99.rész

Sziasztok!:) Köszönöm a 32 kommentet, ráadásul sokan facebook-on is írtatok nekem, vagy éppen Twitteren. Aranyosak vagytok, jól esik, hogy ennyire tetszik amit csinálok!
Elérkeztünk az UTOLSÓ ELŐTTI fejezethez. Most pedig dobpergééééés.. az eddigi részek World-ben 6 oldalasak voltak. Ez most 9 oldal lett, az utolsó rész pedig 13 oldal! Kitettem magamért így a vége felé, remélem értékelni fogjátok. Nem is beszélnék sokat, jó olvasást, kíváncsi leszek a véleményetekre. És most is elmondom.. MÉG AZ UTOLSÓ RÉSZ UTOLSÓ PERCEIBEN IS LESZNEK MEGLEPETÉSEK! Szóval yeaah.;) 20 komi és jöv'hét szombaton itt vagyok a legutolsó résszel.
Pusszantás♥

                                                               ~  Színész  ~ 

Reggel fáradtan, kómásan, kialvatlanul, és leizzadva ébredtem fel. A tegnap esti álmom mindennek a teteje volt. Ezek után kétségek támadtak bennem olyan szempontból, hogy a többieknek mindent őszintén bevallok. Nem hiszem, hogy Cammy lelőne, de Zayn lehet tényleg meg fog rám haragudni, és örökre megutál. Nem bírnám ki, de komolyan.

Ahhoz képest, hogy hajnalban feküdtem le, 9 órakor már a konyhában sürögtem-forogtam. A fiúk a stúdióban dolgoztak, Perrie koncert próbán volt, Ariana, Danielle és Eleanor pedig vásárolni mentek, ezért társaságom nem nagyon akadt. Unottan ültem le a kanapéra, nem tudtam mihez kezdjek magammal. Mint derült égből villámcsapás, úgy jött az ötlet, hogy ha már egyedül vagyok, akkor a hajnalban írt számomat megzenésíthetném. Beültem a zongora elé, és teljesen átszellemülve nyomtam le a billentyűket. Zongorán jobb számot kísérni, mint gitáron, mert sokkal szebben szól. A sírás most is fojtogatta a torkomat, és rájöttem, hogy előbb utóbb átszakad az a bizonyos gát, a könnyeim utat törnek maguknak, és hetekig egyfolytában sírni fogok, hogy kiadjam magamból azt, ami három éve gyülemlik bennem. 2 óra után megszületett a legújabb számom, így már csak kettő hiányzott, hogy az album teljes lehessen. Nem tudtam mit csinálni, tehát kerestem egy tollat, és papírt, kiültem a medence szélére, a lábamat a vízbe lógattam, és hallgattam, ahogy a lágy szellő miatt a fák lombkoronája halkan susog. Meglepetésemre nem volt baj, az ihlet csak úgy jött belőlem. A 2 számot röpke 1 óra leforgása alatt megírtam. Teljesen az érzelmi világomat tükrözték, de mivel muszáj volt szerelmes számot is írnom, ezért megpróbáltam visszagondolni azokra az időkre, mikor Harry-vel minden rendben volt köztünk. Az első csók a Banbury koncert után, aztán a második a szobámban. Örökre a fejembe vésődtek, és bízok benne, hogy soha nem fogom elfelejteni őket. Harry fantasztikus srác, és az a lány, aki majd a barátnője, netán felesége lesz, nagyon szerencsésnek mondhatja magát. Minél többet gondolkozok, annál jobban rájövök, hogy nem haragszom Harryre. Az igaz szemétség volt tőle, hogy Cammy-vel akart féltékennyé tenni, de én is követtem el hibákat, így nincs jogom haragudni rá. Hiányzik.. igen.. ez a legjobb szó a kapcsolatunkra. Szeretném újra azokat az érzéseket átélni.. mikor megcsókolt, és a pillangók felröppennek a hasamban. A világ megszűnik körülöttünk, és csak mi létezünk. Mikor megölel a szívem hevesebben kezd verni, és forróság önt el legbelül. Mikor meztelen felsőteste enyémhez ér, és szinte egybeforrunk. Ennél jobb érzés nincs. Nem mindenkinek adatik ez meg, de én megkaphattam Harry által, és ezért hálás vagyok neki. Végleg elástam a csatabárdot, nem akarok távolságot többé.. de hazugságban sem maradhatok. El kell mondanom nekik az igazat, mindegy, hogy mi lesz a következménye. 3 éve letettem arról, hogy Ő és én újra együtt legyünk. A mi mesénk akkor véget ért.. nem végződhet minden Happy End-el, nem igaz?

