92.rész

Sziasztok!:)) Nincs mit mondanom, csak annyit, hogy köszönöm a 37 kommentet! Íme a várva várt rész, remélem most szeretni fogtok.:D Jó olvasást, szombaton 20 komi után jövök!;) xoxo.♥

                          ~ "Megváltozva, de itt vagy.." ~

Útközben hallottam, ahogy a One Direction kapja meg az év bandája díjat, de nem akartam hallani a hangjukat. Szinte bemenekültem a sminkes szobába. Nathan egyedül hagyott, mivel vissza kellett mennie a nézőtérre, hiszen az ICarly-t jelölték az év sorozata címre. A sminkes pulton ülve hallgattam végig, ahogy egyre jobban fogynak a díjak, és közeledünk a műsor végéhez, ami egyet jelentett a találkozással. Szívem szerintem már sztrájkolni akart, hiszen folyamatosan dübörgött az izgalomtól, amióta elkezdődött az este. Nem is.. amióta Londonban vagyok, azaz két hete. A végén még szívrohamot fogok kapni. Elképesztően gyorsan uralkodott el rajtam a pánik helyzet, ezért előkerestem a telefonomat, és tárcsáztam Brooks számát.

- Mondd kicsi lány. – vette fel.

- Vigyél haza. – nyögtem bele a telefonba kétségbeesetten.

- Jézusom Lisa, mi a baj? Hol vagy? Mi történt? – a háttérzajból megítélve futni kezdett.

- Nyugi, nincs semmi bajom, a sminkszobába vagyok. – mondtam még ugyanolyan zaklatottan.

- Akkor miért vagy ilyen?

- Csak vigyél haza, kérlek.

- Szólok Matt-nek, aztán..

- NE! – kiáltottam bele a telefonba. A fájdalmas szisszenésből mérten talán túl hangosan is. – Nem akarom, hogy tudja, mert akkor meg akarna akadályozni benne.

- De keresni fog.

- Miután otthon vagyok, már elmondhatod neki, de addig ne.

- 5 perc és ott vagyok. – csapta le a telefont. 5 perc múlva már a fekete autóban ültünk, és gyorsan hagytuk magunk mögött a nagy csarnokot. – Miért is akarsz ilyen gyorsan hazamenni? – sandított rám.

- Még nem állok készen a találkozásra. Nekem ez sok, ehhez én kevés vagyok. – masszíroztam meg halántékomat, mely elképesztően lüktetett.

- Ennyire félsz a találkozástól? Nem olyan rosszak a srácok, sőt.. nagyon..

- Ne fejezd be, kérlek. Nem akarok róluk tudni semmit. Idővel igen, de még nem. – tiszteletben tartotta kérésemet, és az út további részében meg sem szólalt. Hálás voltam neki, főleg mikor kitett a házam előtt. Elköszöntem tőle, megvártam míg elhajt, majd bemenekültem kis lakásomba. Gondosan bezártam, leoltottam a lámpákat, aztán a szobámba siettem. A telefonomat levágtam az ágyra, majd a szekrényemhez sétáltam. Egy szürke, térdig érő melegítőt, és egy lila pólót vettem fel, hozzá illő nyaklánccal (hiába vagyok csak egyedül, a kiegészítő mindig lényeges). 

Az idő ellenére, mely a 9 felé közelített, nem volt kedvem aludni. Feszült voltam, csalódott, és dühös. Beálltam a tükörbe, és farkasszemet néztem saját magammal.

- Egy idióta, beszari balfasz vagy, ugye tudod? – szidtam magamat. – És magadban beszélsz. Gratulálok Lisa, ennél lejjebb már nem is süllyedhetnél. – idegesen fújtattam egyet, aztán leoltottam a lámpát, és ráfeküdtem az ágyra. Már majdnem bealudtam, mikor a lenti ajtó csapódását hallottam meg. Szemem úgy pattant ki, mint a horror filmekben a zombié, mikor a menekülő csajszi rálép egy faágra. Piszkosul megijedtem. Az első gondolatom az volt, hogy az illető hogy a büdös francba tudott bejönni, hiszen bezártam az ajtót! Pótkulcs meg nincs sehol. Mikor a lábdübögés már a lépcsőről jött észbe kaptam, hogy el kéne bújnom, ezért rekord sebességgel másztam be az ágy alá. Ennél jobb búvóhelyet nem találtál volna Lisa? Fantasztikus vagy.. Az ajtóm kicsapódott, és pedig összeszorítottam a fogamat. Bármennyire voltam dühös, nem akartam még most meghalni. Ki tudja, milyen bérgyilkos sétál el pont az orrom előtt. Barna, fényezett cipője ismerős volt, de ez véletlen, hiszen sok ember hord ilyet. Az illető odasétált az ajtóhoz, és már kezdtem megörülni, hogy kimegy és hívhatom a rendőrséget, de csak a lámpát oltott fel. A fenébe..

