78.rész

Sziasztok Földlakók!:) Fantasztikusak vagytok, mondtam már?:D 2 nap alatt összehoztatok 21 komit, és 37 tetsziket!:D Ez fantasztikus érzés, nagyon szépen köszönöm! Kicsit depis hangulatba vagyok, ugyanis megnéztem a Felhők felett 3 méterrel c. filmet. Annyira sok helyen dicsérték, hogy végül rászántam magam, hogy megnézzem, és tényleg nagyon jó, szóval ajánlom nektek is!

A részről annyit, hogy eddig ez a leghosszabb és talán a legdurvább. A csúnya szavakért elnézést kérek, de kihagyhatatlan volt. Kitartás, nem sok ilyen rész van már hátra. Igazából szerintem mást nem akartam mondani. Szombaton hozom a részt, ha meglesz a 22 komi, és a 38 tetszik.:) Pusszantás!♥

                                                                ~ Már késő ~

                                   „ Nem vagyok féltékeny típus, csak éppen nem tudom elviselni

                                                             ha hozzányúlnak ahhoz, ami az enyém.. „

Az elhatározásomat követően nem érdekelt semmi. A barátaimmal beszélgettem, de Louis-t és Harry-t figyelmen kívül hagytam. Ahogy Matt mondta, Alexis tényleg velünk tartott a turnén. Ha ez nem lenne elég, a fölöttem lévő ágyat kapta meg! Megfordult a fejemben, hogy előveszek egy nagy kést, és az éjszaka alatt átszúrom az ágyon, de nem akartam börtönbe kerülni gyilkosságért. Gyilkosság. Na, az messze áll tőlem.

A napfelkeltét a buszból láttam, mivel akkora mi már úton voltunk Belgium fele. Éppen reggeliztünk, közösen, ami nagy szó, mert ilyen nem volt, amióta Alexis bejött a képbe.

- Hoznál nekem egy pohár vizet? – nézett rám a szőkeség. Legbelül ült, én pedig szélen, de Louis-t is meg tudta volna kérni, aki szintén szélen ült. Tudtam, hogy miért engem kért, az idegeimmel játszik. Hatalmasat nyeltem, majd felálltam, és a csaphoz sétáltam. A kezembe vettem egy poharat, majd megnyitottam, és abban a pillanatban már el is áztam. A víz sugárban lövellt felém és pár másodperc alatt úgy eláztatott, hogy fojt mindenhonnan belőlem. Kellett egy kis idő mire el tudtam zárni. Amint ez megvolt, dühtől izzó szemekkel néztem a kék szempárba, mely kívülről nem is, de láttam, hogy belülről gonoszan mosolyog. Tuti, ő piszkálta meg a csapot, és ezért küldött engem. Szinte láttam Zayn-en, hogy ugrásra kész, ha le kéne fogni, mert nekiesek Alexisnek. Nem terveztem, helyette a bosszún járt az eszem. A pohárral bevonultam a fürdőbe, teletöltöttem, majd hátulról ráborítottam Alexis fejére. Sipákolva állt fel a helyéről, majd amint kiszabadult, dühösen elém állt.

- Mi van édes, már nem kell víz? – mosolyogtam. Annyira jól esett ezt csinálni.

- Hogy lehetsz ilyen? Nem az én hibám volt, hogy a csap elromlott. – kiabált. A többiek nagy szemekkel néztek minket, de láttam Arianán és Zayn-en hogy mindjárt elnevetik magukat.

- Ó hát persze. Tudod, hogy hiszek neked. – provokáltam magam. – Ha nem a te műved, miért nem Louis barátodat kérted meg, hogy hozzon neked vizet? – nyomtam meg erőteljesen a barát szót.

- Csak barátkozni akarok. – ha nem ismerném, talán még el is hiszem neki. Ez a csaj jobb színész, mint Leonardo Dicaprio.

- De én nem. – sziszegtem, majd kikerültem, a tányéromat belelöktem a mosogatóba – megjegyzem, majdnem eltört – majd a bőröndömhöz sétáltam.