A telefonom csörgése zavart meg elmélkedésemben. Matt villogott a kijelzőn, ezért mosolyogva vettem fel.

- Szia. – köszöntem.

- Szia nagylány. 4 óra múlva interjúd lesz. 10 perc és ott van Brooks..elhoz, hogy kicsit stúdiózzunk előtte. Amúgy, hogy vagy? Hallottam, hogy tegnap kikészültél.

- Már jól. És megírtam a maradék 3 számot is.

- Az nagyon szuper. Akkor legalább fel tudjuk venni őket.

- De 2 még nincs megzenésítve.

- Nem gáz, azt is megcsináljuk. 10 perc.

- Oké. – tettem le a telefont. Feltápászkodtam a földről, és a szobámba mentem. Egy virágos shortot, egy barna övvel, és egy egyszerű fehér trikóval magamra vettem, hozzá pedig egy szintén virágos magassarkút.

 A hajamat lófarokba kötöttem, a fejemre csúsztattam egy szemüveget, majd összehajtottam, és a zsebembe tettem a dalokat, a kezembe vettem a telefont, és lesétáltam a lépcsőn. Gyorsan összedobtam magamnak egy kávét, belekortyoltam, és rágyújtottam egy cigarettára. Éppen dobtam el a csikket, mikor hangos dudaszó szűrődött be kintről. Bezártam a házat, majd beültem Brooks mellé.

- Szia. – mosolyogtam. – Hol lesz az interjú?

- Fogalmam sincs. Pedig Matt mondta, de már nem emlékszem. – taposott rá a gázra. Nem nagyon beszélgettünk, én az ablakon bámultam kifele, ő pedig az útra koncentrált.

- Veled is máshogy viselkedek? – törtem meg a csendet a piros lámpánál dekkolva.

- Ezt hogy érted? – nézett rám.

- Ariana azt mondta megváltoztam.

- Tényleg megváltoztál, efelől semmi kétség. Komolyabb vagy.. de ez természetes. Az ember 21 évesen nem lehet már bohó tinédzser.

- Louis 23 évesen olyan, mint aki most tölti a 16-ot. – nevettem.

- Hááát. – vakarta meg a fejét ő is mosolyogva. – Louis az Louis. – ismét elindultunk – De a lényeg az, hogy azért mert megnőttél, még nem vagy más. Ugyanúgy lehet veled beszélgetni, nem vagy bunkó, csak kicsit furcsa.

- Furcsa? – vontam fel a szemöldökömet.

- Tudom, hogy titkolsz valamit. Viszont nem akarlak erről faggatni. Ha akarod, majd elmondod.

- Köszönöm. – hajtottam le a fejem.

- Ezt nem kell. – fékezett le a nagy épület előtt. A fotósok körbevették a kocsit, ezért csak hústorony segítségével tudtam eljutni a bejáratig. Nem vacakoltam a lifttel, a lépcsőn gyorsan felfutottam. A stúdió ajtaját szinte beszakítottam.

- Szia..sztok. – javítottam ki magam, mikor Matt mellett ott voltak a fiúk is. – Hát ti? – vettem le a dzsekimet, és felakasztottam a fogasra.

- Nincs más dolgunk, ezért meghallgatjuk az új számaidat. – ennek egyáltalán nem örültem. Nem egy olyan szám van, ami Harry-ről szól, és észre fogják venni.

- Oké. – erőltettem magamra egy mosolyt.

- Kezdjük először azokkal, amiket még én sem hallottam. Hajnalban is írtál?

- Aha. – motyogtam, miközben elővettem a papírt. Nem örültem neki, hogy a fiúk is itt vannak. A kezem kihűlt, és izgulni kezdtem. Pedig nem szoktam, de nem akartam, hogy hallják.

- És a másik kettőt?

- Azt ma. – néztem menedzseremre.

- Ilyen könnyen ment az írás? Hogy-hogy? – mosolygott.

- Csak egyszerűen jött az ihlet. – rántottam meg a vállam.