- Lisa, hol vagy? – kiabált.

- Matt? – suttogtam magam elé. – MATT?! – kiáltottam megkönnyebbülten.

- Te hol az Istenbe vagy? – kigurultam az ágy alól, és menedzserem nyakába ugrottam, aki elég hülyén nézett rám.

- El se tudod hinni, mennyire örülök neked. Azt hittem valami betörő. Hogy jutottál be?

- Van kulcsom. – legyintett. – Veled viszont beszélnivalóm van. – váltott mérges, és számon kérő hangnembe.

- Ugye? Szerintem is szép a csillagos ég. – próbálkoztam a témaváltással, de sikertelenül.

- Miért jöttél haza?

- Nem volt kedvem ott maradni a bulira. Álmos vagyok, aludni szeretnék.

- 9 órakor álmos vagy? Nem tudsz átverni, remélem tisztában vagy vele. Te csak a fiúk elől menekülsz. – hunyorgott.

- És ha így van? – emeltem fel idegesen a hangom.

- De miért? Te nem tudod, mit csináltak, mikor megláttak.

- Nem is akarom tudni. – folytattam tovább a kiabálást.

- Gyere, megyünk. – nyitotta ki az ajtómat, és a kezembe adta a telefonomat.

- Mégis hova? – feszült voltam, nagyon.

- A fiúk házához, ugyanis ők sem akartak bulizni. Úgy kell őket lefogni, hogy ne rohanjanak át egész Londonon, „KERESSÜK LISA HEMSTWORTOT!” plakátokkal. Találkozni fogsz velük, ráadásul most azonnal. – fogta meg a kezemet és kihúzott az ajtón.

- Te felfogod egyáltalán, amit mondok? – rántottam ki kezem övéből.

- Ha magadtól nem jössz, szólok Brooks-nak, lefogunk, beteszünk a kocsiba, ott pedig kiveszünk. Két választásod van.

- Miért csinálod ezt velem? – alsó ajkam picit megremegett, de idegesen tereltem el a gondolataimat. Nem akartam sírni.

- Te miért csinálod ezt?

- Mert félek, az Isten szerelmére! – rúgtam bele a falba, viszont azonnal meg is bántam, mert lábam lüktetni kezdett.

- Nem kell félned. – ragadta meg karomat, és húzni kezdett. Magamban cifrábbnál cifrább káromkodásokat mondtam el, ha a TV-ben lennék, az egészet sípszóval adnák csak le.

- Megyek, de előtte elszívok egy cigit. – vettem elő a dobozt.

- Kibírod most nélküle. – nyomott be a kocsiba, becsapta az ajtót, aztán ő is beszállt, a motor pedig felbőgött.

- Ha nem szívok el egyet, bajok lesznek Matt.. Nem mostanában voltam ilyen feszült.

- Jó.. csak kérlek, az ablakon fújd ki a füstöt. – húzódott le mellettem az ablak. Részben megnyugtatott a nikotin hatása, de még így is tiszta ideg voltam. Nem gondoltam, hogy ilyen közel lakok a fiúkhoz, ezért még a cigarettám felével sem végeztem, mikor megállt alattam a kocsi. Eltapostam a csikket, viszont az ajtónál megtorpantam. Matt hátulról belém ütközött, de szitkozódás helyett csak nevetni kezdett.

- Miért vagy ilyen beszari? Kb. úgy viselkedsz, mintha a kivégzésedre hoztalak volna.

- Úgy is érzem magam. Nem bírnám ki, ha haragudnának rám.

- Nyugi már.

- Ugye most már késő lenne elfutnom?

