikítástól nem hallottuk egymás hangját sem. A sofőr lassított, mivel közeledtünk a kiszállási helyhez.

- Figyeljetek. Takarjátok el az arcotokat, és gyorsan szálljatok ki. Majd körbefogunk benneteket és akkor nem lesz baj. – magyarázta Zayn.

- Jézusom, mint egy horrorfilm. – nevettem.

- Néha olyan. – helyeselt Harry. Az autó teljesen lelassított, majd lefékezett. A tömeg eltűnt a kocsi mellől, mivel a biztonsági őrök elráncigálták őket onnan. Egy szőnyeg volt előttünk, mellette korlátok, mely mögül lányok kalimpáltak a kezükkel. Nekem kellett elsőnek kiszállni. Harry pulcsiját gyorsan magamra kaptam, mivel ideadta, a kapucni miatt. Azt feltettem a fejemre, majd gyorsan kiszálltam. Amint a kocsi ajtaja kinyílt a sikítás, mely eddig is hangos volt, fülsiketítő lett. Kezek kalimpáltak értem, pedig jól látszott, hogy nem One Direction tag vagyok. A többiek is követték a példámat; gyorsan kiugrottak mögöttem. Ariana mellém vágódott, a fiúk pedig takarásba álltak. Így mentünk be, miközben ők pár pacsit ellejtettek.

- Lisa..Lisa. – ordibálták páran a nevemet. Nagyon meglepődtem. Rájöttek? De, honnan? Tényleg, egy kis milliméter se látszott ki belőlem. A nagy plázába beérve Tv-sek rohamoztak meg minket. A fiúknak interjút kellett adni, melyből nagyon ki szerettem volna maradni.

- Lisa, te is legyél benne. Majd kérdezünk, hogy mi a véleményed erről az egészről, és csak válaszolni kéne. – magyarázta a mikrofont tartó ember.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – mondtam zavartan. Kint volt egy Tv melyen az adást láthatták a rajongók. Biztos van, aki tudja, hogy itt vagyok, de nem akarom szinte elárulni..

- Dehogynem. 5 perc és kezdünk. – ezzel a mondattal hátat fordított nekem. Feszülten fordultam a többiek felé.

- Nem igaz, hogy nem érti meg, hogy nem akarok szerepelni. – mondtam ingerülten.

- Lisa.. Az van mindig, amit a Tv-s mondd. Mi már megszoktuk. Nem lehet velük ellenkezni. Próbálj meg kedves aranyos lenni, és akkor nem lesz baj. – tette a vállamra a kezét Liam. Bólintottam, majd levettem Harry pulcsiját.

- Köszi. – nyújtottam át neki mosolyogva.

- Amint hallottam nem volt hatásos. Így is megismertek. – vette fel.

- Igen.. Elképesztő. Pedig semmim nem látszott ki. Egyáltalán, honnan tudják? Nem fogom ezt soha megérteni. – bámultam a földet..