- Van már szerelmes szám a With Ur Love kivételével? – folytatta a kérdezősködést.

- Igen, az egyik az. – álltam meg. – Kezdjük?

- Aha, hallgatlak. – ült le a fiúkkal együtt. Bementem a kis szobába, beállítottam a mikrofont, és a zongora elé ültem. Lenyomtam az első billentyűt, majd énekelni kezdtem. A hangom remegett, és gyűlöltem a tudatot, hogy gyenge vagyok. Ezt hívják érzelmi zsákutcának. Elérkeztem a refrénhez; minden érzelmet belevittem, amennyi csak belém fért. Egy vallomás volt Harry-hez, és tudtam, hogy tudja. Hogy tudják. A pillantások égettek, és szívem szerint abba hagytam volna, de nem szabadott. Magamnak kerestem a bajt, hát most szenvedek miatta. Mindig is szerencsétlen voltam, ezt az idő nem űzte ki belőlem. Az utolsó hangokat is kiengedtem, a zongora pedig elhalkult, és csend lett körülöttem. Vártam, hogy Matt mondd valamit, de nem tette. Se a többiek. Jobbnak láttam, ha én szólalok meg, rájuk nézni viszont nem voltam képes. Részben a szememben honoló könnyek miatt se.

- Ezt hajnalban írtam. – motyogtam, de ők az egészet tisztán hallották, mert előttem volt a mikrofon. – A következőt ma írtam. A címe More Than a Memory. – olyan volt mintha egy koncerten lennék. Csak én beszéltem, és olyan érzésem volt, mintha egyedül lennék. – Ennek viszont nincs zenei alapja. – emeltem pillantásomat menedzseremre. Talán meg volt hökkenve? Nem, ez nem a megfelelő jelző. A csodálkozás keveredett az „én tudtam” nézéssel.

- Akkor.. csak dobold a lábaddal az ütemet. – nyögte ki végül.

- Oké. – tátogtam hang nélkül. Ennek már sokkal jobb volt a hangulata, és néhány résznél még mosoly is szökött az arcomra a régi emlékek miatt. A harmadik számot már kérdezés nélkül kezdtem el, szintén dobolva az ütemet a lábammal. Visszaestem a „mindjárt elbőgöm magam” hangulatba. A There You”ll Be egy köszönetnyilvánítás volt Harry-nek. Tudatni akartam vele, hogy neki szól, pedig tudtam, hogy tudja. Mikor a refrén utolsó szavát énekeltem, nagy nehezen, de ránéztem egy pillanatra. Arca meggyötört volt, szinte magamat láttam benne.. ő is szenved, és miattam. Tényleg szeret. Kiadtam az utolsó hangokat is, aztán Matt-re néztem.

- Ennyi. – nyögtem ki egy halvány mosollyal. Nem mondott semmit, csak felállt, benyitott a kis szobába ahol én voltam, besétált, és megölelt. Nem tudtam miért, de jól esett, és viszonoztam. – Ezt miért kapom? – kérdeztem csendesen.

- Ezek a számok, Lisa. Egyszerűen fantasztikusak. Gyönyörű, hiteles. – húzódott el, hogy a szemembe nézhessen. – Köszönöm! – nem válaszoltam, csak egy boldog mosoly terült szét arcomon. Látni, hogy a menedzserem elégedett velem, és büszke rám.. felemelő érzés.

- Mennyi idő van még az interjúig? – léptem ki vele együtt a stúdióba, ahol a fiúk ültek.

- Még 3 óra. Megzenésítjük a számokat, jó? – ült le. Bólintottam, és mögé álltam.

2 óra alatt mindennel készen lettünk, a lemezem teljes volt, és már csak arra várt, hogy elküldjük a kiadónak, és azok piacra dobják. Mivel 50 perc volt az interjúig, elköszöntem a fiúktól, hiszen ők otthon fogják az egészet nézni, mert élőben megy. Brooks-al átsétáltam egy másik szobába, ahol Dottie, és Bob is várt már rám. Egy fekete-halvány rózsaszín, már majdnem fehér színű ruhát kaptam, mell alatt gombokkal, a hátulján cipzárral. A pántjai hátul keresztbe voltak. Ehhez színben passzoló cipő, smink, és készen is voltam.