- Igen, az. Inkább menny be. Ismered a járást. – kezem a kilincsre helyeztem, és erőtlenül nyomtam le. Matt becsukta magunk után, aztán tolt rajtam egy kicsit, hogy meginduljak. Szokatlanul nagy volt a csend. A szívem dübörgését éreztem a lábamban, a hasamban, a torkomban, és a fülemben is. Előbb utóbb tényleg szívrohamot fogok kapni, ha így folytatom. A hányinger rettentően kerülgetett, bíztam benne, hogy nem fogok senkire se rárókázni. A nappali előtt lecövekeltem, de Matt nem hagyta, hogy leálljak, meglökött, és ha nincs egyensúly érzékem, tuti orra esek, így viszont csak egy gyorsabb lépésnek nézett ki az egész. A földet bámultam, egyszerűen nem volt erőm felemelni a fejem. A szuszogásokat már hallottam, biztos voltam benne, hogy előttem állnak a többiek. Matt elsétált mellettem, és a hangok alapján leült. Iszonyatosan szarul éreztem magam. A könnyeim már a szemembe gyűltek, s sűrűn kellett pislognom, hogy ne folyjanak ki.

- Lisa. – vette a bátorságot egy vékonyka hang, hogy hozzám szóljon. Aztán már csak a futás hangját észleltem, és azt, hogy valaki iszonyat erősen csapódik nekem, és ölel meg. Hangosan zokogni kezdett a nyakamba, egész testét rázta a sírás. Nagyon nehéz így erősnek maradni, mikor legjobb barátnőd, akit 3 éve nem láttál zokog közvetlen előtted.

- Szia Ariana. – motyogtam mosolyogva, mire a vörös hajú lány még jobban bömbölni kezdett. Hátát simogattam, de ez is megterhelő mozdulatnak számított.

- Hiányoztál. – nyögdécselte, nálam pedig itt szakadt el a cérna. A könnyem a szemfestékemmel együtt keveredve folyt le arcomon, miközben egy nagyot fújtattam.

- Te is nekem. – sírtam el most már ténylegesen magam. Pár pillanat múlva elvált tőlem, és rám nézett. Szemei vörösek és dagadtak voltak, még mindig szipogott.

- Azt hittem, hogy nem szeretsz sírni. – törölgette szemeit.

- Szerinted most azért sírok, mert ahhoz van kedvem? – kérdeztem cinikusan mire felnevetett, de nem csak ő. A mély, dörmögős pasi hang eljutott a fülemig.

- Annyira örülök neked. – nyomott egy hatalmas cuppanós puszit az arcomra. – De átadom a helyet a fiúknak. – lépett el mellőlem, én pedig elérkezettnek láttam az időt arra, hogy az előttem álló, magas, barna, szőkés melírral díszített hajú fiúra nézzek. Szemei csillogtak, száján egy halvány mosoly terült el.

- Itt vagy. – húzott magához óvatosan, mintha attól tartana, hogy csak egy szellem vagyok, és érintésére eltűnök.

- Itt vagyok. – fúrtam fejem mellkasába. Jellegzetes illata annyira hiányzott már, hogy azt elmondani sem lehet.

- Tudtam, hogy vissza fogsz jönni, Bella. – puszilta meg a homlokomat, nekem pedig a szívem egy hatalmasat dobbant. Mintha ez lenne az utolsó dobbanása. Minden érzelem belekerült. Zayn elhúzódott tőlem, én pedig mint egy kisgyerek, úgy akartam visszabújni hozzá, de már másik arc állt előttem.

- Liam? – kérdeztem sokkolódva.

- Lisa? – mért végig ugyanolyan meglepetten. A háttérben csak felnevettek a többiek.

- Hova tűnt a hajad? – nevettem, és ő is velem. – Úristen, de megváltoztál. – szorítottam őt is magamhoz.

- Te sem panaszkodhatsz. Már nem úgy nézel ki, mint egy tinédzser. Tisztára nő lett belőled, hé. – annyira szokatlanul volt mély hangja. Imádtam.  Elengedett, így a tőlem fél fejjel magasabb fiúra meredhettem.

- Neeee. – húztam el nevetve szó végét. Louis csak felnevetett. – Úristen. Louis? Jézusom. – túrtam bele hajába. – És a te hajad hova tűnt? És a kisfiús arc? Basszus, de öreg vagy már. – mondatomra hangos nevetés keletkezett, Louis pedig lesújtva nézett rám.

- Az a 26 év nem is olyan sok. – tette keresztbe durcásan a kezeit. – És te mióta vagy ilyen vallásos? Jézusom, úristen.. – utánzott női hangon.