A kis összeveszésünket követően szinte minden nap ordibáltunk egymással el sort. Mindig keresztbe tett nekem. Kibuktatott, én pedig akkorát estem, hogy belilult a térdem. Persze senki nem látta, hogy kitette a lábát. Már miért is látták volna?! Alexis maga a tökéletesség.

Brüsszelben összesen 6 napot töltöttünk. Az első nap közönségtalálkozóm volt, míg a fiúknak koncert. Alexis a fiúkkal tartott, aminek őszintén megmondom, nem örültem. Szívesen végig néztem volna, ahogy a rajongóim szétszedik, ugyanis napról-napra egyre jobban haragszanak rá. A Twitteren már világtrend is volt, hogy #AlexisEgyUtolsóRohadék, míg Facebookon anti oldalak indultak ellene. Örömmel olvasgattam ezeket, és mindig rájöttem, hogy csak a fiúk ilyen vakok, hogy nem látják, az ő kis barátnőjük tisztára kamugép. 1 nap telt el úgy, hogy nem sírtam. Már kezdtem megörülni, hogy hátha most már jobb lesz, de nem így történt, mivel Liam is elkezdett bunkózni velem. Lazán közölte, hogy nem érti, miért vagyok ilyen Alexis-el, mikor ő egy kedves lány! Mikor megkérdeztem kinek hisz, nem válaszolt, de a nézéséből ki tudtam venni mindent. Újra megtalált napjaim legjobb barátja, a sírás. Vagyis.. nem.. A bőgés, a szívfájdalom, és a szenvedés. Nem tudtam felfogni, hogy Liamet(!), a Daddy Direction-t, képes volt ellenem fordítani! Fogalmam sincs mi a módszere, de tényleg durván jól csinálja a hazudozást. A fürdő padlóján feküdtem, úgy sírtam, mikor a telefonom új SMS-t jelzett. Mikor elolvastam, komolyan úgy éreztem magam, mint egy sorozatban. „Már csak Niall van hátra”. Ez állt benne, és nem kell mondanom szerintem, hogy kitől jött. Ez az egész már olyan, mint egy krimi film, amiben a gyilkos a kiszemelt családtagjait, barátait, sorra öli meg, és üzenget neki. A többiek – hogy Star Wars –ösen fogalmazzak – átálltak a sötét oldalra. Akaratom ellenére is felnevettem. Ez már annyira nem emberi, ami velem történik. Annyira sokat sírtam már, hogy komolyan, nem tudok több könnyet kipréselni a szememből. Csak fekszek, várom a könnyeket, de nem jönnek, csak a szemem szúr, alig kapok levegőt, zihálok, és szenvedek. Ez tutira rosszabb, mint egy szülés. Több fájdalmat érzek, mint Bella, aki a saját vámpír gyerkőcét próbálta világra hozni. Oké, nekem nem törnek a csontjaim, de a lelkem már romokban hever, a szívem pedig.. a szívem. Nem is tudom, hogy nekem van-e olyanom.

A második nap teljesen szabadok voltunk, sehova nem kellett mennünk. Egész nap szerelmes filmeket néztem, ahol általában mindig Happy End-el zárul a film, de nekem nem volt ilyenem. Hiányzott a Happy End, a boldogság, a nevetés! Nem is tudom mikor nevettem utoljára jó ízűen.