 A hajamat csak átfésülték és kiengedték, semmi mást nem csináltak vele. A kis mikrofont rám szerelték, majd beültünk a kocsiba, és a Tv stúdióhoz hajtottunk. Rengeteg fotós volt, alig engedték, hogy bemenjek. Egy kérdés megütötte a fülemet, és legszívesebben nem szép szavakkal válaszoltam volna a feltevőjének. Tényleg terhes vagy Harrytől? 1. Szerintem nem úgy nézek ki, mint egy kismama 2. Ha így lenne se mondanám meg, de nincs így! 3. Jelenleg egymáshoz se szólunk Harry-vel.. ez így érdekes lenne. Odabent nem sok mindenre volt időm, csak egy utolsó ellenőrzés a tükörben, mosolypróbálgatás, aztán kezdtünk is. Megvártam, míg a műsorvezető nő felkonferál, majd szélesen mosolyogva besétáltam mellé. Hangos tapsot és sikítást kaptam, amit iszonyat jól esett.

- Foglalj helyet! – puszilt meg.

- Köszi. – ültem le, a lábamat keresztbe téve.

- Nagyon csinos vagy, Lisa! Megváltoztál!

- Ezt is köszi. – nevettem.

- Sokaknak feltűnt, hogy már nem az vagy, aki 18 évesen? – nézett rám kedvesen.

- Igen, szinte mindenkitől megkaptam, hogy sokkal komolyabb vagyok. Én nem tudom.. szerintem ugyanúgy őrült maradtam, csak már nem 18, hanem 21 éves kiadásban. – mindenki felnevetett a stúdióban.

- Mesélj nekem kicsit, miért utaztál haza Chicagóba? – helyezkedett el kényelmesen, gondolom hosszú mesélésre számítva. Sóhajtottam egyet, aztán összeszedtem a gondolataimat. Matt-el megbeszéltük, hogy elmondhatom a teljes igazságot, már nem kell kertelnem.

- Eddig azt mondtam, hogy pihenésre volt szükségem, ami részben igaz, de nem ez volt a fő ok. Az igazság az, hogy beteg voltam. A sok stressz, amit a turné okozott ráment az idegrendszeremre, és rohamaim voltak.

- Te jó Isten. – kapott a szája elé. A levegő megfagyott a kisebb térségben.

- Nem éreztem a végtagjaimat, sokszor összeestem, és nem kaptam levegőt. Az orvosok azt mondták, hogy szükségem van egy kis stressz mentes életre, mert ha így folytatom, akár az életembe is kerülhet. Sok oldalon azt láttam, hogy egyes emberek szerint csak azért tűntem el, mert meguntam, ezáltal a rajongóimnak csalódást okozva. Pedig nem.. mindennél jobban maradni szerettem volna, de az egészségemet nem akartam kockáztatni, ezért hazamentem.

- De ugye most már jól vagy?

- Teljesen jól vagyok. – mosolyogtam.

- Akkor kijelenthetjük, hogy Lisa Hemstwort világuralomra készen áll? – felnevettem.

- Hát.. a világuralom nem tartozik a terveim közé, egyszerűen csak élvezni akarom az életet, zenélni akarok, énekelni, és a rajongóimmal minél több időt eltölteni. – a nézők közül pár lány felsikított, amin jót szórakoztam.

- Beszéljünk kicsit a One Direction-ről. – újabb sikítás, csak most már szinte mindenki sikított.

- Mit szeretnél tudni? – mosolyogtam.

- A kapcsolatotok ugyanolyan? A 3 év alatt nem hiányoztak?

- Úristen, dehogynem. Szoros barátság volt előtte is köztünk, és a távolság kiábrándító volt. Minden nap gondoltam rájuk, rettentően hiányoztak, Ariana-val együtt. A kapcsolatunk más, ami szerintem érthető, hiszen mindannyian felnőttünk, és 3 évig nem találkoztunk. Testvérként tekintünk egymásra, és örülünk, hogy újra együtt lehetünk.

- Ha jól tudom, nem mindannyian csak barátok voltatok. – beszélt sejtelmesen, mire a közönség „húúúúú”-zni kezdett. Hát.. ettől féltem. Kíváncsi a Harry-vel való kapcsolatomra. – Mi van Harry-vel? Újra dúl a szerelem? – sóhajtottam egyet, de a mosoly az arcomon maradt, hogy ne áruljam el magam.