- Nem kötözködni, Tomlinson! - böktem mellkasára, mire magához rántott, és megpörgetett. Lábamra tett és nevetve engedett el. – Répamániás vagy még? – hunyorogtam felé.

- Soha nem tudnék megválni a répáimtól! – húzott elő egyet a farzsebéből(!).

- Bíztam benned. – veregettem meg a vállát, aztán az elém került kicsit szőke fiúra néztem.

- Mindenki változtatott valamit a haján? – nevettem. – Barna? Jól áll. – öleltem meg mosolyogva.

- Én nem változtattam. – jött mögülem az ismerős, mégis furcsa hang. Közepes sebességgel pördültem meg. Ahogy a szemébe néztem, lábaim gyökeret eresztettek. Hiába változott meg az arca, szemei ugyanazok maradtak. Szerettem volna mondani valamit, de nem jött ki hang a torkomon. Harry rengeteget változott, ugyanúgy, ahogy a másik 4 társa.

- De, mert megnőtt. – nyögtem ki a mondatot, a hajára célozva.

- Hiányoztál. – morogta. Szó szerint. Nem hittem, hogy ennél jobban bemutálhat, de tévedtem. Olyan macis volt, de nagyon jól állt neki.

- Te is nekem. – öleltem meg. Azt az érzést soha nem fogom elfelejteni. Ahogy szorosan, mégis gyengéden ölelt magához, miközben mellkasán keresztül éreztem dübörgő szívét. Pár perc után rájöttem, hogy nem csak ketten vagyunk a szobába, pedig még szívesen öleltem volna, de elengedtem. Szemem végigvezettem a társaságon, mikor 3 emberke ismeretlennek tűnt számomra. Zavartan, mégis boldogan mosolyogtak rám, pedig nem is ismerjük egymást.

- Ti.. – kezdtem, ezáltal arra célozva, hogy fogalmam sincs a három lány kilétéről.

- Tényleg. – csapott homlokára Liam. – Lisa, őt itt a barátnőm, Danielle. Danielle, ő itt Lisa. – A göndör barna hajú lány mosolyogva nyomott két puszit az arcomra.

- Már sok mindent hallottam rólad. – mosolygott.

- Remélem csak jót. – viszonoztam, mire nevetve bólintott.

- Lisa, ő itt Eleanor, a barátnőm. Eleanor, ő itt..

- Tudom Louis. Lisa. – nevetett Eleanor Louisra, aki durcásan tette keresztbe a kezeit, egy „most elrontottad a bemutatást” mondattal. Tőle is kaptam két puszit. Nem néztem volna ki Louis-ból, hogy ilyen lány lesz a barátnője, de kellemesen csalódtam. Eleanor gyönyörű.

- Lisa, ő itt az én barátnőm, Perrie. – vigyorgott mellettem Zayn.

- Végre. – fújtam ki boldogan a levegőt, mire értetlen pillantásokat kaptam. – Lélekben mindig is szurkoltam neked, hogy végre legyen egy szép barátnőd. – bokszoltam Zayn vállába, majd Perrie-hez sétáltam. Mindenki közül talán ő volt a legfélénkebb, amit reméltem, hogy idővel majd eldob, mert ebben a társaságban nem hiszem, hogy feszengenie kéne. A köszöntő két puszi után elhúzódtam tőle, és újra végigvezettem szememet a társaságon. Csak álltam, a mosoly levakarhatatlan volt az arcomról. Elég furcsa fejet vághattam, mivel a többiek kérdően néztek rám.

- Miért érzem azt, hogy valamit szeretnél elmondani nekünk? – vonta fel egyik szemöldökét Zayn.

- Még mindig ennyire kiszámítható vagyok? – hajtottam le a fejem, már korántsem vigyorogva.

- Baj van? – lépett mellém Harry. Annyira szokatlan érzés járt át. Egyik felem sóvárgott a mellettem álló barna fiú után, közelebb akartam tudni magamhoz, viszont másik felem menekülni és taszítani akart.

- Nem, semmi. – ráztam meg a fejem. – Vagyis. Ez nem baj, csak.. –dadogtam össze vissza. Újra felgyülemlett bennem a pánik, a félelem, és a szoba párszor megfordult szemeim előtt.

- Lisa, jól vagy? – termett mellettem Matt, és megfogta a vállam.