Harmadik nap városnézésre indultunk, egy idegenvezetővel. Férfi volt, a 30-as éveiben mozgott, de a nevét ne kérdezzétek, az első 5 másodperc után elfelejtettem. Nagyon sok szép helyet néztünk meg, és még élveztem is volna az egész kis túrát, ha Harry és Alexis nem nyilvánosan szerelmeskednek. Még nem mondtam, igaz? Összejöttek. Egyfolytában smárolnak, kézen fogva járkálnak, boldogok! Én meg, mint egy kis harmadik, szenvedek. Akár csak Jacob. Lehet le kéne állnom a Twilight filmekkel. 3 helyen voltunk.  Kezdtük a Centre Belge de la Bande Dessinée megnézésével. Ez egy képregény múzeum volt, ahol a mesehősök viaszból ki voltak öntve, rengeteg bolt volt, az egész csodálatosan szép volt. Ami megmaradt az idegenvezető beszédéből, az az, hogy 40.000 könyv van ebben a múzeumban. A többi csak mind Bla Bla Bla.. Mint ahogyan a filmekben is lenni szokott, láttam, hogy beszél, mozog a szája, de semmi hangot nem hallottam. A második hely a Musée Royal de I’Afrique volt. Mire ezt a nevet sikerült kimondanom, a nyelvem is görcsbe rándult, szóval nem próbálkoztam vele. Kitömött állatok, csónakok, pogány szobrok, és fegyverek vettek körbe. Próbáltam élvezni, vagy csak egy picit kikapcsolni az agyam, de nem ment. Nem tudtam beletörődni, hogy egy másik lány van Harry oldalán. Igen, féltékeny voltam, de nagyon. Afrikai rovar gyűjteményt is láttunk, és miután Alexis ijedezve futott az őt kergető, kezében egy bogarat szorongató Harry elől, kedvem támadt hozzá, hogy egy óriáscsótányt a pólójába tegyek, de.. nem tettem meg. Saját magamat sem értem. Miért vagyok ilyen? Beletörődtem abba, hogy az én love story-m véget ért? Nem! Vagy.. ki tudja..

Már beesteledett, mikor a Grand Place-hez értünk. Csodálatos volt, főleg így kivilágítva. Zayn és Niall között ültem, miközben a fölénk magasodó épületet bámultuk. Nem tudtam megállni, hogy ne nézzek rá a smároló párocskánkra. A hányinger kerülgetett, ha rágondoltam, hogy Harry képes egy ilyennel csókolózni. Jó, nem csúnya a csaj.. sőt.. Áh, kit akarok becsapni?! Gyönyörű, csak rettentően gonosz. Maga a démon.

Miután mindent megnéztünk, hullán zuhantunk be az ágyainkba. Harry és Alexis tőlem 1 méterre váltottak búcsúcsókot, én kis szerencsétlen meg a könnyeimmel küszködve néztem. Kit akarok becsapni? Még mindig szeretem, hiányzik a mosolya, a közelsége, az érintése, a csókja. Mindene! Ő viszont már nem az enyém. Sőt, talán már soha nem is lesz. Behúztam a kis függönyt, ami az ágyam mellett volt, majd elővettem a telefonomat, és felmentem Twitterre. „ A remény hal meg utoljára. Várok türelmesen, de napról-napra nehezebb. Köszönöm, hogy itt vagytok nekem! Jó éjt. Lisa xx.”

                                                  *~*~*

Hajnalban arra keltem fel, hogy alig kapok levegőt. Amint kinyitottam a szemem, megláttam a csurom vizes párnámat. Már álmomban is sírok! Ezt nem hiszem el. Na ennyit arról, hogy nincs több könnyem. Úgy néz ki, van. Felültem, megdörzsöltem a szemem, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy fél 4 van, és visszaaludni már képtelen lennék, kiültem a konyha asztalhoz, aztán csak bámultam magam elé.

Szörnyű érzés kerített hatalmába. Mi történik velem? Kezdek összeomlani. Persze, ezt a rajongóim, és a műsorvezetők nem látják, mert van egy álarcom. A felhőtlen oldalam. Belülről viszont elképesztően hatalmas ürességet, fájdalmat érzek. Napról-napra rosszabb. Mint amikor beleesel egy mély vízbe, nem tudsz úszni, megbénulsz, és átéled a saját halálodat. Ahogy a tüdőd megtelik vízzel, nem tudsz lélegezni, nagyon fáj, szenvedsz, próbálnál segítségért kiáltani, de senkit nem érdekelsz. Kb. ezeket éreztem most. Rengeteg érzelem gyülemlett össze bennem, az agyam kattogott, mint általában a nap 24 órájában, és azon gondolkoztam, mivel érdemeltem ezt ki? Mit csináltam, amiért az égiek büntetnek? Nem voltam soha rossz gyerek, persze, voltak csínyeim, de könyörgöm.. mindenkinek vannak! Mindig a szüleim mellett álltam, segítettem, ha baj volt, nem veszekedtünk sokat, csak apróságokon. Újra megkérdezem: Mi rosszat tettem? Semmit. Hiába agyalok, nem tudok rájönni.