- Nem, nincs szerelem. – az előbbi „húú” helyett, most egy csalódott „óóóó”-t kaptam. Muszáj volt nevetnem. – Mondhatni, hogy megpróbáltunk párként együtt lenni, de rájöttünk, hogy nekünk ez nem éppen működik. Így inkább csak barátok maradtunk.

- Pedig sokan úgy gondolták, hogy ebből házasság lesz. Ti voltatok a tinik számára az álompár. – erre most mit mondjak?

- Hát.. – rántottam meg a vállam kínosan nevetve. – Erre most nem tudok mit mondani. Nem végződhet minden mese Happy End-el.

- De barátok maradtatok, igaz?

- Igen. – vágtam rá, pedig nem így volt.

- Mostanában elég sokszor látni rólad olyan képeket, ahol szomorú vagy. Van valami baj? – itt mutattak pár képet a monitoron, ahol úgy nézek ki, mint akinek világfájdalma van.

- Mikor elgondolkozok valamin, mindig ilyen fejet vágok. Ez olyan, mint hogy Liam is szomorú fejet vág, miközben énekel. Tudat alatti. – magyaráztam ki magam, szerintem elég profin.

- Van itt még egy kép. Hajnalok hajnalán egy parkban ülsz, és írsz. – ezt nem hiszem el. Nem vettem észre, hogy fotóznak.

- Az új számaimat írtam.

- Hajnalban egy parkban? – szaladt fel a műsorvezető szemöldöke.

- Eléggé furcsa vagyok ilyen szempontból. Vannak bizonyos időszakok, mikor megszáll az ihlet, és olyankor muszáj elvonulnom, hogy dalt írjak.

- Mikor számíthatunk nagylemezre?

- Nemsokára. – fülsiketítő sikítás. – Pont ma fejeztük be a munkálatokat rajta. Már csak pár simítás, és kész is lesz.

- Na, az szuper. – mosolygott. Hál’ Istennek ezt az interjút is túléltem. Már majdnem felálltam, mikor ismét megszólalt.

- Még valami Lisa, aztán el is köszönünk tőled. Mostanában elég sűrűn látunk téged, hogy egy bizonyos fiúval találkozol. Érdekes képek is kerültek elő rólatok, és bennfenteseink szerint ti egy párt alkottok. – lesokkolódtam, mikor a kis képernyőn megjelent egy kép, ami a gördeszka pályán készült, mikor Benito-val egymást öleljük. – Tudjuk, hogy a fiút Benito-nak hívják. Mi igaz a hírekből? Tényleg egy pár vagytok? – akartam mosolyogni, de nem ment. Helyette csak sírni akartam, és idegesen szétverni a stúdiót. NEM VETTEM ÉSZRE, HOGY FOTÓZNAK MINKET! Most.. hazudjak, egy országnak? Mit csináljak? Ha viszont elmondom az igazat, a fiúk is rájönnek, de nem akarom, hogy a tévéből tudják meg. A francba is!

- Igen. – nyögtem ki, de totálisan megbántam. A rajongóim, a szüleim, a rokonaim, az ismerőseim, a fiúk, a legjobb barátnőm, a menedzserem.. mindenkinek a szemébe hazudtam most.

- Gratulálunk nektek, és sok boldogságot! Hölgyeim és uraim, Lisa Hemstwort! – kaptam még egy utolsó vastapsot, aztán leálltak a kamerák. Szinte kimenekültem a stúdióból. Olyan voltam, mint egy megvadult ló. Kétségbeesetten kerestem Brooks-ot, de nem találtam. Sokaknak nekimentem, szinte ájulás közeli állapotban voltam. Hogy hazudhattam ekkorát? Hogy lehetek ekkora nyomorék?

- Lisa! – intett Brooks. Ijedten menekültem oda hozzá, és szorosan megöleltem. Ennyire még soha nem fojtogatott a sírás. – Mi a baj, nagylány?

- Én..én.. – nyekegtem, testőröm pedig ijedten bámult rám. – Hazudtam. – fakadtam ki, és még szorosabban hozzá bújtam. Nem mondott semmit, csak bevitt az öltözőbe, azt pedig ránk zárta.

- Miben? – ültetett le egy székre.