- Egy perc. – menekültem ki a teraszra. Dejavu érzésem volt. A kert, a medence, a napozóágyak ugyanott álltak, ahol 3 éve. Pár percre elhittem, hogy ez a nagyobb kihagyás csak egy álom volt, de nincs ekkora szerencsém. Leültem a medence melletti napágyra, előhalásztam a cigimet, és rágyújtottam. Ma már sok ezredjére. Az ismerős érzés átjárta a tüdőmet, és máris kiillant belőlem a félelem, a számon kiáramló füsttel együtt. A mögöttem lévő üvegajtó megnyikordult, a lábak dobbanását pedig egyre közelebbről hallottam. Sorra ültek körém, de én csak a kezemben füstölgő „drogot” néztem, nem mertem felemelni a pillantásomat. Talán azért, mert nem vagyok büszke a dohányzásra, de nem tudok vele mit csinálni, hiszen nekem ez hasznos.

- Mióta cigizel? – szólalt meg Ariana. Tapintani lehetett a feszültséget, amit nem értek, hiszen az előbb még minden olyan happy volt.

- Mikor Chicagóba költöztem, eltelt 1-2 hónap, és rászoktam. – válaszoltam, majd elnyomtam a csikket, és a mellettem díszelgő hamutálba tettem, ami gondolom Zayn miatt van idetéve.

- És hogyan szoktál rá? Persze, ha ez nem túl személyes kérdés. – mentegetőzött Perrie.

- Dehogy személyes. – sóhajtottam, aztán az érdeklődő kis csapatra néztem. – A fősulis csoporttársaimmal mentem el bulizni. Ott..

- Várj! – emelte fel kezét Niall. – Te fősulira jártál?

- Igen, megvan a diplomám. – nevettem.

- Jézusom. – suhant át egy büszke vigyor Zayn arcán. – Rettentően megváltoztál. Soha nem gondoltam volna, hogy főiskolára fogsz menni.

- Hogy-hogy elkezdted? – kérdezte Liam.

- Mindent sorban. – mosolyogtam. – Térjünk vissza a cigire. Szóval.. bulizni mentünk, és hát.. nem arról vagyok híres, hogy anti piás vagyok. – felnevettünk. – Elég rendesen ittam. A piák nevére nem emlékszem, de rettentően erősek voltak. Kiütöttem magam, aztán táncoltunk, megint ittunk, táncoltunk, újra ittunk. – hadonásztam a kezemmel, miközben ők egyfolytában röhögtek. – Utána kimentünk pihenni. Connie leült mellém, és a kezembe adta a cigit. Ő az egyik csoporttársam volt. Tipikus lázadó csaj. Gördeszka, pia, cigi, szitkozódás, balhék. Egyszóval a nagy ellentétem. Már lélekjelenlétem sem volt, ezért beleszívtam. Aztán minden nap 2 szál, és itt vagyok. Ennek köszönhetem, hogy most egészséges vagyok.

- Már nincsenek rohamaid? – mért végig Ariana.

- A cigarettának köszönhetően nincs. – mosolyogtam sejtelmesen.

- Akkor.. te.. most.. – dadogott.

- Hazajöttem, és nem tervezem, hogy visszamegyek Chicagóba. – alig hogy befejeztem a mondatomat, barátnőm 200km/h sebességgel felpattant, és olyan erősen ütközött nekem, hogy kis híján beleborultunk a medencébe. Így is elterültünk a földön, egy hatalmas puffanással egybekötve. Már megint sírt. Annyira jól esett.. rettentően jól.

- Tudtam, hogy vissza fogsz jönni. – nehezedett még jobban rám, és ölelésén is szorított.

- Cicám, elfogyott a levegőm. – nyögtem nehezen a szavakat. Felállt rólam, aztán leült mellém a földre.

- Akkor.. azt mondtad mesélsz a fősuliról. – dörzsölte össze kezeit Louis.

- Nem lehetne, hogy holnap meséljek? – álltam fel. – Most szépen hazamegyek, mindannyian kipihenjük magunkat.

- Ne is folytasd. – pattant elém Niall. – 3 évig nem láttalak, és most végre itt vagy, de te haza akarsz menni? Aludni?! – kérdezte hisztérikus hangon.

- Niall..Fáradtak vagytok.. kimerítő napotok volt, és nekem is. Holnap visszajövök, vagy ti jöttök át hozzám, és mindent áttárgyalunk. Oké? – hátráltam egy lépést, de Louis felugrott, és szorosan megölelt.