Észre se vettem, hogy az arcomat újra a könnyeim áztatják. Most, hogy belegondolok, Ariana és Zayn se látnak sírni. Már előttük sem sírok, csak csendben, magamban. Ha viszont egyedül vagyok, ordítani, sikítani lenne kedvem, mindent összetörni, vandálkodni. Az viszont nem én lennék. Bár, már komolyan azt se tudom, ki vagyok valójában. Egy álarc mögé bújt szerencsétlen lány, akinek az élete kisiklott a megszokott vágányról, és lassan felemésztődik a fájdalomban.

Mint előző alkalommal, most is hírtelen ötlettől vezérelve kerestem egy lapot, és egy ceruzát, majd írni kezdtem. Az előző dalomhoz nem lehetne hasonlítani. Egyfajta könyörgés lehetett Harry felé, vagy nem is tudom. Csak jártattam a kezemben lévő ceruzát a papíron, írtam, amit gondoltam, a szavak csak úgy özönlöttek belőlem. Deja vum volt olyan szempontból, hogy a konyhában ültem, csend volt, sötét, engem rázott a sírás, és írtam. Úgy látszik, szomorúnak kell ahhoz lennem, hogy dalt tudjak írni. 10 perc alatt készen lettem vele, viszont énekelni nem akartam, mert azt a többiek meghallották volna. Estére tartogattam a megzenésítést, amikor majd a kezembe veszem Niall gitárját, vagy csak leülök a zongora elé, és kiéneklem a fájdalmat a szívemből. Bárcsak ilyen egyszerű lenne.

9 óráig ültem egyedül a konyhában, annyi különbséggel, hogy már harci díszben, illatosan. Azaz letusoltam, és felöltöztem. Fél10 fele nyílt a busz ajtaja, és Brooks sétált fel rajta. Mikor meglátott elmosolyodott, de amint ez a kis mozdulat viszonzatlan maradt, közelebb jött, megölelt, majd leült velem szemben.

- Mi a baj kicsi lány? Látom, hogy bánt valami már egy ideje. – kereste pillantásomat. Lesütöttem a szemem, majd pislogtam párat, hogy a kikívánkozó könnyeim útját elzárjam.

- Hosszú lenne most elmesélnem. – motyogtam.

- A szőke cicababa a baj? – felkaptam a fejem, és a nevető hústoronyra néztem. Nem bántásból mondom, ne értsetek félre, van amikor így hívom, és ő nem veszi a szívére.

- Ennyire látszik? – mosolyogtam keserűen.

- Én is gyűlölöm, nyugi.

- Miért? – kerekedett ki a szemem.

- Véletlenül ráléptem a lábára, erre elkezdett hisztizni, meg ütögetni a kis retiküljével!– nem bírtam, elnevettem magam, de a könnyeim is kifolytak, amit Brooks észre is vett. – Ne sírj miatta, nem érdemli meg a könnyeidet. Harry még nem tudja, de rá fog jönni, hogy egy fantasztikus barátnőt vesztett el. – szorította meg a kezem, mire még jobban rám tört a sírhatnék. Felálltam, majd megvártam, míg hústorony is így tesz, aztán odabújtam hozzá. Mint említettem, 2 méter magas volt, széles is, izmos is, szinte elvesztem ölelésében.

- Köszönöm. – suttogtam.