- Benito nem a pasim! Csak barátok vagyunk! Azért mondtam ezt, mert féltem, hogy Harry megcsókol, és újra beleszeretek! Nem akartam, hogy újra megszeressem, aztán elveszítsem! – eredtek el a könnyeim, 3 év után először. Nem sírtam, zokogtam. Hústorony csak felpattant, és magához ölelt. Én meg csak sírtam, és sírtam. Az kattogott a fejemben, hogy szörnyű ember vagyok. A fájdalom mart belülről, mintha savat ittam volna. Nem csak lelki, fizikai fájdalmaim is voltak.

- Még mindig szereted Harry-t. – ez nem kérdés volt, Brooks a teljes igazságot jelentette ki. Őrülten szerelmes vagyok Harry-be, és egy hatalmas hazugság kellett ahhoz, hogy ezt elismerjem magamnak.

- Most mit csináljak? – egyre erősebben és erősebben sírtam.

- Mondd el a fiúknak az igazat, aztán a rajongóidnak. Kit érdekel a műsorvezető? Minél hamarabb tisztázd ezt a dolgok, míg késő nem lesz.

- Sajnálom. – fúrtam fejem mellkasába.

- Mit?

- Hogy neked is hazudtam. Már az elején el kellett volna mondanom.

- Segítettem volna.

- Tudom. – nem gondoltam, hogy valaha ennyire tudni fogok sírni.

- Most nyugodj meg, mert haza kell hogy vigyelek. Öltözz át. – puszilt homlokon. Hangosan sírva botorkáltam el a ruhámig, azt gyorsan visszavettem magamra, a másikat összehajtottam, letöröltem a könnyeimet, és a Brooks által kapott napszemüveget a szememre csúsztattam.

- Nagyon látszik? – suttogtam.

- Nem. Csak próbálj meg mosolyogni. – hát.. az nem lesz egyszerű. Kiérve sok fotós már nem Harryről, hanem Benito-ról kérdezett, és ezt nem akartam. Nehéz volt kibírni, hogy ne fussak el sírva. A kocsiba beszállva szintén sírni kezdtem, egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Az utcánkba bekanyarodva észrevettem, hogy valaki áll a házunk előtt. Ez nem lehet igaz! Amint lefékeztünk, letéptem a szememről a szemüveget, és Benito-hoz szaladtam, aki éppen akkor szállt le a deszkájáról.

- Benito. – nyögtem kétségbeesetten.

- Mi volt ez, Lisa? – kérdezte hitetlenkedve. Egy nagy fekete furgon fékezett le a túloldalt, és egy nagy csapat paparazzi ugrott ki belőle, ha jól láttam még egy kamerás csávó is. Szóval élőben mentünk.

- Kérlek, beszéljük meg bent. – fogtam meg a kezét, de mielőtt elindulhattam volna be, az ajtó szinte kiszakadt, és a többiek futottak ki rajta. Szemem sarkából láttam, hogy Brooks a fotósokat próbálja eltávolítani.

- Lisa, te sírsz? – ugrott mellém Ariana, hatalmas szemekkel.

- Mit mondtál neki? – mordult Zayn Benito-ra, aki csak értetlenül bámult rá, majd rám. Perrie fogta le barátját, hogy ne okozzon az utcán verekedést.

- Semmit. – újra megtelt könnyel a szemem, a lábaim remegni kezdtek. Egymást túlkiabálva veszekedtek a fiúk Benito-val, aki persze nem értett semmiből semmit. Egykori csoporttársam mögül egy vörös hajú lányt láttam közeledni, kisírt szemekkel, és hatalmas dühvel az arcán. Megfogta Benito vállát, maga felé fordította, és egy hatalmas pofont adott neki, de akkorát, hogy ha szegényt nem fogom meg, a földön végzi.

- Hé! Ki a franc vagy te? – ordítottam rá. Kicsit sem hökkent vissza, és már számítottam rá, hogy nekem is lekever egy hatalmas pofont, de nem tette. A srácok elhallgattak, csak a fényképező kattogását lehetett hallani.

- Akit ez a rohadék éppen veled csalt meg! – üvöltött vissza.

- De én nem csaltalak meg! – fogta meg Benito a kezét, de a csaj csak erősen kirántotta onnan.