- Nem tudlak elengedni. – tettetett műsírást.

- Aranyos vagy. – pusziltam meg nevetve az arcát.

- Nem Lisa. Én tényleg nem foglak elengedni. – vigyorgott. – Ugyanis itt alszol, így reggel hamarabb tudjuk kezdeni.

- Nincs, amiben aludjak. – húzódtam el tőle, hogy a szemébe nézhessek. Most Zayn-en volt a sor, hogy felálljon, és mellém sétáljon.

- Ez legyen a legnagyobb probléma. – húzódott szája hatalmas vigyorra. Így közelről látva arcát felfedeztem, hogy sokat változott. Szeme még mindig ugyanolyan, azokkal a hosszú szempillákkal. Arca borostás, ami még jobban félistenné teszi. Valljuk be..Zayn eddig is, de most aztán végképp irtó helyes pasi lett.

- Nem fogod feladni, igaz? – mosolyogtam.

- Soha. – kacsintott.

- Brooks. – sóhajtottam. – Úgy látszik, ma nem megyek haza. – amint kimondtam az öt fiú felém rohant, (már amennyire rohanni kellett azon a 3 méteren) és nagy ölelést tartottunk.

Kiosztottuk a szobákat; én a vendégszobában voltam, mivel hely csak Harry mellett lenne, és azt nem vállalom. A fiúk a konyhában falatoztak, a lányok zuhanyoztak, ezért bekopogtam Zayn szobájába. Mivel nem érkezett válasz, benyitottam. Nem volt sehol senki, hiába néztem be a fürdőbe, ott se találtam. Szétnéztem: minden ugyanolyan volt, mint 3 éve. Talán a falak színe egy árnyalattal sötétebb lett. Az egész tükrözte Zayn stílusát. A polchoz sétáltam, és a fényképeket kezdtem nézegetni. Nagy részük a többi sráccal készült. Díjátadókon, mikor a kapott és megérdemelt díjat szorongatják, de csak spontán képeket is találtam. Az utolsó előttin Perrie-vel álltak, éppen csókolóztak. Gondolom az ő tudtuk nélkül készült a kép. A legutolsó le volt fordítva, és mivel a kíváncsi természetemről vagyok híres, megnéztem. Jól esett, és fájt is, mivel ketten voltunk rajta. Zayn hátán voltam, miközben ő rohant velem, és szakadtunk a nevetéstől. Furcsa volt látni a régi Lisát. A hajam, az arcom, szinte mindenem megváltozott, pont úgy, ahogy Zayn is. Ilyenkor jövök rá, hogy nagyon sokáig nem voltam itt. Elhagytam őket, és nagyon nem érdemlem meg, hogy megbocsássanak. Az ajtó szinte kicsapódott, és Zayn vágódott be rajta.

- Hát te? – mosolygott.

- Kérhetek egy pólót, amiben aludhatok? – fordítottam lefelé a képet pont úgy, ahogy találtam.

- Persze. – lépett a szekrényéhez. Testhez simuló fehér trikója kilátást biztosított kidolgozott felsőtestére, és karjaira.

- Miért volt lefordítva a kép? – csúszott ki a számon. Gratulálok Lisa, roppant ügyes vagy! Abbahagyta a keresgélést, felegyenesedett és elém sétált, kezében egy szürke pólóval.

- Mert nehéz volt nézni, mikor nem voltál itt. – adta kezembe a pamutcsodát. – De már itt vagy – állította fel a képet – és ez a legfontosabb.

- Sajnálom. – sütöttem le a szemem. Még közelebb lépett hozzám, állam alá nyúlt, és kényszerített, hogy ránézzek.

- Nincs mit sajnálnod. Egészségesen, megváltozva, de itt vagy, és nekem ez a lényeg, Bella. – ez az arc, a hang, és amilyen lágysággal beszélt. Elképesztő hatást gyakorolt rám. Ráadásul a rég nem hallott nevem miatt kis híján elbőgtem magam.

- Szeretlek, Malik. – bújtam hozzá jó szorosan.

- Én is téged. – puszilt meg. – Viszont holnap addig sehova nem mész, amíg el nem meséled a 3 év alatt történt dolgokat.

- Kicsit hosszú lesz.

- Időnk, mint a tenger. – engedett el mosolyogva.