- Férfi vagyok, de ha ki akarod sírni magad valakinek, csak szólj, meghallgatlak. – simított végig hajamon. Hálás voltam neki, nem is tudja mennyire.

                                                    *~*~*

Az öltözőben ültem, már felöltözve, Dottie éppen a hajamat csinálta. Egy kék, alul virágmintás ruha volt rajtam, hozzá egy bézs színű topánka, kiegészítők. Már a sminkem is tökéletes volt, csak a hajamon végzett fodrászom egy utolsó igazítást. Láttam magam a tükörben, nem festettem rózsásan, de tudtam, hogy amint kamerák elé lépek, nem lesz észrevehető ez a kis hangulatingadozás.

 Amint teljesen kész lettem, felszerelték rám a mikrofont, majd kiléptem a folyosóra, ahol a fiúk már arra várva, hogy kezdjünk, álldogáltak. Odasétáltam Zayn-hez, aki minden szó, minden nélkül magához húzott és megölelt.

- Meddig fogod még ezt bírni? – suttogta a fülembe.

- A turnét kibírom. – súgtam vissza, miközben még közelebb bújtam hozzá. Illata átjárta ruhámat, és biztos voltam benne, hogy egész interjú alatt érezni fogom.

- Hallottam Liam-ről. – szavai fájtak. Vagyis most már biztos, hogy Liam se az én pártomat fogja, hanem Alexisét.

- Kaptam egy SMS-t Alexis-től. – motyogtam. – Azt írta, hogy már csak Niall van hátra. Tudja, hogy te és Ariana nehezebb falat lesztek. Kérlek, bármit mondd, ne higgy neki.

- Tudod, hogy soha nem hagynálak cserben. – tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Mert? Gondoltad volna, hogy valaha Louis és Liam cserben hagy? – hunyorogtam felé. Nem válaszolt, amiből azt szűrtem le, hogy szerinte is igazam van.

- Gyertek srácok, kezdünk. – tolt minket előre egy férfi, fogalmam sem volt ki ez, de a fülesből és a mikrofonból vélten egy statiszta.

- Következő vendégeim pedig a most éppen turnézó One Direction és Lisa Hemstwort. – állt fel a műsorvezető nő, nevén Abbie. Elindult Nicki Minaj-tól a Super Bass, mi pedig besétáltunk, megöleltük a lányt, majd leültünk a nagy ülőalkalmatosságra. Niall és Zayn közé kerültem, a két fiú közé, akik még hisznek nekem.

- Sziasztok. – köszönt, amint a vastaps elhalkult. – Hogy vagytok? Meséljetek nekem. – dőlt hátra kényelmesen a kis fotelben.

- Remekül vagyunk mindannyian, köszönjük. – válaszolt Niall. Remekül? Hát.. nagyon.

- Lisa, milyen érzés a fiúkkal turnézni? Gondoltad valaha, hogy ez fog veled történni? – nézett rám.

- Fantasztikus érzés. – mondtam lelkesen. Alexis jó színész? Úgy néz ki, én is. – A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. – mosolyogtam. Kérdezgetett a közös munkáról, nevetgéltünk egy sort, megjegyzem, nehezen ment. Aztán előállt a várt kérdéssel.

- Ha jól hallottam, külön váltak útjaitok. Azért barátok maradtatok? – kapkodta pillantását köztem és Harry között. Nem tudtam mit válaszoljak, de nem kellett sokat agyalnom, mert Harry megtette helyettem.

- Igen. Rájöttünk, hogy nem működik túl jól közöttünk a kémia. – a kémia, mi?! – Természetesen barátok maradtunk, ugye Lis? – komolyan mondom, ha nem ismerném Harry-t, totál bedőltem volna a dumájának. Ráadásul becézget? Csak nem akar lebukni! Nehezen fordultam felé, és a szemeibe bámultam. Mosolygott, és reménykedve nézett rám, hogy alátámasztom a kis meséjét.

- Igen, így van. – mondtam magabiztosan. A francokat van így!