- És én majdnem hozzád mentem feleségül! Azt hittem tényleg szeretsz, te szemét állat! – sírt. – Gyűlöllek! – vágott barátjához egy gyűrűt, majd megfordult, és minden bizonnyal elrohant volna, de két lépés után utána nyúltam, és visszarántottam. Meglepődött. Szörnyű ember vagyok. Hazudok a fiúknak, s Benito-t is hazugságba keverem.

- Ő a menyasszonyod, Benito? – kérdeztem csendesen csoporttársamtól.

- Igen. – nézett rám kétségbeesetten. Most éreztem azt, hogy legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Egy majdnem házasság ment miattam tönkre. Mert menteni akartam magam, és a hülye büszkeségemet helyeztem előtérbe. Leguggoltam, felvettem az előbb eldobott gyűrűt, és a vörös hajú lány tenyerébe helyeztem. Tudtam, mit kell tennem. Itt volt az ideje, hogy még mentsem, ami menthető.

- Benito nem csalt meg téged.

- Lisa, legalább te ne hazudj nekem! Elég, hogy ez a rohadék megtette.

- Nem! – sikítottam fel kétségbeesetten, mire mindenki rám kapta a tekintetét. Végigvezettem a szemem a kis társaságon, és eleredtek a könnyeim. Megint zokogtam. Tudtam, hogy senki nem ért semmit, és el akartam mondani mindent. A vakuk sem érdekeltek, és az sem, hogy ez az egész élőben megy valamelyik csatornán. – Benito nem csalt meg téged! Én hazudtam. – egész testem rázta a sírás, a lábam remegett, és kapkodtam a levegőt. – Nem vagyunk egy pár Benito-val! 3 évvel ezelőtt tényleg jártunk, de most nem. – itt az emlegetetthez fordultam. – Kérlek, ne haragudj rám! Nem tudtam, hogy menyasszonyod van! Ha így tudom, ebbe az egészbe nem keverlek bele. – újra visszafordultam a lányhoz. – Hinned kell nekem! Tudom, hogy pár órája hazudtam az egész világnak, de most igazat mondok! Ne miattam legyen vége a kapcsolatotoknak. Kérlek, ne haragudj rá! – elfogadta a felé tartott gyűrűt, szintén kisírt szemekkel.

- Miért hazudtál nekünk is, Lisa? – érkezett mellőlem a kérdés, méghozzá legjobb barátomtól. Szemeibe bámultam, melyben csalódottságot véltem felfedezni. Pont így kezdődött az álmom is.

- Tudom, hogy utáltok, és megértem. Féltem elmondani az igazságot,Zayn. – ájulás közeli állapotban voltam. Gyenge volt az egész testem.

- De mi az igazság? – kérdezte erőteljesebben Liam.

- Én..én.. – markoltam erősen a hajamba. Biztos visszataszító látvány lehettem. Elfojt szemfesték, arcra száradt könnyek, összekócolódott haj. Érdekes fordulat következett. Az eddig kussban álló Harry, most harsányan felnevetett. Értetlenül néztem rá. – Miért nevetsz? – értetlenkedtem.

- Tudom, hogy mire ment ki ez a kis színjátékod. – úgy nézett rám, mint egy rossz kutyára. Elképesztően fájt, és mégis idegessé tett.

- Nem tudsz te semmit! – mondtam idegesen. Csak mi ketten beszéltünk, meg a műsorvezető, aki élőben tudósított, hogy éppen mi történik.

- Dehogynem! – kiáltott rám. Megrémisztett, és egyben még feljebb nyomta bennem a feszültséget. – Azt akartad, hogy nekem szar legyen! – sziszegte undorodva.

- Ez nem igaz! – ordítottam rá vissza. Ariana közelebb lépett hozzám arra várva, hogy mikor kell lefogni, mert Harrynek ugrok. Szívem szerint megtettem volna.

- Ez az Lisa, hazudj még! Nem volt elég? Ott van mögötted a csinos kis kamera, hát mondd el egy egész országnak, hogy csak hülyét akartál csinálni belőlem! Azt akartad, hogy fájjon nekem, szenvedjek, és előbb utóbb őrüljek bele! Szánalmas vagy, és undorító!

- Fogd már be, Harry! – sikítottam. Tényleg megrémisztett a saját hangom. Gombnyomásra robbanni tudtam volna. Még mindig sírtam, de már nem a bánattól. Az idegtől.