- Ennek örülök. Láttam, hogy Harry hamar túllépett a kapcsolaton, ugyanis egykori barátnőjével, Alexis-el kapták lencsevégre. – a monitoron megjelent egy kép, ahol éppen csókolóznak, én pedig a háttérben ülök, és a cipőmet bámulom szomorúan. A francba. – Lisa, nem tűnsz túl boldognak. – jegyezte meg. Gyorsan, valami hazugságot.

- Nem éreztem túl jól magam. Romlott csirkét ettem, szóval nem voltam rózsás kedvemben. – gratulálok Lisa.

- De már jobban vagy, ugye? – aggódott Abbie.

- Persze. – mosolyogtam.

- Beszéljünk egy kicsit rólad és Zayn-ről. – vigyorgott, akár egy gonosz manó. Rémisztő volt. – Meséljetek nekem a kapcsolatotokról, mert annyi féle verziót hallottam már, hogy nem tudok eligazodni.

- Nagyon jó barátok vagyunk. – vágta rá Zayn.

- Kellet sokat vigasztalni, mikor Harry-vel szakítottak?

- Nem. Nagyon erős csaj, bírja a megpróbáltatásokat.- annyira jól estek Zayn szavai.

- És te Lisa? Túltetted már magad Harry-n, ahogy ő is rajtad? – na, a fenébe. Erre most mit válaszoljak, hogy jól kerüljek ki belőle?!

- Ha arra vagy kíváncsi, hogy van-e fiúm, nem nincs, és nem is szeretnék még. – terelő hadművelet kipipálva.

- Mi van, ha vége egy kapcsolatnak? Voltál már emiatt padlón? – könyörögöm, rajtam kívül még 5 fiú van itt, miért engem kell kínozni?!

- Valójában az első szakításom után, azt hittem, hogy belehalok. Felválta üvöltöttem, sírtam, és az éjszaka közepén felhívtam a barátaimat, hogy én ezt nem bírom. Képtelen voltam elengedni azt a fiút. Az legjobb barátnőm azt mondta: hagyni kell, hogy fájjon, és akkor napról napra jobb lesz. – egyre jobban büszke vagyok magamra. Végre leszállt rólam Abbie, a fiúkkal beszélgetett, de azért néha felém is intézett egy-két kérdést. 20 perc műmosolygás után leálltak a kamerák, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, kiviharzottam a stúdióból, egyenesen a lány WC-be, ahol magamra zártam az ajtót, s hátamat a csempének döntve csúsztam le. Még nem akartam sírni, majd a buszban. Ennek még nincs itt az ideje.

Kezdtem megnyugodni, mikor az ajtó kinyílt, majd magas sarkú kopogása zavarta meg az itt tanyázó csendet. Kinéztem az ajtó alatt, és Alexis formás lábaival találtam szembe magam, mely a 20 centis magas sarkútól szinte kiabált a fájdalmában. Igazi plázamacska.

- Igen, már Liam is ki van pipálva. Niall van még hátra, aztán jön a 2 ellenállóbb, Ariana és Zayn. Ariana jobban hinni fog nekem, ha már a drágalátos kis pasija is mellettem lesz. – mondta önelégülten. Ahogy láttam, pink, csillivilli kis telókájába beszélt. Hányinger! – Neeeem. – nyávogott. – Zayn-en még nem gondolkoztam. Valószínűleg majd leitatom, és ágyba viszem, hátha attól jobban hinni fog. – felálltam és dühösen csaptam ki az ajtót, melytől a csaj megijedt, kinyomta a telefont, és visszanyomta a táskájába.

- Szemét szajha vagy. – sziszegtem. Nem válaszolt, csak gyorsan az ajtó felé ment, de csuklója után kaptam és visszaráncigáltam magamhoz. Félt. Láttam rajta. – Harry nincs itt, hogy kiálljon érted? Egyedül már nincs akkora pofád? – kérdeztem, dühtől remegve. A kibúvókat kereste, de látszólag nem talált.