- Nem, Lisa! Most nem az lesz, amit te szeretnél. De tudod mit? Akkor mondd el, miért hazudtál nekem, a legjobb barátodnak, barátnődnek, a többieknek, az egész világnak, és a RAJONGÓIDNAK. – ez már csak pont volt az ’i’-n. Itt lett elegem, és ha van nálam valami éles tárgy, hasba szúrom az előttem undorral rám tekintő göndör srácot. Úgy éreztem ki kell mondanom, csak hogy neki rossz legyen. – Na látod.. Nem tudsz semmit se mondani, mert tudod, hogy nekem van igazam!

- Tényleg tudni akarod? – léptem felé egy lépést, így velem lépett Ariana is.

- Az igazat akarom hallani, Hemstwort. Nem a hazugságot. A többieket megvezetheted, de engem többé nem! Miért hazudtál? Nyögd már ki végre! – kiáltott. Ökölbe szorítottam a kezem, a körmöm a húsomig ment, és éreztem, ahogy a langyos vérem végigfolyik a tenyeremen. Ilyen hangosan szerintem még soha nem ordíthattam, ahogy a válaszomat a gúnyosan vigyorgó Harry képébe.

- MERT SZERETLEK TE ROHADÉK! – sikítottam. Harry arcáról eltűnt a gúnyos mosoly, de a többit már nem láttam, mert iszonyatosan gyorsan kezdtem el az ellenkező irányba rohanni. Ilyen sebesen szerintem még soha nem futhattam. Tombolt bennem az ideg, de legfőképpen a kétségbeesés. Tudja, hogy szeretem. Az egész világ tudja most már, hogy szeretem. Hallottam magam mögött a lépéseket, a következő pedig az, hogy hatalmas súly nehezedik rám, mindketten elesünk, és minimum 1 métert gurulunk. Gyorsan felpattantam a térdembe nyilalló fájdalom ellenére, és újra futni kezdtem volna, de az illető erősen megmarkolta a karom, így engem visszarántva. Most szembesültem a csillogó szemű Harry-vel.

- Mit akarsz még tőlem? – bőgtem. – Nem elég, hogy mindenki előtt megaláztál? Mit szeretnél még? Engedj el! – sikítottam kétségbeesetten, de alig hogy kezem kiszabadult, ismét megfogta, erőset rántott rajtam, így mellkasának csapódtam. A következő amit éreztem, mohón csókoló ajkai voltak. Lesokkolódtam, de legfőképpen összezavarodtam. Az a tipikus érzés kerített hatalmába, ami a filmekben is szokta a hősnőt. A tűzijátékok felröppentek, a fellegekben voltam, ahogy selymes nyelve enyémet simogatta. Nem érdekeltek a következmények, sem a múlt, vagy a jövő. Csak a jelen érdekelt. Átkaroltam a nyakát, így közelebb húzva magamhoz, és hajába túrtam. Ő derekamat szorította, ezzel engem szinte kettéroppantva, de nem bántam. Csak az a tudat, hogy ismét csókolhatom, az egekbe vitt. Csukott szemmel is érzékeltem, hogy a fotósok és a kamera mellettünk van. Elfogyott a levegőnk, ezért muszáj volt abbahagynunk. Homlokát enyémnek döntötte, és hangosan szuszogott pont úgy, ahogy én.

- Nem értelek, Harry. – suttogtam, és kinyitottam a szemem. Távolabb húzódtam, hogy szemébe tudjak nézni. – Az előbb még azt mondtad, hogy..

- Nem csak te vagy jó színész, Lisa. – vágott szavamba mosolyogva. – Azért mondtam amit mondtam, hogy felidegesítselek, és végre kimond, amit tényleg érzel. – nem tudtam mit mondani, csak bámultam a zöld szemeibe, melyek most olyan boldogan csillogtak, mint ahogyan még soha nem láttam. – Szeretlek, Lisa. – szorította meg a kezeimet. Gondolkodás nélkül válaszoltam neki, immáron a teljes igazságot.

- Én is szeretlek, Harry. – sírtam el megint magam. Csak szorosan magához húzott, nyomott a homlokomra egy puszit, és engedte, hogy arcomat zokogva a mellkasába fúrjam.