- Lexi, merre vagy? – kiabált Louis. Már ő is kezdi a becézgetést?! Hirtelen kirántotta kezét az enyémből, majd az ajtónak ugrott, így az kicsapódott, ő pedig elvágódott a földön, és sírni kezdett. Harry azonnal mellé térdelt, majd rám nézett, elég idegesen, akár egy bika Valentin-napkor, hiszen ott mindenki pirosban van.

- Képes voltál bántani? – indult meg felém, de Zayn időben elkapta a vállát, és visszarángatta magához. Tényleg megijedtem Harry-től.

- Nem bántottam. Magától esett el. – dadogtam kétségbeesetten.

- A lila csukló nem ezt mutatja. – nézett rám Niall.

- Lisa, én.. nem tudom mit higgyek. – bámult rám Ariana. Azonnal azt éreztem, hogy rohamom lesz. Nem vagyok pszichés beteg, de most, kellett volna egy szék, hogy lekötözzenek, mert kedvem volt Alexis szájába nyomni a lábam. Kikeltem magamtól, és talán, sőt.. biztos, hogy ennyire még soha nem ordibáltam. Soha!

- Te rohadt, szemét ribanc! – remegtem. Egész testem rázkódott. Harry egy pillanatra megállt, és nem küzdött Zayn kezei ellen. Mindenki rám nézett, még Louis is megszeppenve. Minden szónál közelebb léptem – az immáron már két lábon álló – Alexis felé. – Elvetted Harry-t, Louis, Liam-et, Niall-t! Elvetted a legjobb barátnőmet! Azt, akit már kisbaba korom óta ismerek, akivel mindig együtt voltam. Még őt is képes voltál ellenem fordítani. Egy utolsó szemét, öntelt, magának való buta kurva vagy, akinek már akasztófán lenne a helye! – itt értem elé. Látni kellett volna szemében a csillogást. A könnyek csillogását. Nem láttam még teljes szívéből félni, de most megtette. Nagyon mélyen, tényleg.. talán a kislábujjam leghegyében elfogott a boldogság, hogy ezt én váltom ki belőle. – Jól jegyezz meg valami Alexis! Velem nem lehet szórakozni, te pedig azt csinálod! Játszol velem, mint valami rongybabával. Szóval meg akarod dugatni magad Zayn-el, hogy jobban higgyen neked? Annyira sajnálom, hogy nem vettem fel a telefonbeszélgetésedet, mert akkor most megmutathatnám a többieknek, és rájönnének, hogy mekkora balfaszok, amiért neked hisznek. – még mindig kiabáltam. Ordítottam. Matt jelent meg, mögötte Brooks-al, majd a többi statiszta, táncos, mindenki itt volt. Ijedten bámultak rám, mint egy elmebajosra, de most, megértettem miért. – Neked nincs szíved. Nem szorult beléd egy csepp kedvesség sem. Maga vagy a démon, egy sátán. – hatásszünet. Remegtem, alig bírtam lábon maradni. A többiek felé fordultam, ők is féltek. Láttam rajtuk. Amint összeszedtem magamban, hogy mit akarok mondani, utat törtek maguknak a könnyeim. Bőgtem. Ennyire nagyon még tényleg soha nem sírtam. Alig kaptam levegőt. Az ezelőttiek, ehhez képest pityergések voltak. – És ti. – mutattam rájuk. – Ti nevezitek magatokat barátnak? Mindannyian szívtelenek vagytok, és engem képesek voltatok lecserélni. Erre! – böktem Alexis felé. – Nem tudom hányszor mondtam már, de a francba! – fogtam meg halántékomat idegesen. – Az igazat akarjátok hallani? – mivel senki nem válaszolt, még csak nem is bólogattak, csak bámultak, igennek vettem. – Soha az életben nem fenyegettem meg, nem vertem meg most se. Megfogtam a csuklóját, ami belilult. Ez igaz. De más nem volt. – megálltam, és sírtam, majd ismét Alexisre néztem. – De most. – sziszegtem. – Ha már Zayn-en kívül úgy se hisz nekem senki. – nevettem keserűen. Közelebb léptem egy lépést, melytől Alexis a falnak préselődött, és láttam rajta, hogy várja az őt érő ütést. Remegett. Orrunk szinte összeért, és már készültem kimondani, de megláttam magamat a szemében. Ez nem én voltam. Nem fenyegetnék meg senkit. Még ezek után se. Nem vagyok rá képes. Hátráltam egy kicsit, amit a csaj meglepetten, mégis megkönnyebbülve figyelt.

- Nem vagyok rá képes. – suttogtam, de ilyen csendben tisztán hallotta mindenki, amit mondtam. – Nem tudlak még ezek után se megfenyegetni Alexis. – néztem rá. – Elérted a célodat. – illant el a düh, helyét a fájdalom vette át. Annyira nem kaptam levegőt, hogy ziháltam. – Minden barátomat ellenem fordítottál. Az első volt Harry. Még megértettem, mert elhittem, hogy még szeret téged. Nem akartam a kapcsolatotok útjába állni, csak csendben akartam sírdogálni. Erre te felhívtál, és közölted velem, hogy neked ennyi nem elég. Azt akartak, hogy szenvedjek. – valaki felszisszent, és nem kellett odanéznem, hogy tudjam, Brooks volt az. – Szenvedtem. Sőt, még most is szenvedek. Fáj, és beleőrültem. A második volt Louis. Az Isten szerelmére, Lou-ról beszélek. – kaptam Louis felé a fejem. Arca annyira furcsa volt. Mintha rájött volna, hogy mit tett. Hogy mennyire szörnyű ember volt. – A One Direction mókamestere, aki mindig ott volt nekem, ha rossz kedvem volt. Mindig nevetgéltünk. Erre te ellenem fordítod. Utána jött Liam. A Daddy Direction. – nevettem keserűen. – Még ő is inkább neked hitt, mint nekem! És most Niall, meg.. – abbahagytam, majd az említettre néztem. Sírt. Nem hatott meg, ideges voltam rá, és mégis, annyira szerettem. – Arianát. Az én állítólagos legjobb barátnőmet! – megnyomtam az állítólagos szót. – Zayn-t még nem sikerült, igaz? Még nem volt lehetőséges, hogy vele is elbeszélgess. De garantáltam állítom neked, hogy az a fiú nem fog neked hinni. – mondtam magabiztosan. – De, nem tudom. Mindenkit sikerült elráncigálnod mellőlem, talán őt is sikerülne. Mire vársz még? – néztem rá. Rengeteg könny hullott már ki belőlem, szerintem kis patak állt alattam. – Menj oda hozzá, mondd el, hogy mennyire szemét vagyok. Legszívesebben felrúgnálak. – sziszegtem. – Annyiszor szerettelek volna már megverni. Megtépni, kicsinálni. – lépkedtem ismét felé. Egy méterre álltam meg tőle. – De nem leszek olyan, mint te. – nyögtem ki utolsó mondatomat, annyi undorral a hangomban, amennyit csak tudtam kipréselni magamból. – Gyűlöllek. – suttogtam. Megfordultam, majd elindultam, de éles fájdalom nyilallt a tüdőmbe. Hörögni kezdtem. Közben persze sírtam, fuldoklottam. Próbáltam talpon maradni, de nem sikerült. A falnak támaszkodtam, és levegő után kapkodva, rogytam össze. Két kéz fonódott derekam közé. Láttam, hogy mozog a szája, de nem hallottam semmit, csak csendet. Harry arca rajzolódott ki előttem, majd a többiek is, ahogy sírnak. Sírtak. Úgy látszik sikerült. Hisznek nekem. Csak.. az a baj.. hogy már késő.

Brüsszel.

Musée Royal de I'Afrique.

Centre Belge de la Bande Dessinée (Képregénymúzeum)

Grand Place.